Somogyi Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-23 / 274. szám
20 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1996. november 23., szombat Éveken át a délszláv háborúról szóló hírek élén szerepelt a bosnyák főváros, Szarajevó. Annyi szenvedés után a város ma mégis él BALOGH JÓZSEF KÉPRIPORTJA Az igazgató farmergazdaságokról álmodik Asszony jegyzi a céget Csepeli Istvánné kedvenc makettjei között fotó: lang Róbert Csepeli Istvánné, a kaposúj- laki Pannon Wolf Építőipari Kft ügyvezető igazgatója öt éve vezeti a céget. Most újabb öt évre meghosszabbították kinevezését, és mosolyog amikor a tájékozatlan ügyfelek az igazgató urat keresik. — Az ország legsikeresebb 150 cégét bemutató könyvben megtalálható a kft-ről szóló ismertető'. Az üzleti tárgyalásokon nem hátrány az, hogy nő jegyzi a céget? — Egy idő után megszokták már az ügyfelek ezt. Házon belül voltak inkább aggályaim: tartottam attól, hogy kollégáim nehezen fogadnak el, bár nem kívülről kerültem az igazgatói székbe; elemző közgazdász voltam itt korábban, később főkönyvelő, majd gazdasági igazgató lettem. Mindez két és fél év alatt. A felkérést követően nem sok gondolkodási időt kaptam, bólitottam hát rá. Mennyi idő alatt épül fel kulcsra készen egy Pannon Wolf-ház? — Három hónap múlva költözhet a család. Ha a megrendelő kéri, szerkezetkész vagy félkész állapotban is átadjuk. Ilyenkor három nap, illetve három hét á határidő. — Ön milyen házban lakik? — Másfél éve Wolf-ház- ban. Nemcsak mondom az előnyeit, hanem naponta tapasztaljuk is. — Somogybán népszerűek a Pannon Wolf házak? — Tavaly száz házat építettünk, de nem volt somogyi megrendelőnk. — Ebben az évben sem? — Két kollegánk építtet ilyen házat. Megrendelőink zömmel Budapest vonzáskörzetéből valók, de a nyugati országrészben is kedveltek épületeink. — Mi lehet ennek az oka? —- Amikor megkeres bennünket egy érdeklődő, mindenről tájékoztatjuk. Ha tetszik is az ajánlatunk, elmegy egy másik céghez is. Ott meg azt hallja: Ne a Pannon Wolf- fal csináltassa, mert az túl drága! Mi megcsináljuk féláron is! Ekkor már vissza se jön hozzánk a megrendelő. Aztán amikor elkészül a költségvetés, kiderül, hogy másfél-kétszeres áron tudná mással megcsináltatni. — A somogyiak nem idegenkednek az új technológiától? — A magyar ember általában úgy gondolkodik: a ház épüljön téglából. A faházak alatt sokan kerti tárolókat, hétvégi házakat értenek, s nem egy vagy két generációnak szóló családi házakat. Én megpróbálom eloszlatni a kételyeket, s azt magyarázom, hogy nem az Erdértes, a dombóvári vagy a cseh faházakra kell gondolni. Faváz-szerke- zetűek a mi házaink, de ha szemügyre vesszük a kész épületeket, szinte nem lehet megállapítani, hogy fából készültek. Örülünk, hogy az otthonteremtésnél bábáskodhatunk, de a profilunk ennél szélesebb. Drukkolok, hogy a mezőgazdaság talpra álljon, mert farmergazdaságot is tudunk építeni. Az irodaháztól a lovardán át a tehénistállóig mindent fel lehet építeni ezzel a technológiával. Lőrincz Sándor Döntés a halálról, vagy az életről FOTÓ: TÖRÖK ANETT Eutanázia. Jó halál. Másként, kegyes halál, az emberhez méltatlan szenvedés megszüntetése, a test megváltása az elviselhetetlen kíntól. Emberölés, ha úgy tetszik, gyilkossággal való gyógyítás. Megint másként, halálba segítés. Passzív és aktív eutanázia. A vita időről időre fellángol: az ember élethez való joga mellett lehet-e a halálhoz való jogát is deklarálni? Erről, az eutanáziáról formáltak véleményt a héten a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kaposvári csoportjának találkozóján. Hazánkban nincs törvény még nincs az eutanáziáról, de konkrét példa de példa természetesen akad a témával kapcsolatban. Nem is olyan régen történt, hogy egy édesanya halálba segítette beteg, elviselhetetlen fájdalmaktól gyötört gyermekét. A bíróság először 2 évre, majd 3,5-re ítélte, később amnesztiában részesült. Aki nem volt hasonló helyzetben, annak egyszerűen lehetetlen feladat megítélnie, ,jól”, emberségesen döntött-e a kétség- beesett szülő, vagy bűnt követett el, amikor embert ölt. Egyik szubjektív, a másik objektív nézet. Az eutanázia törvényi keretek közé szorítását Hollandiában a közelmúltban kísérelték meg. Az eredmény, legalizálták a ,jó halál” gyakorlatát. Továbbra sem engedélyezi a bűntettet, de nem is üldözik, nem büntetik. Akik az eutanázia bevezetését látnák jónak, azok elsősorban az ember halálhoz való jogát hangoztatják, s ezt még az Emberi Jogok Nyilatkozatában, is szívesen látnák. Kérdés a másik oldalról, halálközeli állapotban beszélhetünk- e tiszta értelemről, ami a jog gyakorlásához szükséges. A halála utáni fél órával — ha tehetné — ismét kémé-e a beteg, hogy halálba segítsék? Dr. Ujkéry Csaba, a megyei bíróság elnöke a Somogyi Hírlap kérdésére így felelt: — Úgy gondolom, hogy a kegyes halál ajándék. Ki lehet érdemelni, vagy büntetésként is lehet „megélni”. Fontos lenne egy olyan biztosíték, hogy ez az utolsó óra valóban kegyes formában kopogtasson. Tehát elvileg nem ellenzem az eutanáziát. Ám — természetesen — ennek az orvosi és jogi garanciáit a legmesszebb menőkig meg kell teremteni. Erre már van példa tőlünk nyugatabbra. Valószínű, hogy a közeljövőben ez a kérdés nálunk is határozottabban vetődik fel, s az arra hivatottaknak mihamarább választ kell adni a társadalomnak. — Az orvosok gyógyításra Élet és halál mezsgyéjén... esküdtek. Van, aki abortuszra sem hajlandó. Mi lesz az úgynevezett jó halálba segítéssel? — Ez elsősorban orvosi kérdés. Ám nem kevésbé fontosak azok a jogi garanciák, amelyek ezt a problémát megfelelő és elfogadott keretek között tartják. — Joga van az embernek dönteni a saját haláláról? — Minden embernek valamilyen jogot kellene biztosítani ahhoz, hogy saját magáról eldöntse: élni akar-e? Ha úgy érzi, hogy készen áll erre a döntésre, s ezt minden körülmény indokolja, legyen ez az ő lehetősége. Élhet vele, de nem muszáj. Ám ha „úgy” határoz, milyen jogon lehet ezt tőle megtagadni?^ — És ha hetek óta kómában van?.,. — Ez az eutanázia egyik sarkalatos pontja. Ha a beteg nem tud nyilatkozni, nem tud az életéről, haláláról dönteni, akkor én nagyon-nagyon óvatos lennék. Úgy gondolom, erről csakis az dönthet, aki teljesen tiszta tudati állapotban van. Akár felhatalmazást is adhat az eutanáziára, amelyet — mint egy végrendeletet — bármikor visszavonhat. — Ha még van lehetősége erre... — Igen. Nem ismerhetjük előre, hogy kinek mennyi sza- batott és hogyan. Ezért ma még a kérdések kérdése az eutanázia. Vékony, sípoló hang, egyenes vonal a monitoron. Kitágult pupillák, fénytelenné vált szemek, halálba dermedt tekintet. Az utolsó lehelet párája, a szív utolsó dobbanásának hangjai még ott vannak, a szobában. Hirtelen mindennek vége... Exitus. Valóban csak egy pillanat, vagy hosszabb az út élet és halál mezsgyéjén? Milyen út vezet odáig? És van-e valami azután...? Vajon aki elment, örökre, magával viszi-e az utolsó fölé hajló arc vonásait, az utolsó biztató kézszorítás melegét...? Vagy a fém hidegségét, a gépek kattogó-sípoló haláldalát? A fájdalmat és szenvedést, a betegség kínjait...? Az elmúlás megfejthetetlen, félelmetes és csodálatos misztériumát még azok sem érthetik, akik naponta szembenéznek a halállal. Újra és újra megküz- denek vele orvosok és ápolók, akik arra esküdtek fel, hogy az életet mindenáron védeni kell. Még akkor is, ha tudják: nincs esélyük, a halál ismét el fog rabolni tőlük egy életet. Kegyetlen felismerés akkor, hogy már csak egyet tehetnek: megkönnyíthetik, emberibbé tehetik az utolsó órákat. Nem győzhetik le, nem tehetik gyorsabbá, de megszelídíthetik a halált... — Lehet és kell beszélni az eutanáziáról, de még nagyon messze vagyunk attól, hogy ezt szilárd jogi alapokra helyezzük — mondta dr. Szép Erzsébet, a Kaposi Mór Megyei Kórház főorvosa. — Orvosként és magánemberként is azt vallom: nincs jogunk sem a passzív, sem az aktív eutanáziához, nincs jogunk elvenni valakinek az életét, még akkor sem, ha az az élet már minőségében nem elfogadható. Hogyan is dönt- hetnénk...? Hol van az a határ, amikor kimondhatom: odaadom azt a beteget a halálnak? Melyik fájdalomnál dönthetnék úgy, hogy nem segítek neki élni, vagy éppen segítek neki meghalni? Mikor adhatom fel az életéért folytatott küzdelmet? Senki nem tudja a választ ezekre a kérdésekre. S amíg így van, egyetlen lehetőségünk van: megtesszük, amire felesküdtünk. Az életét nem menthetjük meg, nem is vehetjük el, de csökkenthetjük a szenvedést, könnyebbé tehetjük számára az utolsó, legnehezebb időszakot, fájdalomcsillapítással javíthatjuk a hátralevő élet minőségét. — S ha a beteg kéri: hagyják őt meghalni? — Valóban sokan felteszik a kérdést: nincs joga az embernek szabadon rendelkezni az élete és a halála felett? Ez azonban egy sor újabb kérdést vetne fel. Például az öngyilkosokat is vissza kell adnunk az életnek, pedig ők nem akarnak élni. Rájuk mi vonatkozik? S ha a beteg már nincs olyan állapotban, hogy dönteni tudjon? A hozzátartozók véleménye rendszerint megoszlik. — Az orvosok naponta találkoznak a halállal ebben a közegben. Aki azonban egy szerettét veszíti el, talán nem gépek, műszerek között szeretne elbúcsúzni... — Riasztó és rideg ez a környezet, valóban. A betegekben és a hozzátartozókban jogosan ébreszt félelmet. Éppen ezért igyekszünk minél rövidebb ideig itt tartani a betegeket, a távozóknak pedig emberibbé tenni a búcsút. Az itt dolgozók, találkozzanak akárhányszor is a halállal, nem tudják megszokni. Minden élet, ami itt lobban el, nekünk is fájdalmas, még ha előre tudjuk is. Kegyes halál, szép halál, gyors halál — sokféleképpen fordítják az eutanáziát. Megrövidíteni az életet, vagy megszüntetni a szenvedést...? Gyilkosság vagy éppen emberség? Az orvosi eskü vagy a beteg akarata erősebb-e? A kérdések sora végtelen. Válasz — egyelőre — nincs. Egyetlen dolog van csupán, amellyel mindenki • egyetért: nemcsak az életet, a halált is tisztelni kell... Balassa-Jakab-Tamási
