Somogyi Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-26 / 225. szám

Megyei körkép: A pártok is albérlők % A Lady Ruházati Rt varrodájában kitavaszodott (3-4. oldal) Somogyi tájak: Felújítják a gyógyfürdőt • A bolhási önkormányzat buszbérlettel is segít i (5. oldal) Nyugdíjasok: Családmentő, gyermeknevelő nagyszülők # Ingyenes fürdőnap Igáiban i (8. oldal) SOMOGYI HÍRLAP VII. évfolyam, 225. szám Ára: 29,50 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1996. szeptember 26., csütörtök Ötszáz milliót igényeltek az első fordulóban Pénzre váró települések Az önkormányzatok állítólag nem mehetnek csődbe, mert kötelező feladataikat, az okta­tást, egészségügyi ellátást mindenképpen biztosítani kell. Somogybán mégis akadt egy, a nágocsi, amely augusz­tusban csődöt jelentett. Több önkormányzat halad ebbe az irányba. Számukra lehet mentőöv az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került ön- kormányzatok számára kidol­gozott pályázat. Ennek révén ugyanis némi haladékot kapnak és lehetőséget a talponmara- dáshoz. Dr. Orosz Lászlóné, a Somogy Megyei Tákisz igazga­tója szerint az úgynevezett „önhiki”-s települések között, sajátos helyzetük miatt vi­szonylag gyakoribbak a kis lé- lekszámúak. A normatív finan­szírozási rendszer ugyanis nem ad lehetőséget arra, hogy a spe­ciális problémákat — elörege­dés, infrastruktúra hiányosságai — egyedileg kezeljék. Somogy megye ebből a szempontból hátrányos helyzetűnek számít; a 244 önkormányzatából 225 kistelepülési, s itt él a lakosság 48,1 százaléka. Ugyanakkor három város — Tab, Csurgó és Nagyatád — is súlyos gondok­kal küszködik. A forráshiány­ból adódó pénzügyi gondok or­voslására azonban mindössze 2 milliárd forintot tartalmaz a költségvetés, ami a tavalyi egy- harmada. A ringbe szálló 78 somogyi önkormányzat 502 millió forintra nyújtott be pá­lyázatot. (Országosan 734 ön- kormányzat 6,2 milliárd forint­hoz szeretett volna jutni. Ebből 3,2 milliárd forintot jogosnak ítéltek.) Amint az várható volt, ez az összeg csak foltozásra elég, a gondokat nem oldja meg. (Folytatás a 3. oldalon) 9 milliárd dollár lesz a külső államadósság Veszteséges jegybank A külső államadósság június végén 9,5 milliárd dollár volt, év végére pedig várhatóan 9 milliárd dollár lesz. Ez jelen­tős javulás az 1995 eleji 15,2 milliárd dollárhoz képest. Ezt hangoztatta Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságának szer­dai ülésén. A testület a jegy­bankelnök beszámolóját is meghallgatva, egyhangúlag ál­talános parlamenti vitára al­kalmasnak ítélte az MNB 1995. évi tevékenységéről szóló be­számolót. Surányi György el­mondta: az idén várhatóan 40- 60 milliárd forint között lesz a jegybank vesztesége. Ez mint­egy 20-25 évi gyakorlat „ered­ménye”, vagyis annak követ­kezménye, hogy egészen mos­tanáig az MNB mérlegeiben tartották nyilván az állam kül­földről felvett hiteleit. A devi­zahitelek és a hazai kamatszín­vonal közötti különbség, vala­mint a leértékelések hatásának tudható be e jelentős veszteség. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy azokban az években volt jelentős nyeresége a jegybank­nak, amikor a magyar állam külső adóssága nagymértékben megugrott. Az elmúlt évről szólva Surányi György rámuta­tott: tavaly a monetáris politikai célkitűzésekben rögzítették, hogy a folyó fizetési mérleg hi­ánya maximum 2,5 milliárd dollár lehet. Ez azt jelentette, hogy ekkora nagyságú többlet­árut hozhattak be a magyar gazdaság különböző egységei külföldről úgy, hogy ennek ex­portból nem volt meg a megfe­lelő ellentételezése. Ezzel szemben tavaly az országba mintegy 6-7 milliárd dollár áramlott be. A kaposvári üzem az ISO-minősítés megszerzésén dolgozik Kéményekkel az Unióba Márkával fizetnek a megbízható, jó minőségű, kaposvári termékekért FOTÓ: LANG RÓBERT Nyolcvanhatezer márka értékű kéménytestet szállítottak tegnap Postbauerbe az Intertrade Rt kaposvári üzeméből. Ipari beruházásnál építik be. Termékeinek 90 százalékát az Európai Unió országaiba exportálja a fémipari üzem. és béléstesteket a keleti tarto­mányokban új beruházásoknál használják fel. Víg Jánosné, az rt munkatársa elmondta: a német vállalat megbízható partner, a további együttmű­ködésre is reális lehetőség van. (Folytatás a 4. oldalon) A munkaadók élesen bírálták a kormányt a támogatásokért Népmozgalom a járulék ellen A következő hetekben foly­tatja az ÉT a vitát az 1997. évi költségvetésről, illetve a tár­sadalombiztosítási járulékok reformjáról. Erről döntöttek az Érdekegyeztető Tanács szer­dai ülésén a felek. A munkaa­dók élesen bírálták, hogy a kormány az agrárszféra rová­sára kívánja nagyobb támoga­táshoz juttatni az önkormány­zati és költségvetési intézmé­nyeket, azok dolgozóit. A va­sárnapi kormányülésen ugyanis az önkormányzati körnek az eredetileg ígért 6 százalékos plusz helyett 12-13 százalék, a központi intézmé­nyeknek pedig 6 százalék he­lyett 15 százalék növekményt szavaztak meg. Ugyanakkor az agrárágazatnál 85 milliárd­ról csupán 88 milliárd forintra akarták emelni az éves támo­gatás összegét. Akar László, a PM államtitkára azt is el­mondta: tarthatatlan, hogy 2,5 millió munkavállaló tb-járulé- kaiból kell fenntartani az egész társadalombiztosítást. Népmozgalommá vált ugyanis a járulékfizetés elkerü­lése. (Cikkünk a 7. oldalon) Göncz Árpád Svédországba utazik Göncz Árpád köztársasági el­nök október 1-3. között hivata­los látogatásra Svédországba utazik. Az államfőt elkíséri fe­lesége, a művelődési, az ipari és kereskedelmi, illetve a kül­ügyi tárca magas szintű képvi­selői, valamint egy népes üzlet­ember-delegáció. A látogatás középpontjában a magyar-svéd üzleti kapcsolatok állnak. Csökkenő vámpótlék és importköltség Egy százalékkal ismét csökken a vámpótlék október 1-jétől. Ezzel a pótlék az eredeti 8 és a jelenlegi 7 százalékról 6 száza­lékra mérséklődik. A Pénz­ügyminisztérium közleménye szerint a tavaly márciusban a fizetési mérleg romlásának el­kerülése érdekében bevezetett általános vámpótlék mérséklése hozzájárul az importköltségek lényeges mérséklődéséhez. Számítógépes hálózat az iskolákban A kormány igyekszik anyagi alapokat teremteni ahhoz, hogy a középiskolákban az 1997/98- as tanév végére, az általános is­kolákban pedig 2000. végére kiépülhessen az informatikai számítógépes hálózat. Ezt Ma­gyar Bálint művelődési és köz­oktatási miniszter jelentette ki tegnap Nyíregyházán, ahol ün­nepélyes keretek között átadta az ország első úgynevezett ká­beltévé alapú Internet-csatlako­zással rendelkező oktatási szá­mítógép-rendszerét a helyi Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskolában. Megállapodás a bérek emeléséről A Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsának (KIÉT) szakszervezetei átme­neti megoldásként elfogadták, hogy az idei átlagosan 19,5 százalékos béremelés teljesíthe­tőségéhez a központi költségve­tés pótlólag 6,7 milliárd forint­tal járul hozzá. A díjtételek változásával nyereséges lett a vadgazdálkodás Kevesebb bika a terítéken Hétszáz szarvas kilövését tervezik az idén, gyérítve néhány te­rületen a túlszaporodott vadállományt. Nyomós ok van erre a Sefag Rt üzemi kezelésben levő területein; a jelenlegi vadlét­szám az erdő súlyos károsodása nélkül tovább nem tartható. A minőség őrzése végett selejt szarvasbikákat már a bőgési időszakban is elejtenek - tud­tuk meg dr. Spingár Ferenc va­dászati főmérnöktől. A nagy­atádi erdészet területein azon­ban jóval kevesebb kilövéssel számolnak, mint tavaly. So- mogyzsitfán például csak 50-60 szarvas elejtését engedé­lyezik, Csöpröndön pedig az eddigi 250-300 helyett mintegy 100-120 lőhető ki. Ennek eredményeként az erdőfelújí­tásban jelentős lesz a változás. A vadgazdálkodás is nyereség­központú, de az részvénytársa­ságnál ezt a tevékenységet alá­rendelik a hosszú távú erdő- gazdálkodás érdekeinek. — A vadak nyolcvan száza­lékát az idén is a bérvadászok hozzák terítékre — tudtuk meg a főmérnöktől. — Német, oszt­rák vadászok mellett egyre több belföldi puskást is vendégül lá­tunk. A vadászházban már le­foglaltak minden helyet. Az eddigi rövid idő alatt is szeren­csések voltak a vadászok, a csöpröndi térségből trófea nél­kül még egy sem ment el. Zsit­fán nehezebb körülmények kö­zött folyik a vadásztatás, a kör­nyezet azonban szinte minde­nért kárpótolja a vendégeket. Az idei szezon egyik fontos hozadéka, hogy a vadászati díj­tételek változásával nyeresé­gessé vált a vadgazdálkodás. Azonban továbbra is nagy gon­dot okoz a részvénytársaság százezer hektáros területén a vadkár. Ez tavaly 55 millió fo­rintot jelentett, amely nem kis pénz, nagy a valószínűsége an­nak, hogy a kár az idén is eléri ezt az összeget. A Sefag Rt ve­zetése mégis úgy határozott: a korábbi évek gyakorlatától elté­rően nem köt szerződést vadká­relhárításra a bérkilövő vadász- társaságokkal. (Németh) ílj balesethelyszínelő buszt kapott a Kaposvári Rendőrkapitányság. A csúcstechni­kával felszerelt Volkswagent a régi „kikopott” helyszínelő busz helyett amortizációs cserébe az ORFK adta a megyeszékhely közlekedési osztályának. Cikkünk a 3. oldalon fotó: lang A postbaueri szállítás, amelyre egy német kereskedelmi kon­szernnel kötöttek keretmegál­lapodást, meghatározó az In­tertrade Rt számára. Az elő­szerelt, duplafalú kéményeket

Next

/
Thumbnails
Contents