Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-24 / 46. szám

1997. február 24., hétfő SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 / Dr. Gyenesei István lett a MOB alelnöke Elsőként vidékről Somogyi fejpárbaj Kaposváron fotó: kovács tibor Szombaton Budapesten a Thermál Hotel Hélia külön­termében tartották a Ma­gyar Olimpiai Bizottság tisztújító közgyűlését, amely nagy somogyi sportdiplo­máciai sikerrel zárult: a MOB egyik alelnökének dr. Gyenesei Istvánt választot­ták meg. Magam sem számítottam arra, hogy én leszek a Ma­gyar Olimpiai Bizottság egyik alelnöke, így váratlan meglepetésként ért a megvá­lasztásom — mondta dr. Gyenesei István. — Annál is inkább, mivel a MOB-nak több mint 100 éves történe­tében még soha nem volt vi­déki alelnöke. Az országos szakszövetségek jelentős há­nyadának, illetve a MOB vi­déki tagozatának a támogatá­sát élvezve kerültem az alel­nöki posztra. — Mit jelent(het) a megye sportjának, hogy somogyi lett a MOB egyik alelnöke? — Nagyon szeretném és bízom abban, hogy rengete­get. Elsősorban az informá­ció-cserében és a kapcsolat- rendszerben segíthetek. Ez sokszor többet és nagyobb segítséget jelent, mint az anyagi támogatás. Persze ez közel sem jelenti azt, hogy az utóbbit teljesen el kell felej­teni. — Mik lesznek a felada­tai? — Egyelőre még nem tu­dom. A március 20-ai és 21-ei első elnökségi ülésen osztjuk el a feladatokat, ez lesz a leg­főbb téma. — Most, hogy megválasz­tották a MOB egyik alelnö­kének, melyik feladatát tartja fontosabbnak? Somogyi vagy országos megbízatása lesz az elsődleges? — Az otthoni feladataim a fontosabbak. A kettő egyéb­ként nem kizáró ok; sőt, ha úgy dolgozik az ember, akkor inkább erősítik egymást. Hogy idáig sikerült eljutnom, az azt mutatja: nemcsak sző­kébb hazámban, Somogybán, hanem máshol is ismernek és tudnak a munkámról. — Az újonnan megválasz­tott MOB-alelnök hitvallása? — Amikor szót kaptam a szombati tisztújító MOB- közgyülésen, azt mondtam: számomra a magyar sport egy hatkarú isten. Ez a hat kar a szövetségeket, az egyesülete­ket, az államot, az önkor­mányzatokat, a szponzorokat és a médiát jelenti. Mindegyik egyaránt nagyon fontos; ah­hoz, hogy előrébb lépjünk, egyik sem hiányozhat. (Fenyő) * * * A Magyar Olimpiai Bizottság újonnan megválasztott elnök­sége: Schmitt Pál elnök, Aján Tamás főtitkár, Harcsár Ist­ván, Kiss Imre és Gyenesei István alelnökök. Az elnök­ségi tagok: Baráth Etele, Csá­szári Attila, Frenkl Róbert, Istvánfi Csaba, Kamud Jenő, Molnár Zoltán, Nádori László, Novotny Zoltán, Schu- lek Ágoston és Vass Károly. A MOB elnökségének hivatal­ból tagja Bonn Ottó, a Nem­zetközi Kajak-Kenu Szövet­ség főtitkára és Gyulai István, a Nemzetközi Amatőr Atléti­kai Szövetség főtitkára. Rákóczi Kaposcukor FC­Siófoki Bányász 4-2 (1-1) Kaposvár, 700 néző. V.: Král. Rákóczi KFC: Házi (Mi- linte)-Mező, Meksz, Novák (Vi­rág), Szabó-Kiss, Miovecz, Ta­kács (Potpara), László (Tóth A.)-Kádár, Waltner. Edző: Bő- zsöny János. Siófoki Bányász: Mit- ring-Kolovics, Bimbó, Virág (Keszeg), Szabadi-Kriston (Csák), Sallai (Carajev), Bo- zsér, Perger-Filipovics (Kirchmayer), Fisseas (Szabó Z.). Edző: Készéi Ferenc.' 30. p.: Siófoki szabadrúgás után Filipovics 15 méterről a bal sarokba lőtt. 0-1. 37. p.: Szabadi buktatta Ká­dárt a büntetőterületen. A 11- est Meksz laposan a bal sa­rokba vágta. 1-1. 68. p.: Carajev buktatásáért megítélt tizenegyest Kirch­mayer lőtte a bal sarokba 1-2. 73. p.: Miovecz ívelt maga­san középre és a jó ütemben ér­kező Waltner a kapu jobb olda­lába fejelt. 2-2. 77. p.: Miovecz lövése után a labda Mitringről kipattant me­lyet ismét Waltner értékesített góllá. 3-2. 83. p.: Kádár ugrott ki a les­határról a jobbösszekötő helyén és a kifutó Mitring mellett a jobb sarokba gurított. 4-2. Nemrégiben hírt adtunk NB li­es labdarúgó klubjaink salgótar­jáni összejöveteléről, ahol a résztvevők petíciót fogalmaztak meg az MLSZ-hez, abban kérik a második vonallal kapcsolatos döntés felülvizsgálatát és a je­lenlegi kétcsoportos NB II meg­tartását. Hazai hírforrások sze­rint az MLSZ elnökségének a múlt heti ülésén kellett volna foglalkoznia e kérelemmel. Ám ez elmaradt, talán ezért is volt olyan viharos a labdarúgó liga néhány nappal későbbi ülése, melyen — mint az NB Il-es szekció elnöke — ott volt Illés János a Siófoki Bányász ügyve­zető elnöke is. — Tudomásunk szerint ön nem volt ott a salgótarjáni pe­tíció megfogalmazásakor. Ezt a magunk részéről kissé fur­csájuk, hiszen ismetjük ko­rábbi álláspontját, azaz ön is a „lázadozókkal” értett egyet. — Való igaz, nem voltam ott Salgótarjánban, de csupán azért, mert nem kaptam meghívót. — Ez eléggé furcsa, tudja talán az okát is? A Rákóczi stadion füves pá­lyáján, jó időben élénk érdek­lődés mellett változatos, gólok­ban gazdag mérkőzést vívott a két „főpróbázó” együttes. Az első játékrészben a siófokiak enyhe mezőnyfölényt harcoltak ki, ám a hazaiaknak sem volt kevesebb helyzete. Szünet után húsz percen keresztül a Bá­— Nem, nem is sejtem. Pedig a két csoport pártiak jól tudják, hogy annak idején az MLSZ el­nökségi ülésén magam is a jelen­legi rend fennmaradására vok­soltam. Tehát nem tartozom a Tarjánban ülésezők ellentáborá­hoz. — Tehát ön változatlanul osztja véleményét a tarjáni „húszakkal”. Szeretnénk hal­lani az indokait. — Úgy vélem, hogy a máso­dik vonal az, amelynek minél jobban be kell hálóznia az or­szágot. Nem lenne szerencsés, ha például megyeszékhelyek maradnának NB Il-es csapat nélkül. Ráadásul: minél több az NB-s együttes annál szélesebb alapokon nyugszik az utánpót­lás. Én röviddel a liga élére tör­tént megválasztásom után ta­nulmányt készítettem a kétcso­portos NB II lebonyolításának egy új módozatáról, többek kö­zött egy olyan rájátszásról, melynek keretében eldőlhet me­lyik a legjobb NB Il-es csapat az országban. Erre a tervezetemre azóta sem érkezett reagálás. nyász irányította a játékot, de vezető gólja után a kaposváriak nagy hajrába kezdtek és ez a fö­lényük gólokban is megmutat­kozott. Egy héttel a rajt előtt, a látottak alapján a Rákóczi háza- táján várhatják bizakodóbban a bajnoki nyitányt, ámbár az NB I-esek játékában is mutatkoztak biztató jegyek. (Jutási) — Véleménye szerint mit nyomhat a latban a harminc­egy csapatos NB II húsz részt­vevőjének a beadványa? — Ha a „húszak” szilárdan kitartanának álláspontjuk mel­lett, más súlya lenne, mint így. Sajnos közülük többen ma is „ingáznak” véleményükkel, s ez az egy csoport pártiak malmára hajtja a vizet. Talán ezt a bizony­talanságot kívánja majd meglo­vagolni az MLSZ elnökségében az új rendet akarók tábora. — Jól ismeri „kollégáit” labdarúgásunk felső vezetésé­ben, el tudja képzelni, hogy e beadvány, no meg a pénteki heves vita alapján megváltoz­tatják korábbi döntésüket? — Laczkó doktor ígéretet tett arra, hogy március elején még egyszer előveszik ezt az ügyet, kérdés, hogy addig a jelenlegi bajnoki rend híveinek tervezett lobbizása milyen eredménnyel zárul. Korábban hittem abban, hogy minden visszafordítható, ma már vannak kételyeim. De azon sem lepődnék meg, ha eb­ben tévednék. (Jutási) Cemusak maradt az elnök A Szlovák Olimpiai Bizott­ság elnökségi ülésén újra Vladimir Cemusakot válasz­tották meg a szervezet első emberének. A régi-új elnök tagja a Nemzetközi Olim­piai Bizottságnak. Az ülésen döntöttek arról is, hogy Szlovákia hét sportágban indítja versenyzőit a jövő évi naganói téli olimpia se­lejtezőin. Eddig csak a ten­gerentúli profiligában (NHL) szereplő játékosok­kal felálló jégkorong-válo­gatottnak sikerült kiharcol­nia a részvételt. Nyolcadszor is Svédország A svéd férfi asztalitenisz­válogatott immár nyolcadik alkalommal hódította el a Szuperligát, miután a döntő második mérkőzésén hazai pályán 4:2-re legyőzte Franciaországot. Vaexjöben a Davis Kupáért A Svédország-Dél-afrikai Köztársaság férfi tenisz Da­vis Kupa negyeddöntő-mér­kőzést április 4-e és 6-a kö­zött a Stockholmtól 330 km- re fekvő Vaexjöben rende­zik meg. A „háromkoronás” teniszezőknek kedvelt hely­színe az 5900 nézőt befo­gadó Tipshallen. Listavezető a Vasas SC NB I, térti Extraliga A bajnokság állása: 1. Bp. Vasas SC 19 15 4 48-20 34 2. Kecskeméti RC 20 14 6 47-32 34 3. Balatel SE 19 12 7 43-33 31 4. Dunaferr SE 19 11 8 42-29 30 5. Nyíregyházi VSC 19 9 10 34-38 28 6. Bp. Csepel SC 20 5 15 25-51 25 7. Kazincbarcika 20 2 18 20-56 22 Eredmények: Vasas SC-Csepel SC 3-0 (7,12,2) Kecskeméti RC-Kazincbarcikai VSE 3-2 (-8,4,-12,4,11) TOTÓ 1. Stuttgart-Karlsruhe 1-0 1 2. 1860 München-Köln 2-1 1 3. Bologna-Udinese 0-0 x 4. Cagliari-Verona 3-2 1 5. Fiorentina-Juventus 1-1 X 6. Inter-Atalanta 2-0 1 7. Napoli-Sampdoria 1-1 X 8. Perugia-AC Milan 1-0 1 9. AS Roma-Reggiana 2-2 x 10. Vicenza-Piacenza 1-1 X 11. Genoa-Cesena 1-0 1 12. Lecce-Venezia 2-2 x 13. Torino-Empoli 0-1 2 A pluszmérkőzés: 14. Salemitana-Lucchese 1-0 1 Carlos Sainz az élen A jövő hétvégén Kenyában foly­tatódik a rali-világbajnokság. A VB-sorozat harmadik futa­mát, a Safari Rallye-t a Ford Escort WRC-t kormányzó spa­nyol Carlos Sainz várhatja az első helyről fotó: traco Újabb „döntő” előtt az NB II-ben Egy, vagy két csoport... Nagy változások NB III-as labdarúgó-csapatainknál Nigériából erősített a Balatonlelle Nem igazán úgy sikerült az őszi szezon NB III-as labdarúgó­csapatainknak, mint ahogy azt szerették volna. így aztán ér­hető, hogy Balatonlellén, Marcaliban és Kaposfüreden is nagy változások történtek a csapatok játékoskereteiben a télen. Balatonlelle SE Január 12-én kezdődött meg a felkészülés Balatonlellén; a já­tékosok heti öt edzéssel készül­nek a tavaszi folytatásra, s a március 16-ai bajnoki rajtig — amikor is a szomszédvár Mar­caliba utaznak — 14 előkészü­leti mérkőzést terveznek. Nagy­jából kialakult a játékoskeret; eszerint négyen (?) távoztak, öten pedig érkeztek. Rózsa Gyula visszatért Marcaliba, míg Tóth Csaba Barcson, Beleznai Imre pedig Hévízen folytatja já­tékos-pályafutását. Ferencz Norbert pedig — ha sikerül megegyeznie egymással a két klubnak — a Kaposvári Gaz- dász kapuját őrzi a tavasszal. Tekintélyes az új fiúk listája is: a csatár- és a középpályás sort erősítették meg. Kovács Sándor kapus Balatonszárszóról, Búza Barnabás pedig a Siófoki Bá­nyásztól került Balatonlellére, míg a korábban Lellén játszott Takács Györgyöt az Újpesti TE adta kölcsön erre a fél évre. A Siófoki Bányász egykori házi gólkirálya,' Magyar Zsolt Ausztriából jött vissza, s van egy másik külföldi „idegenlégi­ósa” is a csapatnak: a 29 éves nigériai Joe Geraldo, aki Ma­gyarországon, Budapesten tanul főiskolán. A még sikeresebb szereplés érdekében edzőpáros irányítja a Balaton-parti együt­test: Kenéz Istvánnak az a Menczeles Iván segít, aki ősszel az NB I-es Innstadt Stadler FC pályaedzője volt. A cél nem vál­tozott Lellén: az élmezőnyben, azaz az első öt hely valamelyi­kén akar végezni a csapat. Marcali VSE Január 6-án tartotta az első edzést Marcaliban Fuisz János edző, akinek a játékosai heti négy, illetve öt alkalommal ta­lálkoztak egymással. Az edzé­sek mellett jó néhány előkészü­leti mérkőzés is szerepel(t) a csapat programjában: a bajnoki nyitányig 15 alkalommal léptek (lépnek) pályára a Marcali VSE labdarúgói. A játékoskeret nagyjából már itt is körvonala­zódott. Akikre tehát már nem számíthatnak a tavaszi folyta­tásban: a négy kölcsönben sze­replőjátékos közül Kiss Ferenc és Papp Árpád visszatért a Rá- kóczi-Kaposcukor FC csapatá­hoz, Lázár Csaba pedig visz- szament Hévízre, míg Ángyán József kapust a Marcali VSE adta kölcsön a Barcsnak a tava­szi szezonra. Tekintélyes az ér­kezettek listája: Matucza kapus Balatonkeresztúrról, Merkl Valter Jutából, Horváth Zoltán pedig Lengyeltótiból érkezett, s visszatért a csapat két egykori játékosa, a Balatonlellén ját­szott Rózsa Gyula és az Auszt­riában szerepelt Bozsó Ferenc is. Jó hír a marcali szurkolók­nak, hogy a még szeptemberben a Dunaszentgyörgy elleni hazai mérkőzésen súlyos lábtörést szenvedett Lakos György fel­épült, s újra edzésbe állt. Marca­liban jónak ítélik a csapat tava­szi sorsolását: nyolcszor játsza­nak otthon, s az alsó régió csa­patai — egyedül csak a Kapos- füred kivételével — mind utaz­nak a somogyi kisvárosba. Egy alapos felkészüléssel — és per­sze némi szerencsével — az együttes elkerülhet a kiesőhe­lyekről, s a 10-11. helyen zár­hatja a bajnokságot. Kaposfüredi VSC Petrák Viktor edző január 6-án „vezényelte” az első edzést já­tékosainak Kaposfüreden. Az újonc somogyi csapat heti négy edzéssel — több előké­születi találkozóval fűszerezve — készül(t) a március 16-ai Beremend elleni idegenbeli rajtra. Az ősszel pályára lépett csapatban több változás is tör­tént: Schell Zsolt és Károlyi At­tila már a Nagyberki, Andricz Zoltán pedig a Nagyatád színe­iben fut majd ki a pályára ta­vasszal. Jelenleg több leendő új játékossal is folynak a tár­gyalások. Ami biztos: a bárd- udvamoki Szilágyi Krisztián Kaposfüreden játszik tovább. A jelenleg utolsó helyen álló Kaposfüredi Vállalkozók SC csapatának aligha lehet más célja, mint megpróbálni elke­rülni a kiesést. Fenyő Gábor 1

Next

/
Thumbnails
Contents