Somogyi Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-16 / 268. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1996. nov. 16., szombat ÚJ KÖNYVEK Mesél az erdő az állatokról A népszerű, keresett sorozat első része újra megjelent, és majd követi a többi rész is. A meséket Tony Wolf írta és illusztrálta. (748 Ft) L. COLINS-D. LAPIERRE Párizsi csata A négy éve tartó náci meg­szállás utolsó napjainak hite­les krónikája elevenedik meg. A könyv szerzői kitartó nyomozással kutatták fel a francia, amerikai, angol és német szereplőket. (1498 Ft) M. KUNDERA Elárult testamentum A világhírű író legújabb műve valóságos stílusbravúr; irodalmi esszét ír - regény­formában. (Európa, 650 Ft) C.G. JUNG Gondolatok a jóról és a rosszról „Minden káoszban van Kozmosz is, minden rendet­lenségben rend is rejlik. S minden önkényben folyton ott a törvény.” (698 Ft) ROBERT J. WALLER / Alomdalok E bölcs és megkapó, szívszo­rító, s elgondolkodtató regé­nyében Waller ismét ébren álmodott álmainkról ír. Arról, hogy 40, sőt 60 évesen is le­het újrakezdeni, és arról, ho­gyan válhatnak néhanapján valóra álmaink! A „Madison megye hidjai” című regény szerzőjének legújabb regénye már kapható. (990 Ft) A könyvek megvásárolha­tók a Fókusz könyvesbolt­ban: Kaposvár, Fő utca 13. Aranyban, sárban — Somogysimonyiban A dáma és a zalai lókupec — Jóképű ló volt az, két zala- komári cigány bolondult meg érte. Hiába bizonygatta a tulaj­donos fia, hogy se neki, se a kórházban lévő apjának esze ágában sincs eladni azokat a za­lai kupecoknak aztán beszélhe­tett! Csak ölré mentek a jószá­gért, ami lehetne akár a falu lova is, mert a gazda munkára bárkinek szívesen kölcsönadja. Ilyen az én Hegyi barátom, nem kér az egy fillért sem — se a ló­ért, se a traktorért. Azt mondja: örül, ha könnyíthet a mások ba­ján, a baj meg akármilyen kis falu ez, mégsem akar elfogyni belőle. Igaza lehet Bakos Gyu­lának. Ötvenkét ház, százegy lakó Megyeszéli szegényrokon ez a Somogysimonyi. Nem a Teremtő jóakaratán múlott, osz­togatott az bőkezűen a földi ja­vakból. Mégis elfogytak a né­pek a fűszeres illatú erdők karé­jából, nem is látni őket, csak novemberi gyertyalobogáskor. A hetven százalékban idősek lakta község lassú vajúdások árán formálódik újjá. Ott, ahol még a polgármester se vesz többet heti két kenyérnél — egyiket a áfész boltól, másikat (hogy talpon maradhasson) a helyi kisvállalkozótól — nincs bizalom már a szép szavakban. Bizonytalan idők szelét érzi, így aztán elzárkózik a beszédtől a Dózsa Vadásztársaság vad­őre. Három társaság harcol a környék erdeiért. Azt, hogy kié lesz, kié sem, a kisember orrára kötik legutoljára. A vadászház Simonyinak nem sok hasznot hajt, az idényben legfeljebb a kocsmába fogy néhány krigli- vel több a megszokottnál. — Itt van ez a Nagy Attila, a falugondnok. Ha kell fát haso­gat, ha kell gyógyszerért jár, is­kolásokat hord, vagy mint most is éppen ebédet oszt a rászoru­lóknak. A körzeti ápolónő is ezzel a busszal járja a vidéket, mert a doktor úr csak szerdán­ként jön Nemesvidról. Azért az egy napért is bevezettük a tele­font a rendelőbe — hogy sür­gős esetben tudják hol keresni. A vezetékes vizet már lenyög­tük, most gáz van nálunk — vakarja a feje búbját a simonyi elöljáró. Merthogy kevés már ide a józan paraszti ész, az idő meg sürget, november végéig le kell tenni a pénzt. — Körbe- kérdeztünk mindenkit — ma­gánszemélyt, közületet — ki akar gázt, ki nem. A postát és az orvosi rendelőt az önkor­mányzat magára vállalta, a la­kosságot legfeljebb a kistérségi pályázatból tudnánk támogatni. A postára amúgy is vigyázunk. Igaz, csak félnap tart nyitva, de legalább működik. Bálint Feri még a szomszédos Zalába, Or- mándpusztára is kihordja a pos­tát. Néhány kilométer, motorral nem a világ... Faluszél, temető. Sok anek- dotás régi öreg nyughelye. Nincs már, aki a helyükbe lépve krónikása legyen a szálló időnek. Rozsdás lakat a tömés­házak kapuján — süket csönd költözött a megereszkedett fa­lak közé. A tradíció együtt hal­doklik az elménőkkel: se népi együttes, se hagyományőrző egyesület, A jövőre nyíló ablak — akárcsak a múltba néző — homályos. A település egyetlen üzeme az Industrie Elektrik harminc betanított munkást foglalkoztat. Zalakomárban ketten dolgoznak, jövedelem- pótló támogatást négyen ha kapnak. Nyaranta még a hét­végi házak tulajdonosaitól csur- ran-csöppen egy kis alkalmi munka, de ezzel aztán ki is fújt a simonyi munkaerőpiac. — Minket azért irigyelnek, mert azt hiszik, dúskálunk a jó­ban. Pedig higgye el, minden fillérért keményen megdolgo­zunk. — Kovács Imréné egy éve nyitotta meg az alapvető élelmiszereket áruló diszkont boltját. Kanizsától Kaposvárig autózik, hogy a szerény vevő­körnek minden friss, és lehető­leg olcsó legyen. A két-három- százezer forintos havi forgalom önmagában kevés a megélhe­téshez. A család földet művel, állatokat tart, s ha megkérik rá, még a községben megtelepedett külföldiek háza táját is rendben tartja. — Ugye, szép? — mutat körbe a fagerendás nappalin. — Kerstin Wasner asszonyé, di- vatékszer-üzlete van Münchne- ben. A párja holland, s nincs olyan hónap, hogy itt ne volná­nak. Néhány éve még ez is egy elhagyott parasztház volt, ők valóságos paradicsomot vará­zsoltak belőle. Simonyiak keze munkáját is dicséri az épület. Kis ékszerdoboz a pusztuló faluban. Sziklakerttel, mester­séges tóval, igényes lakáskultú­rával és persze egy rakás jó­móddal. Tennivalóban Ková- cséknál sincs hiány, — porlad a cserép, vizes a fal, zsúfoltak a szobák —, ötletnél többre nekik mégsem futja. Egy kis kapálás, egy kis bámészkodás, aztán megy mindenki a sajátjába. Somogysimonyiba, 1996- ban sárral és arannyal közelít az Európa Unió. Csíky K. Erika Budapest vendége, Zucchero Az olasz táncdal a hatvanas években élte virág­korát, majd egészen a nyolcvanas évek végéig, Adelmo Fornaciari, azaz művésznevén Zucchero megjelenéséig kellett várni az igazi, nemzetközi formátumú sztárra. Az 1955-ben született Adelmo 11 évesen fogott gitárt a kezébe és már 15 évesen megalakította első együttesét. „Egy­szerűen nem bírtam elviselni az akkor uralkodó, divatjamúlt irányzatot, más utakat kerestem” - vallja ma. Zucchero 1987-re már igazi sztár, ek­kor fedezi fel ugyanis azt a műfajt, amely a mai napig a legjobban megy neki: a blues sajátos, Zucchero által kitalált változatát. Ebben az érzelmes olasz melódia és a rockos ritmus ötvöződik a komoly társadalmi mondani­valóval. Senza Una Donna című dala világsiker lesz, főképp azután, hogy 1991-ben elkészíti a dal duett-változatát is Paul Younggal. 1987-es Blue s című albuma egyedül Olaszországban egymillió 300 ezer példányban kel el, amely a mai napig is a legsikeresebb olasz poplemez. Rekedtes hangját szívesen adja kíséretként kollégáinak: még Luciano Pavarotti is hajlandó volt fellépni vele. De dolgozott Brian Augerrel, Miles Davisszel, Joe Cockerrel, Eric Claptonnal, Stinggel, Jeff Beckkel, Bonoval. A 41 éves sztár szinte mindenütt fellépett már, kivéve Magyarországot, de erre sem kell sokáig vámunk: november 19-én Budapesten, a Petőfi Csarnokban láthatjuk. Ferenczy Europress Utolsók a bizonytalanban Hatvan idős vagy beteg me­nekült ellátásáról gondoskod­nak még a hónap végéig a nagyatádi menekülttáborban. Ezekben a hetekben folyama­tosan szállítják el a még itt lévő eszközöket és berende­zéseket a debreceni átmeneti szállásra, ahol most közel öt­száz Nagyatádról átkerült menekült él. A költözködés­ben még segítenek a bosnyák menedékesek, akik családtag­jaikkal együtt még nyolcva- nan vannak a táborban. Egy tolmács is, aki az utolsók kö­zött hagyja majd el a várost. A hetes épületben fordít, segít eligazodni. Kérte, hogy nevét ne említsük, mert a Vajdaság­ban maradt lányának nem akar bajt okozni. — Nem tudom mi lesz • velem, ha el kell hagy­nom Nagyatádot — mondja a Tolmács (nevezzük őt így). Mindegy hova megyek, csak Magyarországon maradhas­sak. Itt sem lesz jó sorom, mert amikor két évvel ezelőtt idejöttem senki nem mondta, hogy kérjem a menekültstá­tuszt. Lehetett volna magyar igazolványom, munkát is vál­lalhattam volna. Lenne egy kis pénzem, amivel tudnék valamit kezdeni. Közülünk sokan kiköltöztek albérletbe, vagy megvettek maguknak egy-egy kisebb házat. He­tente 1760 forintot kapok, ez­zel nem lehet új életet kez­deni. Korábban, amikor két­ezer menekült volt a táborban sokkal több munkánk volt, ügyeltünk is. Többet is kap­tunk. Két év múlva megkap­hatnám a magyar állampol­gárságot, de az még nagyon hosszú idő. Nem tudok addig mit kezdeni magammal, ma­rad újra a menekülttábori élet. 2 A Tolmács a Horthy • Magyarországon szüle­tett Baranyában. Földműves volt örök életében. Tíz holdon gazdálkodott, maszek kocs­mát vezetett. Időnként mások és saját szórakoztatására ze­nélt is. Jól élt családjával. A föld mellett két hold szőlőt is munkáltak. Felesége, lánya segített ebben. Aztán mene­külnie kellett. — Kevés holmival, egyedül jöttem Magyarországra. Az első feleségemtől elváltam, a második Zombor mellett él. Vele levelek útján tartom a kapcsolatot. Az elindulásom után négy napig a Harkány­ban és Siklóson élő ismerő­söknél laktam. Ezután kerül­tem Atádra, ahol tolmácsol­tam. Két évig a karanténban dolgoztam. Az újonnan érke­zőknek nyolc-tíz napot kellett itt tölteniük, őket szereltük fel a legszükségesebb holmikkal. 3 Decemberben megszű- • nik Nagyatádon a mene­külttábor. A Tolmács válasz­tás előtt áll, lehetőségei nin­csenek. Visszamehetne Hor­vátországba minden nélkül. Ugyanez a sors jut neki itt is. Annyi pénze viszont nincs, hogy önállóan meg tudjon élni. Debrecenbe ő sem akar menni. Bízik sorsa jobbrafor- dulásában, de senkire nem támaszkodhat. Ha mégis a menekülttábori élet marad számára, akkor Bicskét vagy a közeli Vését választaná leg­szívesebben. Németh István Színes rizsszemek Kuala Lumpur egyik bevásárló- központjában készül a világ legnagyobb küamja, ami színe­zett rizsszemekből kirakott, hagyományos indiai mintázatú kép. A kép elkészítéséhez 1500 kg rizsre van szükség és a kész mű 442 négyzetmétert borít be fotó: feb-reuters Babits Mihály: Magyar irodalomtörténet arcképekben Közhelynek tűnhet, de mégis el kell mondani, hogy Babits Mihálynak nem­csak a lírája, hanem a prózája is a magyar irodalom legkiemelkedőbb csú­csai közé tartozik. 1993-ban jelent meg legutóbb „Az európai irodalom tör­ténete” című vaskos monográfiája, most pedig a „Magyar irodalomtörténet arcképekben”-t adta közre a Ferenczy Kiadó, a míves próza kedvelőinek. Napjainkban, amikor az értékes iro­dalom sajnálatos módon egyre inkább apályba szorul, külön öröm kézbe venni ezt a válogatást. Babits Mihály sohasem írta meg az egész magyar irodalom történetét. Mégis a szer­kesztő és összeállító, Fráter Zoltán a babitsi életműből egy olyan összege­zést nyújt át nekünk, amelynek segít­ségével részesei lehetünk a magyar irodalom legértékesebb vonulatainak, a régi magyarságtól kezdve egészen a „Nyugat” sugárzásáig. Ami az olvasót legjobban meg­fogja ebben a kötetben is, az elsősor­ban az író csodálatos gazdagságban áradó stílusa. Különösen megfigyel­hetjük ezt a „A Nyugat szelleme” című fejezetben. Ez teszi ki az össze­állítás oroszlánrészét. S nyilvánva­lóan. nem véletlenül. Babits Mihály távozott el utoljára a „Nyugat” első nagy nemzedékéből. S miközben ba­rátait, pályatársait miniatűr esszé-re­mekekben búcsúztatja (melyek nem­csak nekrológok, hanem egy-egy életmű fáklyaként lobogó megvilágí­tása is), önkéntelenül kiérezzük a so­rokból az egyik legszebb Babits-vers, az „Ősz és tavasz között” fájdalmas zokogását: „Barátaim egyenként el­hagytak... Nem tudjuk már magunkat megcsalni, óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!” Az egész fejezeten átsugárzik Ba­bits Ady-szeretete. A nagyváradi „Holnapinál kezdődött közös harc igazában a „Nyugatinál csúcsoso­dott ki. A „Nyugatinál, amely Babits Mihály megfogalmazásában „nyelv­újítást és lélekújítást is jelentett, kü­lönös szomját minden újnak...” Az Ady-ellen, pergőtűz szerű támadá­sokra így reflektált: „Ady semmikép­pen nem dekadens: ő az Elet mohó és rajongó szerelmese...” Ady költészetének eltérő értékelése is közrejátszhatott abban, hogy Babits a későbbiekben eltávolodott hajdani jóbarátjától, Kosztolányitól, aki soha nem fogadta el Ady vátesz-szerepét. Talán csak Kosztolányi 1936-ban be­következett halálakor ismerte el Ba­bits a volt barát igazi nagyságát: „Utolsó versei, melyek a magyar köl­tészet csúcsalkotásaihoz sorakoznak, mindenkinek a saját haláláról énekel­nek.” (Mintha Babits is érezte volna, hogy alig öt év múlva ő is elindul a végtelen útra...) Tóth Árpádot nagyon szerette. Ez a szerény, csendes, halk szavú költő „küzdelem nélkül mondott le a dicső­ségről, mint annyi minden másról... Mint egy szent jóságú égitest, mindig a fényes oldalát fordította felénk...” A nagyok árnyékában egyre inkább hajlamosak vagyunk a kisebbek elfe­lejtésére. Babits „A szerkesztő tollá”- ban Osvát Ernőnek állít méltó emlé­ket. „A szerkesztők szerkesztőjének”, annyi tehetség felfedezőjének. („A rügyekben Ő már meglátta a jövendő erdőt...”) A „Nyugat bölcse” indí­totta el Babitsot is a kibontakozás felé... Végezetül a kötet befejező tanul­mányából szeretnénk idézni. Ez a ta­nulmány, amely 1927-ben íródott francia közönség számára, a magyar irodalom legfontosabb eredményei­nek szinte aszkétikusan tömör össze­foglalása. Ám a terjedelmi okok sem korlátozták Babitsot a mindmáig ér­vényes konklúziók megfogalmazásá­ban: „A magyar a nyugati civilizáció őrének érezte magát Kelet védőbás­tyáján, de nem kellett-e őriznie a saját keleti egyéniségét is...?” (Mennyire összecseng ez Ady „Komp-ország” megfogalmazásá­val!) S harcunk, az irodalom harca is csak akkor lehet eredményes, ha a „magyar lélek sivatag-gyökértelensé- gét” sikerül megállítani. Az új érté­kek felfedezésével csakúgy, mint a régiek megőrzésével... Dr. Sipos Csaba

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents