Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-19 / 42. szám
t997. február 19., szerda SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Csizi Réka müncheni sikere Kilvinger bécsi diadala Öt ország atlétáinak részvételével rendeztek felnőtt válogatott viadalt Bécsben. Mint ismert a magyar csapatnak tagja volt Kilvinger Attila, az Adnoc-Favorit gátasa is. A kaposvári versenyző a hatvan méteres gátfutásban 7,95-el segítette győzelemhez csapatunkat. Tagja volt ezután annak a 4x200-as váltónak is, amely nagy küzdelemben — mindössze 21 másodperccel elmaradva az országos csúcstól — a harmadik helyen végzett. Az egyidejűleg rendezett gátfutó nemzetközi verseny döntőjében is rajthoz állt a Favorit versenyzője, ahol sajnos az első gátba belerúgott, ám az így szerzett hátránya ellenére is sikerült harmadikként a célba érkeznie szlovák és angol ellenfele mögött. Münchenben versenyzett az elmúlt hét végén Csizi Réka, a Kaposvári Építők középtávfutója. A németországi fedettpályás nemzetközi versenyen 3000 méteren rajtolt és kitűnő 9:53.01-es idővel utasította maga mögé az egész mezőnyt. Eredménye nagyon biztató a következő hétvégi fedettpályás felnőtt országos bajnokság előtt. Ifjúsági fedettpályás országos atlétikai bajnokság Benke és Hecz aranya A fedettpályás atléta idény záró akkordja volt Budapesten az ifjúsági atlétikai bajnokság. Természetesen nem hiányoztak a somogyiak sem. Kaposvárt az Adnoc-Favorit és a K. Építők versenyzői képviselték. Méghozzá nagyon eredményesen. Mindkét klubunk egy-egy atlétája felállhatott a dobogó legtetejére. A K. Építők résztvevői közül a legkiemelkedőbb eredményt Hecz Katalin 1500 méteren 4:44,5-ös idővel szerzett győzelmével érte el. Horváth Csaba edző tanítványa futásával nagyon közel került a mezei vébén való részvételhez. Rajta kívül elismerést érdemelnek a klubnak mindazok a serdülő korú atlétái, akik az ifjúsági mezőnyben egyéni csúcsokkal kerültek a döntőbe. Fiuk, gerelyhajítás: ..5. Kis- , márton Richard (51,72), diszkosz, illetve súlylökés:...4, illetve 8-ik. Nagy Ervin (43,72 — 12,63), 4x1 körös váltó:..-. 8. Kaposvári Építők (1:35,2). Leány 3000 m...8. Bálint Andrea (11:21,0). Az A. Favoritot képviselők közül a súlylökők szereplését kísérte a legnagyobb érdeklődés. Két válogatottjuknak egyaránt esélye volt a jó szereplésre és ők nem is okoztak csalódást. Benke Judit sorozatról sorozatra javulva 12,86-os egyéni csúcsot dobva, Dovigyel Csaba tanítványa biztosan nyerte élete első ifjúsági országos bajnokságát. Grábner Tímea a bajnokság előtti héten lázas beteg volt, ez meglátszott versenyzésén is, így idei leg- jobbjától elmaradva 12,10-el, „csak” bronzérmet tudott e versenyszámban szerezni. Hármasugrásban Csapó Bernadett harmadik kísérletével került a döntőbe, ahol újabb egyéni csúcsot javítva szerezte meg a tőle remélt ezüstérmet. A 60 méteres gátfutás döntőjébe Juhász Ivett hatodikként került be. Jól rajtolt ugyan, de 9,15-ös ideje a negyedik helyhez volt csak elég. 0 távolugrásban is érdekelt volt, e számban 522- vel — kellemes meglepetésre — az ötödik helyen végzett. 3000 méteren (11:07,4) Szuny ogh Tímea egy hatodik helyezéssel gazdagította a favori- tosok helyezés gyűjteményét. Hatodik lett a klub 4x1 körös váltója is. * * * A fedettpályás bajnoksággal egyidőben rendezték meg az ifjúsági téli dobó országos bajnokságot. Benke Judit nagyszerű 41,06-os diszkoszdobásával mindössze 58 centiméterrel lemaradva szorult a második helyre. Grábner Tímea gerelfyel 73,02-vel a negyedik helyen végzett. Kettős hazai győzelem Gyermek és mini fiú röplabdatorna, Kaposvár Triplázott a Kasi Nagy csatát hozott a gyermek-torna második-harmadik helyét eldöntő kecskeméti Katona József Gimnázium-Zalaegerszegi RC összecsapás fotó: török anett Mind az ifjúságiaknál, mind pedig a felnőtteknél hazai sikerrel zárult Somogyjádon a körzeti egyéni sakk verseny. Az ifjúságaik között Németh Zsolt (Somogyjád), Bőgős László (Somogyjád) és Fábián Emőke (Somogyjád), a felnőttek mezőnyében pedig Óvári Géza (Somogyjád), Átó László (Edde) és Tóth József (Somogyjád) lett a végső sorrend. Kaposváron egyszerre három helyszínen rendezték meg a hagyományos gyermek és mini fiú röplabdatornát. A gyermekeknél kaposvári, a miniknél pedig kecskeméti siker született. All gyermekcsapat a Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnokában kialakított három pályán mérkőzött egymással, s a nézők összesen 25 mérkőzést láthattak. A Kaposvári Sportiskola csapata zsinórban harmadszor hódította el a győztesnek járó serleget, így végleg az övék lett. A gyermek-torna végeredménye (11 csapat): 1. Kasi (Giczi Balázs, Giczi Tamás, Lénárt Attila, Laszczik Iván, Sipos Krisztián, Bíró Márk, Czeider Bálint, Lakos Norbert, Tóth Norbert, Kovács István, edző: Burcsa Tibor), 2. Kecskemét, Katona József Gimnázium, 3. Zalaegerszegi RC, ... 8. Böhönye, ... 10. Tabi RK (1. sz. Általános Iskola). Kecskemét adott otthont az ifjúsági korú cselgáncsozók Magyar Köztársaság Kupájának, amelyen szép kaposvári sikerek születtek. A rangos kecskeméti viadalról — amelyen 22 egyesület 196 versenyzője lépett tatamira — a kaposvári „különítmény” négy éremmel (két-két ezüsttel és bronzzal) térhetett haza. A 44 kg-ban Béres Gabriella három A különdíjakat a 3 Pont Üzletház és a Providencia Biztosító Rt ajánlotta fel. Jó játékukért hatan kaptak különdíjat: Giczi Balázs, Giczi Tamás, Lénárt Attila és Laszczik Iván (valamennyien Kaposvári Sportiskola), Borsos Szabolcs (Kecskemét, Katona József Gimnázium), valamint Kormos Péter (Zalaegerszegi RC). A legeredményesebb edzőnek járó díjat Burcsa Tibor, a Kaposvári Sportiskola mestere vehette át. A 19 minicsapat a Toldi úti Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Gárdonyi Géza Általános Iskola tornatermében — egyszerre két-két pályán — kezdte meg a küzdelmeket. Itt összesen 42 találkozóra került sor. A mini-torna végeredménye (19 csápat): 1. Kecskemét, Arany János Általános Iskola, 2. Szeged, Felsővárosi Általános Iskola, 3. Budapest, Veres Pál Gimnázium, 4. Kasi I. (Kinizsi lakótelepi Általános Isgyőzelemmel és két vereséggel a harmadik, 48 kg-ban Illés Anikó három győzelemmel és egy vereséggel a harmadik, 52 kg-ban Varga Ildikó négy (ip- pon)győzelemmel és egy vereséggel a második, 56 kg-ban pedig Budai Anita négy győzelemmel és egy vereséggel szintén a második helyet szerezte meg. Ezzel a Kaposvári Judo Club csapata nyerte a pontversenyt a nőknél. kola),... 6. Kasi II. (Honvéd utcai Általános Iskola), 7-8. Kasi III. (Toldi úti Általános Iskola és Gimnázium),... 15—16. Kasi IV. (Gárdonyi Géza Általános Iskola),... 19. Böhönye. Hat játékos vehetett át jó teljesítményéért különdíjat: Bereute Gábor (Kecskemét, Arany János Általános Iskola), Maksa Zoltán (Szeged, Felsővárosi Általános Iskola), Nagy Gábor (Veszprém RC), Sántosi Attila (Kasi I. — Kinizsi lakótelepi Általános Iskola), Molnár Tamás (Kasi II. — Honvéd utcai Általános Iskola) és László Norbert (Kasi III. — Toldi úti Általános Iskola és Gimnázium). A legeredményesebb edzőnek felajánlott különdíjat Nagy Péter, a kecskeméti Arany János Általános Iskola csapatának mestere vihette haza. Ezen a hétvégén a leányok lesznek a főszereplők a Somogy Megyei Röplabda-szövetség hagyományos utánpótlás seregszemléjén. A kecskeméti Magyar Köztársaság Kupa előtt Tatán I. osztályú felnőtt országos rangsorversenyt rendeztek, amelyen szintén szép eredményt ért el Varga Ildikó. A Kaposvári Judo Club ifjúsági korú tehetséges sportolója súlycsoportjában, az 52 kg-osok mezőnyében három győzelemmel és egy vereséggel a figyelemre méltó harmadik helyet szerezte meg. Elmarad a Rákóczi marcali fellépése Elmarad a csütörtök délutánra tervezett Marcali VSE-Rákóczi-Kaposcukor FC előkészületi labdarúgómérkőzés. A találkozó elhalasztását a kaposváriak kérték az egész csapatra való sérült játékosuk miatt. Orciba került a Boszi Kupa Szentbalázson nyolc csapat részvételével rendezték meg a Boszi Kupa öregfiúk kispályás teremlabdarúgó-tornát. Á Kaposmenti Sportszervezői Körzet által .jegyzett” mérkőzés-sorozat az Őrei SE sikerét hozta; második lett mögötte a Taszári Honvéd SE, harmadik a Gödrei SE, negyedik pedig a Nagyberki KSK. A Boszi Kupa kispályás teremlabdarúgó-torna legtechnikásabb játékosának Nagy Kálmánt (Nagyberki KSK), a legjobb kapusnak pedig Szilágyi Sándort (Taszári Honvéd SE) választották meg, míg a gólkirály Kocsi Zoltán (Őrei SE) lett öt góllal. Erős volt a „Nemgyengültünk” Tíz csapat részvételével rendeztek farsangi kispályás teremlabdarúgó-tornát Éonyó- don a városi sportcsarnokban. A két csoportban lebonyolított előcsatározások után az „A” csoport győztese, a „Nemgyengültünk” a döntőben sem gyengélkedett, s biztosan győzte le a Kan- Ászokat. A dobogó harmadik fokára az Artisták tornászták fel magukat. A farsangi kispályás teremlabdarúgó-torna legjobb kapusának Zeke Józsefet (Kan- Ászok), á legjobb mezőnyjátékosnak pedig Pitonya Tibort (, .Nemgyengültünk”) választották meg, míg a gólkirályi címet Takács András (PHT-Print) hódította el. Hölgy oktatta a férfiakat Igáiban Igáiban a sakkozók mellett az asztaliteniszezők is megmérettettek a körzeti versenyen. A viadal érdekessége volt, hogy az egyetlen női résztvevő, Takács Csilla nyerte az ifjúsági sakkversenyt. A felnőtt sakkversenyen Simon Lajos győzött, míg asztaliteniszben az ifjúságaiknál Tánc- zos Péter, a felnőttek között Szirer Gábor, (felnőtt) párosban pedig a Kovács József, Kovács László duó diadalmaskodott. Iíjúsági Magyar Köztársaság Kupa, Kecskemét Kaposvári cselgáncsérmek Első a Rákóczi Kaposváron a városi sportcsarnokban rendezték meg a III. korcsoportos városi diákolimpiái kispályás teremlabdarúgódöntőt. A végeredmény: 1. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 8 pont, 2. Honvéd utcai Általános Iskola 8 pont (rosszabb gólaránnyal), 3. Bartók Béla úti Általános Iskola 4 pont, 4. Kodály Zoltán Általános Iskola 3 pont, 5. Kisfaludy utcai Általános Iskola 2 pont. (Mivel a Pécsi utcai Általános Iskola csapata nem jött el a városi döntőre, így körmérkőzésekkel döntötték el a végső helyezések sorsát.) A március 8-án Csurgón rendezendő megyei diákolimpiái döntőben az első helyezett II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata képvisel(het)i majd Kaposvárt. Esély a világbajnoki szereplésre Vajdáék jó birkózó rajtja Kalocsán válogató versenyen vett részt a Kaposvári sportiskola két fiatal birkózója. A 14. alkalommal rendezett Vattai László emlékverseny a kötöttfogású serdülők idei első nagy seregszemléje volt. A két kaposvári sportiskolás a várakozásnak megfelelően nagyszerűen szerepelt. 45 kg-ban az első éves serdülő, Tulézi Márk súlycsoportjában három győzelmével „bebirkózta” magát a döntőbe, ahol szoros mérkőzésen 8:5 arányú vereséget szenvedett ferencvárosi ellenfelétől, így ezüstérmet nyert. 63 kg-ban jött össze a legkiegyensúlyozottabb mezőny. A tizennyolc induló között, hat-nyolc birkózót is esélyesnek tartottak a győzelemre. Közöttük lépett szőnyegre a másik kasis fiatalunk, Vajda János. Verseny zőnk magabiztosan küzdve haladt előre. A legjobb négy között várta a legnehezebb feladat, amikor a ferencvárosi Ádámmal került szembe. Meglepetésre a vártnál is könnyebben, 9:0-ra verte fővárosi csoporttársát. A döntőben kalocsai — tehát hazai — ellenfelet kapott, ám Vajdát ő sem tudta megállítani. A kaposvári birkózó végig kezdeményezett és fölényes birkózással, 8-0 arányban bizonyult jobbnak. Ezzel a súlycsoport győztese lett. Vajda az aranyérme mellett pénzdíjat is átvehetett az egykori birkózó, világnagyságtól, Komáromi Tibortól. Fiataljainkra további válogatók várnak, köztük az április 11-12-én Kaposváron sorra kerülő Klima-Vill Kupa, majd a májusi debreceni magyar bajnokság. Ha Vajda hasonlóan tudná folytatni mostani remek szereplését, esélye lenne a júliusi világbajnoki részvételre is. Országos fedettpályás tenisz-vidékbajnokság Somogyi teniszsikerek Somogyi sikerektől volt visszhangos a Szászhalombat- tán rendezett félmillió forint összdíjazású Mól Kupa felnőtt országos fedettpályás tenisz-vidékbajnokság. A nőknél teljes somogyi siker született. Az egyest a Siófoki Spartacus SE kiválósága, a Németországból hazatért 24 éves Molnár Gabriella nyerte, aki végig bombaformában játszott (a bogiári Kovács a negyeddöntőben, Hock pedig a nyolc között búcsúzott). Párosban a Kovács Krisztina, Stadler Ildikó balatonboglári-váci kettős győzött, a siófoki Molnár Gabriella, Borsányi Andrea duó pedig bronzérmes lett. Férfi párosban a Klenovics Balázs, Szűcs Loránd (Kapos TC, Soproni VSE) duó ezüstérmet szerzett. Az egyesben a harmadik helyen kiemelt Klenovics a negyeddöntőben fejezte be szereplését. * * * A Balatonszepezden rendezett Idom Kupa pénzdíjas tenisz.- versenyen női egyesben Molnár Gabriella révén siófoki siker született. * * * Első alkalommal rendezték meg Siófokon a város amatőr fedettpályás — férfi páros — teniszbajnokságát. Ä végeredmény: 1. Nagy, Balogh (Siófok), 2. Basicz, Milos (Ba- latonboglár), 3. Balassa, Pápai (Siófok) és Bálint, dr. Hock (Siófok).