Somogyi Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-05 / 284. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1996. december 5., csütörtök 450 ezer tonna cukorrépát dolgoznak fel Kaposváron Hosszabbít a cukorgyár Tíz-tizenkét nappal hosszabb lesz a kampány a kaposvári cukorgyárban. Eredetileg 95 naposra tervezték a munkát, s a cukorrépa mennyisége folytán legalább 105 naposra nyúlik. A 103. kampányt január elején fejezik be. Százhatvan termelővel áll kapcsolatban a kaposvári cukorgyár. A gazdák 11 800 hektáron termeltek cukorrépát; a termést mindenütt betakarították. A kaposvári gyárba folyamatosan szállítják a nyersanyagot, a répa feldolgozása tervszerűen folyik. Mint Ulrich Schröter elnökvezérigazgató tegnap, a kampány 65. napján elmondta: a munkának mintegy a kétharmadán túljutottak. Eddig nem történt fennakadás. — A répa betakarítását befolyásolta a mostoha időjárás. A kampány elején nem lehetett pontosan megállapítani, hogy meddig húzódik a munka. A földeken 525 ezer tonna cukorrépa termett, s ebből 450 ezer tonnát feldolgozunk. Úgy számítjuk: 53,5 ezer tonna cukrot nyerünk, és tízezer tonna sűrűlevet exportálunk Horvátországba. Répát is szállítunk külföldre — tette hozzá —; a verőcei gyár ösz- szesen 45 ezer tonnát vesz át. A répa minőségével elégedettek a szakemberek. Átlagosan 15,83 százalékos a cukortartalom — egy százalékkal magasabb, mint egy éve. A gyárban is remekül halad a munka. Leopold Figl igazgató elmondta: a tavalyi 4370 tonna helyett most naponta négy és fél ezer tonna répát dolgoznak föl. Az alapanyagot vonattal és teherautón szállítják be. A mostani termelési és feldolgozási adatok alapján a cég vezetői arra számítanak, hogy a cukorgyár egyik legsikeresebb kampánya lesz az idei. A sikerért 523 ember dolgozik Kaposváron. (Harsányi) Naponta négy és fél ezer tonna cukorrépát dolgoz fel a kaposvári gyár. A vonaton és teherautón érkezett répát először a mosóba szállítják fotó: lang Róbert Négymillió forint a fiatalokért (Folytatás az 1. oldalról) A Középiskolások Szövetsége négyszázezer forintot nyert. Terveik szerint egy tanácsadó iroda létrehozását segíti majd ez az összeg. — Az Országos Foglalkoztatási Alaptól már kaptunk 800 ezer forintot erre — mondta Sólymos Gábor KÖSZ-elnök. — Szeretnénk létrehozni a munkanélküli fiatalok tanácsadó irodáját. Ez egyre fontosabb probléma, hiszen csak Kaposváron 5- 600 olyan fiatalról tudunk, akik a középiskola elvégzése után sem elhelyezkedni, sem továbbtanulni nem tudott. — Hatszázezer forintra pályáztunk és háromszázezret kaptunk — mondta dr. Szili Mária, az Egészséges Kaposvárért Egyesület elnöke. — Ez is nagy segítség: egy gyermek- és ifjúságvédelmi klubprogramot szeretnénk beindítani január közepén. Csoportos és egyéni beszélgetéseken hívnánk fel a fiatalok figyelmét az őket veszélyeztető jelenségekre. Egyebek között egy mini drogcentrum is működne itt. Ezen a téren van még pótolnivaló. Megelőző oktatásra kért és kapott 200 ezer forint támogatást az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Somogy Megyei Intézete. Szöllosiné Maler Mónika elmondta: két éve működik ez a program sikerrel a megyében. Mintegy hétezer somogyi diák hallgatott előadást korunk betegségeiről: az AIDS-ről, a dohányzásról és a drogokról. (Jakab) Hamis bélyegzők az igazoláson Négy község vezetői Mesztegnyőn Négy község polgármesterei és jegyzői tanácskoztak tegnap Mesztegnyőn. Az egyeztető értekezleten Kelevíz, Hosszúvíz, Gadány és a házigazda Mesz- tegnyő vezetői elsősorban a gázprogramról tárgyaltak, s emellett a közös fenntartású intézmények — az iskola, az óvoda, valamint az egészség- ügyi hálózat — jövő évi finanszírozásáról is szó volt. Kézigránátot talált a barcsi erdőben Egy barcsi lakos feltehetően éles, M 52 típusú - jugoszláv gyártmányú - kézigránátot vitt be a barcsi tűzoltóságra. Mint mondta, a gránátot Barcs mellett a 68-as út mentén, az erdőben találta. A rendőri ezred tűzszerész járőre a kézigránátot hatástalanította. A barcsi rendőrkapitányság pedig nyomozást rendelt el visszaélés robbanószerrel vétsége miatt - ismeretlen tettes ellen. Termékbemutató Marcaliban Egészségmegőrző, gyógyhatású termékeket vonultattak föl a szervezők azon a termékbemutatón, amelyet tegnap a svájci Swisana cég tartott Marcaliban. A vásárlással egybekötött bemutatónak a marcali kulturális központ adott otthont. Tűz ütött ki a Dráva Parkett üzemében Váratlanul tűz ütött ki Barcson a Dráva Parkett gyárának egyik részlegében tegnap kora délután. Mint kiderült, a ciklonban, az elszívó berendezéshez tartozó csőrendszerben gyulladt be a fűrészpor. A barcsi tűzoltók néhány perc alatt kivonultak a helyszínre - két egységgel -, a tüzet azonban csak az esti órákra sikerült eloltaniuk. Az első adatok szerint az anyagi kár nem jelentős. Még vizsgálják, hogy mi okozhatta a tüzet. Halálos közúti baleset Siófokon Halálos közúti baleset történt harmadikén, délután 14 óra 40 perckor Siófokon, a 65-ös út városba bevezető szakaszán. Orsós József nagyberényi lakos egy Ifa szennyvízszállító gépkocsival Kiüti felé tartott, s — az elsődleges adatok szerint — előzés során elsodorta a vele azonos irányban kismotoron közlekedő 32 éves helyi lakost, aki a helyszínen meghalt. A rendőrség kéri, hogy aki látta a balesetet, az jelentkezzen személyesen a siófoki rendőrkapitányságon, vagy telefonon, a (06)84/310-700-as számon. Lógni az iskolából, hamis igazolással — ki ne próbálta volna meg valamikor. Ami új: több kaposvári iskolában a diákok hamis orvosi pecséttel próbálják látszólag hivatalossá tenni hiányzásukat. — Azt hamar kiderítjük, hogy valaki okkal vagy ok nélkül hiányzik-e — mondta Garami Attiláné, a Toldi iskola igazgatója. — Ha gyanúsan sokat mulaszt egy gyerek, megkeressük a szülőt, sőt volt rá példa, hogy az orvost hívtuk fel. Évente több diákot is elcsípünk. Hogy a pecsét hamis- e, eddig nem néztük. — Nálunk évek óta visszatérő probléma az igazolatlan hiányzás — mondta Andrási Tibor, a Pécsi úti általános iskola igazgatója. — Sok diák utólag hozza az igazolást, pedig bizonyítható, hogy nem is volt beteg. Dr. Terkovics Magdolna gyermekgyógyász szerint a bélyegzőt nem lehet hamisítani. Szakértő szem azonnal észreveszi. — Az igazolást az ellenőrzőbe kell beírni. Ha azt nem hozza magával a diák, a körzeti orvos kénytelen más igazolást adni. Ézen rajta kell lennie a rendelő hosszú pecsétjének és az orvosi azonosító számot is tartalmazó körpecsétnek. Ez különleges eljárással készült, hamisíthatatlan. J. E. Ahogy a Nagy Könyvben meg van írva A történet középkori kolostorokban kezdődött, barátok között. Mivel az András-naptól karácsonyig tartó böjt hosszúra nyúlt, a szerzetesek fáradtak, kedvetlenek s kimerültek voltak. Hogy teljesen le ne gyengüljenek, az üstökben telt ízű, különleges zamatú, erős söröket főztek. Az első ünnepi söröket. A tradíció századokon át öröklődött: a barátok egymásnak adták át a tudást. A receptúrát gondosan bemásolták a Nagy Könyvbe. /V J ' - '' A Pécsi Sörfőzde ezt a hagyományt kelti életre kiváló minőségű ünnepi sörével. A Három Királyokat mi éppoly zamatosra, éppoly erősre és telt ízűre főztük, ahogy a Nagy g Könyvben meg van írva. Ezzel kívánunk Önnek Kellemes Ünnepeket! Megtelt a levéltár „Mintha mostohagyerekei volnánk a megyének” Megtelt! — tehetne ki a táblát a megyei levéltár épületére dr. Szili Ferenc igazgató. Az intézmény most még ugyan tudna fogadni néhány iratfolyómétert, de rövid időn belül már egy kisebb iratszállítmány elhelyezése is gondot jelentene. A levéltári törvény előírja, hogy tizenöt év után le kell adni a történelmileg érett aktákat. Az igazgató attól tart, hogy nem tudják végrehajtani az utasításokat, mivel a levéltár elérte tárolókapacitásának végső határát. — 1975-ben a nagyberki Vi- gyázó-kastéllyal két évtizedre megoldódott az iratelhelyezés ügye, ám mostanra kinőttük a helyiségeket — mondta dr. Szili Ferenc. — Évek óta jelzem a fenntartó megyei önkormányzatnak, hogy gondjaink vannak, de még nem kaptunk épületet. Én azt vallom, hogy fel kellene készülni az „árvízre”, mert úgy jobban tudnánk védekezni. Hamarosan ugyanis iratdömping várható, lehet, hogy értékes irategyütteseket vissza kell majd utasítanunk, mert nem tudjuk elhelyezni az aktákat. Félő, hogy elkallódnak önkormányzatok, vállalatok, iskolák köziratai, pedig azoknak a megóvása, feldolgozása és tárolása egyaránt feladatunk. Ezt pedig önmagunk nem tudjuk megoldani. Örülök, hogy készülnek a megyei múzeum rekonstrukciós tervei, de kollégáimmal egyre inkább azt érzem, mintha a levéltár mostohagyermeke volna a megyének. A megyei önkormányzat előtt ismertek a levéltári gondok, s már megkezdődtek a tárgyalások a Sanovita Rt-vel, hogy a nagyberki kastélyt felajánlanák a gyógyszertári központ üres raktáraiért. Ez azért is jó lenne, mert helyben tárolhatnák az iratokat, nem is beszélve arról, hogy egy újabb időre megoldódna a levéltári anyagok tárolása. (Lőrincz) Ezzel harminckét alsótagozatos tanulónak segítettek. Az rt kezdeményezéséhez azóta többen is csatlakoztak: a Ringa Rt hússal és felvágottal, a győri Keksz kft édességgel járul hozzá a karitatív tevékenységhez. A gyarapodó alapítványi összeg pedig nyújt lehetőséget arra, hogy segítsék a jól tanulókat. Az összeget pályázaton nyerhetik el a felső tagozatos istvándi tanulók. AZ IDEÁLIS MUNKATÁRS- nagy munkabírású- mindig kéznél van- nem beszél vissza- keveset kér- sokat cipel- nem megy szabadságra- hűséges Volkswagen Csoport- nem kell utána tb-t fizetnie SKODA. VÁLTSON VELÜNK Részlet-fizetés, kezelési költség nélkül. KARG AUTÓ CENTER Kaposvár, Semmelweis u. 5-7. Tel.: 82/3X0-303 Marcali, Rákóczi u. 25-27. Tel.: 85/310-491 • » Összefogás a gyerekekért Bővíti a támogatások körét a győri Szeszgyártó és Finomító Rt alapítványa, amelyet az istvándi kisiskolások segítésére hoztak létre. Kezelői és az iskola pedagógusai jól gazdálkodtak a pénzzel, s már a gyerekek továbbtanulására is jut. Kezdetben a győri részvénytársaság csak arra vállalkozott, hogy megteremti az anyagi hátteret a gyerekek mindennapi reggelizéséhez.