Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-02 / 230. szám

1996. október 2., szerda SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Szövetségre lépett a PATE és a POTE Kézfogó Keszthelyen (Folytatás az 1■ oldalról) Az érdemi együttműködésnek vannak folyamatos elemei, ilyen például a kutatóképzés, de kapott mandátumot a szövetség arra is, hogy az együttműködés adminisztratív ügyeit kezdje megoldani. A legfontosabbnak azonban azoknak az új szakok­nak az indítási lehetőségét ne­vezték, amelyek a két egyetem együttműködése nélkül elkép­zelhetetlenek. Ilyenek például az orvosi agrárszakok. Mindkét rektornak az a véleménye, hogy az új szakok indításának enge­délyeztetéséhez és előkészíté­séhez szinte azonnal hozzá kell látni. A két egyetem ugyanis hihetetlenül nagy szellemi energiákat egyesít. A Pécsi Or­vostudományi Egyetemen 180 kandidátus akadémiai doktor, illetve akadémikus dolgozik. A Pannon Agrártudományi Egye­tem kötelékében pedig a tudo­mányosan minősítettek száma meghaladja a 130-at. Együtte­sen képesek olyan nagy gazda­sági és elméleti jelentőségű ha­tárterületi témák művelésére, oktatására és kutatására, ame­lyek Magyarországon, sőt nem­zetközileg is fehér foltnak szá­mítanak. Ilyen pontnak nevez­ték meg például a táplálkozás láncok komplex vizsgálatát, egészségre gyakorolt hatásuk elemzését, az orvos- és állattu­dományok számtalan kooperá­ciót és kölcsönhatást kínáló te­rületeit, az agrár-környezettu­dományi és orvosi szakterüle­tek összekapcsolását. Új közös képzési formákra nyílik lehető­ség, s lehetővé válik nagy ér­tékű orvosi-biológiai és mező- gazdasági kutatásokra egyaránt használható műszerek gazdasá­gos beszerzése és üzemeltetése. A mindkét egyetem számára szükséges állatállomány te­nyésztése az agráregyetemen megoldható. A sajtótájékoztatón, amelyen részt vettek az egyetemek kara­inak dékánjai is, elhangzott: ezeket az előnyöket egyetemi szövetség nélkül is ki lehetne használni, de a szakegyetemek két év múlva megszűnnek, ezért szükség van a szövet­ségre. A felsőoktatási törvény ugyanis azt szabja az egyetem létéül, hogy legalább két tudo­mányterületen több karon biz­tosítsa a képzést, beleértve a tudósképzést is. A szövetségben mind a két egyetem megtartja önállóságát. Nevét, karait, de két év múlva a kari struktúra átalakítására tesznek javaslatot. Az integrá­ció végleges szervezeti formá­ját ma még megjósolni sem le­het. A Pannon Agrártudományi Egyetem - mivel széttagolt - karainak nagy - benne gazda­sági - önállóságot adott. Ezt a gyakorlatot ezentúl is követni kívánják az új szervezeti sza­bályzat keretei között. A két egyetem feladatainál fogva nagyon komoly gyakorlati ismeretekkel vértezi fel hallga­tóit. A gyakorlati bázisokért - mondták a rektorok nekik mindig harcolni kellett, ezért nehezen tartják beilleszthetőnek egyetemüket egy társadalomtu­dományi képzésbe. Ez a szövet­ség viszont lehetővé teszi azt, hogy a szaktárcák - mint a Me­zőgazdasági-, a Népjóléti-, va­lamint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium - támogassa az oktatást, s he­lyébe kivételes lehetőségeket kínál, hogy ezeknek a miniszté­riumoknak a speciális igényeit kielégítse. Azt is elmondták az egyetemi vezetők, hogy a hall­gatók óriási lelkesedéssel fogad­ták az ötletet. Az ötezer hallgatót oktató egyetemi szövetség ezután ala­kítja meg szövetségi szenátusát és választja meg a szövetségi elnököt. A szenátus elnöki tisz­tét a szövetséget alkotó egye­temek rektorai éves váltásban látják el. A szövetségi elnököt pedig pályázat útján választják ki. (Kercza) Hatmillió forint céltámogatás segítségével Csatornázás Lellén A következő három évben több, mint százmillió forintos állami céltámogatást kap Ba- latonlelle a szennyvízcsatorna hálózat építésének folytatá­sára. Ez a 380 millió forintos költséggel tervezett környe­zetvédő beruházás harminc százaléka. Az idén csaknem ötvenmillió forintos program valósult meg 322 család rész­vételével és mintegy tizenöt milliós állami támogatással. A jól szervezett munkának kö­szönhetően nemcsak a vezeté­képítés, hanem az utak helyre- állítása is elkészült és már a műszaki átadás-átvétel idő­szakában több ingatlan csatla­kozhatott a rendszerre és igénybe vehette a szolgálta­tást. DRV Rt ugyanis átvette és üzemelteti a balatonlellei csatornahálózat újabb szaka­szait. Az építkezést ősszel folytatják és az idei évre ter­vezett ütemet, amelyhez 37 és fél milliós céltámogatást kap­tak, szeretnék december 31-ig megvalósítani. Önkormányzati ülések napja Somogy megyében Zárt ülések Kaposváron A 36 napirendi pont közUl többet is zárt ülésen tárgyalt a tegnap a kaposvári közgyűlés. Egyebek között zárt ajtók mögött hallgatták meg képvi­selők a városi rendőrkapitány beszámolóját is a megyeszék­hely közbiztonságáról. Dr. Király Ferenc a Somogyi Hírlap kérdésére elmondta: ki­mutatható a szervezett bűnel­követés a városban. Egy-egy bűncselekmény elkövetésénél több személy működik együtt az előkészítéstől az elkövetésig. Ez leggyakrabban a vagyon el­leni bűncselekményeknél for­dul elő. Jelentősen megnőtt a városban a gépkocsilopások, az üzletbetörések és a gépkocsi feltörések száma. Ezeket a cse­lekményeket meghatározott céllal követik el, vagyis el­adásra szánják az így szerzett árut. Nincs ilyenfajta szerve­zettség a súlyos, élet elleni bűn- cselekményeknél, illetve a rab­lásoknál. — Nem tapasztalható útszéli prostitúció sem a város­ban sem a környékén — állí­totta dr. Király Ferenc. — Stri­cihálózatról sem tudunk. Az amerikai csapatok ittlétének másodlagos kriminogén hatásai vannak. Kimondatlanul is megnőtt a városban az idegen- forgalom. A fizetőképes keres­letre épülve néhány szórakozó­helyen nagyobb számban for­dulnak elő a bájaikat áruló höl­gyek. A városi rendőrkapitány úgy értékelte, a szórakozóhelyeken fennálló állapotok nem adnak okot aggodalomra, nyugodtan el lehet menni Kaposváron akár étterembe, akár discóba. Felmerült a közgyűlésen, hogy több önkormányzat - köz­tük a kaposvári is - szerződést kötött a Vector Rt-vel, hogy hozzájussanak a privatizációs bevételekhez. Mint Szita Ká­roly polgármester elmondta: tavaly augusztusban kereste meg a cég az önkormányzatot azzal az ajánlattal, hogy sikerdíj fejében peren kívüli egyezséget köt az APV Rt-vel. A polgár- mester szerint pénzügyi kény­szerpályán volt a város, amikor ilyen technikához folyamodott, erre akkor levélben fel is hívták a belügyminiszter figyelmét. Az üzletet a Szita Károly sike­resnek értékelte, mert rpvid időn belül 66 millió forint készpénzhez és 75 millió forint értékű részvényhez jutott hozzá az önkormányzat. A cégnek 11 millió forint sikerdíjat fizettek ki a közreműködésért. Sok gondot okoz a gyalogos közle­kedésben, hogy nincsenek jel­zőlámpák a 61-es út és a Páz­mány Péter utca kereszteződé­sénél. Szita Károly polgármes­ter — a képviselők megbízásá­ból — közvetlenül a szakmi­nisztériumnál kezdeményezi itt, és még 4 hasonlóan veszé­lyes helyen jelzőlámpás cso­mópontok kiépítését. S. P. G. Mindössze két órára volt szük­ségük a siófoki képviselőknek ahhoz, hogy fontos várospoliti­kai kérdésekben döntsenek. A siófokiak nemet mondtak a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevé­telére, amely egy önkormány­zati rendelet módosítását java­solta. A hivatal álláspontja sze­rint ugyanis a lakásvagyon nem helyezhető az önkormányzati törzsvagyonba. Az Állami Számvevőszék pedig éppen most folytat vizsgálatokat a polgármesteri hivatalban és azt állítja, hogy a lakásoknak a törzsvagyonban a helyük. A polgármester javaslatára vok­solt a testület: döntsön a bíró­ság! Teremtődjön meg a jogbiz­tonság ebben a vitában. A sió­foki képviselő-testület tegnap a lakásgazdálkodást és az ön- kormányzat bevételeit egyaránt érintő kedvező határozatot ho­zott: azoknak a lakástulajdono­soknak, akik korábban részletre vásárolták meg bérleményüket és 1997. március 31-ig egy ösz- szegben kifizetik a hátraléku­kat, a tart’ozás 70 százalékát el­engedik. Nehezebben döntöttek teg­nap az önkormányzati tűzoltó­ság intézményének alapításá­ról, kétszer is voksoltak róla. Nem is az intézmény alapítá­sával van gondjuk a képvise­lőknek, hiszen arra készek a tűzoltósági törvényből adódó kötelezettséget vállalva, sőt nemreg adtak be pályázatot a tűzvédelem fejlesztését szol­gáló céltámogatásra. A va­gyon átadásában nem tudnak megegyezni a Somogy megyei tűzoltósággal. A megyeiek társasházzá alakítanák a sió­foki tűzoltóság épületét - kér­dés, egyáltalán lehet-e -, hogy használatba kapják a tetőtér­ben lévő oktatási központot, amit csereüdültetésre is hasz­nálnak. A siófokiak viszont ragaszkodnak a ház egészé­hez, mondván az a város in­tézményét szolgálja. A vita folytatódik a belügyi tárca közreműködésével, de január 1-től önkormányzati intéz­ményként dolgozik a siófoki tűzoltóság. G. M. Tűzoltóságot alapít Siófok Atádon a kórházról vitáztak Nagyatádon tudomásul vették, hogy a kórházi ágyaik számát száznegyvennel kell csökken­teni, de tegnap este nem tudott dönteni a képviselő-testület ar­ról, hogy hol és mennyit, eset­leg milyen osztályokat szün­tessenek meg. A képviselők végül is úgy fogalmaztak, hogy a napirend szerint csupán tájékoztatót hallgattak meg, a végső szót a szakmának kell kimondani a holnapi a megyei érdekegyeztetés után. Az várható volt, hogy ér­zelmektől és indulatoktól nem lesz mentes a vita, hiszen a tes­tületben a tizenhét képviselő közül öt orvos. Egyikük dr. Frank Ferenc pedig a kórház igazgatója is. Ügyanakkor el­jött az ülésre dr. Kovács Lajos a pszichiátria osztályvezető főorvosa is, hiszen leginkább az ő osztályát érintené a leépí­tés 88 ággyal. Szakmai érve­ket sorakoztatott fel, miszerint ezzel a megyei ellátás sérülne, minden előírással és szabály­zóval ellentétes lenne az el­mepavilon bezárása. Tény, hogy a kórház főorvosi kará­nak mindkét verziója közös abban, hogy bezárnák a kór­házhoz tartozó, megyei felada­tokat ellátó elmegyógyászati pavilont. A nagyatádi vélemé­nyek szerint a kórháznak első­sorban az ellátási körzetben levő fekvőbetegek ellátását kell figyelembe vennie, hiszen azért városi kórház. A megyei feladatokat a megyei kórház­nak kell megoldania. Elhang­zott, hogy a szakmai érdekek csorbítása nélkül a döntést ne­héz megvalósítani. Egy érde­kesség azonban mindenkép­pen figyelemre méltó: a száz­negyven ágy megszüntetése nem eredményez tömeges el­bocsátásokat, csupán a szer­ződéses viszonyban lévőknek kell felkészülniük arra, hogy december 31. után nem hosz- szabbítják meg a szerződésü­ket. N. J. Helytörténeti adomány Balatonboglárnak Horváth Aladár balatonboglári helytörténész városának aján­dékozta azt a dokumentum gyűjteményt, amelyet a nyáron állítottak ki a Lengyel-Magyar Barátság Házában. Az értékes dokumentumok között Habs­burg Ottó és Göncz Árpád leve­lei éppúgy megtalálhatók, mint annak a Bakay Lajos profesz- szornak az emlékiratai, aki el­sőként vizsgálta meg a tragikus körülmények . között elhunyt Teleki Pált. Templom-mentők gyűjtenek Telekiben A napokban a teleki református templomban találkoztak azok a hívők és a múlt értékeit őrizni szándékozók, akik a száz esz­tendős épület megújításában szeretnének közreműködni. Az egyházközségnek kétszázezer forintja van, ehhez indulnak pénz, támogatást gyűjteni a lel­kes templom mentők. A belső felújítás-átalakítás félmillió fo­rintba kerül és ennyi kellene az orgona megújítására is. Állásajánlatok Somogybán A Somogy megyei Munkaügyi Központ több állásajánlatot gyűjtött össze az elmúlt héten is. így például Kaposvár kör­nyékén varrómunkást, karos­szérialakatost, géplakatost, au­tószerelőt, ács állványozót, bolti eladót és üzletkötőket ke­resnek, Marcaliban pedig taka­rítónőnek, keramikusnak és ügynököknek tudnának munkát adni. Próba-tűzriadó a vései iskolában Imitált tűz oltásához riasztották tegnap délelőtt Vésére a mar­cali tűzoltókat. A feltételezett tüzet az iskolában észlelték a reggeli órákban. A feladat sze­rint a tanulóknak egy percen belül kellett elhagyni az épüle­tet, ami tűzrendészeti Szem­pontból már jó eredménynek számít. A véseieknek ez 54 má­sodperc alatt sikerült. Megbeszélés az autópályáról Az M-7-es autópálya somogyi szakaszának fejlesztése, a ha­zánkat Olaszországgal össze­kötő autópálya építése is szóba került a szlovén parlamenti küldöttség tegnapi tárgyalásán. A szomszédos ország küldött­ségét fogadta az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága, s megvitatták az időszerű felada­tokat. Magyar részről a vasúti összeköttetés fontosságát hang­súlyozták, mivel így megold­ható a gazdaságos konténeres szállítás a koperi kikötőig. Férfiszabók lesznek Húsz végzős és harmincöt első és másodéves férfiruha készítő kap szakmai oktatást a Kaposvári Ruhagyár tanműhelyében. Az Iparművészeti Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet tanulói a szakmai heteken napi hét órát töltenek a műhelyben. Új tan­műhelyük elkészültéig a női ruhakészítők is itt tanulják a szakmai fogásokat fotó: kovács tibor Szeretnénk, ha nemcsak olvasó­ja, hanem ajánlója is lenne a So­mogyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, bará­tai körében új előfizetőt lapunk­nak. Azok között a jelenlegi előfize­tők között, akik új megrendelőt szerveznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utal­ványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők név­sorát lapunk szombati számában' közöljük. A sorsolás előtt kézbe­sítőnk az új megrendelőt személye­sen felkeresi, és ajándékkal is ked­veskedik. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitölt­ve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti.-----------------------------------------------------------------------1 Megrendelőlevél a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1996. Előfizetési időszak:-tői Előfizetés díja: I I egy hónap 625 Ft I lkát hónap 1250 Ft Beszervező előfizető: Név..................................................................... Lakcím: ............................................................. B eszervezett előfizető: Név...................................................................... L akcím:.............................................................. A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e megrendelőlevél beküldésével, a BALATON FÜSZCRT KCRCSKCDCLMI RCSZVCNVTRRSRSRG által felajánlott vásárlási utalványokat sorso­lunk ki.

Next

/
Thumbnails
Contents