Somogyi Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-30 / 280. szám
20 ^\tsvÁR0s//r^ —•arai®*— SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 1996. november 30., szombat A nyájhoz kötött juhász Alkonyattájban hazafelé tart a nyáj és juhász fotó: lang Róbert A Zselickislak melletti, volt tsz-major területén mindennap alkonyattájban tereli be nyáját a juhász. Az ötven körüli férfi lassan baktat hazafelé. Fáradtan, átfagyva ros- kad a székbe.- Huszonegy éves korom óta foglalkozom juhokkal - mondja Bácskái József bajuszát megpödörve. - Már édesapám is juhász volt, mégsem tőle tanultam ezt a mesterséget. Hosszú évek során sikerült ellesnem a juhtenyésztés csínját-bínját, így maradtam az ősi szakma rabja. Hajnali fél ötkor kel mindennap. A juhok mellett sertést és lovakat tart.- Egyedül látom el az egész állományt. Etetés után kihajtom a nyájat; ilyenkor télen a közeli kukoricaföldeken legeltetek. Négyszáz birkám van, s ez megannyi gonddal, munkával jár. A gyapjú piaci ára alacsony, ezért olykor még a nyiratás költsége sem térül meg. Kiszolgáltatott vagyok a fölvásárlóknak is. Nem egy példa volt arra, hogy a kamionba rakodás előtt kialkudott árnál csak jóval kevesebbet fizettek. Tavaly már a bíróságon kértem elégtételt egy ilyen ügy miatt. A vége az lett, hogy többet fizettem a pereskedésért, mint amennyit a tőlem elcsalt árból megítéltek. Szóval nem érdemes nekem a hivatalokat járni, nem értek én a szócsavaráshoz. Végzem a munkámat, s ebből próbálok megélni. Nem könnyű. Ebben a mesterségben nincs ünnepnap. Szinte minden percemet az állatokkal való foglalkozás tölti ki. Még az ebédemet is, a leggyakrabban kenyeret és kolbászt, a szabad ég alatt eszem meg. Most a betakarítás idején segítség nélkül már aligha boldogulnék. Ilyenkor felfogadok valakit a nyáj őrzésére.- Hány embert tart el ez a négyszáz juh ?- Akár hiszi, akár nem, kevés a haszon ezen a rengeteg állaton. Két lányom és egy fiam van. A két idősebb már keres, mégis szerény körülmények között élünk. A juhokért kapott pénz nagy része a bérelt földek díjára és a takarmányra megy el. Az állatok között több betegség pusztít, ezért évente kell számolni az orvosi vizsgálatok költségeivel is. A rablók ellen is nehéz védekezni. Ezért legeltetek gyakran lakott területek közelében vagy olyan helyen, ahol veszély esetén segítségre számíthatok. A juhászat nem fenékig tejföl. Sajnos, az egészségi állapotom is egyre romlik. Nem tudom, meddig bírom még, de amíg tudok dolgozni, addig ez a mesterség tölti ki az életemet. Balogh Gabriella E lőször is adassák tisztelet cipészeinknek, akik lehetővé tették mindennapi sétánkat a Várkerületen. Varázslók voltak. Olyanok, mint Cso- szogi, az öreg suszter, aki a kidobni való, folthátán-folt lábbeliket is megpreparálta. Ma olyan bakancsban, félcipőben egy diák se lépne a soproni aszfaltra, mint az 50-es évek közepén középiskolás jómagam és kollégista társaim. Sohasem felejtem el például a lomposságtól hideglelősen irtózó V. Gábor kilátástalan küzdelmét az eleganciáért. Fekete, hegyes orrú (akkor kirívóan ódivatú) félcipőjét elsőévesként húzta a lábára, s érettségiig abban járt iskolába, gesztenyeszüretre, diákbálra és hangversenyre. A sokgyermekes tanító apa valamikor még a háború előtt vásárolta magának ezt a cipőt, mely végül - miután kiszolgálta az idősebb fivéreket is - a barátom lábán köszöntötte a soproni reggeleket. V. Gábor agyonsuvickolt, V árkerület fölhorgadt orrú félcipője láttán ma is káprázik a szemem, ám az én örökké sáros lábbelimnek már a színére sem emlékszem (talán nem is volt színe); egészen elkopott, még tudat alatt folyton föl-alá sétáltam a Várkerületen. Pedig kefét ritkán, susztert annál többször látott bakancsom vasalt sarka ugyancsak öntudatosan kopogott akkoriban. Nem csoda, hiszen - öreg iskolavárosom bölcs, de enyhén ironikus mosolyával nem törődve - maga a félreértet avantgarde diktálta lépteim ütemét. s É ppen ott, ahol a barokk robusztus válla mögött a szigorú gótika és a harmonikus reneszánsz húzódik meg előkelőén, ahol a zárt formák megrendíthetetlen fenségét demonstrálják az utcák, a terek, a hegyek felől érkező szellők pedig skandálható verseket mormolnak. Sopronhoz a klasszikus ritmusok illenek. Berzsenyi nem hallott itt másfélét, Kis János sem. A z ironikus mosolyra oka volt Sopronnak: naponta hallotta gyermeteg lázadásom skandálhatatlan verssorait, melyek a kollégiumi szilenci- umok álmosító közegében fogantak, s csupán a képzeletemben gyújtották föl a régi patríciusok, céhmesterek Mo- zart-muzsikában fürdő városát. Látott, hallott ő már effélét, lázadtak itt már mások is: igazi lázadók, igazi géniuszok; Berzsenyi például dölyfös dühében vízbe hajigálta a pon- cihtereket, s professzorainak örömére duzzogva hagyta faképnél a később róla elnevezett, de már az ő korábban is hírneves tanintézetet. Petőfi a hatalmaskodó káplárok ellen lázadt itt oly módon is, hogy kiszökött a laktanyából Liszt Ferenc hangversenyére, nem törődve fogdával, kurtavassal. S opron „bajusz alatti” mosolyát leginkább Csatkai Endre szája szélén láttam megvillanni, bár - ma már sejtem - a hirtelen haragú Berzsenyi, a silbakolás közben remekműveket írogató Petőfi, sőt a Fehérló vendéglőben kvártélyozó Zrínyi Miklós is vele mosolyogtak; talán éppen e mosolyra emlékezve - amely az orkánnak vélt, de szellőnek is gyenge lázadásomra hulldo- gált - csírázott ki bennem a képességeim és korlátáim megismerésére sarkalló kétely; és csak ezután indulhattam a megértő fogadtatás reményével és illő alázattal Petőfihez, Berzsenyihez, Zrínyihez - Sopronhoz - vissza, hogy még egyszer - talán Isten emlékeztében - végigsétáljak a várkerületen. Szapudi András Írországban tanult a kadarkúti őrsparancsnok Forrongás és nyugalom — Szeretnék Írországban dolgozni rendőrként. Persze nem nagyvárosban, hanem egy olyan nyugalmas településen, mint Templetnore — válaszolta a Somogyi Hírlap kérdésére Fekete József őrnagy, a kadarkúti rendőrőrs parancsnoka, aki a közelmúltban tért haza Írországból, egy hat hetes nyelvi tanulmányúiról. Mint elmondta, a tanulmányútra a magyar és az ír rendőrség közötti együttműködési szerződés alapján került sor. A cél az volt, hogy az angolul beszélő magyar rendőröket képezzenek tovább a rendőri és jogi szaknyelvben.-r Egy nyilvános pályázatra negyvenen jelentkeztünk az ország és a rendőri munka minden területéről. Először nem is bíztam abban, hogy utazhatok. Az a tanár választotta ki a tíz szerencsés rendőrt, aki aztán hat hétig foglalkozott velünk Templemoreban — mondta Fekete József. — Sikerült. Szerencsém volt, hiszen ebben a hat hétben nagyon sokat tanultam. A 36 éves őrnagynak középfokú angol nyelvvizsgája van, amelyet még a rendőr- tiszti főiskolán szerezte. Saját bevallása szerint azonban azóta csak felejtett. Az első írországi napokban szinte mindent megértett, ám igazán beszélni csak néhány nap múlva kezdett. A program igen kemény volt: reggel nyolctól délután ötig folyamatosan csiszolták nyelvtudásukat. A kurzusnak a 2500 lakosú kisváros kiképző központja adott otthont. Hétvégenként megismertették a magyar rendőrökkel az ország délnyugati vidékét; egy hetet töltöttek Dublinban, ahol az ottani rendőrség munkáját tanulmányozták. Fekete Józsefnek maradandó élményt jelentett, hogy egy ír — kábítószerbűnözéssel foglalkozó — kollégája végigvitte a városban, s szinte testközelben érezhette a drogok szörnyű hatását, a Fekete József egy viking jelmezes idegenvezetővel terjesztők arcátlan működését. — Milyen benyomásokat szerzett az ír rendőrség munkájáról? — Az ír emberek barátságosak és nyitottak, némi túlzással egy hazai kisvárosban éreztem magam. A terrorizmus viszont megdöbbentő. Többek között láttunk olyan, az IRA-tól lefoglalt fegyverarzenált, amelyben a helikopteren és a harckocsin kívül a házi készítésű aknavetőtől a vadászpuskáig minden volt. Dublinban egy kábítószeres akción is részt vettünk. Átéltük ahogy a romos lakótelepen a „belőtt” fiatalok a rendőrautó láttán menekültek... — Hogy élnek az ír rendőrök? — Elsősorban Templemore kisvárosának rendőreiről tudok véleményt mondani. Irigylésreméltó az ottani rendőrök megbecsülése. Az angol bobbyldtoz hasonlóan fegyvertelenül járnak, nagy tisztelet övezi munkájukat. Anyagilag és erkölcsileg is. Hihetetlenül nyugodt vidéke ez az országnak, kevés a bűn- cselekmény. — Visszatér a közeljövőben Írországba? — Nagyon szeretnék. Tamási Rita Pop-art tárlat Pécsett A pop-art egyik jeles előfutár, Peter Blake angol képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Pécsi Kisgalériában. A december 29-éig látható pécsi tárlata — amely a British Council vándorkiállítása — Peter Blake 1991-ben készült 26 darabból álló szitanyomatát mutatja be. A 60 éves művész elsők között vert hidat a „magas művészetek” és a tömegkultúra között. « Pedig a Cárnő, én vagyok!... Somogybán él egy idősödő asszony, aki állítólag a Romanov cári Család sarja s akit ördögi praktikával „kiiktattak” mint Cárnőt. Zaklatott, síró asszony kérte, hogy segítsek megkeresni igazi, vérszerinti édesanyját. Azt mondta, hogy ő az Orosz Cárnő, akit elcseréltek egy korabeli, akkor meghalt kisleánnyal, illetve ráruházták adatait s így tüntették el, azért, hogy soha ne derülhessen fény arra, valójában ki is Ő? Sírva panaszolja, hogy keresi múltját, mert most az „agymosás” hatása múlik, emlékezni kezd a valóságra, sok mindenre. Elsírja azt is, hogy amióta keresi múltját, nem egyszer már az életére törtek. Még ma is fél. A történeten először mosolyogtam, de lassan hinni kezdtem, mert amit mondott, aztán írásba is megerősített azt csak az tudhatja, aki részese is volt az eseményeknek. Ezeket ugyanis „kitalálni” nemigen lehet. Legalább is fantáziadús, híres írónak kell lenni hozzá. Amit a „cámő” leírt, az megdöbbentett. Ezért megyek utána, ezért kutatok. Emlékezése végén ez a közlés áll: „Kérem Önt, segítsen megkeresni Édesanyám, múltam. Szeretném visszakapni nevem, becsületem, Édesapám rehabilitációját. ” Olvassunk bele a különös emlékiratba: „...Édesapám: Gr. Eszterházy András. Apja: Eszterházy Pál. Anyja: (Dénesfai) Gr. Ciráki Mária. Az én Édesanyám: Romanov Mária Lujza... ... 1944. őszén Édesanyám értem jött s Veszprémbe mentünk... egy reggel a boltba indultunk, amikor letartóztatták... valamikor éjjel Édesapám barátai jöttek értem s elhoztak Kőröshegyre, egy egyszerű családhoz, akiknek előtte halt meg a kisleányuk. Tudom, sok pénzt adtak azért, hogy befogadjanak. A Család befogadott ést én a meghalt gyermek adataival éltem tovább. (Ma is így él.)... Édesapám 1945-ben tudta meg, hogy mi is történt velünk. Egy kis repülővel jött haza, valószínű Olaszországból.... Édesapám Horthy követe volt Olaszországban... Édesapám Rédére akart hazamenni, de nem sikerült, mert már figyelték őket. Barátai elmenekültek, őket Ausztriába kivégezték. Édesapám Kőröshegyen maradt egy társával. 1946 nyár elején egy társaság rájuk tört s agyonverték őket... Édesapám a helyszínen, egymástól külön elásták, de még ezen az éjszakán kiásták őket és elvitték... a temetőárokba temették mind a kettőt... ...kerestem olyan embereket, akik 50 éve ismertek engem. így tudtam meg azt is, hogy Édesanyám él! Ma is él! Állítólag keresett, de nem talált meg... ...1946. október 6-án értem jöttek az iskolába és elvittek Balatonföld- várra egy villába. Különböző tárgyalások voltak. Itt elmagyarázták, a Cárnő én leszek. Azonosításomhoz szükséges okiratokat és bizonyítékokat rögzítenek. Kezem, lábam lerajzolták, külön lenyomatot is készítettek, vérvizsgálat, majd levágtak a hajamból egy tincset. Külön a fogaim vizsgálták és nem is tudom, hogy még mit... Gyámul kinevezték Alekszander Nagyherceget... a dokumentum - mivel írni nem tudtam - a jelemet, a sugárzó napot kellett rajzolnom és ujjlenyomatot nyomtak rá... Utána több nyelven ítéletet hirdettek... Engem a Galicin Család Nagyhercegnőjének emeltek fel... a Romanov Család pedig Minden Oroszok Cámőjének... A tárgyalások befejeztével a három attasé átvette a dossziékat, előttem térdet hajtottak és egy fekete kocsival távoztak... Egy attasé ment az Orosz Pravoszláv Egyházhoz, a másik Rómába a Vatikánhoz, a harmadik, az akkori Európatanácshoz... október végén, egy délután értem jöttek újból. Hosszú, fehér ruhába, cipőbe öltöztettek és a balatonföldvári kápolnába vittek egy fekete kocsival. Útközben elmondták, az attasék célba értek, a felszentelésem helybe hagyták. így én vagyok Mária Lujza, Minden Oroszok Cámője!... A templomi felszentelést két pravoszláv pap végezte. A kath (katolikus) egyház részéről Mindszenty bíboros és az akkori pannonhalmi, vagyis Györszentmártoni főapát és a kőröshegyi esperes segítette a szertartást... ” Az idéztek mozzanatok csupán, de talán a legfontosabbak. Feltehető, hogy az ügyből, ame lyet eddig eltussoltak, letagadtak, t „főszereplőt”, azaz a Cárnőt üldözték, életére törtek, még történelem lészen, s ezáltal megváltozhat egy másként, vagy sehogy sem tudott fontos esemény! Tekintve, hogy ez a megtörtént, vagy meg nem történt legenda, már ötven éves és nem tabu! Kérem azokat, akik Kőröshegyről, Balatonföldvárról, vagy bárhonnan valamit a leírtakból tudnak, hallottak, esetleg részesei is voltak, hogy jelentkezzenek a szerkesztőségben levél útján. Semmi közöm az orosz cári Családhoz, a magyar felső tízezerhez sem, de gondolom nem titok, hogy a felső tízezer „bűnös” kapcsolataiból született és nemkívánatos szerelemgyermekeket hogyan szokták a szem elől eltűntetni, nemlétezővé tenni Ha ugyanis kiderül, nemcsak vagyoni, hanem erkölcsi, politikai bonyodalmat is okozhat. Nem erről var itt is szó? Horváth Aladái t
