Somogyi Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-07 / 209. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1996. szeptember 7., szombat ✓ Nagybajom magyar hete Eszak-Németországban Schortens, a gyöngyszem A nagybajomi csoport Jeverben is járt Hajómustra Horumersiel kikötőjében Fantasztikus volt ez a schortensi magyar hét. Amikor először hallottam a rendezvényről, örömömben kis híján elsírtam magam. Másfélezer kilométeres távolságból bizsergető érzés átélni a magyar kultúrát — mondta Wittke Zsuzsa, aki 27 éve él Wilhelmshavenben. „Földije”, a millenshafeni Seeger Erika is remekül érezte magát a zenés esten. Boldog volt, hogy végre egy jót beszélgethet a vele egykorú fiatalokkal. O alig egy éve érkezett Németországba. Schortens hamisítatlan alsó- szászországi kisváros. A hozzákapcsolódó öt településen 25 ezer ember él. Takaros utcáiban szabályosan sorakoznak a jómódról tanúskodó barna téglás, piros cserepes családi házak. A belvárosban egymást érik a csillogó-vil- logó üzletek, éttermek. A város lakói közvetlenek, és — dacolva a pletykával — köny- nyen ismerkednek. A szokásos német hűvösség errefelé nem divat. Az ismeretlent útba igazítják, szívesen elbeszélgetnek vele pár percet. A magyarokkal pedig megkülönböztetett figyelemmel bánnak. Nagybajom és Schortens kapcsolata ilyen apróságokban is mérhető. A hivatalos szakmai előadások mellett jócskán jutott idő kirándulásra, a környék nevezetességeinek megtekintésére. Az egyik legemlékezetesebb kirándulás Wangerlan- dot volt hivatott felfedezni. A Schortens közelében fekvő területet állandóan a víz fenyegette, a tenger évszázadokon át gátolta a normális fejlődést. Erre a vidékre általánosan jellemző, hogy a tengerpartot néhány kilométeres szélességben fátlan, zöld rétekkel bontott szakasz kíséri. A mögötte fekvő, elöntéstől már nem fenyegetett földdarabon a korai eljegesedések idején vonult be a jégtakaró. így napjainkra a kőzettörmelékből álló végmorénák lekoptak, magasságuk erősen megcsappant. A terület döntő hányada sík, gátakkal védett. Kevés a 100 méternél magasabb kiemelkedés. Ezzel is magyarázható, hogy a magyar alföldet idéző terepen eddig 400 szélkereket telepítettek, amelyek egyenként 350-620 kilowattnyi energiát képes termelni. Egy-egy kerék 1,1-1,7 millió márkába kerül, de 10 év múlva már hasznot hajt. A hosszú távú befektetés nemcsak anyagilag kecsegtető, környezetvédelmi szempontból is előnyös. A kirándulás során Wiar- denben egy tizenharmadik században épült és kétszáz évvel később átalakított fríztemplomot mutattak. Az idegenvezető szemléletesen mesélt arról, hogy a gránit köveket évszázadokkal ezelőtt miként munkálták meg. Egy krumplit vett elő, amiből szabályos darabkákat faragott. A valóságban is nagyjából így csinálták, csupán azzal a különbséggel, hogy a kődarabok megmunkálása, csiszolása jóval több energiát és időt emésztett fel. A csoport felkereste a közeli járási székhelyet, Jevert is. A tizenháromezer lakosú település kastélyáról és sörgyáráról híres. Évente 1,4 millió hektoliter folyékony kenyeret palackoznak. A vizek birodalmában természetesen egy hajókirándulás sem maradhatott el. A kiindulási helyen, Eilandban először a Fehnmuseumot mutatták meg. A rengeteg hajómakett, korabeli házutánzat, kezdetleges termelőeszközök láttán mindenkinek fogalma lehetett arról, hogy a vizes, lápos területen keményen hajtottak. Errefelé járja az a mondás: a szülők szinte halálra dolgozták magukat a mindennapi betevőért, igazán az unokák élvezték a munka gyümölcsét. A környéken rengeteg csatorna kanyarog, lehetővé téve a belvízi hajózást. A bajomi csoport Eilandból Timmelbe hajózott. Az egyórás út során békés, dús legelőjű alföldi tájban lehetett gyönyörködni. A borongós idő miatt izgalmasnak ígérkezett, ám végül teljesen békésre sikeredett egy másik hajókirándulás, amelyet a Jens-Albrecht nevű tengerjárón tett meg a csoport. Horumersiel kikötőjéből indultak, és a kétórás vízitúra számos meglepetést nyújtott. A part közelében óriási konténerszállító hajók, speciális vízi tűzoltó egységek, és nyersolajtól roskadozó tankerek úszkáltak. Az egyik kikötőben szürkére festett hadihajók vártak méltóságteljesen a bevetésre. A több száz méternyi hosszú „műalkotásokon” jól ki lehetett venni az eltérő tűzerejű fegyverek helyét. A magyar hetet folyamatosan nagy érdeklődés kísérte. Schortens rövid időre kizökkent mindennapi életéből. A máskor korán nyugovóra térő németek jó néhányszor az éjszakába belefeledkezve beszélgettek vendégeikkel. Érdeklődéssel hallgatták Nagybajom és hazánk történetét, valamint Somogy természeti szépségeiről szóló előadást. A Happy End Band fergeteges sikert aratott, a programon kívül újabb fellépésekre hívták őket. Sőt, a csapatot ígéretes ajánlattal több szervező is megkereste. Remek előadásukkal a Somogyi Aprók is elkápráztatták a közönséget. Az önkormányzati vezetők számos megbeszélésen vettek részt. Ács Attila nagybajomi és Peter Torkler schortensi polgármester az együttműködés további lehetőségeit vizsgálta: egy magyarországi értékesítési lánc kiépítéséről is tárgyaltak a jeveri sörgyár munkatársaival. Tervek szerint ennek központja Nagybajom lesz. A megbeszélések eredménye az is, hogy német szakemberek rövidesen megvizsgálják a nagybajomi termálfürdő vizét. A német szakmai minősítés ismeretében egy átfogó projektet készítenek a hosszút távú hasznosításról. Dr. Ulrich Károly és Wolfgang Schmitz jegyzők a fiatal önkormányzati dolgozók képzéséről is tárgyalt. A nagybajomiak kiutazását — egyebek között — az Európa Tanács támogatta. A megbeszéléseken többször elhangzott: hazánk európaiuniós közeledésében a politikusok mellett a polgároknak is nagy szerepe van. Nagybajom és Schortens kapcsolatát látva jó esélyünk van a mihamarabbi csatlakozáshoz. Harsányi Miklós A látrányi iskolások Európa-fája Triebesben Azt mondta Peter Wild a triebesi iskola igazgatója, amikor fát ültetett a látrányi Fekete István általános iskola kisdiákjaival, hogy ezek a fenyők az egyesülő Európa szimbólumai. S a faültető gyerekekkel együtt a kontinens jövőjébe növekednek a megértés és a közösség jelképeként. A cseperedő fenyők azonban már nem jelképek azoknak a magyar gyerekeknek, akik az egy hetes nyelvi túrán tapasztalták és tanulták a megértést, érezték a vendégfogadó közösség szeretetét. Azzal a meggyőződéssel kezdték a tanévet, hogy a nyelvtanulás nélkülözhetetlen. Bár Geleta Viktor zenei pályára készül, Varga Erzsébet az orvosi egyetemről álmodik, Horváth Beáta idegenvezető szeretne lenni, valamennyien Európában gondolkodnak a Balaton közeli Látrányban. Ötödik éve járnak a látrányi általános iskola diákjai a thüringiai Triebesbe. 1992- ben szerveződött a kapcsolat az ottani UNESCO iskolával. Mint Farkasné Szabó Ildikó igazgatónő elmondta eleinte évente kétszer találkoztak, de tavaly óta évi egy alkalomra csökkent a cserelátogatások száma, hogy a a vendégfogadó családoknak könnyebb legyen a teher. Bár a gyerekeknek mindössze 4500 forintba került az utazás a Kaposvárról kapott kedvezményes busszal, valamint a Látrányi Gyermekekért Alapítvány és az iskolai szülői munkaközösség jóvoltából. Az önkormányzattól évekkel ezelőtt kapott 80 ezer forinttal is spóroltak, van még belőle 10 ezer forint a következő látogatáshoz. Általában ajándékot vesznek belőle a vendéglátóiknak. Egyébként a triebesi gyerekek is szponzorok segítségével utaznak ide: a tartományi kultuszminisztérium támogatja az iskola-barátságot. Geleta Gyöngyi nyelvtanámő is egyetért az igazgatónővel abban, hogy ezek az élő nyelvi környezetben tett túrák felérnek több hónapos iskolai munkával. Mindketten méltán büszkék arra, hogy a kaposvári Táncsics Gimnázium német tagozatának nyelvvizsgával felérő felvételijén is rendre képes helytállni egy-egy diákjuk. S mennyire öntudatosak lettek ezek a gyerekek! Holczmann Nikoletta, Horváth Beáta, Megyeri Csaba, Varga Erzsébet, Geleta Viktor és Vendel Melinda egyaránt egyetért abban, hogy bármerre is terelje őket a sors, a nyelvtudás nélkül nem boldogulhatnak. Arra is rácsodálkoztak valamenyT nyien milyen ápolt és gondozott a gyönyörű thüringiai táj. Talán még nem tudják, de minden bizonnyal ezzel az igényességgel szemlélik majd szűkebb környezetüket is. Szövetségeseket nyertek bennük a Balaton közeli falvak törekvő önkormányzatai. Nikoletta sok új szót tanult, s hálás, hogy mindenki segített kijavítani, illetve megérteni a nyelvi fordulatokat. Gyakorlott nyilatkozó lett pár napon belül. Akkor döbbent rá, hogy újságíróval társalgóit, amikor megmutatták a regionális lapban megjelent cikket és a fotót, amelyen vendéglátói körében mosolyog a világra. Megyeri Csaba szorgalmasan beült az ottani iskolai tanórákra. Könnyedén megoldotta a gyerekekkel a matematika feladatokat és élvezte a tanár stílusát. Mint mondja időnként harsogott a nevetéstől az osztály, mégis tudták a gyerekek a példát. Fotót hozott a mylaui vasúti hídról, amelyet a világ leg- hosszabbjának tartanak és 28 millió téglából építettek öt év alatt. Viktor az újdonsült barátjával tett tíz kilométeres kerékpártúrára emlékszik szívesen. Erzsébet a vendéglátó családdal tett weimari kirándulásra. Melinda pedig már idehaza megbeszélte szüleivel, hogy meghívják a kedves német családot, amely elhalmozta szeretetével. Büszkén mesélik, milyen nagy sikere volt a Geleta Gyöngyi és Bei- dek Enikő tanárnővel főzött gulyásnak és az almás süteménynek, amelyet az ottani iskola tankonyhájában készítettek, s lediktálták a receptjét is. A hozzá tálalt műsort pedig röpke egy óra alatt állították össze Viktor segédletével. A látrányi iskolában negyedik osztálytól tanulják a gyerekek a német nyelvet heti két-három órában. A nyelvtanámő péntekenként szívesen foglalkozik az érdeklődőkkel. Úgy véli többükkel eljuthatnak nyolcadikra az alapfokú nyelvvizsgáig. Persze ez az utazások több hónapos készülődéssel, levelezéssel járnak. S észre sem veszik a gyerekek mennyit tanulnak ebből is. A mostani tanév a triebesi gyerekek látogatásának izgalmas előkészületeivel telik majd. Gáldonyi Magdolna Pályakezdő pedagógusok kínálata a munkaerőpiacon Tanítónak a vidék a kenyéradója Nem könnyű ma pedagógusként, friss diplomával a kézben elhelyezkedni. A pálya telített, a gyerekszám csökken, az óraszám emelése pedig még további „fölösleget” is gyárt pedagógusból. Pályakezdőként jobbára „csak” a vidéki iskolák katedrája ad megélhetést, ám ha ez sem jön össze: marad a munkanélküliek keserű kenyere. Somogy 180 általános iskolájában ma mintegy 30 ezer diák tanul, a tanítók száma csaknem 3000, ám a gyermekek, és a foglalkoztatott pedagógusok száma évről-évre kevesebb. Jelenleg 124 általános iskolai tanító állástalan. A kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolán az elmúlt tanévben 98 tanító ballagott el. Sokuknak sikerült az elhelyezkedés, ám néhányan csak a munkaügyi központig jutottak. A megyeszékhely kirendeltségén eddig tíz pályakezdő jelentkezett, akiknek a diplomáján még szinte meg sem száradt a tinta. Voltak, akik a képesítés megszerzését követő napokban regisztráltatták magukat, mások a remény elvesztése, a becsöngetés után jelentkeztek. Várható, hogy e hónapban tovább növekszik a számuk. Szellő János kirendeltségvezető elmondta, a jelentkezők egy részének tudnak segíteni. Kaposvár környékén a mai napon is van 6^7 betöltetlen álláshely, igaz elsősorban napközis nevelők és szakosok részére. Egyébként a reál-, így a kémia, a matematika, a biológia és a fizika szakosok, valamint a nyelvtanárok találnak manapság könnyebben munkát, a „sima” tanítók dolga jóval nehezebb. Fél éve még úgy tűnt, nem sikerül elhelyezkednie az idén végzett Huber Krisztinának sem, ám végül mégis révbe ért. Ahol egykor maga is tanult, Szulokban állhatott katedrára. — A szerencsén múlott: az egyik tanítónő kisbabát vár, így kerülhettem az iskolába. Korábban egész Barcson, még az óvodákban is érdeklődtem állás felől — mondja a fiatal tanítónő. Ma a 3.-4. osztályban tanít, valamint éneket mindegyik évfolyamban; az „ismerős, aranyos gyerekek között” jól érzi magát. Szabadidejében második — óvodapedagógusi — diplomájának megszerzésén dolgozik. A további riportalanyok és statisztikák utáni nyomozás, amivel a mind alaposabb összképet igyekeztem felrajzolni, megfeneklett. Azért fontos ezt kiemelnem, mert rámutat: nincs ma a megyében, de az országban sem olyan intézmény, amely korrekt képet tudna adni a pályakezdőkről. A pedagógus kilép az életbe, és — katonai hasonlattal élve — eltűnik a radar képernyőjéről. Csak bízni lehet benne: a hivatásához mért egyetlen „értelmes” helyre, iskolába sodorja a szerencse vagy az ismeretség. Dr. Kálmán Katalin, a Csokonai tanítóképző főiskola főtitkára is berzenkedik, hiányolja azt a nemrég még működő rendszert, amiben nyomon követhető a végzett hallgató pályafutása. Ez a munkaerőpiaci kereslet és kínálat kapcsolata szempontjából sem volna haszontalan. — A Felsőoktatási Tudományos Tanács állásfoglalása szerint hamarosan szükség lesz egy efféle „térképre”, hiszen a főiskolák számára elő fogják írni a felvehető hallgatók számát — mondja a főtitkár. — De csak a demográfiai adatokra támaszkodva ki tudja megmondani, hol, mennyi tanítóra van szükség? A munkáltatók ugyanis korábban a főiskolához küldték be munkaerőigényeiket, ma ezek a pályázatok már a Közlönyben vagy hirdetésekben jelennek meg. Tény: a városokban, és ezek között is a megyeszékhelyen elvétve talál munkát a pályakezdő. Szinte egyetlen potenciális munkaadó — főként a „visszakörzetesítés” miatt — a vidéki iskola. Ám a vidékiségről sokan azt tartják, elvágja magát a világtól, eltemetkezik, aki odamegy. Ám az is vitathatatlan, hogy a megye lakosságának zöme vidéken válik somogyi polgárrá... Balassa Tamás
