Somogyi Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-07 / 5. szám
1997. január 7., kedd SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 5 A rendőr szolgáljon és vedjen Kuncze Gábor gyors morális javulást vár a budapesti rendőrségtől az új vezetők tegnapi beiktatása nyomán. Berta Attila dandártábornok, az új fővárosi főkapitány arról beszélt: árulók vannak a szervezetben, akik lepaktáltak a bűnözőkkel, s akiktől meg kell tisztítani a Budapesti Rendőrfőkapitányságot. Már megvannak ajelöltek a betöltetlen megyei főkapitányi, illetve az Országos Rendőr-főkapitányság betöltetlen vezetői posztjaira is. Jelenleg a jelöltek biztonsági ellenőrzése folyik - jelentette be a belügyminiszter. Budapest új rendőrfőkapitányát, Berta Attilát hétfőn iktatta be hivatalába Kuncze Gábor. Az ünnepélyes eseményt követően a belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a budapesti rendőrség morális, illetve fegyelmi helyzetében rövid időn belül érezhető javulást vár. Kuncze Gábor hozzátette: azt is elvárja, hogy a főkapitányságról, a budapesti rendőrségről kialakuló kép is javuljon, a „Szolgálunk és védünk” jelszó teljen meg valóságtartalommal. Berta Attila dandártábornok rámutatott, hogy a BRFK-n belül komoly gondok vannak, egyesek ugyanis lepaktáltak a bűnözőkkel. Ezektől az árulóktól, akik erkölcsi károkat okoztak a rendőrségnek, mielőbb megtisztítják a szervezetet. Az újonnan beiktatott rendőrkapitány kifejtette, hogy meggyőződése szerint a II. kerületi fegyverlopás is csak rendőri közreműködéssel történhetett, s hozzátette: személyi következményei is lesznek a történteknek. Koszorúzás Születésének centenáriumán Veres Péter íróra, politikusra emlékeztek tegnap, a Kerepesi temetőben. A tisztelgők között volt Göncz Árpád köztársasági elnök is FOTÓ: FEB/D1ÓSI IMRE Az ülés nem foglalt állást Mégsem foglalt állást tegnapi ülésén az Alkotmánybíróság azzal kapcsolatban, vajon a nyugdíjkorhatár felemelése sértené-e a szociális biztonsághoz való jogot. Megtudtuk, hogy e témában az FKGP adott be indítványt az Alkotmánybírósághoz. Győri- ványi Sándor képviselő elmondta: ő maga volt az egyik feladó, de Torgyán József és más kisgazda-képviselők is a testülethez fordultak. Szerintük az a tény, hogy „a hamarosan nyugdíjba vonuló nemzedéknek a holocaust mellett a paraszti tulajdontól való megfosztás traumáját is át kellett élnie, s hogy most unokáik felügyeletét kénytelenek vállalni, míg a szülők előteremtik a megélhetés fedezetét”, bizonyítja: a korhatáremelés méltatlan és alkotmányellenes. Általános tapasztalat, hogy a taláros testület csak ritkán dönt „első menetben”, aminek legfőbb oka' a kacskaringós ügymenet. A beérkezett indítványt az Alkotmánybíróság elnöke bontja fel, majd kiszignálja valamelyik bírónak, aki tervezetben rögzíti észrevételeit. Az érvcsomagot a testület ülése előtt legalább egy héttel kell megkapnia a többi bírónak. Egyetértés esetén - formai okok miatt - is elhúzódhat a végső szó kimondása. Még tovább tart a procedúra, ha a bírók többsége nem ért egyet a tervezet készítőjével. Ilyenkor a „másik tábor” képviselője kap megbízást az új javaslat kimunkálására, s kezdődik minden elölről. (Takács) A köztársasági elnök aggályai a visszaküldött törvényekkel kapcsolatban Februárban újratárgyalhatják A köztársasági elnök sajtóirodája tegnap nyilvánosságra hozta Göncz Árpádnak azokat a Gál Zoltán házelnökhöz, illetve az Országgyűléshez intézett leveleit, amelyekben megindokolta: miért nem írt alá két törvényt. Az államfő - mint ismeretes - január 2-án a képviselők jogállásáról szóló jogszabályt, majd másnap a privatizációs törvény módosítását nem írta alá, hanem megfontolás végett visz- szaküldte a parlamentnek. Az előbbi, úgynevezett ösz- szeférhetetlenségi törvény elutasításának okai között az elnök elsőként azokat az Alkotmánnyal ellentétben álló bekezdéseket említi, amelyek több szempontból is megkülönböztetik a képviselőket. Más-más megítélés alá esnek például aszerint, hogy az összeférhetetlenség a mandátum elnyerésekor már fennállt-e vagy sem, hogy tisztségüket koncessziós társaságnál jegyzik-e vagy sem, hogy a cégek a szavazati jogok tíz százalékát meghaladó, vagy ennél kisebb állami tulajdoni részesedéssel működnek-e. Nem elfogadható a különbségtétel a köztulajdon és a magántulajdon között sem. Az elnök elutasítja azt is, hogy az országgyűlési képviselők és hozzátartozóik vagyonára vonatkozó adatok bejelentésére kötelezettséget írjon elő a jogszabály. Ez a magántitkot és a személyes adatok védelmének jogát korlátozná. A törvényjavaslat ugyan közvetlenül nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy meghatározott . személyek országgyűlési képviselőjelöltként induljanak a választásokon - írta az államfő -, egyes paragrafusai mégis visszatarthatnak a jelölés vállalásától. Az elnök javasolja a privatizációs törvény módosításának újragondolását is; nem ért egyet azzal, hogy egyes gazdálkodó szervezetek ingyenesen jussanak állami vagyonhoz. Gál Zoltán nem kívánja összehívni a parlament rendkívüli ülését azért, mert az államfő visszaküldte e törvényeket. A házelnök szerint a törvénykezés szokásos menetébe is belefér, hogy februárban újratárgyalják a kifogásolt jogszabályokat. A nyugdíjemelés fedezetét is tartalmazza a tb költségvetése Időben hozott döntés kérdőjelekkel Évek óta az idei esztendő az első, hogy elfogadott költségvetéssel kezdhette munkáját a társadalombiztosítás. Várhatóan az ebből adódó előnyökről is tárgyal mai ülésén az Egészségbiztosítási Önkormányzat elnöksége. Simsa Péter, az Egészségbiztosítási Önkormányzat alel- nöke lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy tavaly márciusban, tavalyelőtt pedig csak az év közepén hagyta jóvá az Országgyűlés a költségvetést. Most, a kellő időben meghozott döntés egyfajta biztonságot jelent az egészségügyi ellátás számára, mert a tervezett bevételekhez lehet igazítani a kiadásokat. Van azonban számos bizonytalansági tényező is. Nagy kérdés például, hogy a korábbinál jóval magasabbra tervezett bevételek teljesítésére képesek lesznek-e a gazdálkodó szervezetek? A társadalombiztosítás költségvetése ugyanis 1 136 606 millió forintos bevétellel, 1 150 138 millió forintos kiadással, és így 13,532 milliárd forintos hiánnyal számol. Ezen belül a nyugdíjalap bevetelet 615 525 millió, kiadásait 625 211 millió, hiányát pedig 9,686 milliárd forintban állapították meg. A nyugellátásra fordítandó összeg tartalmazza a januártól megígért 19,5 százalékos nyugdíjemelés fedezetét is. Ami az egészségbiztosítási alapot illeti: bevétele a törvény szerint 521 081 millió, kiadása 524 927 millió, hiánya 3846 millió forint lesz. Csaknem 261 milliárdot szánnak gyógyító-megelőző ellátásra és mintegy 85,4 milliárd forintot gyógyszertámogatásra. (Deregán) Gólyában nálunk sincs hiány A felsőoktatás a fiatal munkanélküliek parkolópályája? Nemzetközi összehasonlításban is tisztes helyet foglalunk már el a felsőoktatásban tanuló fiatalok számát, arányát, összetételét tekintve - erről tanúskodik az a tanulmány, amelyet az Oktatáskutató Intézet adott ki a közelmúltban. Évtizedek óta téma volt az egyetemisták alacsony száma, és korosztályukhoz viszonyított csekély arányuk. Most mintha javult volna a helyzet. A szerző, Ladányi Andor 16 európai, ezen belül 4 volt államszocialista ország statisztikai adatait dolgozta fel, és mindenütt a hallgatói létszám növekedését tapasztalta. Nálunk is. A legnagyobb mértékben a szomszédos Ausztriában és Angliában emelkedett az egyetemekre, főiskolákra beiratkozott fiatalok száma. A volt szocialista országokban is hasonló a tendencia. Magyarországon például tavalyelőtt csaknem kétszer annyi gólya kezdte meg tanulmányait, mint az évtized első éveiben. Arányuk a 18 éves korú népességen belül az 1990-ben megállapított 17,4 százalékról 32,2 százalékra emelkedett. Az okokat vizsgálva a növekedés fő tényezőiként a diploma társadalmi rangját, valamint az egyetemet-főiskolát végzettek kedvezőbb munkaerő-piaci helyzetét jelölte meg. Igaz, sok helyütt az egyetemek, főiskolák - a nagy munkanélküliség miatt - mintegy parkolópályaként is működnek. Érzékeltetésül: az Európai Unió országaiban 1996 májusában a 16-24 éves korosztály 20,3 százalékának nem volt munkahelye. Nemcsak a felsőoktatásba bekerülők, hanem a végzettek száma is nőtt a kilencvenes években. Ez különösen szembetűnő volt a skandináv országokban, Nagy-Britanniá- ban és Franciaországban. Hazánk e mutatót tekintve egyelőre a középmezőnyben foglal helyet. Dr. Kecsmár Ilona Az elnök a sajtóról. A helyi sajtó, rádió és televízió befolyásának és jelentőségének nö- ♦ vekedéséről szólt Göncz Árpád köztársasági elnök a vezető újságírókkal folytatott, szokásos év eleji beszélgetésén. Rámutatott, hogy a helyi orgánumok közel állnak a közönséghez, ennélfogva az olvasók, nézők, hallgatók folyamatos ellenőrzése mellett dolgoznak. Ez is arra sarkallja őket, hogy minél hitelesebben és sokrétűbben mutassák be mindazt, ami itthon és a nagyvilágban történik. MSZP-tanácskozások. Szerdán délelőttre tervezi első, előkészítő jellegű megbeszélését az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának ügyvezető elnöksége. Az MSZP országos elnöksége az idén előreláthatólag pénteken tanácskozik első ízben. Úgy tudni, médiaügyekkel kívánnak foglalkozni. Őrmester szabadlábon. A Budapesti Katonai Ügyészség közleménye szerint hétfőtől szabadlábon védekezhet B. J. rendőr őrmester, akit a főváros II. kerületében ellopott 9 géppisztoly ügyében vettek őrizetbe. A váltásparancsnok beismerte a bűnösségét, azt, hogy elkövette a szolgálatban kötelességszegés bűntettet. Maradandó nyomok. Legalább két hetet kell még kórházban töltenie annak a fiatal lánynak, akit újév hajnalán Vácegresen egy nyílvesszővel torkon lőttek. Áz orvosok még nem zárják ki, hogy maradandó hangszalagbénulás lehet a merénylet következménye. Károk a Mecsekben. Természeti katasztrófával felérő károkat okozott a kemény téli időjárás a mecseki erdőkben. Bár hazánk legdélebbi fekvésű hegyvidékén még csak a kezdetén tartanak a károk felmérésének, annyi már bizonyos, hogy a hideg és a hóra fagyott ónos eső erősen megviseli az erdők növényeit. A ráfagyott csapadék súlyától számos fa dőlt ki, főleg a Mecsek északi lejtőin, s az ágak, törzsek törésének veszélye miatt az erdészek egyelőre nem is merészkedhetnek az erdők mélyére. Kevesebb állástalan. December végén 477.500 munka- nélkülit tartottak nyilván a munkaügyi központok, ez több mint hétezres csökkenés a novemberihez képest. A Munkaügyi Minisztérium a munkanélküliségi ráta - a gazdaságilag aktív népesség és a munkanélküliek aránya - a novemberi 10,6-ról 10,5 százalékra mérséklődött. Továbbra is nagyok a területenkénti eltérések, így Szabolcsban még mindig 19, ugyanakkor Budapesten 5 százalékos rátát számoltak. A gyermekek kötelező oltásai ingyenesek Mint arról tegnapi lapszámunkban hírt adtunk: napok óta hosszú sor kígyózik a háziorvosoknál s a patikákban. Január 15-től átlagosan 12 százalékkal drágulnak a gyógyszerek. Lapunk érdeklődésére tegnap Kerekesné dr. Nemes Mária, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője kijelentette: a támogatott oltóanyagok köre és mértéke marad. Tekintettel azonban arra, hogy január 15 után a patikaszerek átlagosan 12 százalékkal drágulnak, az oltóanyagokért is többet kell fizetni, ami tételenként 20-30 forint pluszt jelent. A kötelező védőoltásról - főként a gyermekkori védőoltásokról dr. Straub Ilona, az Országos Közegészségügyi IntéOltás Életkor Megjegyzés FOLYAMATOS OLTÁSOK BCG 0-6 hét Az esetek döntő többségében szülészeti intézményben adják be TETRACOQ 0,5 (DPT I/a + IPV) 3 hónap DPT 1/b + OPV 4 hónap DPT I/c + OPV 5 hónap MMR + OPV 15 hónap DPT II + OPV 3 év KAMPÁNYOLTÁSOK DPT III + OPV 6 év Októberben az általános iskolák I. osztályában adják be DT 11 év Szeptemberben az általános iskolák VI. osztályában adják be Morbilli revakcináció 1 lév Októberben az általános iskolák VI. osztályában adják be BCG = Bacillus CalnielU—< iuérin i tüdőből elleni oltóanyag DPT = diftcria i torokgyík F-pertusszisz< szttmárk<>hogésHetanusz IPV = inaktiv áh poliovirus vakcina l gyermekbénulás elleni, combba adott védőoltás) OPV = orális poliov irus v akcina |gyermekbénulás eheni, szájon át beadott Sahm-cseppek) MMR = morbilli (kanyaról+mumpsz+rubeola DT = diferm-tetanusz emlékeztető oltás céljára zet főigazgató-helyettesétől kértünk tájékoztatást. Nyomatékosan aláhúzta: e tételeket nem a tb-kassza, hanem a központi költségvetés állja. A legsúlyosabb, nyilvántartott járványos betegségek megelőzését szolgáló védőoltásokat hazánkban minden gyermek ingyen kapja meg. Eredményeként az ENSZ Egészség- ügyi Világszervezete (WHO) hazánk védettségi fokát követendő példaként minősíti. Az úgynevezett oltási naptár elkészítése az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat kötelessége. A gyermekkorban előírt védőoltások beadásáról az orvosok, annak megszervezéséről a védőnők gondoskodnak. Az időpontról előzetesen értesítik az érintetteket. Cs. Benkő Judit Áldott székház ősi hagyomány szerinti vízkereszti szertartás színhelye volt tegnap a Független Kisgazdapárt székháza: Faddy Othmár ferences szerzetes megáldotta a Belgrád rakparti épületet fotó: feb/kallus györgy l