Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-19 / 246. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1996. október 19., szombat Feleződő médiabirodalom. Josef von Ferenczy bejelentette: részvénytársasággá vonja össze müncheni, zürichi és budapesti cégeit. A társaság részvényeinek 49 százalékát kész lenne olyan partnernek eladni, aki nemcsak pénzügyi befektető, hanem médiaszakember és a vállalat irányításában is részt venne. Vállalkozásának stratégiai irányítását azonban továbbra is kézben tartaná. Azért jutott erre az elhatározásra, mert az elmúlt években a családi vállalkozás oszlopainak számító két fia elhunyt. Jogi fogyókúra. A jövő héten olyan javaslat kerül a kormány elé, hogy egy csomagban összesen 235 elavult jogszabályt helyezzenek hatályon kívül. Bizakodó katonák. Megnyugvással fogadta a HM, hogy a korábbi javaslatban előirányzott 1,8 milliárd helyett 196 millió forintot vonnak el a tárcától a 7 milliárdos megtakarítási csomag részeként. Ezt ugyanis néhány beruházás lassításával ki tudják gazdálkodni. Hitel, garancia. Az MDNP arra hívta fel a kormányt, hogy dolgozzon ki átfogó koncepciót a mind rosszabb helyzetbe kerülő kisvállalkozások megsegítése végett. Véleménye szerint mindenekelőtt a hitelgarancia intézményi rendszerének bővítésével és korszerűsítésével, a megfelelő anyagi források megteremtésével érhető el javulás. Félreértik. Torgyán József, az FKGP elnöke kijelentette: nem értik meg a Kisgazdapárt szövetségi politikáját azok, akik úgy gondolják, hogy egyetlen politikai erővel sem kíván együttműködni, ők a párt szövetségesének tekintik a Giczy György vezette KDNP-t. | November 4-én emlékeznek meg a forradalom mártírjairól Együtt ünnepelnek az ’56-osok A megosztottság és a belső viszályok hosszú évei után az idén végre együtt ünnepük a forradalom évfordulóját az ’56-os szervezetek. Tagjaik örömmel fogadták, hogy a kormányzat döntése nyomán nem a forradalom kitörésének napján, hanem november 4-én, a szovjet intervenció évfordulóján emlékeznek majd 1956 mártírjaira. Tegnap két fórumon is beszámoltak a jubileumi ünnepségek programjáról. A Történelmi Igazságtétel Bizottság tájékoztatóján elmondták: várhatóan minden jelentősebb társadalmi tömörülés ott lesz a közös ünnepségeken. A 40. évfordulót köszöntő rendezvényeik október 22-én kezdődnek. E napon tartják a műegyetemi megemlékezést, amelynek részvevői a Bem térre, onnan pedig a Szentháromság térre vonulnak, s a Mátyás-templomban ünnepi szentmisén vesznek részt. Másnap megkoszorúzzák Nagy Imre szobrát, majd a Széna téren, a kispesti temetőben és a Corvin közben emlékeznek a négy évtizeddel ezelőtt történtekre. A Bem téren ünnepi nagygyűlést tartanak. A Belügyminisztériumban arról számoltak be, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 40., illetve a Magyar Köztársaság kikiáltásának 7. évfordulójával kapcsolatos rendezvények részeként október 22-én, a Nemzeti Múzeumban kiállítás nyílik a 20. század történetéről. Este díszelőadást tartanak a Vígszínházban, ahol Göncz Árpád államfő mond beszédet. Október 23-án az Országház előtt ünnepélyes zászlófelvonással kezdődnek az események. A Kossuth téri új emlékműnél meggyújtják a „Forradalom lángját”, majd a Parlament épületében kitüntetéseket nyújt át Göncz Árpád köztársasági elnök. A szerződés jogtalanságát csak bíróság mondhatja ki A kormányfő bukását jósolják A jelenlegi válság a miniszterelnök bukásához vezethet - jelentette ki Demeter Ervin, az MDF képviselőcsoportjának vezetője. Szerinte ugyanis a privatizációs szervezet összeomlott, s ezért a kormányt, illetve Horn Gyulát terheli a felelősség. Tocsik Márta védőügyvédje vitába szállt a rendőrség sommás elmarasztalást tartalmazó közleményével. Az MDF tájékoztatóján azt állították: csődöt mondott a jelenlegi privatizációs modell, amelynek szervezeti rendjét a mostani kormány alakította ki. Ezért a felelősség a konstruktív bizalmatlansági elv alapján a miniszterelnököt terheli. Szintén tegnap történt, hogy Tocsik Márta védőügyvédje szót emelt a rendőrség csütörtökön kiadott közleménye ellen, amely így fogalmazott: „A bűnügy kiemelkedő tárgyi súlyára figyelemmel az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatósága - az ügyészi szervekkel szorosan együttműködve - soron kívül, nagy erőkkel teljesíti a törvény által meghatározott, szükséges és a hatáskörébe tartozó nyomozási cselekményeket (házkutatásokat, kihallgatásokat stb.). A büntetőeljárás megindítását követően a 804 millió forint jogtalan kifizetésből eddig 500 millió forintot biztosítottak az eljáró hatóságok.” Szőgyényi József rámutatott: egy szerződés jogszerűségét természetesen lehet vitatni, bíróság elé vinni, de annak jogosságát vagy jogtalanságát csak a bíróság mondhatja ki. A rendőrségnek pedig legfeljebb alapos gyanúja vagy belső meggyőződése lehet, hogy jogtalan volt az ÁPV Rt kifizetése. A szerződés jogtalanságának ’ kinyilatkoztatása enyhén szólva furcsa. Rózsa András, az ORFK helyettes szóvivője nem kívánta módosítani a rendőrség közleményét. Itthon a világhírű tudós Teller Ede tegnap Horn Gyula miniszterelnök meghívására Budapestre érkezett. Az USA-ban élő 88 éves fizikus kéthetes látogatása során felkeresi Paksot, találkozik közéleti vezetőkkel, előadást és sajtókonferenciát is tart fotó: feb/diósi imre A pénz nem beszél A „manifaktúra” őrzi az üzleti titkot Mint jelentettük, új százforintos érme kerül forgalomba, csatlakozva papír, illetve nagyobb méretű és meglehetősen népszerűtlen fém címlettársához. Munkatársunk annak próbált utánajárni, hogy a jelenleg használatos fémpénzek verése mennyibe kerül. Hivatalosan hétfőn debütál az újszülött 8 grammos fizetőeszköz, amely 15 százalékkal kevesebbet nyom, mint idősebb testvére. Előállításának darabonkénti költségéről elsőként a jegybank illetékeseit kérdeztük. De csupán azt tudtuk meg, hogy egy- egy mini 1 forintos előállítása a névérték többszörösébe kerül, s hogy az új két színű (bicolor) százas külső része nikkellel, belső magja pedig réz és cink ötvözettel borított acél, tehát már alapanyaga sem olcsó. A Magyar Pénzverő illetékesei megerősítették: a pénz(csi- nálás) ára üzleti titok. A cég ugyanis immár részvénytársaság, s mint ilyen, önköltségi és más adatait e titokkategóriába sorolhatja. Az új százas ára tehát kide- ríthetetlennek bizonyult. Azt azonban megtudtuk, hogy tavaly a 2 forintost 4,48-ért, az 5-öst 4,96-ért, a tízest 8,67-ért, a 20-ast kereken 8-ért, az 50-est 10,86-ért, a „nagy” 100-ast pedig 10,91-ért készítették. (Eszi) A BITT Kft. BÉRBE ADJA Kaposvár, Pázmány P. u. 62. sz. alatti ÉLELMISZERÜZLETÉT Az üzemeltetői pályázatokat Kaposvár, Rákóczi tér 9-11. címre kérjük benyújtani. Információ: 82/319-364 (32429) ÚTBA ESIK 1ÖVET - MENFT A TAKARF.KSZÖVFTKF.7.F.T A Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet változatlanul biztos partnerként szíves figyelmébe ajánlja egyre bővülő pénzügyi szolgáltatásait: O jó kamatozású könyves betéteit, köztük a 13 hónapra lekötöttek O a rugalmasan használható értékpapír jellegű betéteket: matracot, kamatjegyet, takarékszelvényt, O pontos számlavezetést, mely ráadásul sokkal kisebb költségfelszámítás mellett sokkal nagyobb kamatot hoz, O valuta vétel-eladást Nagybajomban és Kaposváron a Zárda utcában, devizaszámla vezetést egyenlőre Nagybajomban, O egyéb pénzügyi szolgáltatásait O Érdeklődésre kirendeltségeink tájékoztatják széles hitelkínálatunkról. Várjuk megkeresésüket valamennyi kirendeltségünkön és betétgyűjtő pénztárainknál: Nagybajom, Kaposvár I., Kaposvár II., Kutas, Kadarkút, Somogysárd, Somogyjád, Hetes, Csököly, Kaposfő, Juta, Osztopán, Kaposmérő, Fő u. 109-111. Füredi u. 49-51 Zárda u. 21. Petőfi u. 77. Hősök tere 3. Szabadság tér 12. Béke u. 1. Vikár B. u. 5. Kossuth u. 2. Kossuth L. u. 165. Szabadság tér 5. Május 1. u. 4. Hunyadi u. 23. NAGYBAJOM ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET A RÉGI BARÁT AZ ÚT VILÁGBAN (32039) Rózsákat, gyümölcsfákat, díszcserjéket ismertető nagy árjegyzékünket kérésére díjmentesen megküldjük Vidéki növény megrendeléseket postán pontosan teljesítjük. Kertészetünk hatvanhat esztendeje áll a növénybarátok szolgálatában. _ Szálkái Kertészet, 1365 Budapest, Pf. 5/206. § AERO-PLUS KFT böhönyei telephelyére keres:- termelésvezetőt- adminisztrátort A társaság tevékenységi köre: gombatermesztés és feldolgozás, zöldségtartósítás, magtisztítás, mg. termék nagykereskedelem. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a 82/471-002 sz. telefonon. (32366) TELEFONVONAL MOST csak 9900 Ft + áfa minden megkötöttség nélkül! Telefonok részletre. Volán Elektronika Kapossystem Kft Kaposvár, Fő u. 28. Tel.: 82/312-976, 06-20-423-719 _______________________1213121 OSZTRÁK LAMBÉRIA HAJÓPADLÓ 12,5 mm 1 100-1 350 Ft/m2 16 mm 1 500-1 c600 Ft/m2 19 mm 1 850 Ft/m2 Áraink az áfát tartalmazzák. Érdeklődni: m TAB, Kossuth L. u. 176. 2 Telefon/fax: 06-84/320-272 Üzemgazdászok, közgazdászok részére MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐI szakvizsga felkészítő tanfolyamot indítunk V Jelentkezés: PATE Továbbképzési Osztály Kaposvár, Guba S. u. 40. Telefon: 82/314-155/146 (32582), I Somogyacsa Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet jegyzői állás betöltésére 1997. január 1. napjától. Feltételek: büntetlen előélet, Állami és Jogtudományi Egyetem vagy Államigazgatási Főiskolai végzettség, legalább 2 éves közigazgazgatási gyakorlat. Pályázathoz mellékelni kell: oklevelének fénymásolatát, szakmai önéletrajzot és 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. PályázatotSomogyacsa Önkormányzat polgármesterének címezve (7283 Somogyacsa, Kossuth u. 187.) kell benyújtani a hirdetés megjelenését követő 20 napon belül. Bérezés Ktv. szerint, megegyezés alapján. Lakást biztosítani nem tudunk. Bővebb felvilágosítás: 84/377-604 telefonon. Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata PÁLYÁZATOT HIRDET a SANOVITA Rt-ben meglévő 48 310 000 Ft címletértékű részvényeinek minimum névértéken történő értékesítésére. A közgyűlés a pályázatok elbírálása során a legmagasabb árfolyamot kínáló pályázót tekinti nyertesnek. A pályázat beadási határideje: 1996. október 25-én 13.00 óra. A pályázatokat írásban a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságához kell benyújtani. (Kaposvár, Kossuth tér 1., IV. emelet 411. szoba). ______(32757) A stra Family. A legújabb családtag. Az Astra Family az 1997-es modellév jegyében született Elég tágas a családi hétvégékhez, praktikus az üzleti használathoz, nagyobb bevásárlásokhoz, vagy a közkedvelt szabadidős tevékenységek kellékeihez. Tehát az Astra Family a család összes tagjának az igényeit kielégíti. Alapfelszerelései: vezető- és utasoldali légzsák • központi zár • szervokormány • hátsó fejtámlák • állítható magasságú vezetőülés • elektronikus indításgátló • CAR 300 rádiós magnó • a karosszéria színére festett visszapillantó tükrök és lökhárítók • színezett üvegek • ködlámpa • 14 collos keréktárcsák • fordulatszámmérő. OPEL MARCALI 8700 MARCALI Berzsenyi u. 97. Tel.: 85/312-422 Fax: 85/312-020 OPELS OPEL MOLNÁR 7400 KAPOSVÁR Füredi út 153. Tel.: 82/422-227, 82/422-228, 82/314-425, Fax:82/319-425