Somogyi Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-02 / 1. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 1997. január 2., csütörtök Nem visszaállamosítás. Nem az állam kényszerítette ki a Polgári Bank visszavételét, ez a lépés a betétesek érdekét is szolgálta - mondta Suchman Tamás volt privatizációs miniszter. A-Polgári Bankot 1995 decemberében a Budapest Bank részeként vásárolta meg a General Electric Capital és az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank. Suchman Tamás meggyőződése, Medgyessy Péter pénzügyminiszter a visszavásárlással egy időben intézkedni fog arról: keressék meg a lehetőségeit a Polgári Bank újbóli eladásának. Hol járnak a hajók? A zord időjárás miatt a Magyar Hajózási Részvénytársaság átmenetileg szünetelteti a Dunán a folyami személy- és teherszállítást. A Mahart hat tengerjárója szilveszterkor a nyílt vízen hajózott, öt hajó kikötőkben állt. A magyar tengerjárók a Vörös-tengeren, a Mexikóiöbölben, illetve Izrael, Mexikó, és Kolumbia kikötőiben tartózkodtak. Express-forgalom. A világ egyik legnagyobb szállítási vállalatának, a Federal Expressnek magyarországi képviselője a Royal Express Kft. az idén közel 400 millió forintos forgalommal számol. A múlt évben, 1996- ban a cég forgalma 300 millió forintot tett ki. Csépes György ügyvezető igazgató elmondta, hogy megbízóik között van a magyarországi IFOR-bázis, számos külföldi követség, nemzetközi intézmény, valamint többszáz vállalat. Üzemszünet. Hosszú évek óta nem volt példa arra, hogy évváltáskor ne dolgozott volna a diósgyőri kohászat. Most viszont álltak a gépek, a hengersorok és csapolás sem történt. Az ok, hogy az elmúlt év novemberének elején végleg befejezte termelését a nagykohó, helyét elektromos ívkemence vette át. Szerencsét hoznak. Kéményseprőt látok, szerencsét találok - mondhatták el többen . is Szilveszterkor a főváros peremkerületeiben, ahol szinte családias a viszony a lakosok és a kéményre gondot viselők között, s több munkaruhába öltözött kéményseprő indult boldog új esztendőt kívánni a háziaknak. Egyébként csak az ügyeletes kéményseprők szálltak ki, üzemzavar bejelentésére. Folyamatosan biztosítják az energiahordozókat a feldolgozóknak Francia földgáz érkezik Január 1-jén 8 órától francia forrásból érkezik földgáz a Győrt Baumgartennel összekötő Magyarország-Ausztria (HÁG) vezetéken - tájékoztatta az MTI-t szerdán Szító János, a MÓL Rt Földgáz és Kőolajkereskedelmi üzletágának igazgatója. A magyarországi gázértékesítésről a MÓL és a francia cég tavaly decemberben írt alá hosszú távú szerződést. Ez a megállapodás, valamint az elmúlt év júliusában a német Ruhrgas-zal való importszerződés az ország gázellátásánák diverzifikálásában, vagyis a több oldalú beszerzésben fontos lépés, hiszen csökken a korábbi egyoldalú importfüggőség. Gazdasági és földrajzi megfontolásból Magyarország elsődleges földgáz-szállítója továbbra is Oroszország marad, ám az új szállítási útvonal révén nemcsak az ország növekvő földgázigénye elégíthető ki, hanem javul az ellátás biztonsága is. Szító János elmondta még, hogy az elmúlt év októberében átadott 117 kilométeres HAG- vezetéken márciusban várhatóan újabb kereskedelmi partner szállít a MÓL Rt-nek földgázt. így a vezeték éves 4,3 milliárd köbméteres kapacitásának nagyobbik része, 3 milliárd köbméter már le van kötve. Az ország folyamatos gázellátására a MÓL Rt rendkívüli hidegben is felkészült. A HAG- vezetéken érkező földgáz olyan biztonságos készletezést tesz lehetővé, hogy az alternatív fogyasztókat is el tudják látni gázzal. Ilyen például a szászhalom- battai Dunamenti Hőerőmű gázturbinája, amelyet január 1-jén újból a villamosenergiatermelésre kapcsoltak. A MÓL Rt folyamatosan biztosítja a földgázt az öt vidéki gázszolgáltató társaságnak is, mégpedig annak ellenére, hogy néhányan nem fizetik ki, vagy legalábbis késve törlesztik a gáz ellentértékét. A MÓL Rt és a gázszolgáltató társaságok közötti viszonteladói árban január 1-jétől összesen 16.9 százalékos emelkedést érvényesíthet. Ez alatta marad annak, amennyiért a MOL a gázt az importból beszerzi, vagyis a földgáz üzleten az olajvállalatnak továbbra is vesztesége van. A háztartásoknak a földgázt a területi gázszolgáltató társaságok adják tovább. Január 1-jétől a lakosság számára a földgáz átlagosan 18.7 százalékkal lesz magasabb, ami a gázszolgáltató társaságok számára a korábbihoz képest 22,5 százalékos árrés növekedést jelent. (MTI) Bank lesz a „takarékéból Megduplázzák piaci részesedésüket A vidéken működő takarék- szövetkezetek jelentős része a közeljövőben valódi bankká válik. Néhány évvel ezelőtt a takarék- szövetkezetek többsége csatlakozott ahhoz az integrációs szerződéshez, amely 232 takarékszövetkezet és a takarékbank együttműködését szabályozza. A január elsején életbe lépett szabályozás szerint a tartalékalapok képzésénél a takarékszövetkezetekre is a nagybanki szabályok vonatkoznak. Ezzel a banki működést az állam elismeri. A bankcsoport további piaci működését segítheti az is, hogy a Takarékbank Rt privatizációja ez év derekára befejeződhet. A Takarékbank magánosítására zárt pályázaton öt külföldi bankot kértek fel a múlt évben. Valamennyi jelölt ígéretet tett arra, hogy a privatizált bank is együttműködik a takarékszövetkezetekkel. A takarékszövetkezeti tulajdonosok úgy nyilatkoztak, azt a külföldi bankot fogadják el többségi tulajdonosnak, amelyik szindikátusi szerződést is köt a kisebbségi szövetkezeti tulajdonosokkal az együttműködésről. Jelenleg a takarékszövetkezetek bankcsoportja a magyar bankszektorban a 7. helyen áll. Ezerhatszáz szövetkezeti és 21 banki fiók szolgálja az ügyfeleket. Azt tervezik, hogy az ezredfordulóig megduplázzák piaci részesedésüket. BÁLINT GYÖRGY ROVATA Lapok a kertész noteszából Hóval, fagy- gyal, zúzmarával köszöntött ránk az új év. A hó takaró megvédi a gyepet a kifagyástól, ám ahonnan a havat elfújja a szél, ott számítani kell arra, hogy a föld mélyen átfagy és így károsodhatnak a fűfélék gyökerei. A téli pihenőre tért növények - fák, bokrok - gyökereinek a legnagyobb hideg sem árt, a hóból kiálló ágakon lévő virágrügyek azonban mínusz 25-27 fokos hőmérsékletnél már súlyosan károsodhatnak. Különösek érzékenyek az őszi- és a kajszibarackfák virágrügyei. A következő napokban több helyütt előfordulhat ónos eső, amely yastagJégréWggel vonja be a túlhűlt növényeket. Mivel az összefüggő jégpáncél alatt a rügyek nem tudnak lélegezni, megfulladhatnak. Ezért, ha úgy tapasztaljuk, hogy fénylő jégpáncél alakult ki a fák ágain, akkor bottal, seprűnyéllel veregessük meg a fákat, törjük meg a jégbevonatot. A dermesztő hidegben igen hálásak az etetésért az éhező énekesmadarak. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy a madarak igen gyorsan hozzászoknak az ember gondoskodásához: ha elkezdtük az etetésüket, ne hagyjuk abba, mert éhenhalnak! A vízről se feledkezzünk meg! A szokatlanul nagy hideg a kártevők között is pusztít. A gombabetegségek áttelelő spórái a tél első felében mélynyugalmi állapotban vannak, vastag sejtfaluk védelmezi őket. A rovarok tojásai, lárvái és bábjai azonban feltétlenül károsodnak az erős fagy következtében. Hasonló a helyzet a talajban élő - cserebogár, pajor, drótféreg, lótücsök - kártevőkkel is. Ilyen hidegben fokozottan kell védekezni az őzek, a szarvasok, a vaddisznók és a mezei nyulak ellen is. Még a bekerített kertekben is ajánlatos bekötözni a fiatal gyümölcsfák törzsét dróthálóval, náddal, napraforgószárral. Műanyag fóliát azonban ne használjunk, mert az alatt elhalnak a kéreg szövetei. Gabonapiac: érzékeny egyensúly Piaci zavart emlegetnek a termelők, ha várakozásukhoz képest alacsony árat kínálnak termékükért, de piaci zavarról beszélnek a felvásárlók is, ha az általuk elérhető eladási árakhoz viszonyítva sokat kell fizetniük a termelőknek. Tavaly különösen a gabonaágazatban emlegették sokszor ézt a kifejezést. Az Agrárrendtartási Hivatal illetékese szerint piaci zavart okoz a piaci áraknak az irányártól való oly mértékű eltérése, amely már veszélyezteti a termékek kereslet-kínálati egyensúlyát. Ennek megelőzése vagy elhárítása érdekében állami beavatkozás (intervenció) keretében a szóban forgó termékek mennyiségi szabályozására, állami felvásárlására, feldolgozására, bértárolására, értékesítésére kerülhet sor. Csakhogy a terméktanácsokkal való megegyezéshez - javaslat híján - jelenleg nincs érvényes irányár, sőt hiányzik egy megbízható árfigyelő rendszer is, amely viszonylag tárgyilagos képet adhatna az árak alakulásáról. Ezek nélkül a piaci zavar értelmezése meglehetősen önkényes. A mezőgazdaság piaci szereplőinek régi jogos kívánsága, hogy az állam a rendelkezésére álló eszközökkel tegyen meg mindent a piaci zavarok elhárításáért. Különösen nagy jelentősége van e követelmény érvényesülésének a népélelmezésben, az exportban és az állatállomány takarmányellátásában meghatározó szerepet betöltő gabonaszektorban. Az állam feladata azonban meglehetősen nehéz, különösen a beavatkozáshoz szükséges erőforrások szűkös volta miatt. A nehézségek ellenére is elsőrangú érdeke - kormányhatározatban rögzített feladata - a gabonapiac stabilizálása, a nagy áringadozások elkerülése. A szakember szerint ebben a helyzetben jó megoldást csak egy hasznosításra kidolgozott, kiszámítható módszer jelenthetne. Például az Európai Unióban jelenleg érvényes gabonapiaci szabályozás magyarországi adaptálása. A mechanikus átvételről hazánk csatlakozásáig ugyanis nem lehet szó. A csata tehát folytatódik. (Újvári) Az adósságátváltás hatása a költségvetésre Állami elszámolás A monetáris és a fiskális feladatok szétválasztását, ezek jobb számon kérhetőségét, és így a hatékonyabb működés feltételeit szolgálja a Magyar Nemzeti Bank és a kormány közötti kapcsolatok módosulása, az állam- adósság egy részének átalakítása január 1-jétől. A költségvetésnek az MNB- nél levő tartozásainak deviza alapú hitelekké való átalakításával az államadósság és annak költségei az államadósság-nyilvántartásban és a költségvetésben jelennek meg. Az átváltás nem növeli az állam adósságát, csak annak belső szerkezetét változtatja meg oly módon, hogy az MNB nettó devizatartozása megközelítően nulla lesz. Az elszámolások megváltoztatása a folyamatok tartalmát tekintve nem módosítja az államháztartás egyenlegét. A csere ennek ellenére a GDP 0,1 százalékának megfelelő mértékben befolyásolja a költségvetési hiányát, és a GDP 0,9 százalékával javítja az MNB költségvetési befizetését. Ennek - az MNB közlése szerint - csupán az az oka, hogy a költségvetés és a jegybank nem azonos szemléletben számolja el a bevételeket és a kiadásokat. Épülőben az A magyar építési piacon 1997- ben összességében 5-6 százalékos növekedés várható. Ezt prognosztizálja a Bau-Data építőipari statisztikai adatok gyűjtésével és elemzésével foglalépítési piac kozó információs iroda. A tanulmány szerint Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon, Szlovákiában a legnagyobb beruházások az infrastruktúra területén várhatók. Szilveszter hétszáz méter mélységben Közép-Európa legmélyebb felszín alatti szénbányájában virradt az Újesztendő tizenhét mecseki bányászra, ők tartottak szilveszteri ügyeletet hétszáz méter mélységben lévő munkahelyükön a Pécsi Erőmű Rt komlói üzemében, Zobák-aknán. Amint arról a bánya diszpécsere az MTI-t tájékoztatta, a komlói üzemben Szilveszter és Újév napján nem folyt ugyan széntermelés, de a bánya biztonságvédelme ilyenkor is megköveteli a folyamatos ügyeletet. A bányászok a szigorú biztonsági előírások miatt nem vihettek magukkal éjféli koccintáshoz szükséges kellékeket, így aztán csupán baráti kézfogással kívántak egymásnak bányászköszöntéssel , jószerencsét” az újesztendőre. Az üzem felszíni munkahelyein további hét munkatársuk tartott ügyeletet, akikkel műszakváltáskor, szerdán reggel köszöntötték egymást. A pécsi hőerőmű komlói üzemének bányászai csütörtökön már a megszokott három műszakos munkarendben dolgoznak, 600-an a mélyben fejtik a szenet, további háromszáz munkatársuk pedig a felszíni munkahelyeken ügyel az energiaellátásra, a szellőztetésre, a szállításra. (MTI) Tisztelt Előfizetőnk!----------------------------------------------------------------------------1 Megrendelőlevél Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Somogyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai körében új előfizetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szerveznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utalványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők névsorát lapunk szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbesítőnk az új megrendelőt személyesen felkeresi, és ajándékkal is kedveskedik. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitöltve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti. a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1996 ..........................-tői E lőfizetési időszak: Előfizetés díja: I | egy hónap 725 Ft I I negyedév 2100 Ft Beszervező előfizető: Név....................................................................... Lakcím:............................................................... Beszervezett előfizető: Név........................................................................ L akcím:................................................................ A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e megrendelőlevél beküldésével, aBAlftTON FÜSZCRT KCRCSKCDCIMI RCSZVéNVTRRSASRG által felajánlott vásárlási utalványokat sorsoljunk ki. Majdnem 150 forint a benzin (Folytatás az 1. oldalról) Mint megtudtuk, idén nem tervezik egy járat megszüntetését sem, és valamennyi zsáktelepülés betérőjét útba ejtik. A folyamatos áremelkedésbe a taxisok is beletörődtek: az emlékezetes blokád idején mintegy 70 forint volt a benzin literje, ma már a duplája. — Mi nem emelünk tarifát, jobb fuvarszervezéssel igyekszünk kigazdálkodni a drágulást — mondta Kovács Zoltán, a Korona taxi vezetője. — Bízunk benne, hogy az áremelésből származó többletbevétel valóban az utak szörnyű állapotának javítására fordítódik, s hogy ez Kaposváron is érzékelhető lesz. Katona József