Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-12 / 36. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. február 12., szerda A tüntetők az utcáról üzentek a honatyáknak fotó: feb/reuter Madeleine Albright levélben sürgette a választási eredmények elismerését A döntés a parlamentnél van Mintegy húszezer diák vett részt a belgrádi egyetemisták keddi gyűlésén és tiltakozó sétájában, miközben a szerb parlament épületében a képviselők ,a tavaly novemberben rendezett szerbiai helyhatósági választások eredeti eredményeinek elismeréséről rendelkező különleges törvényről tárgyaltak. A diákok mintegy fél órán keresztül füttykoncerttel „segítették” a vitát, majd egy műanyagból készített „agyat” maguk mögött hagyva folytatták sétájukat. A diákvezetők közölték: az „agyat” Drágán To- mics szerb parlamenti elnöknek és elvtársainak hozták, hogy legyen végre egy kis eszük. A tiltakozás elsősorban Vojislav Seseljnek, a Szerb Radikális Párt elnökének szólt, aki az utóbbi hónapokban többször is elítélte a felvonulókat, s a diákok pártjára állt oktatókat. Az egyetemisták a helyhatósági választások eredeti eredményeinek elismerését, a választási csalások elkövetőinek felelősségre vonását, valamint az egyetem vezetőinek lemondását követelik, s bejelentették; mindaddig folytatják tiltakozó akciójukat, amíg nem teljesítik valamennyi követelésüket. Madeleine Albright amerikai külügyminiszter levelet írt Szlobodan Milosevicsnek, amelyben felszólította a szerb elnököt, hogy mielőbb fogadtassa el és léptesse életbe az ellenzéki erők helyhatósági választási győzelmét utólag elismerő és szentesítő parlamenti határozatot. Sürgette: Belgrád kezdjen párbeszédet az ellenzéki szervezetekkel. A külügyminiszter leszögezte, hogy az amerikai kormányzat elvárja: Belgrád teljes mértékben hajtsa végre a day- toni békemegállapodás rendelkezéseit, és különösen fontosnak tartanák, hogy ne akadályozzák végre a háborús bűnökkel vádolt személyekkel szembeni eljárásokat. Nagy várakozás előzi meg a márciusi helsinki csúcstalálkozót és Az amerikai és az orosz államfő találkozóit eddig a kedélyes barátság lengte át: az Egyesült Államok első embere szaxofonozott Borisz Jelcin dácsájában, egy fehér házi találkozón viszont az orosz elnök főztjét ette a díszes vendégsereg. Megsértik az alapszerződést Pozsonyról rossz bizonyítványt állítottak ki Horn Oslóba utazik A miniszterelnök február 18-19-én hivatalos látogatást tesz Norvégiában. A vendéget meghívóján, Thornbjorn Jag- land norvég kormányfőn kívül fogadja V. Harald király is. A magyar miniszterelnök előadást tart euroatlanti integrációs törekvéseinkről, és befektetéseket ösztönző kerekasz- tal-konferencián találkozik a norvég gazdasági élet meghatározó képviselőivel. Horn fölkeresi a gazdasági bűncselekmények felderítésére létrehozott intézményt, és találkozik a helyi magyarság képviselőivel is. Norvégia nem csatlakozott az Európai Unióhoz, de a NATO egyik kulcsfontosságú európai tagállamaként többször kinyilvánította, hogy támogatja hazánk atlanti integrációját. Szállodából kitiltva Az Egyesült Arab Emirátusok nagyvárosaiban nem kapnak szállást a kíséret nélkül érkező orosz nők. Az indoklás szerint azért nem szállhatnak meg a hotelekben, mert nem akarják „rossz hírbe hozni őket”. Az igazság azonban az, hogy a szigorú arabok véget akarnak vetni annak a gyakorlatnak, hogy a volt Szovjetunióból érkező örömlányok a szállókban szobát béreljenek, s ott bonyolítsák le az üzletet. A másik ok: a szállodai uszoda medencéje mellett az orosz nők szívesen napoznak melltartó nélkül, ami nem mindenkinek tetszik. Az Oroszországból iderepült éjszakai pillangóknak gyakran meggyűlik a bajuk a hatóságokkal is. Tavaly novemberben például 350-en raboskodtak a dubai központi börtönben. Írország első válása Írországban a közelmúltig lehetetlen volt a polgári válás. Az 1995 novemberében megtartott népszavazás viszont úgy döntött, hogy a civil hatóságok előtt felbontható a házasság. Ez az 1937-es alkotmányban lefektetett tilalom eltörlését is jelenti. Mindennek törvényes megfogalmazása nem kevés időt vett igénybe, a jogszabály előreláthatólag február végétől lép érvénybe. A dublini Legfelsőbb Bíróság most mégis megelőlegezte a történéseket, és kimondta az ország első polgári válását. Egy, halálos ágyán fekvő férfi adott be kérelmet, hogy bontsák fel házasságát, mert el akarja venni feleségül azt a nőt, akivel már hét éve együtt él. Különélő felesége is támogatta kívánságát. Ezek után mondta ki a bíróság ítélete a válást. A márciusi csúcstalálkozó előtt sokan felteszik a kérdést: vajon elegendő lesz-e az elkövetkező években a két elnök jó viszonya az USA és Oroszország közötti nézetkülönbségek feloldására, miközben a hidegháborúnak nyilvánvalóan végérvényesen vége szakadt. A NATO tervezett keleti kibővítése a vörös posztó az oroszok szemében, és az amerikaiak minden ügyeskedése sem tudta maradéktalanul megnyugtatni Moszkvát. Elvi megállapodás születhet viszont arról, hogy a két hatalom még a korábban tervezettnél is alacsonyabb számban tartja meg atomfegyvereit. A fő ok: nemcsak Moszkva, Washington sem engedheti meg magának, hogy milliár- dokat költsön fölösleges atomrobbanófejekre. A Pentagonból kiszivárgott hírek szerint Amerika mérlegeli, hogy további ezer interkontinentális atomrakéta megsemmisítését is javasolja az oroszoknak. Az amerikai kezdeményezés egyik célja, hogy letörje az orosz parlament ellenállását a START-2 szerződés törvénybeiktatásával szemben. Áz egyezményt az atomfegyverek kölcsönös csökkentéséről még 1993-ban írta alá Jelcinnel George Bush, amerikai elnök. Amerikai részről azzal is próbálják rávenni Moszkvát a további csökkentésekre, hogy fölidézik az egyébként jelentkező óriási költségeket. Az oroszoknak ugyanis azután, hogy a START-szerződés értelmében megsemmisítették korábbi atomfegyvereiket, az egyenlőség ismételt eléréséhez sokmilliárdos költséggel kellene új atomrakétát kifejleszteni és rendszerbe állítani. Ferenczy Europress Valós problémákat, reális aggodalmakat fogalmaz meg az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének Szlovákiáról készült jelentéstervezete - mondta Szentiványi Gábor külügyi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján. A dokumentum, amelyet az SME című ellenzéki szlovákiai napilap tett közzé, súlyosan elmarasztalja Pozsonyt az ET- tagsággal járó vállalások nem teljesítése miatt. A szlovák kormány szemére veti egyebek között az ország területi-közigazgatási átszervezését, a kisebbségeket érintő törvények méltánytalanságát. Nyilvánosságra hozták kedden az Oscar-jelöltek listáját. A díjat évente ítéli oda az amerikai filmakadémia. A nácikkal együttműködő magyar sivatagkutató, Almásy László gróf ellentmondásos alakjára épülő háromórás mű, „Az angol beteg” (The English Patient) vezeti toronymagasan az idei Oscar-díjra jelölt filmek listáját. Az alkotást 12 kategóriában jelölték a filmvilág legrangosabb kitüntetésére. A jelöléseket a szokásos külsőségek közepette helyi idő szerint kedden kora reggel hirdették ki Los Angelesben. Talán egyedül a részben Budapesten forgatott Evita háttérbe szorulása kelthet csalódást. Noha a film öt kategóriában is vetélkedhet az aranyszobrocskáért, a legfőbb díjakról azonban sorra Szingapúrt, a gazdasági eredményeiről híres távol-keleti országot is elérte az erkölcsi értékválság. Az életszínvonal nő és vele együtt az igények is mind magasabbak, ám a hagyományok tisztelete veszendőbe megy - panaszkodnak az idős emberek Szingapúrban. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a felnőtt gyerekek egyre kevesebbet törődnek a szüleikkel. A kétmilliós országban külön törvényszéket hoztak létre, hogy emlékeztessék a fiatalokat kötelezettségeikre. A konfuciánus hagyományok szerint Szentiványi megjegyezte: a jelentéstervezetet - amelyet az ET tavaly márciusban Szlovákiában járt tényfeltáró küldöttsége állított össze - előbb megvitatják az illetékes bizottságok, s csak azután kerül a parlamenti közgyűlés elé. A szlovák nyelvű bizonyítványok körül támadt feszültségekről szólva a külügyi szóvivő hangsúlyozta: sérti az alapszerződésben foglaltakat az a tény, hogy a magyar iskolákban megtagadták kétnyelvű félévi értesítők kiállítását. Mindemellett a szlovák nyelvtörvény sem tiltja, hogy a kisebbséghez tartozók az anyanyelvükön kitöltött bizonyítványt kapjanak kézhez. lemaradt. Egyebek között nincs a legjobb női főszereplőjelöltek között az Éva Perónt alakító Madonna. Hét-hét jelölést kapott a Fargo és a Fény (Shine) című film. Öt kategóriában jelölték a Tom Cruise főszereplésével készült John Maguire című alkotást is. A rendezői kategóriában a Larry Flynt pere alkotója, Milos Forman is esélyes a díjra. Legjobb férfi főszereplőnek - mások mellett - Tom Cruise-t, Ralph Fiennest, Woody Harrel- sont jelölték, a színésznők közül Brenda Blethyn, Diane Keaton, Frances McDormand került be a legjobbak közé. A díjak odaítéléséről hagyományosan a mintegy ötezer fős amerikai Mozgókép-művészeti és Filmtudományi Akadémia tagjai döntenek. Eredményhirdetésére március 24-én kerül sor. ugyanis a gyerekeknek el kell tartaniuk a szüleiket. A bíróság felállítását „elrettentésnek” szánták, ám meglepetésre máris kétszázan tettek panaszt. Akinek alacsony a nyugdíja, azt az ázsiai ország törvényei szerint szülőtartás illeti meg. Az esetek többségében bírósági tárgyalás nélkül megoldódik a probléma, ám komoly nemzedéki feszültségek is kialakulhatnak. Szingapúrban szigorú népesedési programot hajtanak végre. Egyre kevesebb gyerek születik, és előrejelzések szerint 25 év múlva minden negyedik szingapúri hatvan évnél idősebb lesz. (FEB) Fellőtték a Discoveryt A floridai Kennedy űrközpontból kedden startolt az amerikai űrrepülőgép, fedélzetén hétfős legénységgel. A tíz napra tervezett utazás során az űrhajósok nagyjavítást végeznek a hét éve felbocsátott Hubble űrteleszkópon. fotó: feb/reuter Ribkin az atomcsapásról Ivan Ribkin, az orosz nemzetbiztonsági tanács vezetője egy keddi lapnyilatkozatában helytelenítette Moszkva korábbi állásfoglalását arról, hogy elsőként nem alkalmaz atomfegyvert. A Rosszijszkaja Gazetában megjelent interjúban a politikus közölte: nyílt kihívás esetén Moszkva fenntartja magának a jogot az atomfegyver alkalmazására. Habsburg György nősül Habsburg György a hét végén eljegyezte Eilika von Oldenburg hercegnőt. Habsburg Ottó 32 éves fiát nemrég nevezték ki Magyarország európai uniós ügyekben illetékes rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé. A 24 éves Eilika az oldenburgi nagyherceg unokája. Kijárási tilalom Mostarban A Mostart is magában foglaló neretvai kanton belügyminisztere hétfő este kijárási tilalmat rendelt el Mostarban. A hercegovinai városban hétfőn a horvátok és a muzulmánok között kirobbant összecsapásokban két ember életét vesztette és 22-en megsebesültek. Netanjahu ellenzi a kivonulást Nem lehetséges a béketárgyalások újrakezdése Szíriával, ha Damaszkusz nem fékezi meg a Dél-Libanonból támadó Hezbollah-gerillákat - közölte kedden Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő. Egyben megerősítette, hogy ellenzi az egyoldalú izraeli visszavonulást a dél-libanoni „biztonsági övezetből”. Zavargások Vlora városában Aleksander Meksi albán kormányfő hétfőn felkérte a parlamentet, hogy vezessen be rendkívüli állapotot az ország déli részén lévő Vlora városban, ahol másfél nap alatt hárman vesztették életüket a zavargásokban. Tüntetők kedden fölgyújtották a kormányzó Demokratikus Párt székházát, tiltakozásul a rendőri erőszak ellen. Kihirdették az Oscar-díj várományosainak listáját Madonnát nem jelölték Boldogtalan öregkor Már Ázsiában sem segítik az időseket