Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-02 / 230. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP VELEMENYEK 1996. október 2., szerda Nincs mosolyognivaló! A napokban társaságunk képviseletében az 1956-os forradalom és szabadságharc kaposvári ünnepi programját megbeszélendő, egy elég széles körű gyűlésen vettem részt. A különböző pártokat és szervezeteket általában nálam jóval fiatalabbak képviselték. A Nagy Imre drámapályázat ünnepélyes eredményhirdetése is a szülőváros színházának feladata lett. Ennek kapcsán kérdezte valaki, hogy a színház 1956-ban hogyan reagált az eseményekre. A levéltár dolgozója készségesen tájékoztatta erről a hallgatóságot, majd a végén megjegyezte, hogy a második szovjet intervenció után bizony nem akartak játszani, mondván, hogy „addig nem működik a színház, addig nem lépnek színpadra, míg az oroszok hazánk földjén vannak”. Lett erre nagy derültség, még egy kis lenéző színezettel is „megtoldva”, amitől én nagyon rosszul éreztem magam. A „színházi sztrájk-ra” így reagálók kora és egyéb ok miatt fogadták gúnyosan és nem tisztelettel az akkori kaposvári színészek elhatározását. Elgondolkodtam. Mi lenne, ha az akkori magyar fegyveres összerőt (feltételezve az egyöntetű fellépést) legalább háromszoros túlerővel, tűzerővel túllépő szovjet erőkkel szemben kétségbeesetten, különösnél különösebb eszközökkel próbálkozó társadalmunk egyéb kísérleteit is mind átélték volna? A „Senkit az utcára” jelszó kiadásakor november 23-án, az első hónapfordulón, a délutáni órákban egy lélek nem volt látható a dermedt csendben a pesti utcákon. Volt olyan „tömeges” férfifogadalom, amely szerint „addig nem borotválkozunk, míg a ruszkik itt lesznek”. A december 4-i újabb „első hónap fordulón” gyermeküket kiskocsiban toló édesanyák sokszáz fős csapata az Andrássy úton (akkor Magyar Ifjúság útja) végighaladva a szovjet T 54-es és 56-os harckocsik közé ment tüntetni. Végül a pufajkások vetettek véget ennek az „akciódnak, a szovjet páncélosok semmit sem tettek ellenük. November 23-án este minden pesti ablakon gyertyák égtek. Erről a külföldi filmhíradók gyönyörű összeállítást készítettek. Mi, a KGB ungvári börtönében, a másnap behozott két Széna téri felkelőtől tudtuk meg „frissen” ezt a hírt. Lelkendező beszámolójuk ma is a fülembe cseng. Szomorúan .teszem hozzá, hogy mind a kettő halálbüntetést kapott, itthon, Magyarországon. A ma értelmetlennek látszó, hősies ellenállásnak tűnő akciók egész sorát a forradalom és szabadságharc ügyével való szolidaritás ezernyi apró jelét lehetne itt felsorolni, de példáknak ez is elég. Amit ebből látni kell, az a hit. Gyermeki módon ugyan, a realitástól messze esően, de mégis abban a reményben, hogy - amiért annyi vér hullott, mint a Rákóczi szabadságharcot, az 1848-49-es szabadságharcot, az 1918-19-es tanácsköztársasági időszakot követő megtorlást együttvéve. A „lábukkal szavazók”, az emigrációba vonulók száma az említett három időszakban együtt véve nem közelítette meg az 1956-os forradalom és szabadságharcot követő emigrá- ciós hullám egytizedét sem. Senkinek nem jutott eszébe azon mosolyogni, hogy ugyan mekkora lesz a szakálla egy fiúnak, ha le nem vágja a szovjetek elvonulásáig? Meg a többi akció értelmetlensége sem. A hitet, az elkötelezettséget mindenkiben tisztelni kell. Más az, ha valaki egészen „önös” érdekből tesz valamit és más az, ha ettől magasabb rendű célok vezetik. Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakában az abban résztvevő tömegek, mondhatni csekély kivétellel, az ország egy szív, egy lélek volt. Megrendítő és nem megmosolyogni való események voltak ezek. Ehhez - természetesen -> abban a korban felnőttként kellett volna élni, hogy megértsük, becsüljük és tiszteljük a most már valóban gyermetegnek tűnő igyekezeteket. Vagy - ami még nehezen, de pótolható lenne többet hallani, olvasni, tudni Magyarországon is 1956-ról. És... ez az, ami ma már sokak szemében reménytelennek látszik. Óriási a lemaradás. Ráadásul nem tabula rasa az emberek feje, hanem tele negyven év hazugságaival. „Élőben” pedig az „ötvenhatosok” lassan alig tudnak valamit tenni. 27 éves kis „tanárka” voltam 1956-ban - a fiatal korosztályhoz tartoztam. Ma a 68.-ban járok. Nem győzünk a bajtársak temetésére járni. Ki végzi el ennek a korszaknak a megfelelő erkölcsi piedesztálra emelését? Szóval: nincs mosolyogniva- lónk. Nekünk, ötvenhatosoknak egyáltalán! Ujságh Tibor Osztopán A vízügy kéznyújtása a Kapósért A Kaposvárt átszelő Kapos a városkép formálásában valóban sok lehetőséget kínál, és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság készséggel együttműködne a várossal az esztétikai, parkosítási szándékok megvalósítása terén, ha erre áldozna is a város. Vízügyi szakhatósági közreműködéssel támogathatunk minden olyan városrendezési törekvést, amely levegősebb beépítést teremtene, tehát épületek helyenkénti lebontása, átalakítása révén parkosított sávot hozna létre a meder egyik vagy mindkét oldalán. (Megjegyezzük, hogy eddig ellenkező törekvések ellen, tehát a meder melletti szabad sávokat is igénybe vevő beépítés ellen kellett hatósági eszközökkel is fellépnünk.) A meder vízvezető szelvénye műszaki okokból parkosításra igazából nem alkalmas, de bizonyos kertészeti eljárásokkal tovább csinosítható a part, illetve a vízvezetőképesség biztosításához szükséges évi egyszerikétszeri gépi kaszálásnál gyakoribb gyepápolással igényesebb zöldfelület alakítható ki a csak időszakonként vízjárta padkákon. Ezek a többlet ráfordítások a vízgazdálkodás költségvetési forrásaiból azonban nem finanszírozhatók, csak helyi forrásokból. Szappanos Ferenc a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója Tisztelgés a tisztesség előtt Péntek reggel volt, a család napja a szokásos módon kezdődött. Talán annyi eltéréssel, hogy több szomszéd és ismerős csengetett már, mint más napon. Még egy újabb csengetés, kíváncsian nyitok ajtót. Nem kis meglepetésemre fiatal rendőr civilruhás kísérőjével a nevemet kérdezi. Míg a lakásba invitálom őket, rákérdezek: csak nem a desedai hétvégi házba törtek be ismét? De nem! Akkor talán valamilyen közlekedési szabályt sérthettünk meg — gondoltam. Azonban Sipos Gábor — ha nagy zavaromban jól jegyeztem meg, törzsőrmester — udvariasan kérdezi: nem veszítettem-e el az irataimat egy nagyobb összeg kíséretében a Corso cukrászdában? Ekkor villant át az agyamon, hogy az előző napon a barátommal beültünk egy kávéra, és ezek szerint ott felejtettem a kézi táskámat. így tudtam meg a becsületes megtaláló Markán Zsolt és munkatársai, valamint a segítőkész rendőrök jóvoltából hamarabb, mint hogy magam rájöttem volna figyelmetlenségem következményére. Még egyszer köszönöm, fejet hajtva tisztességük előtt. Papp József Kaposvár, Gróf Apponyi köz 4. Ki a tisztességtelen? Augusztus 13-án 5.55 órakor szálltam buszra a marcali busz- pályaudvaron, majd ugyanezt tettem Kaposváron 15 óra 34 perckor. Átszállással kértem jegyet — helytelenül. A buszvezető kioktatott, hogy á visszautazás nem átszállás. Ő úgy vette, hogy csalni akartam, pedig dehogy! Másnap, 14-én ugyanazzal a busszal és vezetővel utaztam Kaposvárra. Jegyet váltottam és vártam az indulást. Ekkor jött a meglepetés. A buszvezető leszállt és a forgalmi irodába ment, majd az ott levő kollégáinak bemutatott, mint egy csalót, hogy csalni akartam a jegyváltással. Körülbelül hatan voltak az irodában. Egyenként kiálltak az ajtóba, jól megnéztek, az egyik még a buszra is felszállt, tisztességes köszönés után alaposan megnézett, majd leszállt. Indulás után azon gondolkodtam: tényleg csaló vagyok? Nem! De a buszvezető többször is csalt, mert 13-án és 14-én ugyanazoktól az utasoktól csak a pénzt vette el, jegyet nem adott. Kaposvárra érve elnézést kértem a buszvezetőtől, hogy előző nap „helytelenül” kértem a jegyet. Megköszöntem, hogy Marcaliban „bemutatott” a kollégáinak, és ígéretet tettem neki, hogy cserébe én is bemutatom. Nagy József Marcali, Mikszáth u. 2. Elnézést kérünk Az autóbuszvezető munkaviszonyát az ellenőrzésünk során feltárt és leírtakat igazoló cselekmény miatt megszüntettük, és a szükséges további intézkedéseket is megtettük. Utasunktól a történtekért ez úton is elnézést kérünk. Dr. de Sorgo Tibor A Kapos Volán Rt igazgatója Mi a diáksport? A Somogyi Hírlap 1996. szeptember 21 -i számában Élen a diáksportban című írással kapcsolatban szeretnék észrevételt tenni, mivel a cikk féligazságot közöl. A sporttal foglalkozók széles táborában többen fölkaphatták fejüket a sorokat olvasva, hiszen az évközi hírek sokkal több somogyi diákolimpiái sikerről számoltak be, mint amiről ezen írás tájékoztat. Korábban olyan sportágak sikereiről is olvashattunk, amelyekről most szó sem esett. Elfelejtettük volna, hogy például Ger- gye Beáta ritmikus sportgimnasztikában, Takács Katalin uszonyos úszásban, Mándá Zsófia tollaslabdában diákolimpiái aranyérmet szerzett és ezeknek a sportolóknak is voltak felkészítőik? Mi az oka annak, hogy a diáksportban ju- talmazottak köre csupán a megnevezett hét sportágra terjedt ki? Miért nem részesülhettek elismerésben azok, akik talán a felsoroltaknál is nagyobb erőfeszítéseket téve, már-már erőn felül teljesítve juttatták kis sportolóikat olimpiai aranyéremhez vagy érmes helyezésekhez? Én természetesen tudom az okát, de sokan nem. Ők méltán állnak értetlenül a tények előtt, a megyei diáksport irányítói megfeledkeztek azokról, akik úgymond a nem támogatott diáksportágakban értek el országos eredményeket. Arról van szó ugyanis, hogy a Magyar Diáksport Szövetség a diákolimpiái versenykiírásban kilenc sportágban hirdet meg versenyeket. Ezenkívül „megengedi”, hogy a többi sportág is rendezhet diákolimpia névvel versenyeket az MDSZ-szel kötött megállapodás alapján, amelyekhez előzetes egyeztetés és elfogadás után érmeket és okleveleket biztosít, minden más költség az adott sportági szakszövetségeket és a résztvevőket terheli. Azzal, hogy az MDSZ és a Megyei Diáksport Tanács a kilenc sportágat tartja érdemesnek arra, hogy versenyeik rendezését támogassa, az egy dolog, nem kis felháborodást váltva ki azoknál, akik számára megengedett a diáksportolókkal való törődés, foglalkozás. Saját sportszövetségi költség- vetésük terhére vállalhatják a diákversenyek rendezését. Miért gondolja az MDSZ, hogy a sportágak kisebbik felét támogatva a magyar diáksport nevében lép fel, avagy ha mégsem így vélekednek, akkor miért esik nehezére a Megyei Diáksport Tanácsnak legalább egy köszönő levelet írni azon diáksportolók nevelőinek, akik tanítványainak legalább any- nyira fontos és értékes a kivívott siker, a megszerzett érem, mint azon társaiknak, akik ma még a kedvezményezett kilenc sportágon belül tudhatják magukat. Ezért tartom féligazságnak a hivatkozott írást, mert a diáksport nem egyenlő a diáksport hivatalos szervezetei által kijelölt határokkal, annál sokkal több az. Engedtessék meg tehát, hogy e helyen én köszönjem meg a sok-sok névtelen kollégámnak a fáradozását, szinte emberfeletti küzdelmét, amelyet ők is a diáksportban fejtettek ki a diáksportolók érdekében. Dr. Hegedűs György A Nagyatád és Vidéke ÁFÉSZ 1996. október 15. napjától bérleti üzemeltetésre meghirdeti a- 22. sz. italüzlet, Görgeteg, Fő u. 26.- 20. sz. italüzlet, Rinyabesenyő,- 26. sz. élelmiszer üzlet, Rinyabesenyő, valamint- Nagyatádon az Atád Áruház félemeletén levő két (15 és 17 m2) és a- Kossuth utcai Ifjúsági ABC melletti 80 m2-es üzlethelyiséget. Pályázatokat 1996. október 10-ig lehet írásban benyújtani az ÁFÉSZ központi irodájába (Nagyatád, Mártírok u. 16.). A pályázat tartalmazza a felajánlott bérleti díjat. Részletes felvilágosítást a főkönyvelőség és a kereskedelmi osztály ad. (31191) Q ÁFÉSZ kötelező! JFjla az üzlet nem megy, akkor egy jó hirdetés y segíthet. Ha az üzlet jól megy, akkor hirdetni: Az autóbuszból kidobott forintok Felháborító eset történt velem szeptember 6-án, pénteken. A Kaposvári Tömeg- közlekedési Rt 14 óra 11 perckor a Balaton Füszérttől induló 1-es helyi autóbuszára szálltam fel a pamutfonóipari vállalat megállójában, hogy bérletvásárlás végett az autóbusz pályaudvarra utazzak. Mivel a bérletem előző nap lejárt, a buszvezetőtől kértem egy menetjegyet. 1 db fém 50 forintossal és 10 db 1 forintossal fizettem ki, ugyanis a vezetőnél egy jegy 60 forintba kerül, s ezen kívül csak egy ötezresem volt. Az autó- buszvezető az 50 forintost a kasszába tette, a 10 db 1 forintost előttem és utastársaim előtt az első ajtón úgy kidobta, hogy a lépcsőn is szétszóródott. Erre még a következő megállóban felszálló utasok is tanúk voltak, ugyanis ők szedték fel az aprópénzt. Kérdezem a Kaposvári Tömegközlekedési Rt vezetőit: olyan jól fizetettek az autóbuszvezetők, hogy a 10 db 1 forintost szemétnek tekintik? A kulturált tömegközlekedést nem ilyen gépkocsivezetőkkel kellene reklámozni. Szabó Éva Kaposvár, Tóth Árpád u. 16.