Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-26 / 250. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1996. október 26., szombat A kaposvári üzemnek újabb kérője akadt A Videotoné lesz az MBKE B' Új termékek gyártását kezdték meg az MBKE kaposvári üzemében FOTÓ: KOVÁCS TIBOR A hírek szerint legkésőbb az év végéig pont kerülhet az összes szerződés végére, melynek értelmében a Videoton megvásárolja a kaposvári MBKE Kft-t. Ugyan még nagy a titkolózás az ügyben, a cégnél már több hónapja megkezdték a tulajdonosváltás előkészítését. A jelenlegi gazda, az osztrák CWAG-bank felkérésére két hónapja napjaink egyik sztár- mendzsere, a Videoton vezér- igazgatója, Széles Gábor koordinálja az üzem működését. Ha létrejön az üzlet, akkor a kaposvári gyár új rekordot állíthat fel: környékbeli üzemnek ugyanis még soha nem volt annyi gazdája, mint amennyi pár év alatt az MBKE Kft-nek jutott. A valamikor Egyesült Izzóként, majd Tungsramként ismert üzem a nyolcvanas évek végén került nehéz gazdasági helyzetbe. A cég amerikai tulajdonba került, ám a General Electric hazai vállalkozásainak sem ment valami jól, mert a gyárat végül eladták egyik üzletfelüknek, a Simark cégnek, melyet az osztrák Marcus Biegler jegyzett. Az üzletember nagyobb fejlesztésekbe kezdett, ám tervei nem váltak valóra, így a kaposvári üzem végül tavaly novemberben egy bécsi székhelyű bank, az CWAG tulajdonába került. A pénzintézet pedig a vállalatot két hónapja a Videotont irányító Széles Gábor gondoskodására bízta. A gyárban a hírek szerint már érződik a nemrég jött menedzsment munkájának jótékony hatása. Új üzletek köttettek. Elindult egy project, amely akár hárommillió német márkát is érhet, ha a német AB Electronic-kal sikerül aláírni a szeződést. Ugyancsak biztatóak azok a tárgyalások is, amelynek értelmében az EPI cégnek Ausztriába szállítanának majd űj termékeket az MBKE Kft-től. A szerszám- gyártásba új szakembereket vettek fel és az sem kizárt, hogy a ma háromszáz főt foglalkoztató üzem létszáma viszonylag rövid időn belül ezer főre bővülhet. A televíziógyártásnak azonban úgy tűnik, hogy hosszú időre vége, hiszen nem csak a kaposvári gyár, de a Videoton is felhagyott az összeszereléssel. Gerber András, az MBKE ügyvezető igazgatója szintén bizakodó. Szerinte a Videoton vezetésének komoly tervei vannak a kaposvári gyárral. Többek között új termékek gyártását szeretnék megkezdeni, de a kft jelenlegi fő partnerével a Tungsrammal is tovább bővülhetne a kapcsolat. A Videoton természetesen követelményeket is támaszt, melyeknek a kaposváriak igyekeznek megfelelni. A menedzsment tagjai így most intenzív számítógépes tanfolyamra járnak és a nyelvtanulást sem hanyagolják el, mert mint mondják: fel szeretnének készülni arra, hogy az új gazda segítségével külföldön is megállják a helyüket. B. Zs. Gyengénlátók munka nélkül A huszadik levéltári nap Kaposváron A múlt és a jelen somogyi agrárgazdasága Rekonstrukció Daránypusztán A daránypusztai Chemix-Ma- teriál Kft nyolcmillió forintot költött a környezetvédelmi és műszeres labor, valamint az irodaépület rekonstrukciójára. A társaságnál megkezdték a szociális blokk fűtési rendszerének átalakítását is. Atádi konferencia a csontritkulásról A szakma országos hírű képviselői, háziorvosok és a megye kórházainak szakemberei vettek részt Nagyatádon a csont- ritkulásról rendezett tanácskozáson. A találkozón szűrési és gondozási programokról is tartottak ismertetőt. Közalapítvány a beteg gyermekekért „Észak-Nyugat Somogyi Gyermekért” névvel, a városi kórház újszülött, csecsemő -és gyermekosztályának betegeiért hozott létre közalapítványt a marcali önkormányzat. A köz- alapítvány induló vagyona ötvenezer forint. Az egészség- ügyi munkavállalók kezdeményezésére adott támogatás célja az osztály jobb ellátása és a kiváló dolgozók jutalmazása. Időközi választásra készülnek Torvajon A torvaji önkormányzat működőképességének megőrzése érdekében a helyi választási bizottság időközi képviselői választást írt ki az üres helyek betöltésére. A jelöltajánlás ideje lejárt, az időközi választást november 3-án az általános iskola épületében tartják. Könyvtárrá alakul a barcsi bölcsőde Könyvtárrá alakítják a bezárt barcsi bölcsődét. A város két bölcsődéje közül az egyiket a gyereklétszám csökkenése miatt kellett bezárni, és az épület hamarosan a városi könyvtárnak ad majd otthont. Az átalakítás nemrég kezdődött meg, és a költsége várhatóan 800 ezer forint. A kivitelező a szakmunkásképző intézet. Jótékonysági nap Osztopánban Számítógéphálózatot szeretne létesíteni az osztopáni általános iskola a ma tartandó jótékony- sági nap bevételéből. Az egész napos rendezvényre a település apraja, nagyja hivatalos. A sporttal, játékos vetélkedőkkel, néptáncegyüttesek föllépésével színesített napot jótékonysági bál zárja. Ennek bevételéből szeretnék megvásárolni a Zsol- nay-módszerrel működő iskola számára a számítógépeket. A telefonközpontok technikai fejlesztése és a telefonkezelői munka más feladatokkal való összekapcsolása szinte teljesen kiszorította a vakokat és gyen- génlátókat a korábban sokuk megélhetését jelentő munkakörből. Forró Józseftől a Somogy megyei szervezet titkárától megtudtuk: a korábban jól működő telefonkezelői tanfolyamok megszűntek; a 16 kiváló eredménnyel végzett kezelőből ma már csak négyen dolgoznak. A klasszikus svéd gyógymasszázs mellé is betört a keleti masszázs. Bár a somogyi vak és gyengénlátó fiatalok közül is voltak, akik elvégezték az ezzel kapcsolatos tanfolyamot, többen nem vállalták a korábbinál megterhelőbb fizikai munkát. Megelégednek a nyolc és félezer forintos személyi járadékkal. Igaz, az idősebb generáció tagjai közül négyen ma is elismert gyógymasszőrei a megyei kórháznak, összességében a vakok mégis a foglalkoztatás mind több területéről szorulnak ki. A vidéken élők újabban házi- és kisállattenyésztéssel próbálkoznak. A magyar levéltárakra nem jellemző az elszigetelődés. Ezek az intézmények nem a tudomány elefántcsonttornyai, ahova csak néhány kiváltságos juthat be. — Dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke mondta ezt köszöntőjében tegnap Kaposváron a megyeháza nagytermében tartott huszadik levéltári napon. Huszonhetedik kötetét adták ki a somogyi levéltári évkönyvnek, és sikeres az Iskola és levéltár című kiadvány is, amelyből harminckilenc kötet jelent. A dr. Szili Ferenc levéltárigazgató elnökletével megrendezett levéltári nap Magyarország XX. századi agrárgazdaságát vette nagyító alá. Dr. Orbán Sándor, a Történettudományi Intézet nyugalmazott főmunkatársa a térség agrárproblémáit és megoldásuk alakulását elemezte. Dr. Király István történész a Viharsarok és a somogyi parasztság politikai útkeresését hasonlította össze, s a parasztmozgalmak jelentőségéről szólt. A dániai „csodára” emlékeztetett, amelyben Az kaposvári önkormányzatnak valamennyi intézmény költségvetését —, így a szociális gondozási központét is — le kellett csökkenteni az idén. Hatvanhét millió forint helyett csupán hatvankét millióval gazdálkodhat a központ. A hiányzó pénz pótlására pályázatot nyújtottak be a Népjóléti Minisztériumba, illetve a Phare-irodába. A 70 hajléktalan étkeztetésére szolgáló népkonyhára 1 millió 22 ezer forintot nyertünk a Népjóléti Minisztériumtól — mondta Szanyi Jánosné a központ vezetője. A pénzből konyhatechnikai eszközöket —, dagasztógépet és olajsütőt — vásároltunk. A helyben, jórészt kelt tésztából készült ételekből könnyebben gazdálkodjuk ki az uzsonnára valót. A házi tészta teával kiegészítve az otthonosabb étkezés illúzióját kelti. Egyetlen gondunk van: az augusztusban indult kiegészítő étkeztetésre csak egy évig biztosít keretet a pályázat. — A házi szociális gondoskodásban is történt előrelépés? — A Phare-program pályázatának elnyerése révén nyílt Kedves kaposváriak! A KAPOSCUKOR Rt. október 22-i közgyűlésén a többségi tulajdonos AGRANA nem választott újra igazgatónak annak ellenére, hogy a KAPOSCUKOR Rt. erre az évre nagyon jó eredményt várhat. Mindenkinek, aki bizalmával ajándékozott meg és a személyemet érintő nehéz helyzetben támogatott köszönetemet fejezem ki. Dr. Schultes Kari Október 28-án nyílik a BALATON FÜSZÉRT RT. megújult Nóra Áruház és C+C Áruház Siófokon (Baiatonszabadi út). Megszokott óriási választékkal, ingyenes és kényelmes parkolással, mérsékelt árakkal várjuk a lakosságot, viszonteladókat és vállalkozókat! Nyitva: hétfő-péntek 8-16, szombat 8-12 . BALATON FÜSZÉRT RT. \ Grundwig evangélikus püspök is szerepet játszott. Szántó László főlevéltáros előadásában az 1956 októberében zajló kaposvári agrárvita somogyi ösz- szegzésére vállalkozott. Dr. Sarudi Csaba, a közgazdaságtudomány kandidátusa szerint az aprófalvas somogyi településszerkezet, a kedvezőtlen területi adottságok, a mező- gazdaság és a falu válsága miatt érzékelhető a lemaradás bizonyos agrártérségekben. S hogy milyen perspektívái lehetnek az ilyen régióknak? — Nem országos és megyei programokkal kellene meghatározni a fejlődést, hanem a hasonló problémákkal küszködő térségek összefogására van szükség — állítja. Dr. Széles Gyula, a Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári Állattenyésztési karának egyetemi tanára előadásában arra utalt: a somogyi agrár- gazdaság feszültségpontjainak az agrárollóval összefüggő, megnövekedett ipari termékárakat, a belső piacvesztést tartja, valamint a 32-34 százalékos banki kamatlábakat. (Lőrincz) lehetőség a komplex házi segítségnyújtás megszervezésére. Ez a háziorvosi szolgálatra támaszkodó modellkísérlet, amelyben egy orvos, egy szakápoló, egy szakdolgozó, egy fizioterápiás szakasszisztens valamint egy szociális gondozónő dolgozik együtt. A szolgálat, az igényeknek megfelelő teljes ellátást biztosít. Ha az ápolás befejeződött, a szociális gondozónő veszi át a munkát, s elvégzi az egészségügyi ellátáson túl jelentkező háztartási feladatokat. A szociális gondoskodásnak ezt a formáját térítés ellenében vehetik igénybe a rászorulók. — Mikor indul a magasabb szintű ellátást biztosító modellkísérlet? — Ha átutalják a hat hónapra szóló 1 millió 250 ezer forintot. Elsőként a kaposvári dr. Müller Ferenc vezette 3. számú háziorvosi körzetben szervezzük meg a munkát. Ez a körzet jól példázza a lakosság szociális és egészségügyi helyzetét; a családi házakban jórészt vidékről beköltözött idős emberek, élnek, olykor több generáció együtt. Várnai Ágnes OREL -0- Molnár Kft. RÉSZLETRE IS! Opel Astra GL 1.4 SE 1994. 03. 1.450 E Ft Opel Astra GLS 1.4 SE 1994. 03. 1.460 E Ft Opel Astra GL 1.6 1992.01. 1.290 E Ft Opel Astra GL 1.4 Sedan 1994. 03. 1.420 E Ft Opel Vectra GL 1.6 1991. 10. 1.350 E Ft Citroen Xantia I.9TD 1994. 2.200 E Ft KÉSZPÉNZÉRT Opel Kadett 1.7D 1989, . 720 E Ft Zastava 1.1 1985. 220 E Ft 7400 Kaposvár, Füredi u. 153. Tel.: (82)314-425, 422-227. 422-228, Fax: (82)319-425 (33249) OSZTRÁK LAMBÉRIA HAJÓPADLÓ 12,5 mm 1 100-1 350 Ft/m2 16 mm 1 500-1600 Ft/m2 19 mm 1 850 Ft/m2 Áraink az áfát tartalmazzák. Érdeklődni: 5 TAB, Kossuth L. u. 176. S Telefon/fax: 06-84/320-272 PIACI KÖRKÉP Kaposvár Siófok Nagyatád Marcali Burgonya 22-30 30 20-30 25-35 Káposzta 25-30 40 25-35 40 Paprika Para30-100 80-150 70-150 80-120 dicsőm 120-200 200 150 140 Uborka 200 130-150 100-150 140 Zöldség 50-70 50-70 70 70 Tojás Sampi12-15 13-14 15 14 nyon 220-300 280 300 280 Hagyma 30 40 25-40 40 Banán 170 178 180 180 Alma 40-80 48-60 60-100 60 Karfiol 70-90 70-80 90 90 Saláta Kelká40 30 40 35 poszta 50 50 60-80 70 Karaláb 40-50 30 60 — Gesztenye 100-120 — 100 — Szőlő Savanyú120 — 40-80 80 káposzta 100 90 60-70 110 FELVÁSÁRLÁSI ÁRAK___________ Árak: Ft/kg Sertés marha növ. selejt juh nagyüzemi háztáji bika, üsző Kaposvár Pini Hungary 210 180 + minősítési, kompenzációs felár Kapos Ternero Bt +minősítési felár 205 180 130-135 205 130-135 Tab, Kaveczki Kft- 200 (95-130 kg) Barcs, Húsért Kft- 170 (130-180 kg)- 140 (180 felett) 215 Siófok 215-225 180 Siómente Szöv. 120-140 215 150-180 200 kg fölötti sertés 125-145 150-155 ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS Kaposvár, Éden kereskedés Vitái 96 Bt paprika 80-160 Ft/kg 60-120 Ft/kg paradicsom 70- 90 100-120 káposzta 15 18 uborka 80 90-120 burgonya 10-15 18 v. hagyma 15-20 15-20 tojás 11-12 11-12 alma 95-60 30-45 körte 80-100 70-90 Kalács is kerül a népkonyha asztalára Egymásra épülő ellátás