Somogyi Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-04 / 257. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP VELEMENYEK 1996. november 4., hétfő IFOR óra IFOR vendégekkel Október 24-én iskolánk, a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola vendégeket fogadott. IFOR katonák jártak nálunk. Egy százados és egy őrmester jött el hozzánk egy magyar tolmács társaságában. A több mint egyórás bemu­tató helyszíne a tornaterem volt, így iskolánk valamennyi diákja résztvevője, hallgatója lehetett a katonák bemutató előadásának. A bemutatkozás után arról beszéltek, hogy mi a feladata az IFOR-nak, hol van a leg­főbb bázishelyük, mit jelent az, hogy konvoj. Felhívták a figyelmünket arra, hogy ha vonuló katonai alakulatokat látunk, ne menjünk a köze­lükbe, hogyan előzhetjük meg a baleseteket. Ezután egy érdekes része következett a bemutatónak. Megismerkedhettünk az IFOR katonák menetfelszere­lésével. Egy önként jelentke­zőt kértek a gyerekek közül. Mindenki vállalkozott volna, de a szerencsés egy ötödikes fiú lett, aki ha előre látja, hogy mi vár rá, a többi jelent­kezővel együtt biztos, hogy nyugton marad. Azonban tár­sunk gyanútlan volt, boldo­gan vállalkozott a szerepre, ami három csapásból állt. Először katonai ruhába öl­töztették, ami egész tűrhetően állt volna rajta, ha nem lett volna kétszer akkora, mint ő maga. Következett a gázálarc felvétele, majd a hátizsák. Ám a vendégeknek ez még nem volt elég. Hogy a fiú megpróbáltatásait fokozzák, befestették az arcát zöldre, barnára, sárgára, terepszí­nűre. Mindenki nevetőgörcsöt kapott meglátva a mini mé­retű harcost, akin az amerikai katonák a ruhát nem, de a sminket rajta hagyták. Ezután következett az élelmiszerek bemutatása. Eh­hez is kérték a gyerekek köz­reműködését. Okulva az előző fiú megpróbáltatásain, kevesebb volt a jelentkező, látva a tasakolt ebédet. De a vállalkozók megkóstolhatták a levest, a gyümölcsöt, édes­séget, mi pedig megcsodál­hattuk, hogyan lehet felmele­gíteni a húst egy tasak segít­ségével tűz nélkül. Irigyeltük a falatozókat, mert ebédidő volt, és eléggé korgott a gyomrunk. A bemutató végén kérdez­hettünk a barátságos, víg ke­délyű, világlátott katonáktól. Válaszaikból éreztük: fontos­nak tartják, hogy a magyar gyerekek ismerjék, tudják az amerikai katonák küldetésé­nek célját, Autógrammal, ké­peslappal búcsúztak tőlünk. A találkozás miatt elmaradt a 6. óra, de szerintem senki­nek sem az volt benne a jó, hogy nem kellett tanulni. Köszönjük a jó hangulatú egy órát David Menegon szá­zadosnak, Robert Hill őrmes­ternek és Fekete István tol­mácsnak. Klenovics Alexa 6/a osztályos tanuló Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola, Marcali Tanuljunk OTP-ül Több mint tíz éve vagyunk házasok, ebből következik, hogy mindazon elektromos háztartási eszközök, melyeket először vásároltunk szépen, sorban, Murphy törvénye alapján szinte egyszerre tönkremennek. Kicseréltük már a hűtőt, a porszívót, a televíziót és most a mosógép adta be a kulcsot. Hívtuk is gyorsan a szükséges „orvost”, aki közölte, hogy szép ára lenne a javításnak, és sűrűbb látogatásával fog ben­nünket örvendeztetni, vagy veszünk egy újabbat. A csa­ládi tanács döntött, hogy nem egy javított gép kellene, ha­nem vegyünk egy újat, mert a kisebbik családtag miatt most nagyon kell, és hosszabb tá­von olcsóbb lesz, mint az ál­landó javítgatás. Igaz, nincs az OTP-számlánkon egy új automata mosógép ára, de ta­lán a vásárlási kölcsön segít. Irány gépet nézni, papíro­kat begyűjteni, szabadságot kérni, hogy a vásárlást, illetve az OTP-ügyintézést véghez- vigyük. Á munkáltatók által szabá­lyosan kitöltött kölcsön­igénylő papírokkal megjelen­tünk a feleségemmel az OTP- kirendeltségén, mint adós és adóstárs. Nyugodtak voltunk, mert kettőnk nettó fizetése és a számlánkon levő pénz bő­ven fedezetet nyújtott a hitel­hez. Mint kiderült, örömünk, il­letve bizodalmunk korai volt. A 250 forint hitelbírálati díj befizetése után megszólal az „Úr” hangja egy ügyintéző személyében. O nem ismeri azt a céget, amelynél a felesé­gem dolgozik, és nem tudja elolvasni a bélyegzőn sze­replő adatokat, tehát nem kaphatunk kölcsönt addig, míg hitelt érdemlően nem bi­zonyítjuk, hogy munkáltatója, amely a szabályos keresetiga­zolást kiadta, létezik. Hiába mondtuk, hogy hívja ő vagy a főnöknője az igénylőlapon feltüntetett telefonszámot, vagy kérjen információt a cégbíróságtól, hiszen a cég az amerikai hadsereg kereske­delmi egysége és már január óta létezik nálunk. Zárás előtt három perccel a fiókvezető asszony közölte, hogy ő be­szélt a megadott telefon­számmal, ott csak egy tol­mács-ügyintéző jelentkezett, nem a cég vezetője. Ez termé­szetes is, mert a magyaror­szági igazgató amerikai ál­lampolgár és csak angolul be­szél, a bélyegző lenyomat is angol nyelvű, ezért nem tudta az ügyintéző elolvasni. Nem véletlenül írták az aláírás alá géppel az igazgató nevét, mi­vel feleségem munkáltatója attól tartott, hogy az aláírás miatt esetleg ebből lehet prob­léma. Tanulj a fentiekből! Németh József Kaposvár A bizalmatlan bizalom A közelmúltban bementünk Kaposváron a Rossmann áru­házba azzal a szándékkal, hogy papírzsebkendőt vásárol­junk. E közben végigjártuk az üzletet, körülnéztünk, hogy mi minden kapható. Körülbelül fél órát tartózkod­tunk az üzletben, és fiatalok lévén, nagy érdeklődéssel néztük végig a kozmetikai termékek széles választékát. A pénztártól való távozás és a papírzsebkendő kifizetése után egy úr állta utunkat, és arra kért - gyanús viselkedé­sünkre hivatkozva -, hogy menjünk vele csomagellenőr­zés céljából. Az irodahelyi­ségben az ott-tartózkodó hölggyel — arcukon maga­biztos mosollyal — felszólí­tottak bennünket, hogy pakol­juk ki a zsebeinket. Ennek eleget tettünk, és miután nem találtak nálunk semmit, amit illegálisan tulajdonítottunk volna el, átkutattak minket, még mindig biztosak lévén abban, hogy bármelyik pilla­natban rátalálnak egy ki nem fizetett termékre. A panasz­könyv elkérésére gúnyos mo­solyt kaptunk válaszul, majd kissé csalódottan, bocsánat­kérés nélkül engedtek utunkra. Ekkor rájöttünk, hogy még ezzel a kis csomag papírzseb­kendővel (17 forint) is túlvá­sároltuk magunkat. Az üzlet­ből kilépve arra a következte­tésre jutottunk, hogy míg az áruválaszték bősége európai mércével mérhető, addig az üzlet dolgozói (tisztelet a ki­vételnek), azt a benyomást keltik, mintha egy szatócs­boltba tértünk volna be cipő­fűzőért. Tanulság: aki másnak ver­met ás, maga esik bele, avagy ne igyunk előre a medve bő­rére! Balassa Zsuzsanna Vass Melinda Kaposvár Vitatott vita a főiskoláról A Somogyi Hírlap október 18-i számában megjelent Érvek és érdekek című jegyzet egy-két állítását és ítélkező állásfoglalását vi­tatva kérem, szíveskedjenek ellenvéleményünknek helyt adni. Maradjon-e továbbra is önálló a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola, vagy integrálódjon be a Pécsi Janus Pannonius Tudomány- egyetembe? Ez a kérdéskör is felvetődött a Néppárt (MDNP) Kaposvári Szerve­zete által szervezett felsőokta­tási fórumon, ahol az előadó, dr. Kulin Ferenc és a többi hozzászóló is rendkívül kultu­rált vita keretében fejtette ki véleményét. Nem arról volt szó, hogy aki integrálódni akar, az hala­dáspárti, aki pedig az önálló­ság mellett érvel, az a jelen­legi „középszerűséget” akarja konzerválni. Mindkét tábor minőségileg jobbat szeretne mind a főiskolának, mind a városnak — ezt nem vitatta senki a jegyzetírón kívül, aki a „kegy díj as” és „langyos mi­nősítésű” önállóságpártiakat elmarasztalja. Az a kérdés, ki tudja jobban a jövőt „letapogatni”? Egy 38 fős egyetemi szená­tusban 1 kaposvári szavazat mennyire lesz elég, ha a fej­lesztésekről kell dönteni? Nem áll fenn az a veszély, hogy először Pécs magának szavazza meg az anyagiakat, és ha marad pénz, akkor a vi­déki karok kerülnek sorra? Mi lesz akkor, ha továbbra sem lesz elég pénz a magyar fel­sőoktatásra, ha ismét leépí­tésre kerül sor? Nem a dön­téshozó központtól távolabb fogják először kezdeni a visz- szafejlesztést, és nem Pé­csett? Ezért aggódunk és állunk ki a kaposvári főiskola jogi és gazdasági önállósága mellett, természetesen támogatva minden szakmai együttműkö­dési törekvést más egyete­mekkel és főiskolákkal. Még egy megjegyzés: egy párt helyi szervezetének első­sorban helyi problémákat (ér­dekeket és értékeket) kell fel­vállalni és képviselni, ezért sértőnek tartjuk azon meg­jegyzést, hogy a „régi beideg­ződések szerinti párttámoga- tással”, az intézmény falain kívülre vittük a vitát, hiszen a többpárti demokráciában ép­pen az a feladata és célja a he­lyi pártszervezeteknek, hogy a különböző érdekek közül nyilvánosan is merje képvi­selni azt, ami szerinte Kapos­váron hosszú távon is vállal­ható, mert itt nemcsak egy fő­iskoláról, hanem közvetett módon Kaposvárról is szó van. Dr. Szép Tamás a Néppárt (MDNP) Kaposvári Szervezetének elnöke A kérdésünk most is ugyanaz, mint amit a jegy­zetben megfogalmaztunk: egy autonóm szervezet belső ügyei — ha úgy tetszik, tisz­tító vitái — miért tartoznak bármelyik párt fórumára? (A szerk.) Autóbuszból kidobott forintok? Szabó Éva, Kaposvár, Tóth Árpád u. 16. szám alatti la­kos október 2-án megjelent levelében azt panaszolta, hogy a gépkocsivezető jegy­váltáskor az ajtón dobta ki a forintosokat. A hölgy által leírtakat megtör­téntük esetén magam is elíté­lendőnek és felháborítónak tartom. Az a gépkocsivezető, aki az utazóközönség előtt ef­fajta megnyilvánulást enged meg magának, alkalmatlan közszolgáltató tevékenysé­günk ellátására és méltatlan arra, hogy társaságunk dolgo­zója legyen. E véleményemtől függetle­nül az eset kivizsgálását meg­nyugtató eredmény nélkül vol­tam kénytelen lezárni. Ugyanis a sorozatos ellent­mondások miatt a történtek tisztázása, a panaszos és a kérdéses gépkocsivezető szembesítése, a pamutfonó rt dolgozóinak megkeresése, il­letve a sajtóban megjelent fel­hívásunk ellenére sem sike­rült. Az viszont biztos, hogy a cikkben megjelölt napon és időpontban közlekedő autó- buszjáratunkon a levélben le­írtak nem történtek meg. Torma Kálmán ügyvezető igazgató Kaposvári Tömegközlekedési Rt A Berzsenyi Dániel Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola (8700 Marcali, Petőfi S. u. 16. Tel.: 85/312-244) előzetesen felvételit hirdet nyolcosztályos és négyosztályos tagozatára A jelentkezések határideje: 1996. november 27. a nyolcosztályosoknak, 1996. december 4. a négyosztályosoknak. (Jelentkezési lap a gimnáziumban is igényelhető.) A nyolcosztályosoknak november 30-án 9 órakor, a négyosztályo­soknak december 9-én 14 órakor lesz matematikából és magyarból a felvételi. Nyílt napok: november 18. (nyolcosztályosoknak) november 20. (négyosztályosoknak) Szülök fóruma: november 18., 17.00 órakor (nyolcosztályosok) november 20., 17.00 órakor (négyosztályosoknak) (33656) MAGYAR NEMZETI BANK , SOMOGY MEGYEI IGAZGATÓSÁG « DISZKONT-KINCSTÁRJEG Y-A UKCIÓK EREDMÉNYE 1 hó 3 hó 1996. nov 29. 1996. nov 30. Aukción értékesítendő mennyiség Mó Ft 1.000,00 5.000,00 Benyújtott ajánlatok Mó Ft 2.297,60 13.312,69 Elfogadott ajánlatok Mó Ft 1.000,00 5.000,00 Maximális hozam (%) 22,18 22,43 Minimális hozam (%) 22,00 22,00 Átlagos hozam (%) 22,11 22,38 Aukció átlagára (%) 98,3322 94,7152 A következő 1 hónapos (1996. november 5-iki) lejáratú diszkont kincstárjegy aukcióra aukciós ajánlatot a megelőző aukción kialakult átlaghozamhoz viszonyí­tott plusz 1,0% mínusz 2,0% pontos sávon belül, a 3 hónapos (1996. november 6- iki) lejáratú diszkont kincstárjegy aukcióra pedig plusz 0,5%, mínusz 2,0% pontos sávon belül nyújthatnak be az ajánlattevők. A 6 és 12 hónapos diszkont kincstárjegyek a kibocsátást követő hét szerdájától folyamatosan megvásárolhatók a Magyar Nemzeti Bank Somogy Megyei Igazgató­ságán (7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. Tel.: 82/419-411. Fax: 82/412-959) (33995) peifckt® Pénzügyi Szakoktató és Kiadó Rt. folyamatosan indítja a következő szakképesítést nyújtó tanfolyamait:- számviteli ügyintéző - mérlegképes könyvelő- adótanácsadó — okleveles könyvvizsgáló 20% kedvezmény, részletfizetési lehetőség, kedvezményes tankönyvellátás Jelentkezni: Kaposvár, Kossuth L. u. 1-9. Tel./fax: 82/314-813 (33915) PERFEKT... JÓ TUDNI! OUICK SCHUH Cipőbolt Kaposvár, Fő u. 25. Hetente megújuló árukészlettel, férfi-, női és gyermekcipők széles választékával várunk minden kedves vásárlót. Minőség, elegancia, kedvező ári Ha velünk jár, jói jár! OUICK SCHUH -cipő a talp alá való! (33719) [

Next

/
Thumbnails
Contents