Somogyi Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-10 / 288. szám

1996. december 10., kedd SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Nagyágyúk a Piramis-Presztízs Kupán Pályán a somogyi öregfiúk Nem akármilyen mérkőzéseknek lehetnek a szemtanúi mind­azok, akik a hétvégén, szombaton este ellátogatnak Kaposvá­ron a Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnokába. A Pira­mis-Presztízs Kupa keretében a megyeszékhely négy patinás középfokú intézményének — a Táncsicsnak, a Munkácsynak, a Gépésznek és az 503.-asnak — az öregfiúk csapatai lépnek pá­lyára, soraikban ismert (volt és jelenlegi) NB I-es kosarasokkal. A Táncsicsban Gosztonyi Gá­bor, Magyar András és Varga László, a Munkácsyban Gálosi Ferenc, dr. Somoskövi Gábor (és lapunk képviseletében Varga Ottó), a Gépészben Tóth Kálmán és Szabó Zsolt, az 503.-as színeiben pedig Monok Tibor, Szabó Gábor és Magyarfi László — hogy csak pár nevet említsünk meg a sok nagyágyú közül — mutatvá­nyainak tapsolhatunk majd. Az első találkozó — az ün­nepélyes megnyitót követően — 16.10 órakor lesz, amelyen a Munkácsy és a Gépész lép pá­lyára. Ezt követi 18 órakor a Táncsics-503-as derbi, míg a pontban 20 órakor kezdődő döntőben a két párharc győztese csap össze egymással. A játék­idő 4x10 perc, míg a mérkőzé­sek szüneteiben az utánpótlás legjobbjai tartanak majd rövid bemutatót. A Piramis-Presztízs Kupa bevételét a kaposvári ko­sárutánpótlásra fordítják. A be­lépőik) 150 forint, amely ma­gában foglalja egy pohár sör árát is a névadó Piramis Club­ban (a volt Halászban), ahol — meg nem erősített hírek szerint — újabb kemény csatákat vív­nak majd egymással a résztve­vők. (Fenyő) Hat amatőr csapat vett részt Marcaliban a városi sportcsar­nokban rendezett kosárlabda- tornán a hétvégén: a feltörekvő ifjúság képviselőiből és az öregfiúkból álló együttesek csaptak össze egymással a HB Söröző Kupáért. Az érdeklődők izgalmas találkozókat láthattak, s a rutin diadalmaskodott a fia­talos lendület felett. A helyosztó mérkőzések eredményei. Az 5-6. helyért: Pedagógus-ACFL 65-24. A 3—4. helyért: Partizánok-M. Aszok 57^45. A döntőben: Öregfiúk-Áfész 30-27. A HB Söröző Kupa amatőr kosárlabdatoma végeredmé­nye: 1. Öregfiúk ( Bácsics Já­nos, Czink Gyula, Kiss László, Várfalvi István, Tóth János, Tóth Kornél, Mihalics Zoltán, Sütő'András), 2. Afész, 3. Par­tizánok, 4. M. Ászok, 5. Peda­gógus, 6. ACFL. Koleszár bécsi nagydíja Három birkózónk az osztrák fővárosban szerepelt az el­múlt hét végén. Ä hagyomá­nyos Bécsi Nagydíj szabad-és kötöttfogású viadalán a KASI, illetve a Klima-Vill birkózói nagyon jól szerepel­tek. Mindenekelőtt Koleszár Gábor, aki kötöttfogásban 62+1 kg-ban aranyérmet nyert. E fogásnem 68+1 kg-os súlycsoportjában Tomsics Ist­ván (Klima-Vill) bronzérmet nyert, szabadfogásban pedig — miután 100 kg-ban nem volt verseny — Farkas Gábor a 130 kg-ban negyedik lett. xxx Koleszár Gábornak „érett” ez a szép eredmény, amely a szó igaz értelmében már rangot je­lent a sportágban. Ezt a szép osztrák trófeát — kétszer is — a kaposváriak közül eddig csak Gschwindt Olivér tehette a vitrinjébe, aki 1990-ben és 1993-ban 130 kg-ban hódí­totta el. Koleszár aligha pa­naszkodhat az 1996-os esz­tendeire. 58 kilogrammban kö­tött, 63 kg-ban pedig szabad­fogású ifjúsági magyar baj­nokságot nyert. Ez immár a harmadik komoly idei ered­ménye, melyhez egyúttal fel- nó'tt I. osztályú minó'sítés is párosul. E sikerével jogot nyert arra, hogy a következő' évtől elinduljon valamennyi felnőtt minősítő versenyen és válogatón. Tehát minősíttet­heti magát, a válogatókon pe­dig bárhova válogathatják is. Az út, minden irányba — föl­felé is — nyitva áll előtte. Minden további rajta múlik. Kézilabda NB I, női „B” csoport Súlyos fonyódi vereség Csurgó-Konzol­Nagykanizsai Olajbányász 26-25(10-12) Csurgó-Konzol: Ráskó — Fo- szák, Kereszthegyi (1), Ghetu (12), Simon (3), Szabó G. (4), Balogh V. (6). Csere: Barbér, Nyilasi B. Edző: Határ György, Vörös Károly. Villámrajttal kezdett a ven­dég nagykanizsai együttes; okos, taktikus játékkal gyorsan elhúzott. Fegyelmezetlenül, sok hibával játszott ekkor a Csurgó- Konzol csapata. A második fél­időben aztán magára talált a hazai együttes, és a gólerős Ghetu irányításával pillanatok alatt egyenlített. A hajrában az­tán nagy izgalmak közepette sikerült kicsikarni a győzelmet, amely a végelszámolásnál még nagyon jól jöhet. Jók: Ghetu, Ráskó, Balogh. Az ifjúsági mérkőzésen: Csurgó-Konzol­Nagykanizsai Olajbányász 24-17 (Nagyvizeli) Fonyódi Petőfi SE-Ferro- patent-Lazúr SE Szekszárd 20-40 (8-16) Fonyódi Petőfi SE: Sulyokné (1) — Brunner (1), Csöndé (5), Búza (1), Boszkovics (3), Óvári (3), Deák (5). Csere: Erdei N.. Erdei K., Fridii, Nagy, Kenéz (1). Edző: Kocsis Géza. A listavezető, tavaly még NB I-es szekszárdi együttes ellen mindössze csak 10 percig tudta tartani magát a Fonyód. Már az első félidőben megmutatkozott a két csapat közötti klassziskü­lönbség minden poszton. Mondhatni tetszés szerint érték el góljaikat a vendégek, amely­ben főleg a szlovák „idegenlé­giós” Jancserova jeleskedett. A második játékrészben aztán még tovább fokozta a vendég Szekszárd a tempót, és a rende­zetlen hazai védelem ellen egymás után lőtték lerohanás- ból a góljaikat. Az egyetlen üde színfoltot — az ötödik kiha­gyott hétméteres után — a ka­pus Sulyokné által lőtt felső- sarkos büntető jelentette. Ezzel a vereséggel a 14 csapatot számláló mezőnyben hat pont­jával a 10. helyen áll a Fonyódi Petőfi SE. Az ifjúsági mérkőzésen: Fonyódi Petőfi SE-Ferro- patent-Lazúr SE Szekszárd 24-16 (11-6) (Kocsis) Kosárlabda NB II — Nyugati csoport (férfi) Főszerepben a cseresor Marcali VSZSE- Balatel-Krúdy DSE (Siófok) 122-76(58-37) Marcali VSZSE: Joó (12), Bo­rov szky (8), Sótonyi P. (21), Hász (14), Hartmann (27). Csere: Bodor (21), Sótonyi S. (10), Nagy 1. (9). Edző: Vár­falvi Imre. Könnyű győzelmet aratott hazai pályán a Marcali VSZSE csapata. A mérkőzés nagy ré­szében a cseresor játszott, s így is közel 50 pont különbség volt a két csapat között. NB I, férfi „A” csoport A bajnokság állása: 1. Marc-Körmend 13 2. Danone-Honvéd 13 3. Szolnoki Olaj 14 4. Albacomp-SZÜV 13 5. Falco-Lépték KC 14 6. Zalaegerszeg 14 7. Debrecen 13 8. Paksi ASE 12 9. Klíma-Vili KSE 14 10. Soproni Ászok 14 11. Nagykőrösi KE 14 12. Bajai Honvéd 14 11 2 1108- 881 24 10 3 1083- 969 23 9 5 1097-1041 23 9 4 1162-1037 22 8 6 1205-1219 22 7 7 1087-1111 21 7 6 971- 889 20 7 5 1007- 957 19 4 10 1100-1195 18 4 10 1021-1135 18 3 11 1030-1221 17 2 12 1072-1288 16 Az élről fordulhat a Kaucsuk SE Kaposvár Kaucsuk SE Kaposvár- Csanádi SI II. 15-3 A kaposvári győztesek: Báli, Berdár, Herczig 4-4 Dani 2 és a Báli, Berdár páros. Az asztalitenisz NB II záró fordulójában is tartotta jó for­máját a kaposvári együttes és magabiztos játékkal simán verte a tehetséges fiatalokat felvonultató fővárosi sportisko­lásokat. Ezzel a gárda — veret­lenül — a Barna csoport élén várja a tavaszi folytatást. Az asztalitenisz NB Ill-ban: Siófoki VSE-Tolnai SE 15:3 A győztesek: Kerti 4, Krausz 4, Balaton 3, Hűvösvölgyi 3, va­lamint a Kerti-Krausz páros. Osztálynyi különbség volt a két csapat között; a siófokiak győzelme egy pillanatig sem volt kérdéses. Kántorék újra itthon Sztárok a nézőtéren: Pásztor Attila és Kántor Sándor FOTÓ: TÖRÖK ANETT A vasárnap esti Balatel SE Kaposvár-Nyíregyházi VSC röplabdamérkőzésen két régi ismerőst is köszönthet­tünk a nézőtéren; hatalmas taps fogadta a külföldön ját­szó Kántor Sándort és Pász­tor Attilát, a kaposvári együttes két volt meghatá­rozó játékosát. Tegnap sike­rült szót váltanunk az ország kétségkívül első számú röp- labdázójával. — Mi az oka, hogy újra itt­hon köszönthetjük? — A hétvégén, szombaton Dunaújvárosban játszik a ma­gyar röplabda-válogatott Eu- rópa-bajnoki selejtezőt. Ezért jöttünk haza Pásztor Attilával együtt — mondta Kántor Sán­dor. — Ma délben találkozik a válogatott Dunaújvárosban, ahol együtt készülünk a Dánia elleni ütközetre. — A magyar válogatott ve­retlen a csoportjában. így aligha lehet kérdéses, hogy mi a csapat célja a dunaújvá­rosi találkozón. — A horvát együttest mindkétszer megvertük, Dá­niát pedig idegenben nagy csa­tában, ötjátszmás mérkőzésen sikerült legyőznünk. Ezek után érthető, hogy bizakodva várjuk a szombati csatát. A csoport másik két válogatott­jával — Portugáliával és Uk­rajnával — majd jövőre talál­kozunk. — Melyik válogatott ígér­kezik a legnehezebbnek? — Szerintem Ukrajna lesz a legnehezebb dió. — Hol tölti a karácsonyi ünnepeket: itthon Magyaror­szágon vagy Németország­ban? — Belgiumban... 24-én még Németországban leszünk, másnap aztán már utazunk Antwerpenbe, ahol egy rangos nemzetközi tornán lépünk pá­lyára. A házigazda belga válo­gatott mellett két brazil együt­tes, két német csapat — az SSC Berlin és az ASV Dachau —, valamint a francia PUC Paris vesz még részt, de köny- nyen elképzelhető, hogy to­vábbi két csapat is indul még. — A két ünnep között azért csak lesz egy kis pihenő. — Nem jellemző. 31-én délelőtt és másnap, 1-jén dél­után is keményen edzünk. Ja­nuár 7-én ugyanis már fontos bajnoki mérkőzést játszunk, 12-én pedig megkezdjük sze­replésünket a Bajnokok Ligá­jában. — Jelenleg hányadik he­lyen állnak a német bajnok­ságban? — Az a Wuppertal vezeti a mezőnyt, amellyel két éve a bajnoki finálét játszottuk, s ed­dig mindössze csak1 egy alka­lommal veszített. A második­harmadik helyen áll a Moers és csapatom, az ASV Dachau. Az alapszakaszban eddig nyolc­szor győztünk, kétszer kikap­tunk, s egyetlen szettel va­gyunk rosszabbak a Moersnél. — Magyarországon a ka­posvári együttessel zsinórban háromszor lett magyar baj­nok. Németországban most kettőnél tart. Vajon sikerül-e a triplázás a Dachauval is? — Én bizakodom, de na­gyon nehéz lesz. A vetélytár- sak ugyanis nagyon megerő­södtek, mi pedig a tavalyi csa­patunkkal szereplünk. Most inkább a német kupára kon­centrálunk, ahol már a legjobb négy között vagyunk, és pár hét múlva már a döntőbe jutá­sért játszunk, — Tavaly a BEK-ben is „villogtak”, ahol végül ezüst­érmesek lettek. — Én úgy fogalmazok: ha ismét sikerülne bevereked­nünk magukat a négyes dön­tőbe, akkor elmondhatjuk, hogy jó csapat vagyunk. Azt azonban ígérhetem: legyen szó akár a BEK-ről, akár a német bajnokságról és kupá­ról, vagy éppen a magyar vá­logatottról, rajtam nem fog múlni! Fenyő Gábor Futballtragédia Zaire-ban Egy játékvezető^ ítélet nyo­mán kitört pánikban hét em­ber vesztette életét Kinshasá- ban. A zaire-i rádió első je­lentése szerint a sebesültek száma meghaladja a százat, közülük többen életveszély­ben vannak. A Clubs DC Mu­tama-Vita Club labdarúgó­mérkőzésen azután vált kriti­kussá a helyzet, hogy a játék­vezető megadott egy gólt, amelyet a hazaiak szerint les­állás előzött meg. A vita fej­leményeként több száz szur­koló berohant a pályára. A katonák ekkor riasztólövé­sekkel és könnygáz beveté­sével próbáltak rendet terem­teni, mire kitört a pánik. A nézők rémülten igyekeztek kimenekülni a stadionból, miközben hét embert agyon­tapostak. Krajiceket megműtötték A kiváló holland teniszezőn, Richard Krajiceken tegnap térdműtétet hajtottak végre. Emiatt az idei wimbledoni baj­nokra tízhetes pihenő vár, s így kénytelen kihagyni a januári ausztrál nyílt bajnokságot is. Tizennégy telitalálat a totón A Szerencsejáték Rt tájékozta­tása szerint a totó 49. fogadási hetének nyereményei (a jövede­lemadó levonása után) a követ­kezők. 13 plusz egy találatos szelvényt 14 darabot találtak, a nyereményük egyenként 470 ezer 118 forint. A 13-asok (32 darab) 92 ezer 51, a 12-esek (944 darab) 3364, a 11-esek (9349 darab) 340, a 10-esek pedig (53 ezer 189 darab) egyenként 100 forintot érnek. Nincs négyes a góltotón Az e heti góltotón nem volt 4 találatos szelvény; a következő hétre átvitt nettó nyeremény- összeg 981 ezer 850 forint. A 40 darab 3 találatos nyeremé­nye egyenként 4173 forint. Különleges totó-kombinációk Az 50. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertetjük. Számítógé­pünk ennek alapján készítette húsz- oszlopos totó-kombinációját. 1.1 211x1 x121x 1212x 21xx1 2.1 21x11 xx112 12x12 112x2 3.x 1x21x 211x2 1x221 12x2x 4.1 2x112 121x2 2211x 12x1x 5.1 2x1 xx x11x1 21x1x 121x1 6.1 112x2 1x2x1 12xx1 X2111 7.2 12x11 12x12 x11x2 2xxx2 8.1 211 xx 11x22 2x21x 2xx21 9.x 12xxx 12xx2 1121x xx2x2 10.2 x21xx 11x2x X1211 21x12 11.2 x1121 12xx2 21x1x 212XX 12.1 1xx22 2xx1x 2xx2x x212x 13.2 1x2xx 112xx 2x112 1x2x1 A totó-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) készítette. Pelikán János Negyedik helyen a Balatel SE Kaposvár NB I, férfi Extraliga A bajnokság állása: 1. Kecskeméti RC 2. Dunaferr SE 3. Bp. Vasas SC 4. Balatel SE 5. Nyíregyházi VSC 6. Bp. Csepel SC 7. Kazincbarcika 14 10 4 33-22 24 14 8 6 31-21 22 12 9 3 29-13 21 13 8 5 27-24 21 14 6 8 25-28 20 14 5 9 23-33 19 13 1 12 10-37 14 NB I (női) A bajnokság állása: 1. Nyíregyháza 11 10 1 32- 9 21 2. Kecskeméti Női RC 11 9 2 29-11 20 3. Pulzus SC 11 8 3 27-18 19 4. Pólus-Ajka SE 11 7 4 24-16 18 5. Kaposvári Női RC 11 7 4 26-20 18 6. Miskolci VSC 11 5 6 16-22 16 7. Békéscsabai FDSE 11 4 7 19-26 15 8. Angyalföldi DRC 11 3 8 22-25 14 9. Sz. Radiant SC 11 2 9 10-29 13 10. Győri Dózsa 11 -11 4-33 11

Next

/
Thumbnails
Contents