Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-11 / 35. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP VELEMENYEK 1997. február 11., kedd A biztonság megteremtése a kormány feladata lenne Elsiratott lopott kocsik A Somogyi Hírlap január 21-i számában Lépése­lőnyben az autótolvajok címmel az autótolvajlásról közöltek összeállítást olyan emberek véleményének közzétételével, akik beosztásuk szerint valamilyen kapcsolatban vannak az autózással. Szerintem nagy hibája a cikknek, hogy károsult vé­leményét nem kérdezték, pe­dig károsult sajnos, van bő­ven. Engedelmükkel szeretnék a témáról véleményt mon­dani, mint olyan, akinek ta­valy ellopták az autóját. Megítélésem szerint abból a sajnálatos tényből kellene kiindulni, hogy 1996-ban közel húszezer autót loptak el az országban, amelyből 12 400 a budapesti, míg So­mogy megyében „csak” 352 autólopást regisztráltak. Ezek az adatok már önma­gukban is katasztrofális helyzetet mutatnak egyrészt a növekedés üteme, másrészt annak nagysága miatt. Gon­doljuk el, hogy húszezer lo­pott autó 80-100 kilométeres autókonvojt, 20-30 milliárd forintot, és legalább húsz­ezer érintett családot jelent. Az ellopott autók értékét a társadalom vagy a biztosítók útján, vagy — ha nincs biz­tosítása — egyénileg újra megfizeti. Ma azért érdemes autót lopni, mert a lebukás veszé­lye szinte minimális. A ható­ságok nem állnak a helyzet magaslatán. A rendőrség fel­derítési mutatója szinte a nullával egyenlő. A gépjár­művek iratai semmire sem alkalmasak, mert azon kívül, hogy könnyen hamisíthatok, nem tartalmaznak a gépkocsi megváltoztathatatlan adata­ira vonatkozó bejegyzéseket. A gépkocsi adás-vételét kö­vető átíráskor magát az autót nem ellenőrzik, azon azono­sításokat nem végeznek. Ilyenkor szinte az a legfon­tosabb, hogy be legyen fi­zetve az átírási illeték. De hatástalan az ellenőrzés a műszaki vizsga és a környe­zetvédelmi vizsga alkalmá­val elvégzett azonosításkor is. Az országhatáron mint a meleg kés a vajban, úgy vi­szik ki a lopott autókat, mert az országhatár nincs kellő­képpen őrizve. Az sem titok, hogy korrupt határőrök, vámtisztviselők és rendő­rök működtek közre a lopott autók külföldre juttatásában. Mindezek alapján a hely­zet ilyen drámai alakulásáért az állam és a hatóságok fele­lősek elsődlegesen, megíté­lésem szerint ugyanis a köz- biztonság — ezen belül a va­gyonbiztonság — megterem­tése az állam feladata. Két­ségtelen, hogy az egyénnek is kell védekezni, de ez csak akkor lehet eredményes, ha a közbiztonság is meg van te­remtve. Tisztelettel egy előfizető olvasójuk, akinek nem lett meg az ellopott autója. Sárkány Pál Nagyatád, Beregszászi u. 16. A segítők December 22-én este 5 és fél hat között jöttem Balatonkilitiből Trabanttal. Az autóm leállt a szántódi Ménescsárda után. A szakadó hóban eltoltuk az Avanti benzinkútig. Átmentem hozzájuk, és elmondtam, hogyan jártunk, és mivel tudtam, hogy fiam abban az időben jön arra, megpróbáltuk felhívni a lakásán, de hiába. Visszaballagtam a Trabanthoz, és mondtam a fér­jemnek, hogy elmegyek a szán­tódi Shell benzinkutasokhoz. Oda nem mentem hiába. Azt a segítőkészséget, amit a két kút­kezelő fiatalember tanúsított, ta­nítani kellene. Megengedték, hogy felhívjam a fiamat, de most sem tudtam elérni. Az egyik kútkezelő felajánlotta, hogy beül a kocsijába, és segít betolni a Trabantot, és meg is tette. Ezzel nagyon jót tett velünk. Lukácsa Gézáné Balatonlelle, Lékai u. 10. Területüket követelik három falu vadászai Tejgondok Ha nincs kárbejelentés A Somogyi Hírlap január 23-i számában jelent meg Héger László, Baté, Petőfi u. 71. szám alatti lakos levele. Erre érkezett a következő levél. Ügyfelünk felesége valóban járt a kaposvári fiókunknál, és szó­ban bejelentette, hogy csőrepe­désük van. Hogy hol, azt nem mondta. A káradminisztrátor kolléganő egy formanyomtat­ványt adott neki és kérte, hogy értelemszerűen töltse ki. Mond­tuk: a kárfelmérő szakértőnek csütörtöki napon kell arra menni és felméri a kárt, de szíveskedje­nek a hibát feltárni. Kedves ügyfelünk felesége a nyomtatványt nem töltötte ki, nem adta át az ügyintézőnek, hanem egy kicsit mérgesen tá­vozott a fióktól. Január 23-án a délelőtti órák­ban Héger László megjelent a fiókunknál, és ő is szóban jelen­tette a csőrepedést. Az illetékes kolléganő újból egy formanyom­tatványt adott, hogy töltse ki és adja át, hogy naplózhassa. Köz­ben az irodában tartózkodott a kárszakértő is, akivel személye­sen tárgyalt. Kárszakértőnk el­magyarázta, hogy szíveskedjen a hibát feltárni, mert csak azután tudja megállapítani a kár össze­gét (hány csempe, járólap, eset­leg udvaron hány köbméter föl­det kell elszámolni kárként). Héger László erre ideges lett és kijelentette, hogy ilyen időben nem bontja ki a kár helyét, mert elfagy a csőrendszer. Erre fogta magát — az írásos bejelentést ő sem tette meg —, és a fióktól mérgesen távozott. Egyébként hivatalos, írásos bejelentés a mai napig nem történt. Ügyfelünk nevét is cak az újságban megje­lent levél aláírásából tudtuk meg. Megvizsgáltuk az előzmé­nyeket is, amelyre ügyfelünk hi­vatkozott, hogy több hetes vára­kozás után mentünk kárt ren­dezni. Megállapítottuk, hogy ko­rábban még nem is volt kárbeje­lentése, így nem tudtunk késni. Nagyon sajnáljuk, hogy ügyfe­lünk keserű szájízzel fordult ki hivatalunkból, de ha egy kicsit higgadtabb lett volna, a kárt sza­bályosan bejelenti, és a jelen levő kárszakértővel időt egyez­tet, már régen a helyszínen kifi­zettük volna a kárösszeget. Saj­náljuk, de még a mai napig sem tudtuk a kárt lerendezni, mert nincs bejelentve. Az ÁB-Aegon Általános Biz­tosító Rt azon van, hogy partne­reit minél gyorsabban, a legkor­rektebb módon kiszolgálja, de ehhez az is kell, hogy a tisztelt ügyfél is megértő partner legyen. Horváth Tamás igazgató Somogy megyei kárrendezési iroda Csököly, Gige, Rinyakovácsi földtulajdonosai az új vadá­szati törvény alapján határoz­tak, hogy létrehoznak egy új társaságot az 1996. évi LV törvényt a 6. paragrafus alap­ján. Ezzel a határozattal fel­keresték a földművelésügyi hivatal illetékesét. Megtör­tént a közös képviselő meg­választása, és minden egyéb, ami formailag és szakmailag szükséges volt. A hivatal többszöri egyeztetés és vita után 1996. január 30-án meg­hozta a döntést a földtulajdo­nosok felháborodására. Gige- Csököly községeknek majd­nem a felét, északon Gige központból kiindulva, Csökö- lyön át Kisbajomig földút ha­tárt behúzva, elveszített mintegy 1500-1700 hektár, amelyekre 100 százaléknyi Ígérvénye van a Jákó felőli oldalon. Ezt átadta a Jákó- Kiskorpád-Nagybajom föld­tulajdonosi képviselőnek va­dászterület kialakítása céljá­ból. A nyugati oldalon a kért községhatártól eltérve, sőt a régi vadászterület határától is mintegy 600-800 méterre az erdőt szegélyező szántóföl­dön áthúzva történt meg a ha­tárkijelölés, természetesen itt is a földtulajdonosok rová­sára. Ezzel is hizlalva a Lá- bod-Mavad Rt területét, ami szerintünk nem más, mint a saját tulajdon állami tulaj­donba vétele feltétel nélkül. Kárpótlásul csökölyi földtu­lajdonosok kapták meg azt a részt, amelyet a mikei földtu­lajdonosok kértek önálló va­dászterület kialakítása céljá­ból, amit ugyan a csökölyiek soha nem kértek, és nem is kémek. Tény, hogy a csökölyi föld- tulajdonosok legvégső megál­lapodásként a Csököly, Gige, Rinyakovácsi községhatár és hozzá Kadarkútról mintegy 670 ha szervesen csatlakozó rész berajzolását kérték, ígérvényük 100 százalékos. A Lábod-Mavad Rt a csö­kölyi földtulajdonosok képvi­selőjét sem egyeztetés végett, sem területigénnyel nem ke­reste fel, sőt a Kadarkút- Mike-Csököly községek egyeztető tárgyalásán a ka­darkúti polgármesteri hiva­talban sem jelent meg hivata­los felkérésre. Az 1996. évi LV. törvény 21. paragrafusa alapján rendelkezik a vadász- terület rendeltetésének meg­állapításáról, de a 2. pont sze­rint a jogosult kérésére (nem a volt jogosult) 4. pontja sze­rint a tulajdonossal történt előzetes egyeztetés után te­heti meg. A földművelési hivatal mi­niszteri rendeletre (?), utasí­tásra (?) hivatkozva húzogatta a határt a Lábod Mavad Rt ja­vára, figyelmen kívül hagyva Csököly-Mike-Kadarkút föld- tulajdonosainak kérését, az 1996. évi LV törvény 3. pa­ragrafusát, elsöpörve a de­mokratikus jogainkat. Szakmailag Csökölyt ketté­vágva Kisbajomig északon a régi nyugati határt beljebb hozva Csököly irányába 600- 800 méterrel a csökölyi földtu­lajdonosok vadászati lehető­sége Csököly nyugati részén nulla, mert a csökölyi szőlő­hegyen kívül mintegy 900 hektáron nincs összefüggő er­dőtakarás. Ugyanakkor ezen a területen a vadkár mértéke ál­talában meghaladta az 1,5-2 millió forintot. Ugyanakkor a déli oldalon Kadarkút-Mike közúton jelentősek a vaddal ütközés következtében kelet­kező kiadások. Csököly-Gige községek északi területeinek lecsatolá- sával felborulna a társaság megalakításának lehetősége, ugyanis ezeken a területeken gazdálkodók saját földtulaj­donukon kívánnak vadászni, nem akarják haszonbérbe adni, ez pedig felháborító, hogy egy idegen kéz munkája alapján még saját területén megtermelt növényen felne­velt vadat más kezelje, gon­dozza, és vadássza, és még a vadkár mértékében is egyez­kedjen egy esetleges haszon­bérlővel. Áz, hogy vadássz ott, ahova a földed került a beraj­zolás alapján, az nem megol­dás egyébként sem, meg gon­dolom, hogy sérti a tárasság alapítási törvényt is. A kapos­vári állami Erdészeti Szolgálat igazgatója csak a fix terüle­tekhez adta hozzájárulását. Az agrárkamarának így az ügy­ben nincs kompetenciája — nyilatkozták az intézmények vezetői. Nagy József Csököly Tejivó ember lévén egy ideje a zacskós tejet illetően mor­bid gondolataim támadtak. Vegyük sorjában! Körülbelül egy éve ha este a zacskós tejet a hűtőbe fektet­tem, reggel fel kellett rázni, hogy a zacskó szélén lévő vas­tag zsírréteget összerázzam a tejjel. Ma? Nem kell már rázo- gatni, mert nincs miért. A zacs­kón csak a jelzés a régi, hogy 2,8 százalék zsír. De menjünk tovább! „Igyál tejet, mert a tej élet, erő, egész­ség. A tej tiszta fej”— tartja a mondás. Hol vagyunk már et­től? Az ünnepek alatt önök ittak nyers tejet? Tej íze volt? Ez jó tej vagy lótej? Nem kumisz, hanem komisz tej volt... És az ára! Lassan a bor olcsóbb, mint A Somogyi Hírlap január 29- én közölte Straub Elek Matáv vezérigazgató nyilatkozatát. A vezérigazgató úgy fogalma­zott, hogy egy-egy új vonal üzembe helyezése 100-200 ezer forintba kerül, de sze­rinte az előfizető ebből csak 30 ezret fizet. Amikor a hetvenes években Kaposváron a Honvéd utcai la­kásokat építették, a telefonve­zetékeket beépítették, tehát csak a készülékeket kellett rá­kötni. Amikor tavaly december 21-én a Matáv üzembe helyezte a készüléket, 35 500 forintot a tej. Hát így szoktatnak le ben­nünket a tejivásról. Nem azért, mert nyugdíjas vagyok. Meddig megy, hogy 'mindent megitat­nak és megetetnek velünk? Hol van a minőségellenőrzés? Vagy ott nem isznak tejet? Ma már én is tudok „magyarázni”, meg is magyarázom: azelőtt egészség­telenül táplálkoztunk. A tej is egészségtelen ital volt. Most azonban úgy keverjük, kavar­juk, hogy a tehén se ismerje meg, s így sokkal egész­ségesebb, mint valaha. Sokkal több benne az egészséget elő­segítő valami. Kérdezem tisztelettel: ha ad­nak ebből a drága tejből a te­hénnek, vajon muuu-t mond-e, vagy oda rúg, ahová én gondo­lom...? Horváth Aladár Balatonboglár kellett fizetni. De valójában ez sem annyi, ugyanis 1995-ben már előre be kellett fizetni 12 500 forintot. Ha ezt csak 20 százalékos kamattal számolom, akkor én nem 30 ezer, hanem 37 500 forintot fizettem. A kérdésem: mitől lett ilyen drága a készülék üzembe he­lyezése? Köteles-e a Matáv az általa okozott rongálást helyre­állítani? Ugyanis az történt, hogy a Honvéd utca 18. szám alatt az úttestet átvágták, az utat megrongálták, de az eredeti ál­lapotot nem állították helyre. Bőröndi József Kaposvár, Honvéd u. 16/c. Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Somo­gyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai kö­rében új előfizetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szer­veznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utal­ványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők név­sorát lapunk szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbe­sítőnk az új megrendelőt személye­sen felkeresi, és ajándékkal is ked­veskedik. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitölt­ve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti. P-*-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 Megrendelőlevél a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1997 .............................-tői E lőfizetési időszak: Előfizetés dija: I i egy hónap 725 Ft I I negyedév 2100 Ft Beszervező előfizető: Név........ L akcím: Beszervezett előfizető: Név......... L akcím:. A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e megrendelőlevél beküldésével, a BALATON FÜSZCAT K<ACSK<D<LMI ACSZVCNVTAASASÁO által felajánlott vásárlási utalványokat sorso­ljunk ki. Febrár 9-én ellopták az alábbi feliratú bélyegzőket: INDUKCIÓ Korlátolt Felelősségű Társaság Őrei, Széchenyi u. 34. Telefon 82/14-823 ELBER BT 7400 Kaposvár Vasvári P. u. 1. Adószám: 25230981-2-14 A bélyegzők használata a fenti időponttól érvénytelen! i SERTÉSHÚST A LEGOLCSÓBBAN KÖZVETLENÜL A TERMELŐTŐL! Ez évben is változatlan árral és minőséggel várjuk kedves vásárlóinkat. Kaposvár, Arany J. tér 1. (kispiaccal szemben) Tel.: 82/423-985 Szondi u. 2. (Béke u. felől) Tel.: 82/424-332 Áraink: Comb 570 Ft/kg Lapocka 530 Ft/kg Egész karaj 565 Ft/kg Nyak 480 Ft/kg Tókesertés fej.-láb. 450 Ft/kg Bőrös félsertés 340 Ft/kg NAPONTA FRISS VÁGÁS! PURINA takarmányok értékesítése minden nap! Cím: Juta-Péterpuszta (Jutái utón) i,4H7i»________________Te/.: 82/320-830 Pé-HIB Kft. M iért drága a telefonbekötés?

Next

/
Thumbnails
Contents