Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-10 / 237. szám
1996. október 10., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 7 Az agrártermelők adóztatásáról Civil a parlamenti pályán - kivezették a botcsinálta honanyát Az Országgyűlés tegnap folytatta a jövő évi adótörvények vitáját. A fontos témát tárgyaló munkaülés nem ígért rendhagyó eseményt - ám ezúttal nem képviselő, hanem egy „civil” hölgy szolgáltatott sajátos szenzációt. Jankó Anette állástalan újságíró - aki a kisgazda frakció belépőjével jutott be az épületbe - a sajtópáholyból átült egy képviselői székbe, majd adott pillanatban fölállt, s harsány hangon közölte, hogy kérdéseket kíván föltenni az Országgyűlésnek. A rendzavaró hívatlan vendéget a teremőrök csak némi dulakodás árán tudták kivezetni az ülésteremből. A jövő évi adózás szabályait sok kritika érte. A leghevesebb vita Rótt Nándor felszólalása nyomán alakult ki. A kisgazda képviselő bejelentette, hogy pártja elutasítja a személyi jövedelemadó „katasztrófát jelentő” módosítását. Elfogadhatatlan, hogy az őstermelői igazolvány bevezetésével a kistermelők az adóhatóság potenciális ügyfeleivé válnak, s hogy 20 ezer forint évi jövedelem fölött adókötelessé válik a termelés. Olyan bonyolult adminisztrációs és nyilvántartási kötelezettséget kényszerít a kormány a mezőgazdasági termelőkre, amelyet nem képesek teljesíteni. A , kormányoldal szerint a törvény nem a kistermelőket sújtja, hanem a több száz holdon gazdálkodó nagytermelőket. Könyvelniük nem kell, csak bevallást készíteni. Költsége leírható adójukból. Kis Zoltán, az FM államtitkára kifejtette: az új szabályozás nem elsősorban a kistermelők adóztatása szempontjából fontos, hiszen 1 milliós árbevételre 12-30 ezer forint adó esne. Fontosabb cél a szolgáltatók, beszállítók, kereskedők számlaadásra kötelezése, és a mezőgazdasági termelés feltérképezése. S. A. Alláshalmozó képviselők A privatizációs botrány kapcsán többen adtak hangot annak a véleményüknek, hogy a politika és a gazdaság összefonódása elkerülésének egyik eszköze az összeférhetetlenségi törvény megalkotása lett volna, vagy mielőbbi elfogadása lenne. A jogszabály tervezete választási lehetőséget kínál a gazdasági élet vezető posztjai és a törvényhozói munka között. Annak alapján egyetlen képviselő sem lehetne tagja az ÁPV Rt. igazgatóságának vagy felügyelőbizottságának. Csakhogy a Ház 1998 utánra tervezi a törvény hatályba léptetését, s ez Horn Miklós, az MSZP választmányának tagja szerint: elképesztő.- De miért e húzódó zás?- Nyilván azért - válaszolta mert számos képviselő (lapunk ismerete szerint 70-80) érintett, s egyiküknek sem érdeke, hogy helyük betöltésére választást írjanak ki. Arra a kérdésre, hogy egy új jogszabály garancia lehet-e a korrupciós botrányok elkerülésére, a képviselő úgy vélte, a jogszabály nem csodaszer. Attól még jöhetnének-mehetné- nek feketepénzek - mondta -, de a politikai élet felső szintje legalább példát mutatna, hogy bizonyos normákat nemcsak elfogadni, hanem betartani is hajlandó.- Összeférhetetlen-e a képviselői-miniszteri feladat a privatizáció felügyeletével ?- Bár a törvény módosítása után is elláthatná egy személy a két posztot, mint ahogy azt Suchman Tamás tette, de helytelennek tartom ezt a gyakorlatot - hangzott a válasz. - A privatizációt a parlamentnek kellene felügyelnie, hogy a sokat emlegetett nyíltság végre valósággá váljon, s ne legyenek Tocsik-ügyek. Pető Iván, az SZDSZ elnöke ugyancsak sürgette a régóta vajúdó törvény mielőbbi elfogadását. Hétfői parlamenti beszédében úgy fogalmazott: „A képviselőknek gyorsan kell lépniük, hogy megállítható legyen a politika és a gazdaság összefonódása.” (Takács) Balatonboglár 44 milliós kártérítést követel Megmérgezett platánok A balatonboglari képviselőtestület úgy határozott, hogy kártérítési igényt nyújt be a MÁV Rt-hez a város ékességét képező platánsor részleges pusztulása miatt. A település vesztesége dr. Radó Dezső kertészmérnök, környezetvédelmi szakértő számításai szerint több mint 44 millió forint. S megállapította, hogy egyértelműen mérgezés történt. Ezt támasztja alá a Somogy Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás laboratóriumának alapos speciális vizsgálata. Ismert, hogy a MÁV vegyszeres gyomirtást végzett a Balaton körül futó sínpár környezetében és ennek következtében szenvedtek végzetes pusztulást a platán fák. Nemcsak Balatonbogláron, hanem Földváron és Lellén is. Ezért egyeztet a bogiári önazaz eve nem volt olyan átfogó változás a bírósági szervezetben, mint amilyet várhatóan a jövő év tavaszán a parlament elé kerülő törvénytervezet előrevetít. A készülő bírósági reformot értékelte így a szakmai és érdek- képviseleti szervezetek fórumán tegnap Konkoly Csaba, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára. A reform egyik leglényegesebb eleme a négyszintű bírósági rendszer létrehozása, vagyis az úgynevezett ítélőtáblák felállítása a helyi és a mekormányzat a két várossal a kártérítési igények benyújtásában. Hujber Lászlóné a bogiári önkormányzat városüzemeltetési intézményének igazgatója kísérletképpen és a kárenyhítés kötelezettségét teljesítve visz- szametszést végeztetett néhány fán. Új hajtások nőttek, de azok is a mérgezés tüneteit mutatják. A mérgezést okozó vegyszer egy év alatt bomlik le. Miután beépül a növényi fehérjékbe Radó professzor szerint nem tudnak megújulni a fák, csak a kivágás jelent megoldást. A kiszámított kárösszegben egyébként benne van a fakivágás, csemetevásárlás is, de a legjelentősebb az a nyolcvan évi gondozás, amikor újra pompáznak a Balaton jellegzetes fasorai. Gondot okoz a talajcsere, és a kivágás után maradt rönkök kiemelése a közművekkel behálózott területen. G. M. gyei bírósagok, illetve a Legfelsőbb Bíróság mellett. Megváltozik a bíróságok igazgatása is: az Igazságügyi Minisztérium jogosítványait egy 15 tagú országos igazságszolgáltatási tanács veszi át. Ezzel párhuzamosan egy másik törvény kidolgozása is folyik, amely a bírák jogállását és javadalmazását szabályozza. A helyettes államtitkár kijelentette: minden ellenkező híreszteléssel szemben nem vetődött fel annak a gondolata, hogy a bírák és az ügyészek díjazását egymástól eltérő elvek alapján határozzák meg. GÁZ- és OLAJTÜZELŐ BERENDEZÉS SZERELŐ és ÜZEMBEHELYEZŐ tanfolyam indul 1996 Kaposváron, a szervezésében. Feltételek: november elején Kft.-betöltött 18. életév- orvosi alkalmasság- a 300, 500, 600-as szakmák egyike, kivéve a (303, 316, 604, 606, és 616 szakmák)- ipari gáz- és olajtüzelő berendezés kezelői szakképesítés- gyakorlat: szakmunkás 1 év érettségizett szakmunkás 6 hónap magasabb műszaki végzettséggel 3 hónap MUNKANÉLKÜLIEKNEK is, a Munkaügyi Központ támogatásával. Jelentkezés:- Béke-Füredi Kazánház Kaposvár, Kanizsai út 27. Tel.: 82/421-939 Sipos Vilmos tanfolyamvezetőnél- Munkanélkülieknek: a Munkaügyi Központ Kirendeltségein. (31009) Elnémult privatizációs vezetők Közérdekű ügyekről kötelesség a tájékoztatás Akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető Szo- kai Imre, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. igazgatótanácsának napokban menesztett elnöke és Liszkai Péter vezető jogtanácsos, mert nem válaszoltak az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának kérdéseire. A tegnapi bizottsági meghallgatásra Tocsik Márta nem ment el. Tehette, hiszen noha kötelessége lett volna, távol- maradásáért nem büntethető. Levelet küldött maga helyett, amelyben betegségére hivatkozott, és kérte, hogy a Hack Péter vezette bizottság kérdéseire írásban válaszolhasson. Erre nemleges választ kapott az elnöktől, behívására ezért később kerül sor. Az ÁPV Rt. botrányban érintett vezetői viszont megjelentek a bizottság előtt, ám közülük Szokai és Liszkai nem voltak hajlandóak konkrét választ adni a képviselők kérdéseire. A menesztett igazgatósági elnök úgymond nem akarta megzavarni a most elkezdett ügyészségi vizsgálatot, s „egyébként sem ismeri teljességében” a Kormányzati Ellenőrzési Iroda jelentését. A jogtanácsos állítólagos fenyegetettségére hivatkozva döntött a „némaság” mellett. Annyit azért kijelentett: sem vétkesnek, sem bűnösnek nem érzi magát, mert a privatizációs ügyeket összefogó holding az önkormányzatokkal folytatott vita során kényszerpályán mozgott. Majtényi László adatvédelmi biztos szerint minden közfeladatot ellátó személynek - így az ÁPV Rt vezetőinek is - kötelessége, hogy közérdekű ügyekről a nyilvánosságot tájékoztassa. Fokozottan fennáll ez az alkotmányügyi bizottság előtt. Mint megtudtuk, a Btk. 177. paragrafusa kimondja: aki közérdekű adatot titkol el, az pénzbüntetéssel, de akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. Takács Mariann Meghallgatáson a bizottság előtt fotó: feb/diósi imre OTMŰHl Szerencseposta Aligha akad olyan ember, aki ne álmodozna gondtalan életről. A lottó szerencsés esetben valóra válthatja ezt az álmot. Aki például ezen a héten az ötös lottón megnyeri a nettó 80 milliós főnyereményt, annak legfeljebb a pénz elköltése okozna némi gondot. Kettesek közt 2 millió De azoknak sem kell újabban szomorkodniuk, akik csupán két találatot érnek el. Közöttük ugyanis - a nemrég indult „Kettesek közt 2 millió” akció keretében - hetente 1-1 millió forintot sorsol ki a Szerencsejáték Rt. A múlt héten egy szigetszentmiklósi és egy pécsi játékosnak kedvezett a szerencse. A nyertes szelvények száma: 873021 01605 1 39 és 6395 177511 37469 2. Nagymértékben enyhített a lottó annak a tíz nyugdíjasnak a gondján is, akik a „Lottónyugdíj az ötösön” akció keretében tíz évre szóló havi 20 000 forintos nyugdíjkiegészítést nyertek. Vonzó fődíj a hatoson Jó hír a hatos lottó mellett hűségesen kitartók számára, hogy ezen a héten 83 millió forint várakozik arra, aki helyesen tippel a kihúzott számokra. Es érdemes a Jokerre is igent mondani, mert akinek mázlija van, az most nagy ösz- szeget, 38 millió forintot nyerhet. A futballrajongók ezen a héten 4 millióért tehetik próbára tudásukat. Ennyit fizet ugyanis, ha valaki helyesen tippeli meg a plusz egy találatot. A Jackpot várat magára A Telemázliban ezúttal sem vitte el senki a Jackpotot, így nyereménye a jövő héten immár 40 millió fölé emelkedik. Szép összeget nyert viszont Takács Péter ajaki nyugdíjas, és Benkéné Gere Valéria szakolyi játékos, akik 530 illetve 290 ezer forinttal gazdagabban távoztak a tévéműsorból. Nem volt ekkora szerencséje Jung Margitnak (Érd), az ő pénztárcája „csak” 10 ezer forinttal gyarapodott. Érmes nyeremények A múlt hét vasárnapján a szerencsejátékot kedvelő televíziónézők végigszurkolhatták a Casino Budapest Hiltonból közvetített „Induljon el egymillióért” televíziós vetélkedőt. A kenómanó beküldése révén az első fordulóba bejutott játékosok közül - az összesített eredmények alapján - Fekete Lászlóné (Budapest) lett a győztes, így ő került tovább a december 13-ai szerencsenapi szuperdöntőbe. Aranyérmes játékosunk a kaszinójátékokon összesen 190 ezer forintot nyert. Száznegyvenezer forintos nyereményükkel második helyezést értek el és így ezüstérmesek lettek: Balajti Istvánné (Budapest) és Frisovszki Tibor (Miskolc). A harmadik helyen, bronzérmesként Dr. Pesti János pécsi és Szabó Lajos budapesti játékosok végeztek, 90 ezer forintos nyereménnyel. Szabó La- josné, Szabó Gyuláné és Fekete László budapesti játékosnak 65 ezer forintra futotta a szerencséjéből. (X) Államfői figyelmeztetés. Hazánk számára életveszélyes a határkérdés felemlegetése: gyöngíti a magyar külpolitikát, és nehezíti a határon túl élő magyar kisebbség érdekeinek védelmét - hangsúlyozta egyebek között Göncz Árpád, amikor tegnap főiskolai hallgatókkal és oktatókkal találkozott. Választ kérnek. Az Ország- gyűlés európai integrációs ügyek bizottsága szerdai ülésén úgy döntött: levélben kér tájékoztatást Giczy Györgytől, a KDNP elnökétől az elmúlt héten vidéken tartott és nagy port felvert beszédének pontos tartalmáról. A képviselők ugyanis kevesellték a televízióban elhangzott részletet ahhoz, hogy erőteljesebben tiltakozzanak a határrevízíó lehetőségét is felvető vélemény miatt. Novemberben fizetnek. A Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsának ülésén megállapodtak a közalkalmazottak idei keresetének pótlólagos emelését szolgáló 6,7 milliárd forint elosztásának elveiről. Eszerint a keret 75 százalékát létszámarányosan osztják el, 25 százalékát pedig az intézményi felzárkóztatásra használják fel. Az egyes közalkalmazottakra jutó összeget novemberben, egyszeri juttatásként fizetik ki. Jó az irány. Nincs szükség a kormányzat idei programjának kiigazítására. A makrogazdasági mutatók szerint az ország a kijelölt pályán halad. Az állam- háztartás hiánya fokozatosan mérséklődik és idén a GDP 4 százalékára csökken. A háztartások várható megtakarítása meghaladja az előzetesen számítottat. Érről Surányi György, az MNB elnöke tegnap adott tájékoztatást. íjra egyeztetnek. Hiába fogalmazták meg hatpárti konszenzussal a népszavazás szabályainak módosításáról szóló előterjesztést, mégsem kerülhet az Országgyűlés elé. Nem sikerült ugyanis megállapodni az alkotmányozási moratórium feloldásáról. Ezért újabb egyeztetéssel olyan javaslatot próbálnak kidolgozni, amely nem igényel alkotmánymódosítást. Olajgate. Jelentésének már több mint felét kimunkálta a magyar-orosz olajszállítások és az orosz államadósság hasznosítása során felmerült összeférhetetlenségeket, valamint a politikai döntéshozók és a gazdasági élet résztvevőinek esetleges összefonódását vizsgáló bizottság. A testület vezetője szerint még két-három ülésre van1 szükség ahhoz, hogy teljes egészében elkészüljön a tapasztalatokat summázó öt fejezet. A jövő évtől: ítélőtáblák