Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-15 / 39. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP FIATALOK ES REMENYEK 1997. február 15., szombat Mozinéző Kaposvár „nagy” mozijában, a Szivárványban az intézményt talán legjobban ismerő jegyszedőnőket kérdeztem a moziról, munkájukról, a nézőkről. Németh Györgyné és Farkas Józsefné válaszoltak.- Miben áll a munkájuk?- Ellenőrizzük a jegyeket, a helyükre kísérjük a nézőket, ha igénylik. Előadás után takarítunk. Még a pénzt is mi szoktuk a postára vinni.- Nem veszélyes ez?- Ha nagyobb az aznapi bevétel, ketten megyünk. Utcai ruhában nem vagyunk feltűnőek. Nem tudják, hogy a moziból jöttünk és a postára megyünk.- A munkaidejük?- Délután 3-tól este kilencig, szombaton és vasárnap is. Ezeket nem számolják el külön hétvégeként. Összességében olyan mintha 8 órát dolgoznánk.- A fizetéssel meg vannak elégedve? N - Nem panaszkodhatunk, másokhoz viszonyítva elég jó-♦Hány éve dolgoznak itt?- Egyikünk nyolc, másikunk 13, de van, aki már több, mint 15 éve.- Milyen a mozi látogatottsága és főleg kik járnak ide?- Ez a filmtől függ, a rek- lámozottabb, jobb filmek szinte telt házzal mennek. De ez a helyártól is függ, manapság már nagyon drága.- Ezért is népszerű a Flamex csütörtök. Amúgy főleg fiatalok jönnek, de olyankor sok a nyugdíjas, nekik ilyenkor ingyenes az előadás, másoknak féláru.- Kinek köszönhető ez?- A mozi bérlője 5 évig a Flamex cég. Ez ennek a cégnek az akciója.- Általában milyenek a mozilátogatók?- A fiatalok közt sok a rendetlen. Például most a Honfoglalás című filmet egész nap játsszuk és a környékbeli iskolák diákjai engedményesen nézhetik meg. Utánuk nagyon sok a szemét. Az általános iskolásokat el se kellene hozni, nem tudják végigülni a filmet, az első fél óra után ki-be járkálnak, a tanárok meg hiába próbálják fegyelmezni őket.- Az új büfé nemrég nyílt meg, régebben ruhatár is volt, most miért nincs?- Nincs rá igény. A legtöbben nem is hiányolják. Szegfy Szonja „...amerre visz a lábam!” Az új Pinokkió Bodor Erzsébet: Pogány Judit kívül-belül ismeri a figurát A kaposvári színház ebben az évben is kedveskedik gyerekközönségének Collodi-Litvai: Pinokkió, a hosszú orrú fabáb története című mesedarabjában a rakoncátlan fagyereket egy fiatal színésznő Bodor Erzsébet alakítja.- A főiskola után a budapesti Kamaraszínházban játszottam. A színházról alkotott elképzeléseim az ottani tapasztalataimmal nem egyeztek. Ezért is örültem a lehetőségnek, hogy a kaposvári színház tagja lehettem. Ez a harmadik évadom Kaposváron. A társulat egészen más, mint ahonnan jöttem: fiatal energikus, gördülékeny, talán éppen ezért van egyedi légköre. Ez azért az én beilleszkedésemet nehezítette.- Milyen érzés volt főszerepet kapni?- Egyszerre éreztem örömöt és félelmet. Örülök, hiszen három órán át én határozom meg a darab hangulatát. De természetesen ebben fontos szerepet játszanak kollégáim is, hiszen nélkülük én hiába lennék főszereplő. De ugyanezen okok miatt félek is hiszen végig helyt kell állnom.- Köztudott, hogy Pogány Judit, aki most a darabot rendezte, többször is sikeresen eljátszotta Pinokkió figuráját. Nem nehezebb így játszani?- Ezt a darabot csak Pogány Judit rendezhette, ő az, aki a Bodor Erzsébet darabot és a figurát is kivülről- belülről kitűnően ismeri. A kapcsolatom a rendezőnővel baráti, szinte mindenben megegyezik a véleményünk.- Milyen viszonyban áll a főhőssel, akit megszemélyesít?- Egyszerűen szuper! Bár gyermekkoromban én (sajnos) közel sem voltam ilyen rossz, ennek ellenére minden gond nélkül át tudtam érezni Pinokkió világát.- Fűződik-e korábbi személyes élménye a műhöz?- Tízéves koromban láttam a tv-ben Kaposvárról a darab közvetítését. Nem néztem végig, annyira megrémisztett a zenéje. Ma már sajnálom, és úgy érzem, csak bennem lehetett a hiba. Hiszen elnézve a mostani gyerekeket (akik megnézik a darabot), rendkívüli módon szeretik az egészet.- Nehéz gyerekeknek játszani?- Inkább érdekes. Ők kíméletlenül kimondják az igazságot, igen végletesek. Az egyik véglet, amikor nem veszik a lapot az adott helyzetben. Szerintem a tanítónők előre fegyelmezik az ilyen társaságokat. A másik, amikor a nagyobb fiúk bekiabálnak, megjegyzéseket tesznek.- Elmondana valamilyen műhelytitkot vagy bakit?- Szerencsére hiba eddig még nem fordult elő. Műhelytitok...? Talán azt, hogy rajtam csak egy testtrikó és egy nadrág van. A színházban dolgozók említették, hogy ezen keresztül bizony látszik nőies formám. Kitaláltuk ennek ellensúlyozására, hogy a mellkasomra egy fekete háromszöget rajzolunk.- Mit kíván üzenni ezzel a darabbal az embereknek?- Mindig legyenek önmaguk! Pinokkió ember szeretne lenni, de egyszer sem törekszik arra, hogy ez megvalósuljon. De azáltal, hogy önmagát adja, a darab végére elnyeri jutalmát. Azt hiszem, ez az embereknek is példa. Bagi Ágota A diákigazgató „Ez volt a hab a tortán” A kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban hagyomány a diákigazgató választás. Az „újdonsült” diákigazgató Varga Zoltán.- Megkérdezte az osztályfőnök ki az, aki egyáltalán nem szeretne diákigazgató lenni? —- mondta. — Utána a többi már egyszerű volt. Az osztályszavazatok döntöttek.- Népszerű ember az, akire az osztály többsége szavazott?- Nem hiszem. Csak szeretek szerepelni és fontos, szempont az is, hogy sokan ismernek az iskolában.- Hogyan készül az osztály a választásokra?- Már hetekkel ezelőtt plakátot, feliratot készítettünk. A programokat pedig az osztállyal együtt írtuk.- Mennyire befolyásolta ez az egy hét az osztály életét?- Úgy érzem, hogy itt jött igazán össze az osztály, voltak emberek, akikben nagyon kellemesen csalódtam.- Ez az egész csak játék vagy „véresen” komoly dolog?- „Véresen” komolynak semmi esetre sem nevezném. Persze, mindenki (az osztály) titkolt vágya az volt, hogy megnyerjük a választást, ami sikerült is. Ám így utólag visszagondolva úgy érzem, hogy ez volt a „hab a tortán”. Nagy buli volt, amiben az osztály nagyon jól összerázódott, mindenlri vidám és boldog volt.- Az elképzeléseket szabadon megvalósíthatja a diákigazgató?- Az osztályfőnökünk azt tanácsolta, hogy a durvább poénokat inkább hagyjuk ki a programból.- Ez olyan nagy baj?!- Dehogy, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a diákság a keményebb poénokra vevő. Mi próbáltunk „kulturáltabbak” lenni. Az egyik programunk például egy humoros illemtanóra volt.- Az „igazgató” milyen intézkedéseket hozott?- Az osztállyal együtt készítettünk egy programbeszédet, melyben megígértem, hogy „igazgatóságom” ideje alatt a csapokból szörp folyik, a tanárok elhagyják az iskolát.- Nem így lett.- Most még frissek az élmények, próbáljuk túltenni magunkat rajta. Az biztos, hogy egy élménnyel gazdagabbak lettünk, és megtanultam, hogy légy mindig önmagad. Az a nyerő! Márton Nikoletta DIÁKPÉNZTÁRCÁK A felsőoktatási intézmények diákjainak többsége a szülők támogatásából él. Mennyi pénzből? Török Ágnes, tanítóképző főiskola elsős hallgatója: - Az ösztöndíj semmire sem elég: a levonások után kétezer forint marad, ebből nem lehet megélni. Szerencsém hogy kaposvári vagyok, de így is a szüleim pénzéből élek. Hausz Gábor, másodéves: - Én 3,4-es átlagot értem el, de nem sok tanulás van benne. Az ösztöndíjam 3800 forint, ez a cigimre elég. Az iskola mellett hivatásszerűen focizom, engem ezért fizetnek. Matka Gabi, másodikos: - Olyan kis mértékben növekszik az ösztöndíj az átlaggal, hogy nem érdemes tanulással megfeszíteni magunkat. A tandíjmentességet csak 4,7-es átlagtól kaphatjuk meg, de ehhez nagyon sokat kell tanulni. így meg egy éjszaka alatt fel lehet készülni a másnapi vizsgára. Ébből a pénzből persze nem lehet kijönni, csak az albérletért 20 ezer forintot kell kifizeti rezsivel. Ráadásul az utazási kedvezményt is 67,5 százalékra csökkentették. Nem tudom hogy ez mire volt jó! Ferk Imola, az Egészségügyi Főiskola másodévese hallgatója: - Nagyon minimális ösztöndíjat kapunk. Az alapösztöndíjat is lecsökkentették, hogy maradjon némi pénz a hátrányos helyzetűek támogatására. A tanulmányi ösztöndíj meg kevés. Abból a pénzből élek, amit otthonról elhozok. Ez nagy megterhelés a családunknak, mert van két testvérem is, akik még tanulnak. Kecskés Győző, másodéves: - Az én ösztöndíjam ugyanannyi, mint a barátnőmé. Csak a hazautazási költségek kétezret visznek el havonta. Ami megmarad, a kollégiumi díj befizetésére elég. Azzal a kevés pénzzel, amit otthonról hozok nagyon ügyesen kell gazdálkodni, persze ebből nem futja ruházkodásra és egyéb extra kiadásokra. Farkas Ildikó, elsőéves: - Az ösztöndíjunk nagyon kevés. Az iskola mellett muszáj valamilyen munkát keresni, hogy a hazautazásra, a tankönyvekre és az ebédjegyre elő tudjuk teremteni a pénzt. Sokan korrepetálnak általános iskolásokat, vagy gyermekfelügyeletet vállalnak. De ez a tanulás mellett nehéz dolog. Németh Boldizsár, másodéves agrármérnök-jelölt: - A „húspénzből” levonják a tandíjat és a kollégiumi díjat, így rögtön 800 forint mínusszal kezdhetek minden hónapban. Be kellett sűríteni a vizsgákat, mert azt hittük, az egyetemre jelentkezők nem hosszabbíthatnak. Szüleim elváltak, az 5200 forintos tartásdíjból és a 2000 forintos zsebpénzemből kell kihozni az étkezés, a tankönyvek és a hazautazás költségeit. Egyre nehezebben megy. S zalai Norbert, elsőéves: - Egy hónapban egyszer tudok hazamenni az ösztöndíjamból. A nyári munkákból összerakott és az édesanyám által félretett pénzekből élek. Havi 15 ezer forintból ki lehetne jönni, de ebben egy ceruza sincs, a mosószerről, ruháról nem is beszélve. Tikhel Tünde, elsőéves: - Én nem hozok el otthonról pénzt. Kiegészítő forrásokból élek. Ilyen a teremfelügyelet, a kínkeserves nyári munka. Örültem, hogy sikerült megcsinálnom az első félévet, ösztöndíjra nem is gondoltam. Ha az ösztöndíj többet érne, lehet hogy valóban tanulásra serkentené az embereket. Szaksz Edit, negyedéves tanítóképző főiskolás: — Én a 4,66-os átlagomra kapok 7900 forint ösztöndíjat. Mivel édesanyám munkanélküli, kaptam ezer forint segélyt, így a tandíjamra csak 1000 forintot kellett költeni az ösztöndíjamból. így most 6900 forintból élek. Ezt nagyrészt élelemre költőm, ha tudok spórolni, akkor jut egy-egy ruhára, cipőre. Köztársasági ösztöndíjra is lehet pályázni, ha két féléven át 4,75 fölött van az tanulmányi átlag. Ezt sajnos én nem értem el. Pedig aki megkapja, akár 24 ezer forintot is felvehet hónap elején, többet, mint a kezdő fizetés. De még mindig jobb 6800 forintból élni, mint munkanélküliként kezdeni az önálló életet: félek attól, hogy utolsó évesként hamarosan el kell helyezkednem. Ez pedig nagyon nehéz lesz... Mák Péter Velencei karneválon vasutassztrájkkal A velencei karneválon járt Szálai Noémi, a tanítóképző főiskola elsőéves hallgatója. A karnevál látványos volt, az est a vártnál kalandosabb.- Péntek este nyolckor ültünk fel a vonatra Fonyódon - mondta. - Helyjegyet vettünk, de a vonaton egy horvát nemzetiségű férfi ült a helyünkön, és képtelen volt felfogni, hogy mi fizettünk azért a helyért. Végü- lis találtunk egy üres fülkét, és abban utaztunk egészen Velencéig. Velencében aztán a beöltözött emberkék barátsága kárpótolt. Szert a városban sétálgattak - persze legtöbbjük a Szent Márk téren - és ha megkértük őket, szívesen odaálltak mellénk és velünk együtt mosolyogtak a fényképezőgépbe. Két jelmezre különösen emlékszem. Az egyik egy pingvincsapat volt jegesmedvével az élen, a másik egy étterem.- Étterem?!- Tulajdonképpen két, egyenként 15-20 felnőttből és gyerekből álló sor alkotta az egészet. Egy asztalterítő volt a vállukra terítve. Elől ráragasztottak tányért, evőeszközöket, poharat, a fejükön egy tál makaróni volt. A tészta kilógott belőle, mintha a hajuk lenne. Fogták egymást és mint asztalsor vonultak.- Valóban ötletes. Ti viseltetek álarcot?- Csak a mosolyunkat öltöttük magunkra, mert a legegyszerűbb maszkok is nagyon drágák voltak.- A Szent Márk tér téli karneváli - arcát nem, csak a nyárit ismeri a turista?- Elmondhatatlanul hatalmas tömeg volt. Maszkok mindenfelé. Sok piros, sárga, zöld. Olaszország színei. A kislányokon rózsaszín. A fekete-fehér ellentéte, csillogó színek, lebegő palástok; fekete, piros, lila... És mindegyikből a lehető legharsányabb, legélénkebb árnyalat. Az egyik színpadról zene szólt, ebbe vegyült a kisgyerekek nevetése, az emberek vidámak voltak és akkor megszólalt a harang...- A jelmezes felvonulás egész hétvégén tartott?- Mi csak a szombatot töltöttük Velencében. Elég kimerítő nap volt: reggel tíztől este kilencig jóformán le sem ülhettünk, csak járkáltunk az álarcos emberek között.- A fárasztó nap után jó volt hazaindulni.- Igen, csak hogy várt még ránk egy-két megpróbáltatás. Kimerültén érkeztünk a velencei San Luciano állomásra és azonnal elkezdtük keresni a vonatunkat a táblán, hogy megtudjuk: melyik vágányról indul. Indulás előtt egy órával már nagyon gyanús volt, hogy semmilyen induló vonatot nem írtak ki. Úgy gondoltam, megkérdezem az információt. Az orrom előtt zárták be az ajtót, mondván, lejárt a munkaidejük. Szó ami szó, kicsit mérges lettem. Átmentünk a jegypénztárhoz, és megkérdeztem, mikor és honnan indul a vonatunk. Erre azt a választ kaptam, hogy a legközelebbi vonat másnap este indul! A pénztáros a sztrájkra hivatkozva nem volt hajlandó több kérdésre válaszolni. Végül annyit tudtunk meg, hogy az olasz vonatok 24 órás sztrájkot kezdtek éppen aznap este 9 órától. Most már igazán mérges lettem, de hát nem tehettünk semmit. Az első gondolatunk az volt, hogy - szállásunk nem lévén - a vonaton töltjük az éjszakát, de nagyon hideg volt és nyugtalanított bennünket a tudat, hogy hétfőn iskolába, illetve munkába kell mennünk. Végül hazatelefonáltunk, hogy ne váljanak minket, ne izguljanak, majd valahogy hazaérünk. Ezután megkerestük az autóbusz állomást és arra gondoltunk, talán lesz egy magyar buszos csoport, akik legalább a határig elhoznak minket. Mikor bekopogtattunk az egyik sofőr ajtaján és elkezdtük volna a mon- dókánkat, leállított: azt mondta, tudja, már keresik a helyeket.- Már mások is fordultak hozzá hasonló kéréssel?- Igen, már három ember reménykedve várt a busz túloldalán. Végülis a csomagok át- pakolásával sikerült helyet szorítani ötünknek.- Merre vezetett az út haza?- Ausztrián keresztül. Hegyeshalomnál léptük át a határt és Győr érintésével érkeztünk Pestre. Ott vonatra szálltunk és délután fél egykor értünk haza. Lépőid Andrea
