Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-21 / 67. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. március 21., péntek Olaszország fontolgatja a katonai beavatkozást Tirana újra fogad Csütörtökön újra megnyitot­ták az albán főváros, Tirana repülőterét, amelyet egy hete zártak le a harcok miatt. Ér­tesülések szerint Olaszország korlátozott katonai beavat­kozásra készül Albániában. Csütörtökön különleges alaku­latok őrizték a légikikötőt, amely a legfőbb összeköttetést jelenti a külvilággal. A repülő­térre érkeznének a humanitá­rius szállítmányok is, ame­lyekre hamarosan szükség lesz az élelmiszerhiány miatt. A tegnapi olasz lapok szerint minden készen áll arra, hogy az olasz haditengerészet korláto­zott méretű katonai akciót hajt­son végre Albániában. Ennek célja az lenne, hogy Dürres ki­kötőjében olyan humanitárius folyosót hozzanak létre, ame­lyen át megérkezhetnek a se­gélyszállítmányok Albániába. Emellett az olasz haditengeré­szek segítséget nyújtanának a helyi rendfenntartó erők felállí­tásához. Az újságok azt hangsú­lyozták, hogy az esetleges ak­cióhoz szükséges katonák, ha­dieszközök felvonultatása már megtörtént. Az albán partok közelében tartózkodik a San Giusto hajó, amelynek éppen a partraszállások végrehajtása a katonai feladata. A Fekete-ten­gerről az albán partok elé vezé­nyelték a Vittorio Veneto cirká­lót is, mely a Garibaldi repülő­gép-hordozó vízre bocsátásáig az olasz haditengerészet zász­lóshajója volt. A két államfő az érkezés pillanataiban a helsinki repülőtéren fotó: feb/reuter A csúcson Csütörtökön megérkezett a finn fővárosba Bili Clinton amerikai, és Borisz Jelcin orosz elnök. A két államfő csak este, Marti Ahtisaari finn köztársasági elnök díszvacso­ráján találkozott egymással. Érdemi megbeszéléseikre pén­teken kerül sor. A csúcstalálkozót megelő­zően Clinton elsődleges fon­tosságúnak nevezte a NATO kibővítését, de egyúttal leszö­gezte, hogy nagyszabású, tar­talmas partneri viszonyra kell törekedni Oroszországgal. Az orosz elnök kijelentette: nehéz, komoly tárgyalásoknak néznek elébe. Hangsúlyozta, hogy a béke megerősítésének szándékával jött, és azzal a meggyőződéssel, hogy nem szabad lerontaniuk, amit az elmúlt években felépítettek. Meciar Párizsban Franciaország jelen akar lenni a kelet- és közép-európai térség­ben, s erősíteni akarja kapcsola­tait Szlovákiával - hangsú­lyozta Jacques Chirac francia államfő csütörtökön, hivatalá­ban fogadva Vladimír Meciar szlovák kormányfőt. Elemzések szerint a látogatás legfőbb célja az, hogy Pozsony - négy hónappal a NATO sors­döntő, madridi csúcsértekezlete előtt - megszerezze Franciaor­szág támogatását ahhoz, hogy Szlovákia bekerüljön a bővítés első körébe. Chirac azonban igen óvatosan csak annyit mondott, hogy a párizsi vezetés szerint minden egyes európai országnak joga van belépni ebbe a szervezetbe. Meciart csütörtökön fogadta Alain Juppé miniszterelnök is. Hírek szerint a szlovák kor­mányfőt több tárgyalópartnere is figyelmeztette a kisebbségi problémák rendezetlenségére. Új-Zéland neve Bíróság elé kerülhet Új-Zéland elnevezése, ha az őslakók, a maorik beváltják fenyegetésü­ket és pert indítanak. A törvényszéknek arról kell majd határoznia, hogyan hívják a jövőben a „világ végén” elte­rülő államot. Miután azok a maori törzsek, amelyek kenui­kon jó ezer esztendeje partra szálltak a szigeten, és ott letele­pedtek, Aotearoának nevezték el a birtokba vett földet, utódaik ugyanezt szeretnék hivatalos országnévként látni. Az Aotearoa egyébként any- nyit jelent, hogy a „hosszú, fe­hér felhők országa”, s jóllehet ilyen lírai hangzáshoz nem il­lene per, arra alighanem mégis sor kerül. (Réti) Korszerűbb atomerőművek Szlovákiában követik a nyugati szabványokat Korszerű biztonsági rendszerrel látják el Szlovákiában a mochovcei (mohi) és bohunicei atomerőművet. Az EUCOM német-francia vállalat 1999-ig szereli fel a műszereket. Északi szomszédunk áram­szükségletének 42 százalékát a bohunicei „öreg”, Voro- nyezs típusú szovjet nukleáris erőmű termeli meg, amely ma már elavultnak számít. A tőle alig száz kilométerre épülő második szlovák atom­erőmű új nemzedéket képvi­sel. Mohiban a tervek szerint jövőre kezdi meg az első két reaktor az áramtermelést. A szlovák állami energia- szolgáltató vállalat egy nem­zetközi konzorciumot kért fel a maximális biztonság megte­remtésére. A német Siemens és a francia Framatome társu­lásával megalakult EUCOM vállalta, hogy 1999-ig az erőmű védelmi rendszerét nyugati színvonalúra cseréh. Közép- és Kelet-Európábán jelenleg összesen hatvanhat atomerőmű működik, ezek közül hatvankettő üzemel orosz technológiával, további tizenhetet napjainkban is épí­tenek. Az öregebb orosz atomerőművek biztonsági rendszere alapvetően eltér a nyugat-európai szabványtól. Szlovákia most pótolja a korábbi mulasztást. Olyan műszaki megoldásokat kell ta­lálni, amelyek tűz, vagy föld­rengés esetén meggátolják, hogy a radioaktív anyag el­szabaduljon az erőműből. A bohunicei atomerőműnek ad­dig kell biztonságosan mű­ködnie, amíg véglegesen le nem állítják. A bohunicei 2-es reaktor­blokk korszerűsítése 200 mil­lió dollárba kerül, míg a mohi biztonsági rendszer kiépítése várhatóan több mint 750 mil­lió dollárt fog felemészteni. Összetűzés Betlehemben A kelet-jeruzsálemi zsidó lakónegyed felépítése ellen tilta­kozó palesztin tüntetők csütörtökön Betlehemben kövekkel dobálták meg a bibliai Ráhel sír­ját őrző izraeli katonákat. A katonák könnygázzal oszlatták el a tüntetőket fotó: feb/reuter Felvonulás lesz a vajdasági székhelyeken Akcióban a Szolidaritás Lech Walesa exállamfő élesen bírálta, míg Marek Belka pénzügyminiszter védelmébe vette a Gdanski Hajógyár fel­számolásáról született kor­mánydöntést. A Szolidaritás folytatja a tiltakozó akcióit. A Gdanski Hajógyár ügye nem más, mint a posztkommunisták szörnyű és gálád politikai játszmája - jelentette ki csütör­tökön a lengyel közszolgálati rádió műsorában Lech Walesa. Szerinte a kormány szándé­kosan húzta az időt és hitegette a dolgozókat, mivel valódi szándéka az volt, hogy az elke­seredett munkásokat különféle zavargásokra késztesse.-A Gdanski Hajógyár saját vezetésének köszönheti csőd­jét, mivel hosszú éveken át egyetlen lépést sem volt képes tenni a szerkezetátalakítás irá­nyába - jelentette ki külföldi újságírók előtt Marek Belka pénzügyminiszter. A lengyel fővárosban csütör­tökön rendkívüli ülést tartott a Szolidaritás szakszervezet or­szágos bizottsága. Úgy döntöt­tek, hogy pénteken minden vaj­dasági székhelyen felvonulást szerveznek. Az ülés résztvevői egyhangúlag elítélték a tiltako­zók elleni szerdai rendőrségi akciót. Varsóban már csütörtö­kön is az utcára vonult mintegy kétezer tüntető: a szejm épülete előtt kommunistaellenes jel­szavakat skandáltak, a kor­mányzó szociáldemokrata párt székházát pedig festékes flako­nokkal és Molotov-koktélokkal dobálták meg. Bosszankodó brüsszeliek Még meddig terjeszkednek az eurokraták? A brüsszeli Lipótvárosban - hivatalos nevén: a Quartier Léopoldban - épül az Euró­pai Parlament ijesztően nagy épületmonstruma. 375 ezer négyzetméter munka­hely várja majd a 626 megvá­lasztott Európa-képviselőt és a további 1976 jól fizetett tisztvi­selőt a hamarosan elkészülő építményben. „Az eurokraták agyonnyom­nak bennünket” - panaszkod­nak a brüsszeliek és nem tagad­ják: türelmük akkor fogyott el, amikor megtudták, hogy az eu- ropalota mintegy 2300 lakójá­nak pontosan 2300 gépkocsihe­lyet építettek a szupermodem mélygarázsban. A belga fővárosban nem ér­tik: miért nem tudnak hozzájuk hasonlóan buszon, villamoson, esetleg gyalog közlekedni a parlamenti dolgozók? Ám ma­guk a brüsszeliek is tudják: a szónoki kérdésre hiába várnak választ. Mint ahogy a Belgiumban ma divatos tűnődésre sem felel senki, hogy tudniillik még meddig terjeszkednek az eurok­raták a tagországok adófizetői­nek pénzén? (Harmat) Német tb-gondok A német szövetségi parlament csütörtökön a betegbiztosításról szóló törvény módosításával je­lentősen felemelte a gyógysze­rekért és a kórházi kezelésért fizetendő térítési díjakat. Az új szabályozás értelmé­ben a gyógyszerek ára átlago­san 5 márkával nő. Emelkedik a kórházi ápolás költsége is. Egy nap kórházi kezelésért a beteg az eddigi 14 márka helyett a jö­vőben 17 márkát fizet. A kórházak karbantartása és felújítása érdekében a betegbiz­tosító pénztárak a következő három esztendőben minden biz­tosítottra évi 20 márka rendkí­vüli díjat rónak ki. Horst Seeho­fer egészségügyi miniszter az­zal indokolta a díjak emelését, hogy e nélkül nem lenne fenn­tartható az elmúlt évtizedekben kiválónak bizonyult német egészségbiztosítási rendszer. HÍREK RÖVIDEN Ülésezett az új orosz kormány Az új orosz kormány első ülésén Viktor Cser- nomirgyin miniszterelnök hangsúlyozta: a ka­binet átalakítása nem ért véget, összetételében további változtatásokat hajtanak végre, ha Bo­risz Jelcin hazaérkezik Helsinkiből. Ukrjgna is NATO-tag akar lenni Ukrajna célja, hogy hosszú távon egy megre­formált NATO tagja legyen - jelentette ki Hen- nagyij Udovenko ukrán külügyminiszter a szö­vetség brüsszeli központjában. A diplomata ki­fejtette: Kijev azért törekszik NATO-tagságra, mert nyugati szomszédai csatlakoznak az at­lanti szövetséghez, Keleten pedig egy „kiszá­míthatatlan” szomszéd övezi. Torlódás az osztrák határon A tavaszi szünet megkezdődése miatt péntektől hatalmas torlódásokra lehet számítani az auszt­riai határállomásokon. A vendégmunkások a hét végén hazaindulnak Ausztriából és Német­országból, emiatt különösen Nickelsdorf-He- gyeshalomnál, Klingenbach-Sopronnál, és á Heiligenkreuz-Rábafüzesnél lévő határállomá­sokon kell többórás várakozásra számítani. Holtidő a kormányközin A brit választási kampány idejére gyakorlatilag leállt az Európai Unió belső reformjainak me­netrendjét felvázolni hivatott kormányközi konferencia - írta a The European. A május 1- jei voksolásig tartó holtidő miatt kérdéses, hogy az intézményrendszer átalakításáról szóló meg­állapodás készen lesz-e a júniusi határidőre. Lemondott a belgrádi rektor A belgrádi egyetem tanácsa elfogadta Dragutin Velickovics rektor és Vojin Djurdjevics rektor­helyettes lemondását. A lemondás megerősíté­sével teljesült a 118. napja tüntető diákok egyik fő követelése, s péntektől várhatóan újraindul az oktatás az egyetemen. KONZUMBANK CSALÁDI BANKSZÁMLA KONZUMBANK CSALÁDI BANKSZÁMLA- amit együtt használhat a család,- amire átutaltathatják fizetésüket, jövedelmeiket,- amiről átutalhatják számláikat, közüzemi díjaikat,- ami naponta kamatozik,- ami lekötés nélkül is évi 16% kamatot fizet,- aminek a kamatait a bank havonta elszámolja, így éves hozama legkevesebb 17,23% * * * Konzumbank - Kaposvár, Teleki u. 7. Tel.: (82) 312-856

Next

/
Thumbnails
Contents