Somogyi Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-17 / 14. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. január 17., péntek Montenegró vezetői ultimátumot küldtek a szerb elnöknek Vádol a belgrádi polgármester A pártjából kizárt belgrádi polgármester csütörtöki sajtónyi­latkozataiban élesen bírálta a jelenlegi szerb vezetést. Mon­tenegró vezetői Milosevicsnek címzett levelükben a helyható­sági választások eredményeinek .elismerését követelték. HÍRHÁTTÉR Aggodalmak és ígéretek 1997 sorsdöntőnek ígérkezik az Európai Unió bővítése szempontjá­ból: a tervek szerint júniusban lezáiják az integráció reformját átte­kintő kormányközi konferenciát, s elvileg az év második felében dön­tenek a felvételi tárgyalások megkezdéséről is. Az épp hazánkban tárgyaló francia államfő, Jacques Chirac például kifejezte reményét, hogy Magyarország akár már 2000-re a nyugat-európai integrációs szervezet teljes jogú tagja lehet. Hiba lenne ugyanakkor figyelmen kívül hagyni az ennél rezignál­tabb véleményeket. Az unió vezetőinek jó része például túlságosan derűlátónak ítéli a francia elnök menetrendjét. Magyar szemmel azonban talán még inkább józanságra intő jel, hogy az utóbbi időben még a szomszédos Ausztriából is számos fenntartás hangzott el ha­zánk „túl gyors” csatlakozásával kapcsolatban. Az alacsonyabb keleti munkabérek miatt közvetlenül érintett burgenlandiak hangoztatják, hogy hátrányos lenne a korai felvétel. Vranitzky kancellár ugyanakkor többször leszögezte országa ér­dekeltségét egyfajta „hídszerep” betöltésében a felvételre jelentkező keleti államok és Brüsszel között. Mások úgy fogalmaztak, hogy a magyar csatlakozási tárgyalások megkezdésére épp az osztrákok so­ros elnöksége idején, 1998-ban kerülhet sor. Mégis, közben jó lesz odafigyelni Kari Stix aggodalmaira is: a burgenlandi tartományfőnök fenntartásainak egy része valós gazdasági érdekütközésekre utal. S ne felejtsük: a tagfelvételt valamennyi tagállam parlamentjének, kü- lön-külön jóvá kell hagynia! Szondy Gábor Elfogadták a hebroni tervet Begin fia tiltakozásul lemondott posztjáról A román-magyar külügyi konzultációkra január 23-án és 24-én kerül sor Bukarestben he­lyettes államtitkári szinten - je­lentette be csütörtökön a román külügyi szóvivő. A sajtótájé­koztatón közzétették a külügy­minisztérium dokumentumát, amely állást foglal a romániai magyar és magyarországi ro­mán főkonzulátusok újbóli megnyitása mellett. Moszkva nem akar katonai szövetség létrehozásával vála­szolni a NATO tervezett bőví­tésére - jelentette ki Igor Ro- gyionov orosz védelmi minisz­ter csütörtökön. A politikus ugyanakkor hangsúlyozta: Oroszország változatlanul ka­tegorikusan ellenzi a szövetség keleti kiszélesítését. A szlovák államfő közvetlen megválasztását célzó országos aláírásgyűjtő akció első hat napján 54 ezer aláírást sikerült összegyűjteni - jelentették be csütörtökön Pozsonyban. A parlamenti ellenzék 350 ezer aláírás megszerzésével azt sze­retné elérni, hogy a köztársaság elnökének személyéről a vá­lasztópolgárok döntsenek. A lengyel országgyűlés al­kotmány-előkészítő bizottsága csütörtökön elfogadta az új lengyel alkotmány tervezetét. Az alaptörvény elfogadásáról szóló népszavazást a tervek szerint még a nyári szünet előtt meg akaiják tartani. A prágai érsek bírálta Václav Klaus kormányát, amiért az nem igyekszik rendezni az ál­lam és az egyház viszonyát. Mi- loslav Vlk szerint egyes minisz­terek úgy tekintenek az egyház szerepére a társadalomban, mint a kommunisták. Pokolgép robbant csütörtö­kön az Algírtól 30 kilométer­nyire délre fekvő Bufarik autó­piacán. Helyi biztonsági forrá­sok szerint tizennégyen életü­ket vesztették, ötvenen megse­besültek. A robbanás alig né­hány órával azután történt, hogy az algíri óvárosban a rendőrök megöltek 12 szélső­séges muszlim fegyverest. Kórházba vonnlt csütörtö­kön Alija Izetbegovics, a bosz­niai államelnökség elnöke. A 71 éves bosnyák politikust a szarajevói Kosevo Kórház kar­diológiai klinikáján kezelik öt napon keresztül. Az Izraeli Zsidó Ügynökség vezetője szerdán visszavonta a svájci bankoknak címzett fe­nyegetését, miután Delamuraz gazdasági miniszter bocsánatot kért azért, hogy zsidó csoporto­kat zsarolással gyanúsított. Av- raham Burg korábban bojkott­felhívást helyezett kilátásba a helvét pénzintézetek ellen. Nebojsa Csovics belgrádi pol­gármester értelmetlen és anti­demokratikus döntésnek ne­vezte, hogy a Szerbiai Szocia­lista Párt (SPS) kizárta őt tag­jai sorából. A Nasa Borba című belg­rádi napilapban megjelent nyi­latkozatában a politikus hang­súlyozta: a kizárásról hozott keddi döntés azt bizonyítja, hogy az SPS egyes szerveiben azok kerültek vezető szerepbe, akik számára elfogadhatatlan a véleménykülönbség, a türe­lem és a pártdemokrácia fo­galma. Csovics egy másik nyilat­kozatában közölte, hogy kizá­rása ellenére is folytatja poli­tikai pályafutását, ám azt nem árulta el, hogy csatlakozik-e valamelyik párthoz vagy sem. A polgármester úgy véleke­dett, azért zárták ki az SPS- ből, mert a nyilvánosság előtt is szorgalmazta, hogy demok­ratikus eszközökkel oldják meg az országot megbénító válságot. Momir Bulatovics monte­negrói elnök, Milo Djukano­vics miniszterelnök és Sveto- zar Marovics parlamenti elnök ultimátumszerű levélben kö­vetelte Szlobodan Milosevics elnöktől a szerbiai helyható­sági választások eredeti ered­ményeinek elismerését. A három politikus fölszólí­totta a belgrádi vezetést, hogy állítsa helyre a jugoszláv dinár január eleji árfolyamát. „Amennyiben ez nem történik meg, akkor Montenegró laza konföderációvá alakítja át a szövetségi államot.” Az izraeli parlament csütör­tökön megkezdte a vitát az iz­raeli-palesztin megállapo­dásról, amely autonóm igaz­gatás alá helyezi a Jordán fo­lyó nyugati partvidékén fekvő Hebron város nagyobbik ré­szét. Benjamin Netanjahu miniszter- elnök néhány órával azután nyi­totta meg a parlamenti vitát, hogy a kormány csaknem 12 órás, viharos ülése után csütör­tök hajnalban jóváhagyta a megállapodást. A kabinet tizenegy tagja voksolt igennel, míg heten a dokumentum ellen szavaztak. A hebroni megállapodás el­Valaha Ghánából, Nigériá­ból, a Fülöp-szigetekről és Thaiföldről jöttek a legtöb­ben. A fordulat óta Kelet-Eu- rópából is sokan mennek Eu­rópa nyugati felébe. Az illegális bevándorlók között jelentős a 25 éven aluli nők aránya. A háborúk, a szegény­ség és a kilátástalan nyomor elől menekülnek, majd a gaz­dag nyugat-európai városok ké­tes negyedeiben kötnek ki. A Nemzetközi Migrációs Hivatal 1995-ben mintegy 500 ezerre becsülte azoknak a szá­mát, akiket illegálisan csem­pésztek be az Európai Unió or­szágaiba. Ők azok, akik kény­fogadása miatt lemondott tiszt­ségéről Benjamin Begin, a tu­dományos és technológiai ügyek minisztere, a néhai Me- náhem Begin miniszterelnök fia. Begin az izraeli hadsereg rádiójának adott interjújában úgy vélte, hogy a kormányfő zsidó földet adott át a paleszti­noknak úgy, hogy semmit sem kapott cserébe. Eközben Gázában a palesztin kormányzat is jóváhagyta a megállapodást. Az ülésen hu­szonkét miniszter és a PFSZ Végrehajtó Tanácsának tagjai vettek részt. A dokumentum el­len ketten szavaztak, két mi­niszter és a PFSZ VB egyik tagja pedig tartózkodott. szer és erőszak hatására lettek prostituáltak. Szomorú tény, hogy a Nyugat-Európába ön­szántukból érkező fiatal lányok is előbb-utóbb szexrabszolga­ként végzik, valamelyik kö­nyörtelen alvilági szervezet fennhatósága alá kerülnek. Az Európa Tanács nemrégi­ben úgy határozott, hogy meg­próbálja felvenni a harcot e szomorú és egyre jobban ter­jedő emberkereskedelemmel szemben. A következő öt évben 6,5 millió ECU-t költenek a szexuális kereskedelem megál­lítására. Elsősorban a tagorszá­gok közötti információáram­lást, az egységes fellépést fi­nanszíroznák a pénzalapból. Lebegyet Hellyel kínálják Németországi látogatásának második napján az orosz po­litikus Rudolf Scharpinggal, a szociáldemokraták frakcióvezetőjével találkozott. Az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségén bejelentették: az orosz politikus magánemberként kapott meghívást Bili Clinton hétfői beiktatási ünnepségére fotó: feb/reuter Megéneklik a vezér hőstetteit Teng Hsziao-Ping múlhatatlan érdemei háromezer sorban A kínai rádióban és tévében propaganda-hadjárat kezdő­dött, amelyben a 92 éves Teng Hsziao-Ping történelmi jelen­tőségű, dicsőséges tetteit éneklik meg koszorús udvari költők. A beteg politikus több mint két éve nem szerepelt a nyil­vánosság előtt. Néhány hete arról érkeztek hírek, hogy kórházban ápolják, a külügy­minisztérium azonban közle­ményben sietett leszögezni: szó sincs arról, hogy a kínai vezető a halálán volna. A pekingi vezetés éppen most indított propagandakam­pányt az ország hajdani „erős emberének” népszerűsítésére. Kína avatott ismerői szerint arról van szó, hogy a reformer vezetés a veterán politikus ne­vével és nevében próbál véde­kezni azokkal a vádakkal szemben, amely szerint elárul­ták Mao Ce-tung forradalmi örökségét. A központi televízióban egy tizenkét részes, önéletrajzi ih­letésű történelmi sorozat kez­dődött a vezető életéről. Eb­ben azzal magyarázzák a kínai politika közelmúltjának gyá­szos eseményeit, hogy az idő­södő Mao szenilissé vált, így vehette át az irányítást a Né­gyek Bandája. Ám még halála előtt a Nagy Vezér látása kitisztult, elméje megvilágosodott, és a kor­mányzás felelősségét Teng vállára helyezte. Az Új Kína Hírügynökség közzétette a „Dal Teng Hsziao-Pingnek” című, 3000 soros költeményt, amelynek tartalmáról némi fogalmat al­kothatunk, ha megismerke­dünk a hatrészes költemény fejezetcímeivel: „Előhang”, a „Nagy Építész”, a „Felfedezé­sek útján”, a „Gazdasági re­form”, „Kína nagy változá­sai”. Végül a „Hong Kong, ó Hong Kong” című szakasszal zárul a veretes mű. Egy másik, Kínában ugyan­csak nagy lelkesedéssel ter­jesztett eposz terjedelme az előzőnek pontosan a kétsze­rese: hatezer soros. Könyörtelen bandák kezében a nőkereskedelem Európa szeretné gátolni Munkatársat keresünk a SOMOGYI HÍRLAP kézbesítésére SZŐLŐSKISLAK területére A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szerezzen a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Ezt a munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Feltételeink: megbízhatóság és pontosság. A felvételnél örömmel vennénk azok jelentkezését is, akiknek e téren már vannak tapasztalataik. A jelentkezéseket a következő címre kérjük sürgősen eljuttatni: Molnár és Társa Bt. Balatonlelle, Rákóczi u. 204. • Tel.: 85/354-528 Üzenet a jövőnek Az ezredforduló közelsége arra készteti az embereket, hogy nyomot, emléket hagyjanak magukról az utókor számára. Egy tengerentúli társaság azt ajánlja az ügyfeleinek, hogy időtálló kapszulába rejtsék a jövőnek szánt üzenetüket. Az amerikai Atlantában, az Oglethorpe Egyetemen Nem­zetközi Időkapszula Társaság alakult, amely minden érdeklő­dőnek hasznos tanáccsal szol­gál a kortárs emlékek megőrzé­sének helyes módjáról. Eszerint relikviáinkat rejthetjük kisebb konténerbe, légmentesen lezárt szemetes zacskóba, vagy ele­gáns kézitáskába. Eddig 1400-an jelentkeztek be a társaság adatbankjába. Egy alagsori helyiségben a megőr­zést is vállalják, a tulajdonosok elismervényt kapnak, amit utó­daikra hagyományozhatnak. Óriásbamburger a kiállításon A negyven kilogrammot nyomó töltött zsemlye a pénteken nyíló berlini mezőgazdasági vásár „legnagyobb” látványossága. A „Zöld Hetek” nevű nemzetközi rendezvény január 26-ig tart nyitva fotó: feb/reuter O 4-

Next

/
Thumbnails
Contents