Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-18 / 245. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVAR 1996. október 18., péntek „Gyermekrendőrök” a zebrán Gyermekrendőrök segítik a Németh István Általános Iskola előtt a gyalogosok átkelését. Az aprócska „rendőrök” tanév végéig minden reggel 7 óra 20-tól 7 óra 45-ig rendőrsapkával, jelzőtárcsával — bátorsággal, s némi tanári segítséggel;— állnak ki az útra, hogy társaik épségben és biztonságban kerüljenek át az úttest túloldalára fotó: török anett Kapcsolatait szélesíti a Somogyi Fotóklub Új helyre, új tagokat is várnak A négyszeresen nívódíjjal, Kiváló Együttes címmel és más elismerésekkel is büszkélkedő Somogyi Fotóklub új helyet keresett és kapott Kaposváron. Mint azt Szentiványi Árpád, az egyik legrégebbi somogyi amatőr művészeti alkotóközösség vezetője elmondta, a szakszervezeti székházban megszokott helyükről kiszorultak, s Király Zoltán, az Együd Árpád Városi Művelődési Központ igazgatója készségesen biztosított- új otthont számukra. Olyan övezetet kaptak az intézményben, ahol megfelelő körülmények között tarthatják összejöveteleiket, megrendezhetik a különböző tárlatokra küldendő kollekciók házi zsűrijét, amely nem nélkülözi a vitákat sem. Nem beszélve arról, hogy a közművelődési intézmény előterében, illusztris vitrinben mutathatják be majd a folytonosan gyarapodó sikerek „trófeáit”: az 1958-ban létrejött közösségnek ugyanis jócskán van mivel büszkélkednie. Művelődéstörténeti szempontból is jelentős például az az óriási dokumentáció ami az 1962 óta megrendezett Barátság Hídja nemzetközi tárlatok sorsáról mesél. Az idei, 18. alkalommal megrendezett „fotósrandevú” nemcsak a jelentkező országok alkotóinak és a beküldött képek számának fényében volt sikeres, hanem a közönség érdeklődése szempontjából is: több mint ezerhatszáz nézője volt a Vaszary Képtárban, Kaposváron. A Somogyi Fotóklub vezetője elmondta, hogy a városi művelődési központ kiállítási programjához szervesen kívánnak kapcsolódni a különböző fotóművészeti bemutatókkal. Hamarosan kollektív tárlaton szerepelnek Marosvásárhelyen, meghívták őket a csehországi Zlin városába, s szeretnék folyamatossá tenni a kapcsolatot a kaproncai fotóklubbal is. Miután a tizenhat „törzstag” zöme az idősebb korosztályhoz tartozik, az egyik legfőbb törekvésük a fiatalítás, hogy úgymond legyen kinek átadniuk a stafétabotot mind a klubéletben, mind a nemzetközi tárlatok szervezésében. Ahogy Szentiványi Árpád fogalmazott: jó lenne, ha nem csupán a „kontinensek közötti” tárlatokra küldenének friss munkákat a helybeli és somogyi fiatalok, hanem a klubéletben is folytonosan jelen lennének. Kaposváron ugyanis a művészi igényű fotózásnak a század első évtizedeire visszanyúló hagyományai vannak, melyek történeti feldolgozását immár halaszthatatlan feladatának tartja a klubvezető. T. T. Hanyag munkáért nem fizetnek a szerelőknek Hatezer csillagpontos lakás A sávház négyszáz méteres körzetében már érezhetik a kaposváriak a csillagpontos kábelrendszer előnyeit. A tévéhálózat átépítése során 3100 lakást láttak el külön kábelekkel a régi elavult, fűzött rendszer helyett. Angol nyelvű könyvek ajándékba A NATO karitatív szervezetének ajándékaként angol nyelvű könyveket adott át a napokban a Munkácsy Mihály Gimnázium 9. B. osztályos tanulóinak Kisbenedek Sándor őrnagy. A karitatív szervezet öt évvel ezelőtt jött létre azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a volt szocialista országok gyermekeinek. Magyarországon elsőként két vidéki iskolát — egy kaposvárit és egy pápait — ajándékoztak meg angol nyelvű könyvekkel. Kerékpártúra óvodásoknak A Temesvári úti óvoda egészséges életmódra nevelő, életvitelt alakító programjában már hagyomány a tavaszi-őszi kerékpártúra. A hét végén rendezett túrán harminchármán vettek részt. A négy-öt éves kicsik tíz kilométert tettek meg a dese- dai kerékpárúton. Legközelebb tavasszal szerveznek kerékpáros túrát a Temesvári úti óvodában. Felújítják a ravatalozót Felújítják a kaposvári temetők ravatalozóit. Ezt is jóváhagyta a temetkezési szolgáltató kft legutóbbi taggyűlése. Kiemelt feladatnak tekintik a gyors információ továbbítás feltételeinek megteremtését és a szolgáltatás korszerűsítését. A feltételek minőségi javulását eredményezte az új díszruhák beszerzése és az öltözők karbantartása. Álláslehetőségek kaposváriaknak Több álláslehetőséget is kínálnak a munkanélkülieknek a munkaügyi központ kaposvári kirendeltségén. Öt szerszámkészítőnek, tíz varrónőnek, egy CNC marósnak és négy péknek tudnak munkát ajánlani. A cégek kaposvári lakosok jelentkezését várják, mivel útiköltség térítést és szállást nem tudnak biztosítani. / Éjszakai busztolvaj Áruval együtt lopták el egy kaposvári lakos kisbuszát a napokban, az éjszakai órákban. Az okozott kár több mint két millió forint. A Kaposvári Rendőrkapitányság lopás bűntette miatt rendelt el nyomozást az ismeretlen tettes ellen. — Nemrég kezdtük meg a szerelést a Béke-Füredi lakótelepen — mondta dr. Orosz László, a Kapos Kábel Kft igazgatója. — A Búzavirág utcától indulva, egyszerre 200-500 lakásban végezzük el az átépítést. Ebben az évben még 3500 lakásban szeretnénk átállni a párhuzamos rendszerre. A kft tervei szerint 24 hónap alatt fejeződik be a csillagpontos rendszer kialakítása a városban. A lakótelepek után, várhatóan a jövő nyáron kezdik majd meg a munkát a belvárosban. A szerelést alvállalkozók végzik, s a lakók szerint nem mindenhol kifogástalanul. Bár a közös képviselők még a szerelés megkezdése előtt részletes tájékoztatást kapnak, nem mindegyik ismerteti a lakókkal az ott elhangzottakat. Az igazgató hangsúlyozta: csak akkor fizet a cég az alvállalkozónak, ha a lakó aláírásával tanúsítja, hogy a munkát rendesen elvégezték. Ha kárt okoznak a lakásban (például megrongálják a tapétát vagy a padlót) azt 1985 óta tart a kapcsolatunk a tomiói nyolc évfolyamos gimnáziummal — mondta Mihály- falvi László, a Táncsics gimnázium igazgatója. — A finn iskola küldöttsége a mi tavalyi látogatásunkat viszonozta. Á vasárnapot a vendéglátó családokkal töltötték a gyerekek. A hét többi napjára úgy állítottuk ösz- sze a programot, hogy ne csak Kaposvárt lássák a diákok, hanem az ország más vidékére is eljussanak. Egyébként sokkal külön jegyzőkönyvbe kell foglalni, s a cég vállalja a kártérítést. A panaszokat a régi faházból nemrég a Szántó utcai épületbe költözött ügyfélszolgálaton lehet bejelenteni. A csillagpontos rendszer egyik előnye, hogy a társasházakban sem kell a szomszédokhoz alkalmazkodni, minden család maga választhatja meg, milyen csatornákat akar nézni. Három programcsomagból választhatnak a lakók: az alapszolgáltatás a Magyar 1, Magyar 2, a Kapos TV és a Duna TV adásait tartalmazza. Az emelt program — ezeken kívül — az eddig nézhétő műholdas csatornákat foglalja össze. Az extra program pedig új szolgáltatásokat tartalmaz: a Spektrum TV magyar nyelvű természetfilm csatorna, a Viva Szív TV és a Vox zenés csatorna, a Super RTL adásaira a szórakoztató műsorok jellemzők. Október 1-től a magyar nyelvű TV 3 adásaival bővült a kínálat, amelynek programjában fiitöbbet tudnak rólunk, mint mi a finnekről. Két napig Budapest nevezetességeivel ismerkedtek a finn v gimnazisták, Szennában megcsodálták a falumúzeumot, jártak a bogiári bor és üdítőüzemben és sétáltak a Balaton partján is. A szegedi dóm és az ópusztaszeri Feszty körkép megtekintése is hozzájárult ahhoz, hogy teljesebb képet alkothassanak Magyarországról. Természetesen a gimnázium mindennapi életébe is bekapcsolnék, magazin, hírek, szolgáltató jellegű műsorok és játékos vetélkedők egyaránt megtalálhatók. Az átszerelés után minden lakóval egyedi szerződést köt a Kapos Kábel Kft. Dr. Orosz László szerint a tervezettnél többen kérték eddig az alapprogramot, a családok 36 százaléka voksolt az emelt program mellett, 36-40 százalékuk pedig az extra szolgáltatást választotta. A cég számára azért is kedvezőtlen ez az arány, mert a bevételek — részben — a fejlesztés forrásai. A városban — habár sokan nézik — mindössze 2000-2400 család fizet elő a HBO-ra. A kft őszi kampánnyal próbálja bővíteni az előfizetők körét: októberben és novemberben ajándékot is adnak a szerződés mellé, januárban pedig több millió forint értékű elektronikai cikket sorsolnak ki a HBO-ra előfizetők között. Az igazgató bízik benne, hogy a csillagpontos rendszerre való áttéréssel jobban ki tudják szűrni a kalózkodókat, s mivel minden lakóval külön szerződést kötnek, be tudják hajtani a több millió forintra rúgó tartozásukat is. S. P. G. lódtak: nyelvi órákat, testnevelés és matematika órát látogattak. Nézőként részt vettek az iskola jubileumi váltófutás versenyén is, ahol a millecentenárium tiszteletére 1100, a magyar oktatás évfordulójára 1000, s a gimnázium fennállásának jubileuma alkalmából 190 méteres távon versenyeztek a tanulók. A tor- niói iskola énekkara nagy sikerű koncertet adott a Táncsicsban, majd tegnap búcsúesten köszöntek el vendéglátóiktól. A kaposvári gimnázium diákjai várhatóan két év múlva látogatnak majd Finnországba. S. P. G. Virágcsere A városgondnokság munkatársai befejezték a téli virágok ki- ültetését Kaposvár terein. Mintegy 600 négyzetméternyi alapterületen — a Kossuth, a Petőfi és a volt Latinca téren — az egész nyáron át pompázó növényeket kicserélték százszorszépekre és árvácskákra. A virágok tavasztól már szemet gyönyörködtető színes szőnyegként díszítik a váróst FOTÓ: KIRÁLY J. BÉLA Finn vendégek a Táncsicsban Napok óta finn szótól hangos a Táncsics gimnázium. Harminc- nyolc finn diák és öt tanár vendégeskedik Kaposváron az intézmény meghívására. Szanálások Kaposváron A négy éves várospolitikai terv részeként tovább folytatódik Kaposváron a Berzsenyi, a Kanizsai és a Vár utca szanálása. A belvárosi kiköltöztetésekkel párhuzamosan a polgármesteri hivatal célszerűnek tartja a csökkentett paraméterű lakásprogram folytatását. Az elképzelések első része 1993-94-ben valósult meg a négysávos út bővítésével, ezt most követi a Berzsenyi utca nyugati oldalának beépítése, valamint a József Attila utca és a Vásártér összekötése. A harmadik ütem a napokban kezdődött: három Vár utcai házból költöztették ki a lakókat. A 28 önkormányzati bérlakásban öt önkényes beköltöző és tizenkét jogcím nélküli rosszhiszemű lakáshasználó élt, nekik természetesen nem biztosít lakást az önkormányzat. Kedden a szakemberek lekötötték a vizet, a villanyt és a gázt a házakról, s nekiálltak a bontásnak. A jelenlévő hatósági képviselők döbbenetes állapotokat találtak: ajtó ritkán állta útjukat, legfeljebb téglákra fektetve, rongyokkal teleszórva — fekhelyül szolgáltak. Információink szerint hét Veszélyeztetett kiskorút érintett az intézkedés, ám mindegyikükről gondoskodtak a szülők, senkit sem kellett állami gondozásba venni. A 11 jogszerű bérlőt a hivatal elhelyezi: részben megüresedő ön- kormányzati bérlakásokba, részben az új 12 lakásos Ná- dasdi utcai sorházba. A Kanizsai utca 56-ból is idehelyezik a két bérlőt, ezzel a Rákóczi iskolával szembeni hat lakás is szanálható lesz. Az új ingatlanokat valamennyien elfogadták, s azokat kiutalták részükre. A többi Vár utcai házra hosszútávon ugyanez a sors vár, az elképzelések szerint buszpályaudvar és szolgáltatósor épül a területen. — Az intézkedésektől a belvárosi közbiztonság javulását is várjuk — mondta dr. Kéri Lajos aljegyző.— Célszerűnek tartjuk a Nádasdi utcaihoz hasonló, csökkentett paraméterű lakások építésének folytatását. Ha évente 10-12-vel tudnánk bővíteni ezek számát, néhány év alatt meg lehetne szüntetni a belvárosban a leromlott állapotú házakat: a Berzsenyi utca elején, az Ady Endre utca belső udvaraiban és az Irányi Dániel utcában még jócskán akad belőlük. Katona József PEUGEOT PARTNER. Ahogy megálmodta. A Peugeot Partner magáért beszél: gazdaságos 71 lóerős dízel- motoros, és 75 lóerős benzinmotoros változatban is kapható. Három köbméteres rakodóterébe bármilyen rakomány - akár 800 kg-ig - praktikusan elfér. Kényelmes, akár egy személyautó. Kiváló menettulajdonságai ugyanúgy szolgálják a vezetés örömét, mint az aktív és passzív biztonságot. Legyen a haszon élvezője! B és M kft. BALATONBOGLÁR Klapka u.17. Tel.: 85/353-521 PARTNER PEUGEOT Vezetni mindig élvezet Ezzel a Partnerrel nagyra lehet. Nyílt nap október 19-20-án. Nyeremények, akciók!