Somogyi Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-02 / 256. szám

1996. november 2., szombat SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Egy játékos jött, kettő ment Akasztón a Bányász Szeptemberben négy, októ­berben egy pont, s az érte járó prémium. Ennyit „zse­beltek” be eddig az ősszel a Siófoki Bányász labdarúgói. Most a félszezon utolsó hó­napja következik, amikor meg lehet(ne) alapozni töb­bek közt a család Mikulását és karácsonyát... Illés János, a Siófoki Bányász ügyvezető elnöke minden­esetre ezt elmondta az öltöző­ben is a játékosoknak. Meglát­juk, hatnak-e a szavai; az min­denesetre tény, hogy könnyű meccsek nem várnak a siófo­kiakra az ősz hajrájában. Ma délután egykor Akasztóra lá­togat el a Balaton-parti gárda, ahol a 13. forduló keretében az Innstadt Stadler FC ellen vív­nak újabb „kiesési rangadót”. A klubelnök arról is tájékozta­tott bennünket, hogy a héten is volt némi mozgás a keretben. Laurentzy és Takács távozott, mert úgy érezték, hogy nem kapnak elég játéklehetőséget: Veszprémben, illetve Bala- tonföldváron folytatják. Van egy érkező is, mégpedig Bo- zsér György a Szekszárd csa­patától, aki játszott már Pak­son, s korábban tíz mérkőzést a Vasasban is. A 26 éves kö­zéppályás szorgalmasan ter­melte a gólokat az NB Ill- ban, talán maradt valami a tarsolyában Siófokra is. Akasztón már ott lesz a keret­ben, s ha Készéi edző beál­lítja, pályára is lép. Az újabb sorsdöntő 90 percről egyébként Készéi Fe­renc tömören csak ennyit mondott: — Megint csak úgy vélem, hogy nem következhet más, mint formajavulás, s a helyzetek jobb kihasználása. Ám annyiszor vártuk már ezt, hogy kár minden szóért, tet­tekkel kell bizonyítanunk; most például azt, hogy nem vagyunk rosszabbak a Stadler- nél. Mivel egyik fél sem szer­zett eddig sok gólt, lehet, hogy egy találat fog dönteni. Ezt pe­dig nekünk kell szerezni... A szombaton 13 órakor pá­lyára lépő kezdőcsapat a kö­vetkező utazó keretből kerül ki: Posza, Mitring, Kriston, Bimbó, Kolovics, Juhász, Sza­badi, László, Gersics, Bulato- vics, Bozsér, Soós, Szabó Z, Filipovics, Carajev és Kirch- mayer. Többen tartós „gyen­gélkedés” miatt nem élvezik a szakvezető bizalmát, Koltai pedig sérülés miatt nem áll rendelkezésre. (Fónai) „Nem becsülhetjük le ellenfelünket” Előrébb léphet a Rákóczi Nincs veszélyesebb ellenfél a gyenge ellenfélnél. Ha a szemben állót kevésre tak­sáljuk, tudását alá értékel­jük és fél vállról vesszük, gyakorta a „becsüst” éri a csalódás. Nos, most hasonló szituáció előtt áll a Rákóczi KFC labdarúgó együttese. A Jutas-Veszprém gárdája utolsó előtti a rangsorban, egész ősszel bukdácsol és mindössze egyszer hagyhatta el győztesen a játékteret. Legutóbb kisebb „palotafor­radalom” tört ki a házuk táján. A sportág két felsőbb osztá­lyában szokatlan módon szer­ződést bontottak valamennyi labdarúgójukkal, azaz vissza amatőrősítették őket. Játsz­hatnak, ha kedvük tartja, de érte anyagi ellenszolgáltatásra igényt nem tarthatnak... Nos, ez a veszprémi gárda lesz ma a kaposváriak ellen­fele, azé a Rákóczié, amely a második vonal legnagyobb bravúrját hajtotta végre va­sárnap Fehérváron az éllovas Gázszer FC legyőzésével. — Jobban tartok ettől a mérkőzéstől, mintha valame­lyik élcsoportbeli jönne hoz­zánk vendégségbe. Egész héten azt magyaráztam a játé­kosaimnak, hogy a Veszprém egyáltalán nem olyan gyenge csapat, mint az eredményei sejtetik, van annyi jó játékosa, hogy — ha nem vesszük ko­molyan — akár meglepetést is okozhat. Aztán a náluk vég­rehajtott rendteremtésről sem tudhatjuk, hogy mit vált ki a csapatukból — így summázta véleményét Bó'zsöny János edző, aki külön is felhívta já­tékosai figyelmét az ellenfél élvonalat is megjárt erőssége­ire, elsősorban Csíkre, Cso­rnaira és Kozmára, valamint a két idegenlégiósukra. A mai mérkőzésre (nem vasárnap lesz, amint a bérle­ten tévesen szerepel) a Rákó­czinál mindenki játékra kész. Nincs eltiltott, Novák is fel­épült, és várhatóan helyet kap a kispadon. Ez a csapat kezd: Milinte-Itvás, Mező, Meksz, Szabó-Hóbel, Tóth G., Hor­váth, Potpara-Miovecz, Csemyijenkó. Csere: Házi, Novák, Köves, Virág és Wah­ner. (Jutási) V. Nárcisz Kupa nemzetközi karateverseny Húsz érem a házigazdáknak Barcson rendezték meg az V. Nárcisz Kupa nemzetközi ka­rateversenyt. A rangos viadalon több mint 200-an mérettet­tek meg a különböző korcsoportokban. Á házigazda Barcsi Budo SE és Fudoshin SE mellett balatonszárszói, csurgói, pécsi és felsőszentmártoni sportolók képviselték a magyar színeket, míg Horvátországból és Jugoszláviából több mint száz karatéka érkezett. A házigazda barcsiak összesen húsz érmet — hat aranyat, ugyanennyi ezüstöt és nyolc bronzot — tartottak otthon. A balatonszárszóiak öt éremmel (két-két arannyal és ezüsttel, továbbá egy bronzzal), míg a csurgóiak négy medállal (két- két ezüsttel és bronzzal) térhet­tek haza. A világ élvonalába tartozó horvátok és jugoszlávok — akik már a jövő évi Milánóban rendezendő korosztályos vi­lágbajnokságra készülnek, s felmérő versenynek tekintették a barcsi viadalt — tizenhat számban állhatták fel a dobogó legmagasabb fokára. A somogyi érmesek. Leányok — kata. 7-8 éve­sek: 1. Csicsek Eszter (Barcsi Budo SE), ... 3. Németh Réka (Barcsi Budo SE). 13-14 éve­sek: 1. Kenyér Tímea (Balaton­szárszó). 15-16 évesek: ... 2. Jäger Eszter (Barcsi Budo SE). Fiúk — kata. 7-8 évesek: ... 2. Tefner Krisztián (Balaton­szárszó), 3. Szabó Zoltán (Bar­csi Budo SE). 11-12 évesek: ... 3. Egervári Fülöp (Barcsi Budo SE). 13-14 évesek: 1. Eskutics Attila (Barcsi Budo SE), 2. Kis Attila (Barcsi Budo SE). Senio- rok: ... 2. Csók Zsolt (Csurgó). Leányok — kumite. 7-8 évesek: 1. Csicsek Eszter (Bar­pást a Váradi, Kovács Zs. játék­vezetői kettős „dirigálja”. Ugyancsak a fővárosba uta­zik a Balatel-VIS Siófok SC „B” csoportos férfi kosárcsa­pata. Tatár István edző együt­tese az első körben „iszonyúan” elverte az újonc OSC-t, amely viszont az utóbbi hetekben ma­gára talált, s háromszor is győzni tudott. így egyáltalán nem lefutott mérkőzésről van szó. A ma este 18 órakor kez­sor került a tettlegességre. Az ideje korán kiállított vendég gyékényesi labdarúgó a játék­vezető „bántalmazásával” adta tanújelét egyet nem értésének. A derék sípmester természete­sen azonnal véget vetett a küz­delemnek. Már nem csak an­nak, ami- kettőjük között zaj­lott... Egy héttel később a gyéké- nyesiek otthon játszottak a bol- hásiakkal rangadót. Mindössze ötvenöt percig, mikor ismét sor került egy hazai játékos kiállí­tására. És a „forgatókönyv” szerint ő is rátámadt a játékve­zetőre, aki természetesen ezt a találkozót is befejezetté nyilvá­nította. A fegyelmi tárgyalások azóta esi Budo SE), 2. Németh Réka (Barcsi Budo SE). 11-12 éve­sek: 1. Tefner Viktória (Bala­tonszárszó), 2. Rajbár Renáta (Barcsi Budo SE), 3. Dunavári Petra (Barcsi Budo SE). 13-14 évesek: 1. Somogyi Anita (Bar­csi Budo SE), 2. Tausz Melinda (Barcsi Fudoshin SE). 15-16 évesek: 1. Jäger Eszter (Barcsi Budo SE), ... 3. Barics Eliza (Barcsi Budo SE). Fiúk — kumite. 7-8 évesek: ... 2. Horváth Tamás (Barcsi Budo SE), 3. Bíró András (Bar­csi Budo SE). 9-10 évesek: 1. Vidák Balázs (Barcsi Budo SE), 2. Molnár Péter (Balatonszár­szó), 3. Györkös Szabolcs (Ba­latonszárszó). 13-14 évesek: ... 3. Eskutics Attila (Barcsi Budo SE). 15-16 évesek: ... 3. Esku­tics Balázs (Barcsi Budo SE). 17-18 évesek: ... 3. Horváth Ádám (Csurgó). Seniorok: ... 2. Csók Zsolt (Csurgó), 3. Horváth Péter (Csurgó). Barcson játszott a Pécs PEAC-Falcotvade- Virovitica 38-30 (20-12) Legjobb dobók: Balogh P. (9), Balogh B. (7), Szőke (4), illetve Nemeskalo (13), Strija (6), Vargovic (4). Barcson játszott egymással előkészületi mérkőzést a jövő heti Ferencváros elleni bajnoki találkozóra készülő PÉAC-Falcotvade élvonal­beli női kézilabdacsapata és a horvát NB I „B” csoport listavezetője, a Virovitica Tvin. A horvát együttes megilletődötten kezdett; ez­után feljavultak, azonban a válogatott Nemeskalo hiába szórta a gólokat, a nyolcgó­los különbség a mérkőzés végéig megmaradt. Nyolc mérkőzésen huszonöt gól A megyei II. osztályú labda­rúgó-bajnokság — Északi csoport — 12. fordulójában a következő eredmények születtek: Horvátkút-Kapo- sújlak 1^1, Öreglak-Bala- tonújlak 2-2, Meszteg- nyő-Orci 1-2, Somogy- geszti-Zamárdi 3-1, Pata- lom-Tab 1-2, Karád-Bala- tonszentgyörgy 2-0, Bala- tonszabadi-Somogyvár 2-2, Táska-Andocs 0-0. Metzben kezd a Newcastle United Tegnap Genfben elkészítet­ték a labdarúgó UEFA Kupa nyolcaddöntőjének sorsolá­sát. A Ferencvárost búcsúz­tató angol Newcastle United a francia Metz otthonában kezd. Az első mérkőzéseket november 19-én játszák, míg a visszavágók decem­ber 3-án lesznek. Rene Higuita visszavonul? Elhagyja klubcsapatát, a Na­tional Medellint Rene Higu­ita, a kolumbiai válogatott népszerű kapusa. A játékos személyes okokra hivat­kozva döntött a távozás mel­lett. A hírek szerint a kitűnő „portás” visszavonul a lab­darúgástól. Amerikában Wynalda a legjobb Az Észak-Amerikai Labda­rúgó Szövetség Eric Wynaldát választotta meg az év legjobb játékosának. Az ország profi bajnoksá­gában (Major League Soc­cer) szereplő San Jose Clash amerikai válogatott csatára szerezte az MLS történeté­nek első gólját. Idegenben csapataink Nehéz hétvége vár a somogyi NB I-es csapatokra. Mind a kaposvári, mind pedig a siófoki kosárcsapat — akárcsak a kaposvári női röplabda együttes — idegenben lép pályára. A kosárlabda NB I férfi „A” csoportban aligha lehet győ­zelmi reménye a Klíma-Vili Kaposvári SE csapatának. Gel- lér Sándor jelenlegi együttese volt csapata ellen mérkőzik Budapesten a Dózsa György úton. A sokszoros bajnok és Magyar Kupa-győztes Danone- Honvéd válogatottakat vonultat fel, míg a vendég kaposváriakat sérülések tizedelik. A vasárnap 16 órakor kezdődő összecsa­Inkább a labdát... Egy szó, mint száz, nem szeret­nék a gyékényesi labdarúgó csapatnak mérkőzést vezetni. Isten őrizz, hisz elég lenne egy apró figyelmetlenség és máris kikapnék tőlük. Hogy név sze­rint melyiküktől? Ezt előre nem lehet tudni. Kérdéses, hogy az­nap a balhátvéd, vagy a közép­pályás e a rosszkedvű, avagy valamelyik jobblábas focista kelt éppen ballábbal. Csak any- nyi bizonyos, hogy az illető „támadó játékos”. A barcsi körzeti bajnokság negyedik helyezettje — egyik bajnokesélyese — két egymást követő fordulóban két kemény ügyet is letett a fegyelmi bizott­ság asztalára. Október 20-án Potonyban már a 16-ik percben dődő találkozót a dr. Gencsev, dr. Smied páros „fújja”. A Kaposvári Női RC élvo­nalbeli röplabdacsapata Ajkán vendégszerepei. A bajnoki ta­bellán a hazaiak állnak előke­lőbb helyen, s az sem a kapos­váriak mellett szól, hogy az utolsó három mérkőzésüket el­veszítették. így a ma 16 órakor kezdődő összecsapásnak (já­tékvezetők: Varga P., Kisházi) a Pólus-Ajka SE csapata az esé­lyese. A Balatel SE Kaposvári férfi extraligás röplabdacsapata ezen a hétvégén pihen. (Fenyő) lezajlottak. A két vétkes — Ste- fek Béla három, Bosnyák Zoltán négy éves — eltiltást kapott. De rajtuk kívül az egész csapat megsínylette az incidenseket, hiszen mindkét mérkőzés há­rom pontját az ellenfél kapta. Ha mindez nincs, ma a gyéké- nyesiek akár öt ponttal is ve­zethetnék a tabellát. így csupán negyedikek. Egyébként a gyékényesi sportkör vezetői is kaptak egy hasznosítható tanácsot a fe­gyelmi bizottságtól. A tisztes testület azt javasolta, hogy a jö­vőben elsősorban olyan játéko­sokat szerepeltessenek, akik le­hetőleg a labdát rúgják... és nem a játékvezetőt. Megszívle­lendő. J. R. Tommi Makinen a rajtnál A hétvégén rajtol és no­vember 6-án fejeződik be az idei rali-világbajnokság utolsó futama, a Catalunya Rallye. Valamennyi ismert pilóta elindul, köztük a már világbajnok finn Tommi Makinen is fotó: traco Diákolimpiái megmérettetés A Kaposváron rendezett diáko­limpia megyei lövész-döntőjé­nek dobogós helyezettjei. Légpuska, 20 lövés. Leányok. Általános iskolás korúak: 1. Csizmadia Rita (Gyakorló isk.), 2. Jakoda Zsu­zsanna (Munkácsy), 3. Tamás Andrea (Munkácsy). Csapat­ban: 1. Munkácsy M. G. 2. Csokonai Gyakorló isk. „A”, 3. Csokonai Gyakorló isk. „B”. Középfokú iskolai tanulók: 1. Sütő Tímea (Eötvös Műszaki isk. Kvár, 2. Huszár Patricia (Kinizsi Élelmsz. Kvár), 3. Séta Tünde (Eötvös L. isk. Kvár). Csapatban: Eötvös L. isk. Kvár, 2. Kinizsi Élelmiszeripari isk. Kvár. Igazolt sportolók, légpuska 40 lövés: 1. Hahóti Éva (Me- zőg.-i Szakközép isk. Kvár), 2. Sütő Tímea (Éötvös L. isk. Kvár), 3. Katona Judit (Mun­kácsy Gim. Kvár). Légpuska 20 lövés Fiuk. Általános iskolás ko­rúak: 1. Bogó Viktor, 2. Gál Zoltán (Mindkettő Kisfaludy isk. Kvár), 3. Bencze László (Ady E. Gimn. Nagyatád). Csapatban: 1. Kisfaludy isk. Kvár, 2. Ady E. Gimn. Natád, 3. Gyakorló isk. Kvár. Középfokú iskolai tanulók: 1. Kretskó Vilmos, 2. Böröcz Já­nos, 3. Pap Tibor, (mindhárom Rippl-Rónai Közl.-i szakközép isk. Kvár). Csapatban: 1. Rippl- Rónai Közl-i szakközép isk. Kvár, 2. Eötvös Műszaki isk. Kvár), 3. Széchenyi Ker-i és Vendégl. isk. Kvár). Igazolt sportolók 40 lövés: 1. Nyitrai Zoltán (Rippl-Rónai Szakközép isk. Kvár). ZF//F/MrfSí^Z9/I/AífmS//Zr S/ŐFOtf Te/./fey: 34/3ZŰ-345 70-es űf f/0Jrm jrfjrrf&Tr-/4/sjT0/jf jrfjrisjrf/riziM ZOLDFOK-NAPOK SIOFOKON november 6-7-8-án a KULTURÁLIS KÖZPONTBAN ERZSÉBET - KATALIN napi virágvásár, faiskolai áruk, virágtartók, selyemvirágok, kerti szerszámok vására 30-50% árengedmény VIRÁGKÖTÉSZETI BEMUTATÓ GYERMEKRAJZ-KIÁLLÍTÁS _________________________________________________________________(33821)

Next

/
Thumbnails
Contents