Somogyi Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-24 / 300. szám
18 SOMOGYI HÍRLAP KARÁCSONY 1996. december 24., kedd „Legyen szép napod!” Hajléktalan valóság A hajléktalan szállón nem igazi a karácsony fotó: kovács A hajléktalan szálló bejáratánál csöngetni kell, ám a gombot hiába nyomjuk. Egy fiatal lány segít két vezetéket összeérintve, s akkor megszólal a csengő. Barakképület. A látvány lehangoló; a folyosók sötétjéből nyílnak a szobák. Az ágyak hevenyészve vannak bevetve, száradó ruhák, villanyre- zsók. És kabalák mindenütt. Plüssmacik és nyuszik, amelyek azonban nem igazán hoznak szerencsét gazdáiknak. Az egyik asztalon egy kerámiabögre, rajta a felirat: „Legyen szép napod!”... — Velem nem jön össze a buli, mert mindjárt elalszom — mondja a 23 éves Józsi, aki végigdolgozta az éjszakát. Másfél éve él a kaposvári hajléktalan szállón, intézetben nevelkedett; a család melege1, szeretete ismeretlen számára. — Azt mondja, hogy a karácsony biztosan szép, de számára semmi jelentősége. Soha nem töltöttem ezt az ünnepet családban, miért is sürgetném addig az időt? Ugyanolyan nap, az mint a többi, csak sokkal nagyobb felhajtással. Lassan ülve álomba szendéiül. — Azért én is vettem ajándékot a barátnőmnek — mondja előtte: Fülbevalóval leptem meg. Az ünnep azért nem igazán érdekel, mert én általában száz hasonló sorsú társammal álltam mindig a feldíszített fa előtt. Attila a „művésznevén” mutatkozik be, s társaihoz hasonlóan nem járul hozzá a fotózáshoz: 20 esztendős, rendkívül értelmes, divatosan öltözött: — Mi különben is óriási hátrányt „élvezünk”, nem kell, hogy az újságban fölismerjenek. Van munkahelyem, de a spórolásnak, a gyűjtögetésnek ilyen körülmények között nem látom értelmét. Nincs alap és nincs támogató háttér sem... Intézetben nőttem föl, szüleim soha nem látogattak. Én szöktem el hozzájuk. Pedig semmi értelme nem volt. A karácsony- úgy gondolom — nagyon szép ünnep. Egykoron majd szeretném megadni az én családomnak is mindazt, amit a mai napig nem kaptam meg senkitől. Idén kivel ünnepeljek? Inkább elmegyek dolgozni. Kesereg. — Ha az ember a kisebbséghez tartozik, már óvodás korától olyan hátránnyal indul, hogy az szinte leküzdhetetlen. Pedig semmi mást nem akar, csak mindenből — a szeretetből is — annyit, mint ami másnak megjár. Az ember magába fordul vagy megtanul küzdeni: nekünk sokkal többet kell teljesíteni ugyanahhoz az elismeréshez. Dolgozom. Egyszer már majdnem albérletbe költöztem, de koppantam. Nem vágyom többre, csak arra, hogy ugyanúgy beszéljenek, bánjanak velem is, mint mással. Margit 19 éves és nem ismeri szüleit. Gyűlöli édesanyját. mert 11 gyermeke közül őt taszította csak el. Bár lehet, hogy ez a szerencséje: az intézeti évek alatt megtanulhatott. Az általános iskola után elvégezte a virágkötő, zöldségtermesztő, vendéglátó és a gazdasszony képző tanfolyamot is. Most munkanélküli a hajléktalan szállón. — Az idekerülésem egy regény. Soha senkinek nem mondom el. Nincs időnk rá. Elég a megbélyegzés, hogy amikor munkára jelentkezem, be kell mondanom a lakcímemet. Attól a pillanattól végem van... A karácsony nagyon szép ünnep lehet, de nekem még soha nem volt részem benne. Itt, a hajléktalan szállón nem jó karácso- nyozni. Felfokozottan érzi az ember a magányát. Azt a magányosságot, amelyet csak nagyon kevesek tapasztalnak. Mondom, karácsony közeleg. Ha egy jó tündér egy kívánságukat teljesítené, mit választanának? Elbizonytalanodnak. Hosz- szas töprengés után. szinte mindegyikük azt mondja: annyi minden hiányzik az életükből, hogy egy kívánság teljesítése sem változtatna rajta. Margit végül tervez: — Ha pénzhez juthatnék, tánciskolát alapítanék kicsiknek. mert imádok táncolni. Attila: — Szeretném magukat a közeljövőben tartott karácsonyi partimra meghívni, ahol a házam úszómedencéje mellett látom vendégül a társaságot. Józsi alszik már, s talán álmodik egy szebb, tartalmasabb életről, gyönyörű karácsonyokról. Tamási Rita Pezsgős premierek — operettek zöldséggel Thália büfése Horváth Lászlóné a fél életét a színházban tölti fotó: kovács Tibor A színészekről szól a színház és nem a büfésről — mondja Horváth Lászlóné, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészklubjának és nézőtéri büféjének vezetője. A színészek pedig akik itt töltik napjuk egy részét, azt vallják: jó büfés nélkül nehezebben viselnék a próbákat. — Ezt a munkát nem lehet más üzleti tevékenységhez hasonlítani — állítja az ezüstősz asz- szony. — Ha reggel belép a színész, rögtön látom, milyen volt az éjszakája. Ha rosszkedvű, felvidítom és jobban figyelek rá. — Ez kivételezés! — Nem az, hiszen másnap a másiknak borús a kedve, de van úgy, hogy engem kell felvidítani... Horváth Lászlóné tizedik évadját kezdte a színházi büfében. Édesanyja korábban a művészbejáró portása volt. Most családi vállalkozásban működtetik a büfét; édesanyján kívül férje, fia is itt dolgozik. Harminc éve vendéglátós. — Ismertem a színház belső életét, és érdekelt is a művészvilág, azért vágtunk bele. Reggel 9-től éjjel 1-ig itt vagyunk, így a hajdani barátok elmaradtak mellőlünk. A színházban születtek az új barátságok, hiszen itt élünk. Kétlakásos házban lakunk, de munkánk miatt a szomszéd nénivel is kénytelenek vagyunk levelezni. A kutyáinkat is éjjel sétáltatjuk. Akkor szinte harapom a levegőt, mert nappal csak addig vagyok kint, míg beülök a kocsiba. — Milyen ételeket rendelnek a színészek? — Általában az egyszerű, házias kosztot kedvelik. Sok tésztaféle fogy, a fánk a sláger, de rétest is sütünk. Egyébként a férfiak édesszájúbbak. A színésznők is szeretik az édességet, de ők jobban vigyáznak az alakjukra. Amikor táncos darab megy, akkor a zöldség alapanyagú ételek a kelendőbbek. Húst különben is keveset fogyasztanak. Ha elmennek a természetgyógyászhoz, akkor önmegtartóztatóbbak, s főzik maguknak a gyógyteákat. Olyankor sok mindentől el vannak tiltva. — Mi fogy a nézőtéri büfében? — A vidéki közönség inkább bort kér, a városi pezsgőt. Premiereken általában több pezsgő fogy. Az igazi vendéglátás szívesebb, mint a mienk, de nekünk tíz perc alatt kell kiszolgálni a publikumot. Horváthnéról azt mondják: ha a próbákon tetszik neki a darab, s ha a főpróbán könnyes a szeme, akkor biztos a közönségsiker. — Én sehova sem járok, nekem nemcsak munkát ad, hanem szórakoztat is a színház. Az pedig nagy öröm, hogy jelen lehetek egy-egy darab születésénél. Van néhány zseniális rendező, akinek a próbáit is élmény figyelemmel kísérni. Az operetteket szeretem leginkább, de a nehezebb darabok is lekötnek. Ezeket többször is megnézem. A produkciókat én nem úgy értékelem, mint egy átlagnéző, mert én látom a kiszolgáló személyzet, a műszaki stáb munkáját is. Nélkülük nem lenne egyetlen előadás sem. És a büfés nélkül sem, aki új szerepre készül. A tavasz unokát hoz neki. Lőrincz Sándor Töltőállomásaink az ünnepekkor is otthonos, hívounnep képeslap kelne életre, találkozó az utolsó pillanatban is sokat idéz fel az emlékezet. segítséget adhatunk az ajándékozásban A MÓL Rt. készült minden találkozásra. TöltőálloJelen vagyunk a családi körben, az másaink az újra meg újra visszatérő ünnepi otthonok autósokat melegében is. A gázellákorszerűen tás biztonságát hazai kitermelésadalékolt külföldön is sikeres sei és földalatti tárolással teremtjük meg MOL Carrier motorolajokkal, színvonalas szol miközben már új kőolaj- és gázkészletek után Itatásokkal és a kutatunk a távoli sivatagok, tengerek alatt is tóval várták Készülünk holnapi találkozásainkra: garantált Büszkék vagyunk rá, hogy 1996-ban elnyertük az minőséggel és hasznos újdonságokkal várjuk ISO 9002 minőségtanúsítványt és a környezetönöket 1997-ben is védelmi innovációs nai Fogadják szeretettel ünnepi jókívánságainkat! MINŐSÉG MINDENHOL
