Somogyi Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-11 / 9. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1997. január 11., szombat A magyarországi rendszerváltás igazi vesztesei a legfiatalabb generációk Törvény és gyermekjövő A rendszerváltás megpróbáltatásai az átlagosnál súlyosabb terhet jelentenek a gyermekeknek. Az országban a 2,3 millió gyermek közül 400 ezer veszélyeztetett. A létminimum alatt élők aránya köztük magasabb, mint a társadalom egészében — állítja dr. Egerszegi László ország- gyűlési képviselő (MSZP). Azt is, hogy a gyermekek gyakran válnak bűncselekmények, visszaélések áldozatává, s a fiatalok is egyre gyakrabban követnek el bűncselekményeket . Hozzátette: a gyermekvédelem eddigi eszközei elégtelenek a hátrányos helyzet lényeges megváltoztatására. A meglevő intézmények, szervezetek, hivatalok pedig nem alkalmasak arra, hogy a kor színvonalán válaszoljanak a felvetődött kérdésekre. Ezért van szükség egy új törvényre. A képviselő statisztikája szerint a normál körülmények között nevelkedett gyermekek 40- 45 százaléka eljut az érettségiig. Az állami gondozottaknak csak 3 százaléka. A 14-18 éves állami gondozottak 8 százaléka követ el valamilyen bűncselekményt. Az alacsony képzettség és szocializációs szint siralmas anyagi helyzetet eredményez és minden kezdődik elölről. Az 1989-es New-York- i egyezmény rögzítette a gyermekek jogait, ezt a magyar parlament 1991-ben ratifikálta: kötelezettséget vállalt arra, hogy a jogszabályokat 1993-ig át alakítja az egyezménynek megfelelően. A gyermekvédelmi törvény egy évtizede készül. Most már végre be kellene fejezni. — Az új törvény család- és gyermekcentrikus, többszektorú gyermekvédelmi rendszert akar — állítja dr. Egerszegi László. — Rögzíti, hogy a gyermeknevelés elsődleges színtere a család, ahonnan anyagi okból sem lehet kivenni a gyermeket. A családot kell alkalmassá tenni a gyermek nevelésére: anyagi támogatással és gyermekjóléti szolgáltatásokkal. Ha valaki mégis a család elhagyására kényszerül, akkor biztosítani kell, hogy kapcsolatba maradhasson a közösséggel, s amikor rendeződik a család helyzete, a gyerek térhessen oda vissza. Ha pedig nem lehet családban tartani a gyermeket, akkor az örökbefogadást kell ösztönzi. Ha ez sem megy, akkor a nevelőszülőknél való elhelyezést javasoljuk. Az állami intézményekben való gondozás, de ez sem a mostani feltételek között, hanem családi otthonos ellátással. A törvény kimondja, hogy a gyermek érdeke mindenek felett áll. A gondozott gyermekeknek is vannak/ jogaik, panaszaikkal az állampolgári jogok országgyűlési biztosához is fordulhatnak. A törvény megszünteti az egyoldalú állami felelősségvállalást. Ösztönzi, hogy az egyházak, társadalmi és civil szervezetek is részt vegyenek a gyermekekkel való foglalkozásban. A ciklus egyik leglényegesebb törvénye ez. Hatása 2-5 év múlva érződik majd. — Van akadálya a célok elérésének? — A költségvetés: a gyermekvédelemhez viszonylag sok pénz kell. Egyelőre csak a törvény végrehajtásának megkezdéséhez szükséges anyagi javakkal rendelkezünk. Gond, hogy a gyermekvédelemben végzett munka szakmai színvonala alacsony. A feladat összetett, speciális képzettségű embereket követel, ebből pedig sajnos nálunk is hiány van. A gyámügyi előadók 60 százaléka középiskolai végzettségű, s a pedagógusokat igénylő feladatok egy részét nem képzett szakemberek látják el. Akadályozhatja a gyors, látványos eredményt a társadalmi humanizmus hiánya is. Kétségbeejtő helyzetbe kerülnek gyermekek, amikor a családi otthoni elhelyezés ellen tiltakozik egy-egy helyi közösség, önkormányzat. — Ellenzéki politikusok szerint centralizációs törekvések találhatók az új törvényben... — Éppen az ellenkezője az igaz, igyekszik leépíteni a centralizációt. A törvény szerint ott lesz a gyám, ahol a gyerek van: eddig az intézeti gyámság elve érvényesült. A nagy intézmények lebontása — ha lassan is — megkezdődik. Az igaz, hogy átrendeződik a gyámügyi igazgatás: csökken a helyi igazgatási feladat, ezek egy részét a városi gyámügyi hivatalok veszik át. — Mégis centralizálnak? — Nem. A hivatalok csak olyan feladatokat vesznek át, amelyek ellátására a helyi ön- kormányzatok eddig sem voltak képesek. Az állam nem akarja maga alá seperni az ügyeket a pénzzel együtt, de munkamegosztásra szükség van. Lengyel János Franz Kafka Aradon* 1916 nyarán Franz Kafka (a továbbiakban K.) találkozott Aradon nagyapámmal (a továbbiakban Sz.), aki azért tartózkodott a városban, hogy cége ottani kirendeltségét felszámolja. Sz. ugyanis vissza akart vonulni sövényházi birtokára. K. harmincöt éves volt, Sz. negyvenhét. Egymással szemben ültek egy kávéház teraszán ki-ki a maga sorsának márványasztalánál. Délelőtt tíz óra lehetett. K. a ka- pucínerjét kavargatta, Sz. újságot olvasott. A frontról szóló jelentések szalagcímei valósággal kiabáltak a Budapesti Hírlap első oldaláról, de Sz. már a belső cikkeknél tartott. Néha elővette zsebkendőjét, és megtörölte boltozatos homlokát. Elegáns fehér öltönyt, kemény gallért és nyakkendőt viselt. (Mellényén annak a schafhauseni aranyórának a lánca sárgállott, amit huszonhárom évvel később, születésem másnapján ünnepélyesen nekem ajándékozott, ami azonban sajnos, mégsem lett az enyém, mert halála után egy levitézlett dzsentri-rokon agyérelmeszesedéses nagyanyámtól kölcsönkérte, majd elszaladt vele nyugatra. Talán éppen Schafhausenbe.) Ritkás gesztenyebama haja, és ápolt, dús bajusza volt. K. meggyszínű öltönyt, magas keménygallért, fehér nyakkendőt viselt, alacsony, meredek homloka fölött gondosan kettéválasztott haja olajosán csillogott. A főpincér lépett az asztalához.- Ön Franz Kafka úr? - kérdezte kissé meghajolva.- Igen. Kafka vagyok - felelte K. közönyös hangon.- Ha megkérhetem, nagyságos úr... - szólt a frakkos főpincér - szíveskedjék a telefonhoz fáradni! K„ noha eléggé képtelennek tetszett, hogy őt Aradon, egy kávéházban telefonhoz kérheti valaki, nem lepődött meg. Udvariasan bólintott és felállt.- Méltóztassék követni - hajlongott a főpincér -, a telefon az irodában van. K. egy meglehetősen szűk, levegőtlen szobában emelte fel a kagylót.- Halló, itt Kafka! A vonal másik végén resze- lős vénemberhang hallózott.- Itt első Ferenc József! K.: (a legcsekélyebb elfogódottság nélkül): Jó napot, felség. Ferenc József (a továbbiakban F. J.): Jó napot! Mit keres maga Aradon? K.: A rokonaimat látogattam meg. K. J.: (sóhajtva): Arad... Kellemetlen emlék... K.: Megértem felségedet... Ugye, tizenhárom ragyogó élet... F. J.: Sokkal több, kedves Kafka..., de kevesebb, mint manapság a frontokon egyetlen órában... Órában?! Ha- jaj... azt hiszem, percet kellett volna mondanom... Ó, azok a régi szép romantikus háborúk és színpadias kivégzések...! Ma egyetlen nagy mészárszék. Európa, és rohamosan pusztul a lovagias erény is, amelyet még dicső elődöm, Árpádházi Szent LÁszló honosított meg csaknem egy évezrede... K.: (csodálkozó hangon): Nocsak! Egy Árpádházi!? És nem egy Habsbrug? F. J.: Ami igaz, az igaz... De hát nem azért hívtam fel, hogy a múltról beszélgessünk... Mondja Kafka, maga tényleg utálja az én monarchiámat? K. (kissé zavartan): Hát... ami azt illeti... el tudok képzelni egy emberhez méltóbb államot is... F. J.: Jelesen? K.: őszintén szólva, szakszerűen nem tudom megfogalmazni, nem vagyok társadalomtudós. Az elképzelésem lényege egy értelmes állam, amelyben mindenki szabad és remekül érzi magát... F. J.: Persze, persze... Maga ugye az én monarchiámban folyton szorongott, akár oka volt rá, akár nem. Gyanítom: eddig különösebb oka nem volt rá. Ön, kedves Kafka, a szorongása ellenére szabd volt, mint a madár, azt tehette, amit akart, pontosabban, amit a pénztárcája megengedett. Fogalma sincs arról, mennyire fogják irigyelni a következő nemzedékek Önt és szorongó társait... Mondja, Kafka, elkérte valaki az útlevelét, amíg Prágából Aradra utazott? K. (csodálkozva): Dehogy. F. J. (kuncogva): Na látja... Ha még azt is megkérdeném, hány koronát váltott be Erdélyben, hogy az ottani fizetőeszközzel rendelkezzék, talán még agyalágyultnak is tartana... Pedig nem vagyok agyalágyult. Öreg ember vagyok, nagyon-nagyon öreg, de nem agyalágyult. Vegye út, kedves Kafka, hogy én már nem a Burgból, hanem az örökkévalóságból beszélek Önhöz. Én már mindent tudok. Mindent, ami volt, és ami lesz. Ez az utolsó nyaram. És, bizony a monarhci- ámnak sem lesz már több kettőnél. K. (felvillanyozva): Valóban?! F. J. (szomorkásán): Valóban. De ne örüljön olyan nagyon... K.: Bocsánat, felség, nem akarom megbántani, de éppen ideje, hogy az Ön monarchiája összeomoljék. F. J.: Lehetséges, kedves Kafka, lehetséges... De mit szól, ha azt mondom most Önnek, hogy tíz év múltán, ha megint kedve támad egy erdélyi rokonlátogatáshoz, Prágától Aradig legalább négyszer ellenőrzik majd az útlevelét, no meg a podgyászát... Negyven év múltán pedig... hajaj... lesznek a monarchia területén olyan tartományok, ahol az egyik országrészből a másikba csak hatósági engedély- lyel utazhat a polgár... És - most figyeljen Kafka úr -, eközben az énekkarok a szabadság lelkesítő himnuszait zengik reggeltől estig, az újságok pedig azt bizonygatják, arról tudósítanak terjedelmes cikkekben, hogy milyen boldog a nép... bizony, Kafka, az ön által elképzelt borzongató helyzetek rendre megvalósulnak. Lesz Per, lesz Kastély, mégpedig az ön satnyának bizonyult képzeletét jócskán felülmúló változatokban... Ezért - hogy valami vigasztalót is mondjak -, önről majd azt híresztelik az ítészek, hogy megsejtette a huszadik század lényegét. K. (mintha magának mondaná): Képtelenség... F. J.: Van itt még más is, Kafka... Nem tudom, beszélhetek-e róla... K. (még mindig kissé hitetlenkedve): Ki vele, felség! Ha már megtisztelt a hívásával... F. J.: Jól van. Ön akarta. Mondja, Kafka, de őszintén... Volt-e önnek része valami hátrányos megkülönböztetésben a zsidósága miatt? K. (meglepve): Hát... vannak, akik nem szimpatizálnak a zsidókkal. Ezt a magam „bőrén” is tapasztaltam néhányszor. F. J.: Én törvényes megkülönböztetésre gondolok. K. (dühösen): Vérlázító gondolat! Agyrém! F. J.: Mondja, Kafka, van ott valami szilárd tárgy, asztal, vagy szék, amiben megkapaszkodhat? Mert bizony szükséges lesz rá, ha megtudja, hogy pár évtized múltán Közép-Kelet Európa parlamentjeiben egymás után szavazzák meg az úgynevezett zsidótörvényeket, amelyek másodrendű állampolgárrá minősítik az Ön hitsor- sosait, rokonait. Aztán... aztán gázkamrába hurcolják őket... Ért engem?! Hallja, amit mondok?! K. (halálsápadtan, elcsukló hangon): Hallom... F. J.: Mindezt teszik egy holdkóros szobafestő parancsára, aki a faj, a vér védelmében hirdeti zavaros tanait. Csaknem sikerül elpusztítani egész Európát. Eközben egy kicsapott papnövendék elhiteti a világgal, hogy ő a szegények gyámolítója, az elnyomottak felszabadítója (tud követni, Kafka?), és úgynevezett osztályharcot hirdet. Ebben a harcban pedig előbb- utóbb mindenki a legyilko- landók oldalára kerül egy sajátos, ördögi logika szerint... És a hullahegyekkel egyenes arányban nő a pribékség, a „mindegy kit szolgálok, csak szolgálhassak” mentalitásúak tábora. A sors otromba tréfája, hogy évtizedek múltán éppen ezek közül kerül ki egy új vagyonos réteg. A többit, kedves Kafka, a maga írói fantáziájára bízom... K. (iszonyodva): Kérem, ne folytassa, felség! Ha mindaz, amit elmondott, valóban a jövő, belátom, nincs szégyellnivalója a monarchia miatt... F. J. (elégedetten): Keveset mondtam. Amikor K. a hallottaktól kábultan visszatért a teraszra, Sz. mellett egy öregember ült. Feltehetően az apja, gondolta K., mert Sz.-nek huszonötharminc évvel öregebb hasonmása volt. Sz. Még mindig az újságját olvasta, kopaszodó, fehér bajuszú hasonmása pedig merengve nézett maga elé. K., miután kifizette kihűlt kapucinerjét, kifelé menet elhaladt Sz. asztala mellett. Az öregember éppen akkor szólalt meg Sz. felé fordulva, aki letette az újságot, és csodálkozó arckifejezéssel hallgatta.- Gyakran eszembe jutott ez a délelőtt ebben a kávéházban - mondta. - Akkor még nem tudtam, hogy néhány nap múlva a román hadsereg áttör majd a Kárpátokon. K. megborzongott. Átvillant rajta, hogy az öregember egy másik időből nézett vissza erre a délelőttre, s azt az időt ő nem érheti meg. Szapudi András * 80 éve halt meg I. Ferenc József 1997 HÉTKÖZNAPI ÖRÖMEI (Folytatás a Ti. oldalról) Dr. Szerémy György megyei mentőfőorvos: - Kiegyensúlyozott, nyugodt jogszabályi körülményeket szeretnék a mentés- és betegszállításban, s azt, hogy ha a mentők alulfinanszírozottságát megszüntetnék, vagyis tisztességes fizetést adnának a mentőszolgálat dolgozóinak. Az elöregedett - négyszázezer kilométert futott - Toyota mentőautóink kicserélése is nagy öröm lenne. Paláig! Emerencia, egy éve a kaposvári Berzsenyi iskola tanítója: - Örülnék egy szerencsés, boldog házasságnak: nyáron lesz az esküvőm. Szeretném, ha a szerződésemet a következő tanévre is meghosszabbítanák és az is jó lenne, ha a kezdő pedagógusok fizetését emelnék. Koloiics Hubertné kaposvári nyugdíjas: - Talán annak, ha 61 évesen már megállhatnék a saját lábamon, s ha a gyógyszereim mellett néha húst is tudnék venni. Havonta 6-7 ezer forintba kerül a rezsi, 2,5 ezerbe a gyógyszerek. Ami marad, azt mind „pezsgőre, banánra és kaviárra” költőm: vagyis kenyeret, vajat, valamint olcsó alapanyagokat vásárolok. Éhhez a dőzsöléshez nem kell többet dolgoznom, mint harmincöt évet. Ha az unokáim nem segítenének, nem tudom mi lenne velem. Beicze Józsefié zselickislaki pék: - Ha az embereknek legalább alapvető dolgokra lenne pénzük. Ma egyre többen vannak, akik már a kenyeret sem tudják megvenni. Egy vállalkozónak is csak akkor megy jól, ha van vevő. Annak is örülnék, ha a jelenlegi szabályozás egy kicsit „vállalkozópár- tibb” lenne. Szeites József kaposvári nyugdíjas: - Legfeljebb annak örülhet egy hetven éven felüli kisnyugdíjas, hogy még nem fagyott meg és nem hal éhen. Ha bemegy a boltba, még jobban elkeseredik, mert a tejet, kenyeret sem tudja lassan már" megvenni. Hónap végén meg már be se megy... Annak is örülnék, ha ki tudnám fizetni a gázszámlámat, és annyi lenne a nyugdíjam, hogy még a hónap végén is kerülne az asztalra tartalmasabb étel... Nem remélem, hogy a 19,5 százalékos nyugdíjemelés és a húsz százalék feletti infláció mellett így lesz. Beid! Tiborié, a szennai iskola igazgatója: - Ha a pedagógusokat végre erkölcsileg és anyagilag is elismernék. És főleg azt szeretném, ha nem kellene félteni a gyerekeinket ennyi veszélytől, a kábítószertől, az alkoholtól, az erőszaktól. Sipos József somogysárdi magángazda: - Ha belátná ez a kormány, hogy hibát hibára halmozott, és lemondana, vagy megpróbálná betartani azt, amit két éve ígért. Ilyen rossz talán még sohasem volt a magángazda helyzete. Egy nagyon szűk réteg meggazdagodott, de tíz emberből kilencnek egyre rosz- szabb a helyzete. Örülnék, ha ez az arány megfordulna... Sólymos Gábor, a Középiskolások Szövetségének elnöke: - Örülnék, ha lenne Kaposváron egy olyan hely, ahol az iskolák a nagyobb rendezvényeiket megtarthatnák, találkozhatnának a fiatalok. Annak is, ha „vérmentesen” történne meg Kaposváron a rendszerváltás 1997. áprilisában, amikor három napra kikiáltjuk a diákköztársaságot. És komolyan örülnék, ha a most induló MUFTI (Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája) sikeresen működne, és a munkaadók is felismernék az ebben rejlő lehetőségeket. A kecskeméti MEZŐGÉPKER-hez megérkeztek az új, négykerék hajtású kínai, a 95 és 105 LE-s MTZ, valamint a 160 LE-s URSUS traktorok. Teljes a választék az MTZ, JUMZ, LTZ és a T-30-as traktorokból. Kaphatók: 4-8 tonnás trágyaszórók, műtrágyaszórók, tölcséres, szögletes és vontatott kivitelben. Beérkeztek az SPC kukoricavetőgépek sima és műtrágyaszórós típusai. Mindezekre a gépekre érvényes a 25%-os állami támogatás! MEZŐGÉPKER, Kecskemét, Izsáki út 82. Tel.: 76/412-611,20/442-859
