Somogyi Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-15 / 12. szám
1997. január 15., szerda SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Következik a Paksi Atomerőmű SE Farkas nélkül Ma este újabb nehéz feladat vár a Klíma-Vili Kaposvári SE férfi „A” csoportos kosárcsapatára: az utóbbi időben remeklő Paksi Atomerőmű SE gárdája látogat el Kaposvárra. A játékosállománya alapján aligha lehet vitás: a paksi együttes is a legjobbak közé tartozik. Ezt bizonyítja eredménysoruk is; a legutolsó nyolc mérkőzésükből hetet hoztak, s egyedül csak a Danone-Honvédtól kaptak ki (hazai pályán) nagy csatában mindössze három ponttal. Pakson játszik az ország egyik legmagasabb — és legsúlyosabb — centere, a 213 cm-re nőtt válogatott Gulyás, aki mellé a télen leigazolták a korábban Hon- védban játszott Mihályt. A Körmendről érkezett Hencsey „mozgatja” a társaságot, s Mun- teán sem szorul különösebb bemutatásra. Két litván „idegenlégiósuk” közül Visockas a nagyobb név: ő tagja volt az 1992- ben Barcelonában olimpiai bronzérmet szerzett litván válogatottnak. De a másik kosaras, Buzelis sem akárki ebben a „szakmában”. Itt játszik Monok Tibor is, aki viszont — a két egyesület megállapodása értelmében — ezen a találkozón nem léphet pályára. Rossz hír, hogy a kaposváriaknál is lesz hiányzó: a sérült Farkas László nem játszhat. így aztán a többiekre — és persze a szurkolókra — vár az a feladat, hogy megpróbálják a lehetetlent (?), azaz a paksi gépezetet megállítani. Annál is inkább nehéznek tűnik ez, mivel ha a Paks nyerni tud(na) Kaposváron, akkor még akár a legjobb négy közé is bekerülhet. Legutóbb Zalaegerszegen vereséget szenvedett a Klíma- Vili Kaposvári SE, s ezzel — akárcsak még novemberben a Danone-Honvéd ellen — ismét egy három győzelemből álló szériát zárt le. A statisztikák szerint tehát ma (és a következő két meccsen) újabb kaposvári sikerek következnek... (Fenyő) A bajnokság állása: 1. Marc-Körmend 17 14 3 1450-1170 31 2. Danone-Honvéd 17 14 3 1443-1271 31 3. Szolnoki Olaj 17 10 7 1329-1283 27 4. Albacomp-SZÜV 15 11 4 1332-1195 26 5. Zalaegerszeg 17 9 8 1342-1366 26 6. Falco-Lépték KC 17 9 8 1469-1504 25 7. Debrecen 16 8 8 1213-1121 24 8. Paksi ASE 15 9 6 1283-1205 24 9. Klíma-Vili KSE 17 6 11 1348-1440 23 10. Soproni Ászok 18 5 13 1338-1480 23 11. Nagykőrösi KE 17 3 14 1275-1507 20 12. Bajai Honvéd 17 2 15 1314-1594 19 Hétfőn este játszották: Szolnoki Olaj KK-Albacomp-SZÜV 80-88 (42-37) Egy téli nap a Matula-tanyán A Zöldtusa-sorozat első nagy kihívása Szombaton Kaposváron megkezdődik a Zöldtusa-ver- senysorozat. Az első kihívásra, a téli napra — amelynek a központja a városi sportcsarnok mögött található Matula-tanya lesz — több száz résztvevőt várnak a rendezők. A téli nap szervezői — a kaposvári Zöldpont Életmód Klub és a Kodály Zoltán Általános Iskola — mindenkire gondoltak a legkisebbektől kezdve egészen az idősebbekig. Akik jégre merészkednek, azok benevezhetnek a korisulira, míg a haladók állóképességi korcsolyaversenyen mérettet(het)nek meg. Szerepel még a programok között hófutás (2,5 km), gyalogtúra (8-9 km), sítúra (10-12 km), míg a kisebbek és a családok havas sétán (3—4 km) vehetnek részt. Érdekesnek ígérkező különböző ügyességi és családi váltó-, valamint hóvárépítő versenyek színesítik a programot, s természetesen nem maradhat el a jégkorong-villámtoma sem. Ha enyhe lesz az idő, akkor sincs gond, hiszen a rendezők erre az esetre is alaposan felkészültek. Minden résztvevő tombolaajándékot kap, s mintegy 100 ezer forint értékben találnak majd gazdára a különböző sportszerek és pólók. A különféle változatos programokra 9 órától lehet nevezni a helyszínen, s a hírek szerint ismert sportolókkal, népszerű közéleti személyiségekkel (is) lehet versenyezni a Matula-tanyán. Akiknek még marad estére egy kis erejük, azok a Munkácsy Mihály Gimnáziumban „bulizhatnak” tovább. 18 órakor kezdődik a Diákpentatlon harmadik tusája, a rock and roll maraton, ahol ugyancsak ismert emberekkel találkozhatnak majd az érdeklődők. Ebben a félévben egyébként még további három ilyen egész napos próba lesz; márciusban gyalogtúra a Zselicségbe, áprilisban futófesztivál és street- ball, áprilisban pedig „Játék határok nélkül” szerepel a tervekben. Máris lehet készülni az újabb nagy kihívásokra! (Fenyő) Röplabda Magyar Kupa, a legjobb négy közé jutásért Kötelező Balatel-győzelem A Scharaliev-Hulmann duó remek blokkját csak nézik a csepeli játékosok fotó: török anett Balatel SE KaposvárCsepel SC 3-0 (10,4,10) Kaposvár, városi sportcsarnok, 400 néző. V.: Hóbor, Donkó. Balatel SE Kaposvár: Mészáros D., Scharaliev, Hul- mann, Jurukov, Tomanóczy, Mészáros P. Edző: Demeter György, Viktor Boldarev. Csepel SC: Nyíri, Buday, Tamás, Botyánszky, Fogl, Rácz. Csere: Torma, Pajor, Liszi- Edző: Oláh János. A játszmák alakulása. 1. játszma: 2-0, 2-2, 3-2, 3- 4, 9-4 (!), 9-5, 11-5, 11-7, 13-7, 14-8, 14-10, 15-10 — 25 perc. 2. játszma: 3-0, 3-2, 9-2 (!), 9-4, 15-4 (!) — 22 perc. 3. játszma: 0-1, 4—1 (!), 4- 3, 5^4, 7-4, 7-5, 9-5, 9-8, 10-8, 10-10, 15-10 (!) — 22 perc. A mérkőzés előtt csak tíz kaposvári játékos melegített: a fiatal Gelencsér továbbra is sérüléssel bajlódik, Karmos pedig a derekát fájlalja. Csak nehezen akartak megszületni az első pontok. Ezután belelendült a Balatel, s 7-4 arányú vezetésénél a vendégek mestere, Oláh János már időt kért, hogy megpróbálja rendezni csapata sorait — nem sok eredménnyel. Innentől kezdve már végig a hazaiak irányították a játékot, s előnyüket megtartva magabiztosan hozták az első játszmát. A folytatásban aztán cserére szánta el magát a Csepel mestere: Botyánszky és Buday helyett Torma és Pajor lépett pályára. Ebben a szettben nyomasztó fölényben játszott a Balatel SE: több szép kaposvári sáncot láthattunk, s Mészárosék úgy nyerték a játszmát, hogy mindössze négy pontot engedélyeztek csak nagymúltú fővárosi ellenfelüknek. A harmadik, utolsó játékrészben aztán nagyon leültek a csapatok. Eleinte úgy tűnt, hogy ezt a szettet is fölényesen hozza a Balatel — hiszen gyorsan „elléptek” 4—1-re —, de nem egészen így történt. Sorozatos hibáikkal felhozták a Csepelt, amely 10-10-nél befogta ellenfelét. Rossz nyitások és nyitásfogadások, elütött labdák jellemezték ekkor a hazaiak játékát. Végül aztán Demeter György edző megunta a dolgot; időkérésével „felébresztette” játékosait, akik ezután gyorsan pontot tettek a mérkőzés végére. A végig csere nélkül játszó Balatel SE Kaposvárnak mindössze 69 percre volt szüksége ahhoz, hogy hozza a kötelező győzelmet, s megnyugtató előnyt szerezzen az egy hét múlva esedékes csepeli visszavágóra. Az eredménnyel tehát elégedettek lehetünk, a mutatott játékkal viszont annál kevésbé. Valószínűleg nem mondunk vele nagy újdonságot: a folytatásban ennél sokkal, de sokkal többre lesz szükség, ha a csapat komoly eredményt szeretne elérni. Demeter György: — Javul- gató támadójátékkal kötelező győzelmet arattunk. Oláh János: — Gratulálok ellenfelünknek; alighanem már eldöntötték a továbbjutást. Fenyő Gábor Lezárult a téli átigazolási időszak Márkamilliók játékosokra Lejárt a német labdarúgó Bundesliga téli átigazolási időszakának határideje. A rendelkezésre álló idő alatt a 18 élvonalbeli klub összesen 33 új játékost szerződtetett. Az újonnan érkezett labdarúgókért összesen 24 millió márkát fizettek ki, az eladásokból pedig 16 millió márka folyt be az egyesületek kasszájába. Leginkább a Fortuna Düsseldorf törekedett arra, hogy új játékosokkal frissítse fel keretét; 2,5 millió márkáért öt labdarúgót igazolt, köztük két egykori ismert orosz válogatottat, Szergej Juránt és Igor Dobrovolszkijt. A legdrágább játékos a brazil Ze Elias volt, akiért a Bayer Leverkusen hatmillió márkát fizetett a Corinthians-nak. Az élvonalbeli klubok közül csak a VfB Stuttgart vásárolt magyar labdarúgót, miután 1 millió márkáért megszerezte Lisztes Krisztiánt, a Ferencváros fiatal középpályását. Lemondott az Espanyol edzője Lemondott Pepe Carcelen, a spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Espanyol vezetőedzője. Az utódja Vice nta Miera lett. Carcelen azért határozott a lemondás mellett, mert az általa irányított Espanyol a hazai és nemzetközi színtéren is egyaránt gyengélkedett: az UEFÄ Kupából kiesett, a spanyol bajnokságban pedig csak a 16. helyen áll. Pavel Smicek távozik Távozni akar a Newcastle United cseh kapusa, Pavel Smicek. A cseh labdarúgó-válogatott hálóőre azért akarja otthagyni az angol élvonalbeli klubot, mert kikerült az első csapatból. Smicek azzal érvelt: mindenképpen játszania kell ahhoz, hogy a cseh válogatottban megtartsa helyét a világbajnoki selejtezőkön. Az ismert cseh labdarúgó szeretné az angol Premier League-ben folytatni pályafutását, vagy ha ez nem sikerül, akkor valahol Európában. Erősítenek a német csapatok A német labdarúgó Bundesliga II. osztályában szereplő Kaiserslautern szerződtette Wynton Rufert, az új-zélandiak válogatott csatárát. A 34 éves játékost Otto Rehhagel vezetőedző kívánságára igazolták le. Rehhagel és Rufer korábban sikeresen dolgozott együtt, hiszen mindketten főszerepet vállaltak abban, hogy a Werder Bremen 1993-ban megnyerte a Bundesliga I. osztályú bajnokságát. Rufer legutóbb a japán JEF United Ichihara csapatában szerepelt. Erősített az I. osztályú Hamburger SV labdarúgócsapata is: a szezon végéig itt játszik kölcsönben Marek Saganowski, a lengyel válogatott tehetséges 18 éves csatára. Megy vagy marad Jürgen Klinsmann? Továbbra is találgat a német sportsajtó. Több lap úgy véli, hogy Jürgen Klinsmann nem tölti ki szerződését a Bayem Münchennél. Ebből az „alapállásból” kiindulva korábban arról cikkezett a Bild, hogy „Klinsi” az angol Nottingham Forestet vette célba. Tegnap a Corriere dello Sport viszont azt tálalta, hogy a német csatár az olasz Juventusszal tárgyal. Ugyanakkor az itáliai gárda Frédi Bobicot (VfB Stuttgart) vagy Alan Shearert (Newcastle United) is megpróbálja meg- kömyékezni — vélik olasz sajtóforrások. Criville trónfosztásra készül A spanyol Alex Criville Mick Doohan mögött a második lett tavaly az 500 ccm-es motoros gyorsasági világbajnokságon. Az idén „istállót” váltott; az április közepén Malajziában kezdődő, összesen 15 futamból álló VB-sorozaton Hondával próbálja megszakítani Doohan három éve tartó egyeduralkodását fotó: traco OSZTRÁK LAMBÉRIA, HAJÓPADLÓ 12,5 mm 1 120 - 1 370 Fl/m2 16 mm 1 520 - 1 620 Ft/m2 19 mm 1 870 Ft/m2 VISZONTELADÓKNAK KEDVEZMÉNY! Áraink az áfát tartalmazzák. Érdeklődni: TAB, Kossuth L u. 176. Telető n/fax: ^ 06-84/320-272 1 A kaposvári iparművészeti szakközépiskola továbbra is várja hölgyek és urak jelentkezését fej és akt modellnek Érdeklődni személyesen: Iparművészeti Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző Intézet, Kaposvár, Szántó u. 11., a művészeti igazgatóhelyettesnél (M9M. GALVANOCHEM VEGYIÁRU NAGYKERESKEDÉS Kaposvár, Kenyérgyár u. 3. • Tel./fax: 82/410-203 VÁRJA VISZONTELADÓKAT! Ági mosogató 1000 ml 89 Ft/db Montana habfürdő 1000 ml 119 Ft/db Helena tusfürdő 1000 ml 155 Ft/db Helena tusfürdő 500 ml 116 Ft/db Nelly sampon 1000 ml 129 Ft/db Nelly sampon 500 ml 90 Ft/db Virág krémszappan 1000 ml 165 Ft/db Virág krémszappan 500 ml pumpás 149 Ft/db Adrienn öblítő 1000 ml 69 Ft/db Adrienn öblítő 4 I 240 Ft/db Adrienn univerzális mosópor 1 kg 130 Ft/kg Adrienn univerzális mosópor 2,4 kg 300 Ft/cs 3 <o Ezenkívül háztartási papíráru széles választékban! I