Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-25 / 249. szám

Megyei körkép; Nagy Imre az agrárpolitikus # Nyugdíjas-adományok Torvajnak (3-5. oldal) Somogyi tájak: Határon átívelő kapcsolatok a Dráva mentén # Költözik a varroda (6. oldal) Belpolitika: Mohácson átadták a német hajókat # Nem szolgálták meg a sikerdíjat _____(7. oldal) S íMXSYI HÍRLAP • • S __________________________________________________________________ V II. évfolyam, 249. szám Ára: 29,50 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1996. október 25., péntek Még kiosztásra várnak a Kögáz-részvények Települések párharca Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt igazgató­ságának leváltása miatt is­mét bizonytalanná vált, hogy mikor adják ki a tele­pülési önkormányzatoknak a Kögáz-részvényeket. Holott a három érintett - So­mogy, Veszprém és Zala - megye településeinek döntő többsége megállapodott nem­csak a céggel, hanem az ÁPV Rt-vel is: a beruházások ará­nyában kérik a részvények ki- ádását. Elfogadják, hogy nem azt az igazolt 4,1 milliárdos érdekeltségi hozzájárulást kapják, amellyel a cég tulaj­donát gyarapították, hanem ennek csak 61,64 százalékát. Időközben a megyei jogú vá­rosok szövetsége megtámadta a megállapodást, mert szá­mukra kedvezőbb, ha a lakos­ság arányában kapják meg a járandóságukat. Francsics Zoltán fonyódi és Mester Ká­roly somogyudvarhelyi pol­gármester jelentette be tegnap Fonyódon, hogy a törvényho­zás ismét egymásnak ugrasz­tottá az önkormányzatokat. Meggyőződésük: a lakosság érdeke is az, hogy a közösen megvalósított gázberuházá­sok arányában kapjanak a cég részvényeiből a települések. Somogy megyében több ön- kormányzat is kifejtette már véleményét, természetesen érdekeik szem előtt tartásával. Kivétel nélkül mindenki igényt tartana jogos járandó­ságára. Mindezek ellenére csaknem két éve húzódik a Kögáz Részvénytársaság részvényeinek kiosztása. Többen a kormány tehetetlen­ségét és nemtörődömségét emlegetik, hiszen a törvényi szabályozás már adott: esze­rint tavaly november 30-ig kellett volna egyezséget kötni a céggel az önkormányzatok­nak. (Folytatás a 3. oldalon) Megállapodást kötött a MÁV az IFOR-ral Vasútra váltó konvojok A vasúton történő szállítás­ról írt alá megállapodást Budapesten Sípos István, a MÁV vezérigazgató-helyet­tese az IFOR képviselőivel. A döntés értelmében a béke- fenntartó csapatok nehézfel­szerelésének java részét ezen­túl nem közúton, hanem vas­úton hozzák Taszárra. Az it­teni pihenő után egyébként Kaposvár térségéből minden­képpen vasúton kellene Né­metországba vinni a hadfel­szerelést, mert se Ausztria se Németország nem engedé­lyezi a közti szállítást ilyen hatalmas járművekkel. De­cember végéig hetente 5-10 szerelvény indul katonai fel­szereléssel Boszniába, illetve Szlovenszko Brodból ugyan­ennyi hozza az önjáró löve­geket, páncélozott autókat, munkagépeket és konténere­ket. Ezzel megszűnik a zsú­foltság és a balesetveszély a somogyi utakon, s csökken az utak leterheltsége is. Az első harckocsikat hozó szerelvény a múlt heti előzetes megálla­podások értelmében már a hét elején befutott Taszárra, s tegnap a második Boszniába tartó vasúti szerelvény lépte át Gyékényesnél a magyar ha­tárt. A budapesti aláíráson je­len volt a horvát vasutak ve­zérigazgató-helyettese is, aki garanciát vállalt a menetrend- szerű szállításra. Nagy Jenő Huszonnégy munka érkezett az 1956-os drámapályázatra Történelmet írt a színház Jeles András (középen) a pályázat egyik első díjasa Eörsi Istvánnal FOTÓ: TÖRÖK ANETT Kihirdették a két éve kiírt 1956-os drámapályázat ered­ményét tegnap este a kaposvári Csiky Gergely Színházban. A meghívásos pályázatra érkezett huszonnégy dráma közül a szakmai zsűri Jeles András Szenvedéstörténet és Hamvai Kornél Körvadászok című mű­vét találta első díjra érdemes­nek, s az alkotóikat egy-egy millió forinttal jutalmazta. A második díjakat Szilágyi Andor Pepe és Deák Ferenc Fojtás című drámájáért adták ki, har­madik Schwajda György Sám­soniak és Spiró György Quar­tett című munkája lett. Babarczy László igazgató la­punk kérdésére elmondta: a ka­posvári színház még ebben az évadban, tavasszal tűzi műsorra Hamvai Kornél Körvadászok című darabját, majd a követ­kező évad őszén a második dí­jas Deák Ferenc Fojtás című drámáját mutatják be, feltehe­tően majd egy másik címmel. A pályaművek után egyébként más színházak, így a budapesti Katona József Színház és a Vígszínház is érdeklőd- nek.(Tudósításunk a 3. oldalon) A Class Tej Rt-nél hamarosan feldolgozzák az utolsó liter tejet is Utcára tett kaposvári tejesek Véget ért egy újabb fejezet. A Class Tej Rt-nél december 31-én nemcsak az év ér véget. Abbahagyják a tej- és tejtermékek gyártását. Ezzel várhatóan mintegy 100-an kerülnek az utcára. Ma még dolgoznak, de a kefir napjai is meg vannak számlálva. Az indok: a részvénytársaság megszünteti a veszteséges ter­melési ágat. Januártól a Class Tej kereskedelmi tevékenysé­gét a Baranyatej Rt veszi át. A kaposvári részvénytársaság a tulajdonában lévő ingatlanok és ingóságok hasznosításával, va­lamint értékesítésével foglalko­zik. A kaposvári tejüzemben és a hozzátartozó két vidéki egy­ségben 1989-ben még 900-an dolgoztak. A kilencvenes évek elejétől fokozatosan csökkent a létszám. Kaposváron most 230 dolgozót foglalkoztatnak, közü­lük hamarosan százat elkülde­nek. A tervek szerint a megma­radt 130 dolgozóból 110-et a Baranyatej foglalkoztat, húsz embernek pedig továbbra is a Class Tej biztosítja a megélhe­tést. (Folytatás a 3. oldalon) Kisebbségi vezetők a költségvetésről A kisebbségi önkormányza­tok jövő évre tervezett költ­ségvetési támogatása reálér­tékben elmarad az ideitől. Egyebek közt ez hangzott el az országos kisebbségi ön- kormányzatok elnökeinek tegnap tartott tanácskozá­sán, ahol a résztvevők meg­állapodtak a pénzügymi­nisztérium képviselőivel ar­ról is, hogy az önkormány­zatok elkészítik javaslatukat a pénzek elosztásáról. Válaszút előtt az önkormányzatok Az önkormányzati tulajdon átadását és a jövő évi költ­ségvetés tervezetét is meg­vitatta tegnapi ülésén az Önkormányzati Szövetsé­gek Tanácsa. A hét országos önkormányzati érdekképvi­seletet tömörítő szervezet elnöke, Magyar Levente elmondta: az állam hatalmi túlsúlyának erősödését és az újabb központosító szándé­kot érző önkormányzatok válaszút előtt állnak. Magyar-osztrák gázvezeték avatása Horn Gyula miniszterelnök és Vranitzky osztrák szövet­ségi kancellár is részt vesz a jövő héten a Mól és az ÖMV közös beruházása ke­retében elkészült Győr-Ba- umgarten magyar-osztrák gázvezeték avatásán. Rendezetlen utak Tab határában Tizenegy napirendi pontot tárgyalt tegnap délutáni ülé­sén Tab város képviselő-tes- tülete. A városatyák egye­bek között megtárgyalták az állatok tartásáról szóló ren­delettervezetet és az önkor­mányzat tulajdonában levő mezőgazdasági területen át­haladó utak rendezetlen helyzetét is. Húszezer új áUomást kapcsol be az idén a Matáv Somogy megyében. Ezzel a ka­posvári, a marcali és a siófoki térségben is az országos átlagnál jobb lett az ellátottság, s a megyében befejeződött a teljes automatizálás is. Cikkünk a 3. oldalon fotó: török anett A privatizációt folytatni kell Felmentették tisztségéből Ko­csis Istvánt, az ÁPV Rt vezér- igazgatóját. Helyét november elsejétől Szabó Pál foglalja el - jelentette be a kabinet tegnapi ülését követő sajtótájékoztatón Kiss Elemér államtitkár. A kormány a privatizációs szer­vezet elnökének Kovács Árpá­dot nevezte ki, és a tizenegyből igazgatósági tagsági helyből 8- at betöltött. A jövő hét köze­péig remélhetően befejeződnek a még hiányzó személyekre vonatkozó nemzetbiztonsági vizsgálatok, és a kormány leg­később csütörtökön dönthet a további tagokról. A kormány nyilatkozatban is nyomatékkai megerősítette, hogy fontos a privatizáció folytatása, az ÁPV Rt jogszerű működése. A SOMOGYI HÍRLAP kérdésstafétája A látszatmunka fárasztó Dr. Németh Jenő: Vonzom az új feladatokat Vonzom az új feladatokat. Amikor a barcsi tanácshoz kerültem, akkor indult az új gazdasági mechanizmus min­den gondjával, bajával. A mi­nisztériumban az önkormány­zatiság feltételein dolgoztam. Most a területi közigazgatás átalakítása ad leckét. Mégsem fáraszt a munka. Akkor érzem lehangoltnak magam, amikor tehetetlen vagyok, pedig tu­dom, hogy mit kellene ten­nem. A látszatmunkánál ugyanis nincs fárasztóbb — felelte a Somogyi Hírlap kér­désstafétájára dr. Németh Jenó', a megyei közigazgatási hivatal vezetője. Interjúnk a 4. oldalon. Dr. Németh Jenő

Next

/
Thumbnails
Contents