Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-10 / 58. szám

SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 1997. március 10., hétfő SOMOGYI HÍRLAP Várnai Ágnes jegyzete Forintra váltott elvek Keresik a helyüket az önkormányzatok. És keresik társaikat. Mert egyedül nem létezhetnek. Hiába tört ki felérni erővel a rendszerváltást követően az önállósulási vágy, hamar rádöbben­tek: nem a „magányos farkasoknak” kedvez az idő. A társkö­zségi viszony rossz emlékeit még el sem feledték, máris új vi­szony létesítésén kell munkálkodniuk. Nem kevés időbe és energiába telik a választás. A régi partnerrel nem szívesen tár­gyalnak, hiszen az egykori viszály talaján nem nagyon terem babér. Mi legyen a választás alapja? A közigazgatásban az új szabályozók az anyagi érdekeltségre alapoznak: minél több a partner, az egy körjegyzőséghez tartozó település és lakos, an­nál több az állami támogatás. A központilag csurranó forintok pedig nem „nézik”, hogy a társulok amúgy kedvelik-e egymást. Ezért születnek a vadházasságok, melyek rendre fölbomlanak, majd köttetnek újak. S akad „csúnya lány” is: hiába kelleti ma­gát, nem kell senkinek. A csődeljárás alatt álló Nágocs, Andocs és Zics felé is kacsingat. Andocsnak azonban nem kell a bukott „menyecske”. Zicset is legfeljebb a kényszer vitte volna a társu­lásba. Ha ugyanis több gyermek jár az iskolába, megnő a támo­gatás, könnyebben gazdálkodik az önkormányzat. A nagyobbak holdudvarába került kis települések vagy a rosszabb anyagi helyzetben lévők ismét mellérendelt szerepre kényszerülnek, s félnek. Attól tartanak, hogy a gazdaságosab­ban működtetett központi intézmények újból elszippantják azo­kat a várva várt forintokat, amelyekkel a sajátjukat szerették volna szebbé, gazdagabbá tenni. Féltik gyermekeiket, a kultúrá­jukat, hagyományaikat. Annak ellenére, hogy tudják: a túlélés csak megalkuvások árán lehetséges. Országos érdeklődés a kaposvári tanácskozás iránt Újító sebészek — A sebészek regionális ta­nácskozásának évtizedes ha­gyományai vannak. Az idei szakcsoport-üléssorozat első rendezvényének megszervezé­sével osztályunkat bízta meg a vezetőség - mondta dr. Vincze Károly, a Kaposi Mór Megyei Kórház n. számú sebészeti- mellkassebészeti osztályának vezető főorvosa. - Ez nem vé­letlen: a kaposvári sebészeti osztályok országosan is élen járnak az új technikák kifej­lesztésében, bevezetésében, a korszerű módszerek elterjesz­tésében. Törekszünk arra, hogy a tapasztalatainkat átadjuk, el­sősorban a régióban tevékeny­kedő orvosoknak, és országos fórumokon is ismertetjük. Ez rangot ad az összejövetelnek. A sebészek ismerik egymást, ezért a valóban új módszereket igyekeznek bemutatni. — Milyen szakterületek képviselői vettek részt a ta­nácskozáson? — Szinte a teljes sebészeti szakma. A gyermek-, az ér-, a plasztikai, a mellkas-, az orto­péd sebészet és a traumatoló­gia szaktekintélyei is jelen vannak a tanácskozáson. Idén jóval több előadó jelentkezett, és több referátum hangzott el, mint az előző években. A pécsi I. számú sebészeti klinika kép­viselői például a kis metszés­ből, laparoszkóppal végrehaj­tott műtétekről tartottak elő­adást. Figyelemre méltó volt a szombathelyi mellkassebé­szeknek és a szolnoki MÁV- kórház sebészeinek, valamint a plasztikai sebészeknek az elő­adása. Az utóbbiak az új eljá­rást a diagnosztikában is siker­rel alkalmazzák. A pécsi me­gyei kórház érsebészetének munkatársai a videóval végig­kísért érvizsgálatokat és érp­lasztikával kombinált helyreál­lító műtéteket mutatták be. Itt említem meg: a kaposvári ér­sebészek a hasvízkór sebészi kezeléséről számoltak be. 1979-ben végeztük ezt az eljá­rást, országosan is elsőként a kaposvári mellkassebészeten. Azóta több mint száz ilyen mű­tétet hajtottunk végre. — Milyen szerepük van az új eljárásoknak a sebészet­ben? — Úgy gondolom, addig nincs gond az új technikával, amíg nem a műszergyártók anyagi érdekeit szolgálja. Napjainkra körvonalazódnak azok a fő felhasználási terüle­tek, ahol ezekből a fejleszté­sekből a betegek profitálnak. Az átállás nem könnyű, hi­szen az egyetemeken csak a hagyományos technikákkal ismerkedhetnek meg a hallga­tók. Azt vallom: a sebészet egy magas fokon művelt kézművesmesterség, s előde­ink módszereit kell gazdagí­tanunk az új technikai fejlesz­tésekkel, a beteg érdekében. Várnai Ágnes Körjegyzőségek házassága és válása / Érdekeltek a társulásban A szentbalázsi körjegyzőséghez három település tartozik. Adottságaik alapján az idén 1 millió 620 ezer forint központi támogatásra számíthatnak, míg tavaly csak 420 ezret kaptak. Az új támogatási rendszer ugyanis kedvez a társulásoknak. Minél több település és lakos kel egybe, annál nagyobb a tá­mogatás összege. Ezt egészíti ki egy 45 ezer forintos alapösz- szeg. A közigazgatásban dol­gozó szakemberek szerint az anyagi ösztönzés hatása ennek ellenére csak 1998. január else­jétől várható. Somogybán évek óta nem változott a körjegyzőségek száma; ahány megszűnt, annyi alakult. Jelenleg 148 önkor­— A párt népszerűsége növek­szik, a legutóbbi közvélemény kutatások szerint 3 párt indul hasonló eséllyel a választáso­kon: az FKGP, az MSZP és a Fidesz-MPP. A fiatalok mellett egyre többen szimpatizálnak elveinkkel a középgenerációból is. A korábbinál kedvezőbben ítélik meg pártunkat a polgári rétegek. Polgári párt révén ezt szeretnénk tovább erősíteni. Az áprilisi országos kong­resszus előtt tavaszi országjá­rásba kezdtek a párt országos mányzat összesen 47 körjegy­zőséget alkot, és 98-nak van önálló polgármesteri hivatala. Kevés a szakképzett jegyző, így mindig van 10-20 betöltetlen státusz. A körjegyzőségek megszűnése mögött — különö­sen a kis településeken —, gyakran személyes konfliktu­sok húzódnak meg. Csorna és Szabadi január elsejével intett búcsút egymásnak. A csornai önkormányzat önálló polgár­elnökségének tagjai, hogy meg­ismerjék a tagság véleményét a társadalmi és gazdasági gon­dokról. Varga Mihály Marcali­ban és Kaposváron vett részt regionális csoporttalálkozókon. Két fő témát vitattak meg: a két választás közti helyzetértéke­lésről szóló vitairatot és a kong­resszus napirendjét, ahol sze­mélyi kérdésekről is döntenek majd. A tagság véleménye szerint a vitairatot tovább lehet fejlesz­teni egy gazdasági növekedésre mesteri hivatal lett, Szabadi pe­dig Nagyberkihez csatlakozott. Ezzel párhuzamosan másik két település, Segesd és Ötvöskó- nyi társulásával új körjegyző­ség létesült. Ötvöskónyi koráb­ban Nagyatádhoz tartozott, de 1995-96-ban megpróbált önál­lósodni. Hamar kiderült azon­ban, hogy a Nagyatád zöldterü­leteként számon tartott telepü­lés képtelen egyedül fönntar­tani magát. Az intézmények működtetésének biztonsága miatt most Segesddel kötött „házasságot”. A párválasztást a gazdasági kényszer határozta meg. (Várnai) alapuló választási programmá. Varga Mihály azt mondta: ha jövőre kormányra kerülnek, vállalkozásokra, beruházásra épülő gazdaságpolitikát kezde­nek, amely nem fogja vissza a belső keresletet. Ehhez adó- csökkentésre, a feketegazdaság visszaszorítására van szükség, s meg kell teremteni a lehetősé­gét, hogy a kisvállalkozásokból közép-, majd nagyvállalkozá­sok váljanak. Az utakon nem lehet tör­vénykező — mondta az alel- nök az agrárdemonstrációkról. Tárgyalni kell a gazdákkal, hogy a parlament olyan jogsza­bályokat fogadjon el, amelyek a kistermelőknek is megfelel­nek. S. P. G. Kázinczy-verseny jövőre Kaposváron Göb Judit és Sebestyén Zsuzsanna a kaposvári Cso­konai Vitéz Mihály Tanító­képző főiskola másodikos növendékei a 25. országos Kazinczy-verseny mintegy félszáz résztvevője között a középmezőnyben végeztek. Az ország valamennyi pe­dagógiai felsőoktatási in­tézményéből és a Hittudo­mányi Akadémiáról, vala­mint Ungvárról, Újvidékről és Kolozsvárról érkezett versenyzők közül 15-en, a szombati eredményhirdetés után vehették át a Kazinczy- érmet. Dr. Kemya Róza a kaposvári főiskola docense, a zsűri tagjaként vett részt a versenyen. A szép magyar beszéd verseny döntőjét jö­vőre Kaposváron rendezik. Huszka Jenö-díj László Attilának Az év legjobb könnyűzenei komponistájának járó díjat vette át szombaton a Zene- akadémián László Attila. A kaposvári születésű zene­szerző, a Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskola do­cense, középiskolai tanul­mányait a Táncsics Mihály Gimnáziumban végezte. Dalait Cserháti Zsuzsa és Charlie előadásában hallhat­juk leggyakrabban. Ötvenmillió rekonstrukcióra A területfejlesztési tanácstól is remél támogatást a Mos- dósi Tüdő- és Szívkórház a szennyvíztisztító korszerűsí­téséhez és a vastalanító üzembe helyezéséhez. A fű­tés rekonstrukciójához, a pavilon korszerűsítéséhez és a kastély fölújításához mintegy 50 millió forintra lenne szükség. Atádi versmondó országos sikere Fordított világ címmel ren­deztek országos versmondó­versenyt a hétvégén Nagy­atádon. A művelődési ház kezdeményezésére a Magyar Versmondók Egyesületének szervezésében megtartott ta­lálkozóra az ország minden részéből, s a Vajdaságból is érkeztek versenyzők. A 26 versmondó ezúttal nem klasszikus magyar verseket adott elő, hanem a világiro­dalom gyöngyszemeiből vá­logattak. Első helyezést ért el a nagyatádi Alsecz Anita, a Talentum stúdió tagja. A második díjat a palotabo- zsoki Martényi Melitta, a harmadik díjat pedig a si- monfai Balogh József nyerte. Katonai eskü Kaposváron Csaknem 250 fiatal tett ünnepélyes fogadalmat a haza vé­delmére a Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József logisztikai ezrednél. Bognár Géza ez­redes az alakulat parancsnoka beszédében méltatta a honvédség szerepét a béke védelmében, s azt, hogy erre a fiataloknak is fel kell készülniük fotó: kovács tibor Kormányzásra készül a Fidesz A Fidesz-MPP a mérsékelt polgári erőket összegyűjtve kíván indulni a választásokon. Az a célunk, hogy győzelem esetén ön­állóan tudjunk kormányt alakítani — mondta a Somogyi Hír­lapnak Kaposváron, a pártok házában Varga Mihály, a Fidesz- MPP alelnöke. Bemutatkozott a kisgazdaszövetség Határozott jobboldali mozgalmat, Torgyánnal vagy nélküle A magyar politikai élet legnagyobb problémája, hogy nincs egy elhatárolható jobboldal és egy baloldal — mondta tegnap a Kisgazdák Magyarországi Szövetségének kaposvári bemu­tatkozó nagygyűlésén Gerbovits Jenő, a szövetség elnöke. Hangsúlyozta: a kisgazda szö­vetség határozott jobboldali mozgalom. Céljuk a kisgazdák közti egység létrehozása, Tor­gyánnal vagy nélküle. A pa­rasztság érdekeit akaiják képvi­selni, erre azonban csak akkor nyílik lehetőségük, ha kor­mányra kerülnek. Elképzeléseikhez tegnap a somogyi gazdák körében keres­tek szimpatizánsokat. Alulról építkező pártot szeretnének, fontosnak tartják, hogy a me­gyéknek meglegyen a politika­csináláshoz való joga. A párt költségvetésének 70 százalékát követelik a megyei szerveze­teknek. Végh Antal író azt mondta, nem gazdálkodóként hanem kínlódóként vesz részt a nagygyűlésen, mert gazdál­kodni nem lehet az országban. Csalódott a parlamenti pártok­ban, legjobban az MSZP-ben. — Egy olyan pártban kívánok dolgozni, amely nem csal, nem lop és nem hazudik. Az agrár­demonstrációt tragikusnak tar­tom — mondta Végh Antal a Somogyi Hírlap kérdésére —, a társadalom issza meg a levét, hogy a gazdák az utakon állnak és nem a szőlőt metszik vagy a trágyát hordják. Ez az egész or­szágot megroppanthatja. Dr. Gidai Erzsébet közgaz­dász professzor úgy vélte, az ér­telmiségnek támogatni kell, hogy nemzeti összefogással fe­lelős kormányzat jöjjön létre Magyarországon. A kormány gazdaságpolitikájának követ­keztében szerinte szabad rablás folyik az országban, eltűnt a nemzeti vagyon fele, lehetet­lenné vált a családok zömének élete, óriási adósság halmozó­dott fel. Jelenleg a világbank és a valutalap hatalma érvényesül. A Somogyi Hírlap kérdésére, hogy szerinte milyen gazda­ságpolitika hozna eredménye­ket az ország számára, azt vála­szolta: nemzetépítő gazdaság- politikára van szükség. Ennek a lényege: a belső piac megvé­dése, az adósságtörlesztés leál­lítása, a privatizáció és a köz­pénzek elosztásának felülvizs­gálata. A privatizációs kutatóin­tézet forrásai szerint a 8 ezer milliárd forintos nemzeti va­gyon felének nyoma veszett. Dr. Gidai Erzsébet még nem tartja időszerűnek az Európai Unióhoz való csatlakozást, mert szerinte többe kerülne, mint amennyi hasznot hozna. (S. Pap) NDP: összefogás a jövőnkért Szövetség a jövőnkért néven vá­lasztási pártot hozott létre a Nemzeti Demokrata Párt. Ezt dr. Vincze János pártelnök je­lentette be tegnap a somogyi megyeszékhelyen tartott lakos­sági fórumon. Hangsúlyozta: az egy éve alakult párt nem jog­utódja a Pozsgay Imre által jegyzett Polgári Demokrata Szövetségnek. A szövetség ko­rábbi vezetői nem tagjai a párt­nak. Dr. Vincze János elmondta: a Nemzeti Demokrata Párt szoro­san együttműködik a szociálde­mokrata párttal, a vállalkozók pártjával és a parlamenten kívüli kisgazdapártokkal. Bíznak benne, hogy ha közösen indíta­nak jelölteket, akkor 8-9 száza­lékot is elérhetnek a választáso­kon. A második fordulóban pe­dig már elképzelhető, hogy a parlamenti pártokkal is válasz­tási szövetségre lépnek. A pártelnök hangsúlyozta: a parlamenten kívüli pártok közül egyedül ők juttattak el tiltakozó levelet a képviselőknek, felhíva figyelmüket arra, hogy nem hagyhatják figyelmen kívül a mezőgazdasági termelők akara­tát a döntéseknél. Úgy vélte, jo­gosnak bizonyultak a néhány hónappal ezelőtt elmondott in­telmeik a mezőgazdaság helyze­téről. Véleménye szerint válság­hoz vezethet az adóterhek miatt kirobbant demonstráció. A párt elküldte agrárprogramját a par­lamenti pártoknak, s tárgyaltak a mezőgazdasággal kapcsolatos feladatokról a kormányzó szoci­alistákkal is. Az már nem rajtuk múlik, hogy jobbító szándékú javaslataikból mennyi válik va­lóra. S. P. G.

Next

/
Thumbnails
Contents