Somogyi Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-24 / 300. szám
20 SOMOGYI HÍRLAP KARÁCSONY 1996. december 24., kedd Emberkohó a Száva partján Nehéz szolgálat ez, s nem is veszélytelen „Egy darabka Magyarország ” a Száva pariján A magyar konténerváros főbejárata Itt is volt, aki vágta a centit. Az Okucsányban szolgáló magyar IFOR műszaki alakulat katonáinak többsége azonban azt kérte, hogy maradhasson. Pedig a munka kemény volt, olykor nem is veszélytelen. A Száva parti konténerváros lakói mégis mind arról beszéltek, hogy itthon nem is álmodtak arról, hogy a katonai szolgálat ilyen is lehet. Megbecsült, értelmes célokat és sikerélményeket adó. A szerb határ közelében fekvő táborban öt somogyi fiatallal találkoztunk. Olyanokkal, akik - parancsnokuk szavával élve - már szagoltak puskaport.- Itt nem attól lesz valaki jó katona, hogy hogyan tiszteleg, vagy miként áll vigyázzba - mondta Palaics István szakaszvezető, aki Nagyatádról került a magyar IFOR alakulathoz. - A fegyelmet itt nem a formaságok mérik és nem a fenyítések tartják fenn. Valamennyien önként jöttünk és jólfelfogott érdekünk, hogy betartsuk a játék- szabályokat. Végül is ez egy jól megfizetett munka, amit katonás körülmények között, egyenruhában végzünk. Itt nincs fogda, a fegyelmezetlen- kedőt egyszerűen hazaküldik. Ilyenre azonban alig volt példa. Mégsem csak a pénz miatt kérték sokan - köztük én is -, hogy maradhassanak. Itt tétje van a munkánknak, s minden elkészült híd, vagy út új örömet ad. Sokfelé dolgoztunk, a helyi lakosság — akár muszlin, szerb vagy horvát —, egyaránt ro- konszenvvel fogadott bennünket. Látták, hogy mi építünk. Olyan dolgokat, amire szükségük van, hogy az élet normalizálódjon. Akárhol voltunk, étellel, itallal kínálgattak bennünket. Egy polgármester négy birkát húzatott nyársra és megköszönte a munkánkat. Aki otthon már szolgált mundérban, elámult azon, hogy a katonai pálya milyen megbecsült is lehet.- Mi volt a legnehezebb feladat?- Bosanska Gradiskánál mi építettük fel a világ leghosz- szabb elemekből összeállított hadihídját. Két hónapig dolgoztunk rajta.- Hogyan tovább otthon ?- Remélem, találok majd munkát. Az okucsányi állomány túlnyomó részét most lecserélik. Én sem maradhattam tovább. Megértem, hogy a Magyar Hadseregnek az az érdeke, hogy minél több ember szerezzen nemzetközi tapasztalatot. Talán az is szempont, hogy másoknak is lehetőséget akarnak adni, hogy egy kicsit talpraáll- janak anyagilag, karácsonyra tehát otthon leszek. Az első utam majd Zselickisfaludra vezet. Ott lakik a menyasszonyom. A somogyjádi Kovács Róbert tizedes négy pontonhíd építésében vett részt.- Az első hidat, a Zsuzsát még dermesztő hidegben kezdtük építeni. Akkor még golyóálló mellényt kellett viselni. A parton aknamezők voltak, melyeken csak kijelölt ösvényeken járhattunk. Mikor elindultam jó adag kalandvágy is volt bennem, így azután ezek a veszélyek egy kicsit jól is estek az önbizalmamnak.- Volt-e mégis, amikor már úgy érezte, egy kicsit túl sok a jóból?- A hídszakadásnál Sla- vonski Brod-nál. A sebesen áradó Száva uszadékfarönköket hozott és három részre szakította a hidat. Akkor három éjjel alig aludtunk. Az ár a sátrat is elvitte, így én is éjjel-nappal a tolóhajón voltam. Voltaképpen nem is hajó ez, csak egy nagyobb motoros, fülke nélküli tutaj, amivel a pontonelemeket helyükre manőverezzük. Több ilyen kemény nap volt, mégis szívesen maradtam volna. Jó volt együtt dolgozni más országok katonáival.- Beszél valamilyen idegen nyelvet?- Az angolokkal már úgy ahogy megértetem magam. Ez adta az ötletet ahhoz a tervhez, hogy ha más lehetőség nem kínálkozik, megpróbálok Norvégiában munkát találni valamelyik olajfúró telepen.- Úgy tudom, mi magyarok voltunk az egyetlen IFOR alakulat, amelyikre egyszer sem lőttek - mondta Fenyő Ottó szakaszvezető, aki simonfai. - Ennek az lehet az oka, hogy mi csak építettünk. Az itteniek nem fegyvert láttak a kezünkben, hanem szekercét és kalapácsot. Az utánunk valószínűleg érkező SFOR egységeknek még könnyebb dolguk lesz. Nemcsak azért, mert ebben az egy évben mindenütt rokon- szenv alakult ki a magyar katonák iránt. Azért is, mert ők már egy összkomfortos tábort foglalhatnak el. Van itt kondi terem, klubsátor, étkezde. Olyan körülmények és felszereltség, melyet az otthoni alakulatok is megirigyelhetnek. Amikor mi érkeztünk, csak fagyos sártengert találtunk itt.- Összetartottak-e a somogyiak?- Különösen az elején jelentett sokat, ha valakiről kiderült, hogy megyebeli. Egy kis biztonságérzetet adott ez az összetartozás, amikor még minden idegen volt. Később az egymásrautaltságból barátság is lett.- Mi az eredeti foglalkozása?- Ács vagyok. A kaposvári középületkivitelező kft-nél dolgoztam. Ám mikor ez az IFOR lehetőség adódott szerződésbontással jöttem el. Nem tudom visszavesznek e. Bárhogy is lesz, nem bánom, hogy egy éve így döntöttem. A nagyatádi Bukács András szakaszvezető azok közé tartozott, akik örültek, hogy letelt a külföldi szolgálat.- Voltaképpen nem nagy a távolság, mégis sokszor éreztem úgy, hogy nagyon messze van ide Somogy. Néha már úgy voltam, hogy felmondok és hazamegyek. FOTÓ: LÁNC RÓBERT- Miért?- Talán, mert én az itteni anyagi biztonság után nem a bizonytalanra megyek haza. Apám vállalkozó. Vele fogok majd dolgozni a festőműhelyben. Az is ok lehet, hogy a katonaélet, még ha kötetlenebb is, ha jobbak is a körülmények, sajátos alkatot kíván. Engem gyakran nyomasztott az összezártság, s persze a menyasszonyom is hiányzott. Hosszú Farenc szakácstörzsőrmester a kevesek közé tartozik, akik maradhatnak.- Még legalább fél évet szeretnék itt tölteni, s azután visz- szamegyek Kaposvárra a füredi II.-be, ahonnan ide vezényeltek. Egy ideig a szarajevói IFOR bázison is főztem, ahol nemzetközi szakács csapat dolgozott. Az olaszoktól például néhány tésztaételt lestem el.- Hazatérve nyilván egy vendéglőben is szívesen alkalmaznák...- Mindenképp a honvédségnél maradok. Nekem az az öröm, ha 400 embert etetek. Itt a táborban mindenki hízott vagy tíz kilót az elmúlt fél évben. Erre büszke is vagyok.- Mi lesz a karácsonyi menü'?- Halászlé, rántotthal és bejgli. Ez utóbbit igaz Kaposvárról hozzák majd. Hetente kétszer, kedden és pénteken jön a járat, s ez hoz minden alapanyagot a főzéshez. S persze árut a kantinba, meg az újságokat. A Somogyi Hírlapot minden körletben megkapják. Szóval tudjuk mi történik otthon. A kantinban egyébként mindenki mágneskártyával vásárolhat havi tízezer forint erejéig. Ezt levonják az otthoni fizetésből.- Szeszes italt is?- Legfeljebb egy üveg bort, vagy két doboz sört naponta.- Ezt nyilván nem nehéz kijátszani.- Nemigen fordult elő. Senki nem akarta kockáztatni, hogy hazaküldjék. Az Okucsányban állomásozó magyar műszaki kontingens katonái január óta 20 a Száva két partját összekötő híd és számos út építésében vettek részt. Boszniai, szerb és horvát területeken több mint 300 kilométeres körzetben dolgoztak, s szereztek elismerést és tekintélyt a Magyar Honvédségnek. Az általuk kialakított nemzetközi kapcsolatrendszer és katonai munkastílus már a jövő hadseregének egy darabkája. Bíró Ferenc Hetven megélt karácsony Jövőre másodszor is E gy híján ötven esztendeje él együtt Bakházán Szabó János és felesége Skoda Erzsébet. Itt születtek, s nevelték fel három gyereküket, akik itt élnek ma is az alig 270 lelkes kis településen. A családfő nehéz gyerekkora után mezőőr, majd hivatásos vadász lett. Életüket regénybe is lehetne foglalni. — Tizenkét éves koromban .kezdtem el dolgozni, miután kijártam az iskolát Nagyatádon — mondta Szabó János visszaemlékezésében. Marton Gizella volt a tanítónénim. Pálmajorból jártam be, de már akkor is azt mondták rám, hogy rossz gyerek vagyok. Nagyapámhoz sokszor megszöktem Henészbe. Hónapszámos voltam és arató Géza- pusztán, dolgoztam Fülecspusztán is. Kötelet terítettünk, gyökeret szedtünk. Munka volt napkeltétől napnyugtáig. Mindig apám mellett dolgoztam. Ők harminchétben visszaköltöztek a faluba, jöttem én is. Neveltünk egy mangalicát, amit levágtunk. Itt egy kicsi kis házunk volt, amit édesapám vett 450 pengőért abban az időben. A konyha, a szoba és a kamra kicsi volt, alig fértünk el benne. A gazdák később mezőőrnek fogadtak meg. Szabó János fiatalon elvette Skoda Erzsébetet, aki három gyerekkel örvendeztette meg. A felesége háztartásbeli volt, a gyerekeket nevelte. Azóta tizenkét unoka és öt dédunoka látogatja őket a nevezetes napokon. Legutóbb hetvenedik születésnapján ünnepeltek együtt, akkor a közeli ismerősökkel együtt huszonegyen ültek asztalhoz. Disznót is vágtak, mert mint mondta tisztességesen meg kell ünnepelni az ilyen kort. — Ötvenhétben háromszázöt- . ven forint volt a fizetésem, amiből ötvenet az árendára fizettünk. Ha szűkösen is, de elég volt, mint a mostani nyugdíjunk. Kettőnknek huszonhétezer forintot hoz a postás havonta, amiből még a gyereknek és az unokáknak is jut. Tíz éve mentem nyugdíjba, a feleségemmel azóta is együtt készítjük el az éves költségvetést. Beosztással kell élni, ha nem futja naponta csak egy pohár borra, akkor annyit iszom. Kevés a pénz, s az értéke sem sok. A nyugdíjasoknak még talán elég is, de a fiatalok nem jönnek ki belőle. Mária lányuk, László és János fiúk is itt él a faluban. Ők és az unokák szinte mindennapos látogatók náluk. A háztartás számára még tartanak állatokat, eladásra fenyőt termesztettek négyszáz négyszögölön. A taranyi szőlőhegyen van egy kis birtokuk: a gazda szívesen tölti itt idejét. A 350 négyszögöles területen az idén kevés bor termett. Korábban tizennyolc akót is préseltek, most „csak” 700 liter lett. — Azt terveztem, hogy az ün- • nepekre tyúkot vágunk — mondta a feleség. — Húsleves, két- háromféle hús kerül az asztalra. Lesz beigli és torta is. A két szobában biztos, hogy elférünk, mindkét helyen megterítek. Jön mindenki a családból, addigra elkészülnek a pulóverek is a fiúunokáknak. A karácsony együtt a legszebb. — Csendben megvagyunk itt Bakházán, s ha benne van az emberekben a törekvés, akkor jut másra is — veszi vissza szót Szabó János. Az idősebbek jól megértik egymást, segítenek is a bajban, de a fiatalokra ez ma már sajnos nem jellemző. 4 A legendás vadász (akinek ne- . vét könyvekben is megörökítették) azt mondja: hogy régen ezt a települést Kökényespusztának hívták, a nevét egy Bak nevű molnárról kapta, akinek vízidarálója volt a közeli Ri- nya mellett. Azt is, hogy Háromfán a tekergő folyó miatt van tizenkét kanyar a faluban, és a tsz-szervezés elől negyvennyolcban sokan elmenekültek innen, s csak a szegényebbek maradtak a faluban. A vadász emlékeit több száz fotó őrzi, ami arról is tanúskodik, hogy régen itt sok volt a vad. Évente 5-6 aranyérmes bikát ejtettek el, nyolcvan disznó is esett egy hajtásban. Ma már csak emlék ez, kevés a vad, kevés a bérvadász. Tíz éve Szabó Zoltán is letette a puskát, már csak a családjának él. Azt tervezi, hogy jövőre „újra megnősül”, másodszor is elveszi a feleségét. Aranylakodalmat ülnek. Németh István
