Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-10 / 34. szám
1997. február 10., hétfő SOMOGYI HÍRLAP HIRDETÉS 11 SOMOGY TEMETKEZÉSI KFT. Kaposvár, Fő u. 38. Tel.: 82/320-812 Ügyelet éjjel-nappal 82/312-230, 60/368-430 KEGYELETTEL SZOLGÁLUNK! (38200) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik részvétnyilvánításukkal gyászunkban osztoztak. Suchman család t Fájó szívvel tudatjuk, hogy LADÁNYI FERENC barcsi lakos 75. életévében elhunyt. Temetése február 12-én, szerdán 14 órakor a barcsi Béke úti temetőben lesz. Szerető felesége, lányai és családja Hálás szívvel köszönjük mindazoknak, akik szeretett halottunk, NÉMETH SÁNDOR temetésén részt vettek, virágaikkal, együttérzésükkel gyászunkban osztoztak. Gyászoló család t Hálásan köszönjük mindazoknak, akik BALATONI KÁROLY temetésén jelen voltak, személyesen, írásban vagy telefonon részvétükket nyilvánították. A gyászoló család „A Te szíved már nem fáj De a miénk vérzik Mert a fájdalmat Csak az élők érzik." Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy PETŐ LÁSZLÓ volt istvándi lakos, súlyos betegség következtében elhunyt. Temetése február 11-én 13 órakor lesz az istvándi temetőben. A gyászoló család INGATLAN * 6 BALATONFENYVES, Kossuthu. 76. alatti házhely eladó. Hrsz. 2296,856 m2, víz, villany, út.gázvan. Irányár 1150000 Ft. Tel.: 85/363-639, 79/425-711. (41158) BALATONLELLÉN kültelek eladó. 85/354-368. (40978) BUDAPESTEN zuglói másfél szobás 6. emeleti, zöldövezeti öröklakás, jó közlekedési lehetőséggel eladó. Irányár 2,6 M Ft. Tel.: 17-20 óráig 06-1/220-2765. (41024) BÁRDUDVARNOK Nagypuszta 14 alatt családi ház eladó. Kadarkút, Virág u. 15. 82/482-142. (41250) KAPOSVÁRON a sétáló utcában 3 szobás tetőtéri lakás eladó. Tel.: 06-60- 461-531. (40956) BALATONLELLÉN vízközeli 1187 m2-es összközműves saroktelek eladó. Tel.: 82/318-395. (41103) KAPOSVÁRON a Fő utcában garázs eladó. Tel.: 06-20-427-525. (41180) KAPOSVÁRON, a Lonkahegyen 600 n-öl, panorámás telek, szőlővel, gyümölcsössel, házzal eladó. Víz, villany van. Tel.: 82/422-152. (41265) A PROVIDENCIA BIZTOSÍTÓ RT. munkatársakat keres az alábbi feladatokra:- felsőfokú végzettséggel és értékesítésben szerzett tapasztalatokkal rendelkező személyt vezetői munkakörbe Siófok, Marcali és Balatonlelle térségében- középfokú végzettséggel, pozitív beállítottsággal, anyagi ambíciókkal bíró személyeket értékesítési munkakörbe Alkalmasság esetén- az ország 3. legnagyobb biztosítójának munkatársa lehet,- új ismereteket szerezhet, amellyel kibontakoztathatja az Önben rejlő képességeket,- jó kollektívában dolgozhat,- megteremtheti anyagi biztonságát - hosszú távon - önmaga és családja számára. Jelentkezését várjuk az alábbi címen ill. telefonszámon: PROVIDENCIA BIZTOSÍTÓ RT. Siófok, Fő u. 174-176. 84/31.0-844, 84/311-274 Lengyel Feren illetve 06/20/284-783 Szabó Ferenc (41232) MI legyen adónk 1%-ának sorsa? Olvasóink döntésének megkönnyítéséhez kívánunk segítséget nyújtani a február 12-én ismét megjelenő címjegyzékünkkel A címjegyzékben mindazok a lehetséges kedvezményezettek, támogatásban részesíthető intézmények, szervezetek közzé tehetik adataikat, akik a közvélemény tájékoztatásának ezt a pénzdíjas, de mégis kedvezményes és hatásos módját választják és az előző összeállításunkból kimaradtak. A címjegyzékbe természetesen jelentkezhetnek azok is, akik korábbi összeállításunkban szerepeltek, és az ismert feltételek szerint felhívásukat meg kívánják ismételni. Jelentkezési határidő: február 10. hétfő! További információ a 82/311-506 telefonszámon kapható. Várjuk jelentkezésüket! (40904) LÁTRÁNYBAN zártkert víz-villannyal eladó. Tel.: 85/354-368. (40980) NAGYKERESKEDELMI tevékenységet folytató, országos hálózattal rendelkező cég Kaposvár város frekventált területén keres legalább 100 m2 nagyságú üzlethelyiséget bérbevétel céljából. Előnyt jelent parkolási lehetőség, telefon. Ajánlatokat a következő telefonra kérjük: Vörös Csabaiéi.: 06-60-374-858. (41082) ZAMÁRDI központjában 9 szobás, alagsoros családi ház eladó, üzlet céljára alkalmas. Tel.: 84/349-852. (41205) MARCALI központjában 2 szobás 3. emeleti, erkélyes lakás eladó. Tel.: 85/ 314-730. (41156) MEZŐCSOKONYÁN parasztház nagy területtel eladó. Szabó Andrea 06- 24-440-237. (41221) JÁRMŰ AUTOGAZSZERELES Kaposvár, Könyves Kálmán u. 38. Tel.: 82/317-809, 06-30-470-167. (40179) EGYNAPOSTÓL 12 évesig törött, totálkáros autót vennék. Telefon: 06-30/ 440-110. (38894) Eladó egy Latvia RAF 2203 típusú, 90-es évjáratú tgk. Telefon: 84/313-322. (41128) KORANDO Famili terepjáró eladó. Tel.: 85/354-368. (40976) SKODA 120 friss műszakival és Husqvarna 400-as eladó. Kaposvár, Benedek E.u. 23. (41244) SÉRÜLT, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-30/490-210. (40144) AKKUMULÁTOROK Garancia 1 év 6V 88 Ah 5 650 Ft KAPOSVÁR, Karg Autó Center, 6V 196 Ah 13 050 Ft 12V 44 Ah 6 350 Ft Semmelweis u. 5-7. Tel.: 82/310-303 12V 55 Ah 7 250 Ft BALAT0NB0GLÁR 12V 66 Ah 8 300 Ft Lengyeltóti István, Pipacs u. 47. Tel.: 85/352-735 BALATONBOGLÁR 12V 72 Ah 10 050 Ft 12V 88 Ah 10 500 Ft 12 V 95 Ah 11 650 Ft Mogyorósi 12 V 140 Ah 16 750 Ft István, Határköz 1. 12 V 154 Ah 17 250 Ft Tel.: 85/351-663 12V 170 Ah MARCALI. 21 950 Ft AKA 2000 öS Autósbolt, §> Sport u. 2. ~ Tel.: 06-20/277-035' 12 V 196 Ah 21 950 Ft 12 V 210 Ah 23 600 Ft TÖRÖTT, enyhén sérült, totálkáros autóját magas áron megvásárolnám 20/ 568-569. (40391) TRABANT ’88-as, jó állapotban eladó. Tel.: 82/418-138, 18 óra után. (41083) TRABANT kombi 11 éves eladó. Bíró Lajos, Öreglak, Nagy J. u. 17. (41166) OPEL. ■©■ Molnár Kft. RÉSZLETRE Opel Asra GSL 1.4SE 9t 1.460 E Ft Opel Corsa Swing 1.4i 94 1.360 E Ft Opel Corsa Swing 1.2i 94 1.250 E Ft Opel Astra Caravan Lói 94 1.340 E Ft Opel Omega 2.3TD 89 840 E Ft Opel Corsa Swing 1.4i 90 750 E Ft Opel Vectra GL l.ói 91 1.090 E Ft Opel Omega GL 2.0 16V 95 3.990 ER Seat Toledo klímával 1.9TD 93 1.650 E Ft Citroen Xantia VSX 1.9 TD 94 2.090 E Ft Citroen BX 1.7D 90 650 E Ft Avia A31 ponyvás 3.6D 94 1.790 ER Mitsubishi Galant 2.3TD 81 290 ER Trabant Combi 1.1 90 350 ER Renault 212.0TD 89 690 ER 7400 Kaposvár, Füredi u. 153. Tel.: (82)314-425, 422-227,422-228, Fax: (82)319-425 (41201) : VALENTIN NAPI AKCIÓ FEBPUÁP10-14-IGI Arany és ezüstékszerekből 10% árengedmény! 10 000 Ft feletti vásárlásnál meglepetésnek ajándék. EMELT ÁRON fazon és törtarany beszámítás. Gyors javítás, azonnali tisztítás. PÓNAI ATTILA j Ötvösüzlet, Kaposvár, Honvéd u. 21. Tel.: 82/313-601 STÍLBÚTOR! STÍLBÚTOR! KOLONIÁL rekamiék, fotelok, székek, asztalok, szekrénysorok, (leverők, franciaágyak KOLONIÁL AZ ÉLETRE SZÓLÓ BÚTOR Roóz és Fia Kft. Kiskorpád Vörösmarty u. 75. Tel.: 82/477-250 (41196) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Német befektető, bútoripari beruházás céljára alkalmas területet keres Somogy megye területén Elvárások Terület: 250 000 m2 Megfelelő infrastruktúra:- Áramellátottság- Gázvezeték- Csatornázás-Jó megközelíthetőség Vasúti szállítás lehetősége előnyt jelent. A beruházás várható munkaerőigénye kb. 450 fő Előzetes írásbeli ajánlatokat kérjük eljuttatni legkésőbb február 20-ig. Cím és további információ: Széllné Benczik Ildikó Pozitív Szolgáltató Iroda Balatonmáriafürdő, Rákóczi u. 1. TeL/fax: 06-85/376-714 (41093) rf/j Y HA ACÉL, AKKOR SOMOGYI ACÉLCEWTRUM S0M0GY| ACÉL CENTRUM E heti akciónk: 15x15x1,5 zártszelvény 566 Ft/szál 20x20x1,6 zártszelvény 656 Ft/szál 30x30x2 zártszelvény 1140 Ft/szál 34x34x2 zártszelvény 1275 Ft/szál 35x35x1,5 zártszelvény 1323 Ft/szál Átm. 33,7x1,8 varratos acélcső 974 Ft/szál 0,55x1000x2500 horg. acéllemez 1400 Ft/tábla 2,5x1220x2400 D.lemez A 38. 4538 Ft/tábla Áraink az ÁfÁ-t tartalmazzák. Várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: Kaposvár, Cser u. 2. Tel.: 82/422-507 (41258) MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 19.30: A SZOKÁS HATALMA Stúdióelőadás. Kaposvár Szivárvány du. 5: HONFOGLALÁS (m.) 7: SARKÁNYSZÍV (am.) Televízió Budapest 1 5.40: Gazdatévé 6.00: Nap-kelte 9.00: Tízórai 9.05: Sportakadémia 10.00: Hírek 11.00: Walt Disney bemutatja 12.00: Déli harangszó 12.05: Üzlet délidőben 12.25: Telepakk 14.10: Patrin - Üzenet - Vorba 14.35: Nasa obrazovka 15.00: Repeta 15.05: Lépegető 15.45: Opera 16.00: A sztár, akire nincs időnk 16.05: Matek 16.30: A homok titkai 17.05: Nemzeti park lehetne 17.30: Múlt-kor 18.00: “Engedjétek hozzám!” 18.10: •Csellengők 18.15: Üzlet 18.30: Szerencsekerék 19.00: Hóembermesék 19.15: Múzsa 19.30: Híradó 19.50: Sporthírek 20.05: Magyarok cselekedetei 20.15: Helló, Doki! 21.05: Színész-sztori 21.55: Vers mindenkinek 22.05: A haza 23.05: Szenes Andreával 23.45: Híradó zedék 16.00: Picket Fences 17.00: Mindenki mindenki ellen 18.00: Villám - bulvármagazin 19.00: Szerencsekerék 20.00: A hegyi orvos 21.00: A hegyi orvos! 22.00: 97/7-es akta 23.00: Hírek és sztorik PRO 7 14.15: Jetsonék találkozása Flintstone- ékkal 16.00: Hupikék törpikék 16.30: Mexikó leggyorsabb egere 16.55: Tapsi Hapsi 17.25: Simpsonék 17.55: Alf 18.25: Roseanne 18.55: Borzasztó kedves család 19.45: Taff 20.15: Az orvosnő fél 22.10: Harley Davidson és Malboro Man Osztrák Tv 1 6.00: Ismétlések 14.50: A mi kis farmunk 15.40: Urszekerek 16.30: A csapat 17.15: Egy fedél alatt 18.30: Borzasztó kedves család 19.00: Alpesi sí VB 19.30: Híradó 20.15: Columbo 21.55: Éjféli emlékek 2. 23.35: Sam Whiskey 1.05: Hős születik 3.50: A pincebogarak átalakulása TNT Budapest 2 14.00: Parlamenti Napló 15.00: Közvetítés a Parlament üléséről 17.05: Nyár Lesmonában 18.00: Körzeti híradók 18.15: TH 18.45: Spiritusz 19.00: Sportműsor 21.00: Kék percek 21.05: Csízió 21.10: Zenei értéktár 21.30: Telemázli 22.00: Híradó 22.10: Időjárás 22.15: Aktuális 22.35: Kenő 22.40: Veress Sándor emlékére 23.30: Magyarok cselekedetei Tv 3 14.45: Az 1501-es járat rejtélye 16.25: Salty, a fóka 16.55: Menjünk 17.10: A vörös ház 19.15: Második lehetőség 20.10: Játék: Zenefon 20.45: Kandi kamera 21.00: Játékos gyilkosság 22.44: Napi profit 22.55: Profitvadász 23.25: Negyedóra sport Duna Tv 8.00: Segítség! Tanulok?! 8.30: Starting Business English 9.00: Képes krónika 12.00: Déli harangszó 12.20: Heti Hírmondó 13.20: Emlékképek - Régi híradók 13.35: Postabontás - Levélváltás 13.55: Kicsoda a micsoda 14.25: Cimbora - Tallózó 15.10: Egy év - egy templom 15.35: XX. századi jelképek 15.45: Harmónia 16.15: Dunatáj 16.45: Ösvény a világ tetején 17.05: Héléne és a fiúk 17.30: Bóján mackó 18.00: Híradó 18.15: Blanche 19.05: Szürkehályog 19.45: Gershwin: Kubai nyitány 20.05: Mű- terem-tés 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.20: Sportpercek 21.30: Válogatás a magyar filmszemlék filmjeiből - A lépcső 22.35: W. A. Mozart: B-dúr szerenád 23.30: Ady Endre: A szerelem eposzából Keszthelyi Tv 20.00: Regionális híradó 20.36: ...és most lefényképezkedünk 21.10: A cselszövés 22.40: Műsorzárás HBO 16.30: Superman legújabb kalandjai - Lois és Clark 17.30: Mozimánia: Az amerikai film 18.35: A megtörhetetlen 20.10: Folytassa, doktor! 21.45: Interjú a vámpírral 23.45: Glengarry Glen Ross Szív Tv 16.30: Toma 17.00: Rózsafabot 18.30: Pozitív csatorna 19.00: Próba, szerelem 19.30: Más 20.30: Autósport-magazin 21.00: Testvérháború 23.00: Hétpróbás Spektrum Tv 18.00: Madártávlatból és földközelben 18.30: Állati élet 19.30: Bandaháborúk 20.30: Bolygónk védelmében 21.00: Az ezredfordulón túl Kapos Tv 19.00: Kapos Tv Híradó 19.30: Patika VI. rész 20.00: Kapos Tv Híradó 20.15: Miranda csókja 21.55: Regionális híradó 22.10: Kapos Tv Híradó Balaton Tv 20.05: Siófoki krónika 20.26: Sport 20.32: Játék 20.40: Film 22.15: Műsorzárás Műholdprogramok RTL 14.00: B„rbel Sch„fer 15.00: Ilona Christen 16.00: Hans Meiser 17.00: Agy- torna 18.00: Vidéki magazin 18.45: Híradó 19.10: Robbanékony 19.40: Jó idők, rossz idők 20.15: Columbo 22.05: Extra RTL-magazin 23.00: Kulturális magazin SAT 1 13.(Xk Sonja 14.00: Charlie angyalai 15.00: Űrszekerek - A következő nemEXPRESS UTAZÁSI IRODA Kaposvár, Ady E. u. 8. EXPRESS Tel.: 82/318-416 Kaposvárról Induló autóbuszos utak: Loire menti kastélyok ápr. 1-6. 33 500 Ft Pünkösd Rómában máj. 15-20. 29 690 Ft Görögországi tengerparti apartmanok. Koncertjegyek árusítása:-Charlie, Kaposvár, márc. 14.- Kelly Family, Budapest, márc. 13. -Karthago, Budapest, ápr. 11. Február 20-án megjelenő nyári belföldi és külföldi programfűzetünket keresse irodánkban! (41181) 6.00: Rajzfilmek este tízig 22.00: Előkelő társaság 24.00: Key Largo 1.45: Miss Julie 3.40: A spártai gladiátorok Rádióműsor Kossuth rádió 4.40: Határok nélkül 5.40: Falurádió 8.29: Szonda 9.05: Napközben 11.05: Slágermúzeum 12.00: Harangszó. Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 13.30: Egyházifélóra 14.05: Klasszikusok mindenkinek 15.06: Tudósfórum-élőben 16.00: Délutáni krónika 16.25: Művészek műhelyében 17.05: Kassza 18.00: Esti krónika 19.29: Jó éjszakát, gyerekek! 20.05: A népzene hagyományőrzői 21.25: Parlamenti folyosó 22.00: Késő esti krónika Petőfi rádió 4.33: Hajnali dallamok 6.00: Hírek. Időjárás 6.03: Reggeli csúcs 6.33: Útközben 7.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás 7.46: Sportreggel 8.00: Petőfi-délelőtt 9.55: Manapság. 11.20: Örökzöld operettdallamok 12.00: Nótakalendárium 13.15: Hogy tetszik lenni? 14.00: A Rádió kívánságműsora 15.03: Értékes percek a Mezőbankból 17.03: Petőfi- délután 17.50: Délutáni börze 19.03: Kölyökóra 20.00: Rockújság 21.03: Hoppá! 21.50: Slágerek a múltból 23.03: Sporthíradó 23.10: Ennyi 0.15: Éjszaka Bartók rádió 6.03: Muzsikáló reggel 8.10: Pódium 9.08: Leontyne Price operafelvételeiből 10.05: „Gyermekké tettél” 10.35: Zenekari muzsika 11.35: A hét zeneműve 12.05: Hangverseny délidőben 13.40: Elgar: Az ifjúság varázsa 14.05: A bizalmi ember 15.14: Zenekari operarészletek 16.05: Kóruspódium 16.29: Fiatalok muzsikálnak 17.00: Hangadó 18.05: A Szlovák Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye 19.05: Egzotikus Európa 19.35: Kapcsoljuk az MR márványtermét 20.15: Károlyi Amy költeményei Somogy rádió 5.30: Jóreggelt! 13.00: Krónika 13.30: Deutsche Welle 14.00: Zenedoboz 16.00: Terepjáró 17.00: Smirgli 18.00: Poroszkáló 19.00: Krónika 19.30: Mese 20.00: Műsorzárás Juventus rádió 6.00: Szabó Zoltán 10.00: Barabás Zoltán 13.00: Csak zene 14.00: Warner óra 15.00: Szabó Tamás 19.00: Kívánságműsor 20.00: Szegő Tibor 24.00: Radio Picture Show City rádió 8.15: Hétköznap délelőtt 13.00: DL- Stúdió 14.30: BBC-hírek 15.00: Oldies 16.30: BBC-hírek 17.15: Film 19.00: Hírösszefoglaló Kapos rádió 6.00: Napindító 7.30: Sportvonal 9.30: Heti ajánló 10.00: Délelőtt 12.00: A Nap 12.45: Sportvonal 15.00: Happy Birthday 16.00: Ifjúsági műsor 17.00: Sony Music Hungary 18.00: Mixes Mix 19.30: Sportvonal TÉGLA AKCIÓ! 1996. évi ÁFÁ-s árakon Kisméretű tömör tégla: 14,20 Ft/db B-30 tégla: 38,- Ft/db Befizethető: s. Dombóvári Téglagyár g Tel: 74/466-456 3 PANNON TÉGLA KFT. Ami az élethez Részletre megvásárolhatja! Hosszúlejáratú • kamatmentes • egyszerű feltételek 9 930 Ft./hó-tól Kaposvár, 7400 Fő utca 7,1/109 B Tel.: (82) 321-242 (A Lottó Iroda felett) poligrupo