Somogyi Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-25 / 224. szám
1996. szeptember 25., szerda SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Barta aranyai A Kaposvári Építők felnőtt válogatott atlétanői sikeresen szerepeltek az elmúlt hét végén a Prágában rendezett nemzetközi versenyen. Barta Viktória 800 méteren 2:16,46-al, 1500 méteren 4:34,44-el egyaránt az első helyen végzett. Klubtársa, Tóth Mónika két 4. helyezéssel tért haza. 3000 méteren 10:01,0-át futott, gerelyhajításban pedig 46,48-at dobott. A szegedi atlétikai versenyen dr. Pénzes Tamás, az Adnoc-Favorit AC súlylö- kője öt legyet ütött egy csapásra. 18,95-el új egyéni csúcsot ért el, s ezzel a verseny győztese lett. Eredménye új megyei csúcs is, mellyel felnőtt I. osztályú szintet teljesített, ráadásul az idei hazai ranglista élére ugrott. Több mint félszáz előadás Rovinjban Alpok-Adria sportkonferencia Holnap délután kezdődik, s vasárnap fejeződik majd be az Alpok-Adria Sportkonferencia, amelynek a hor- vát Rovinj ad otthont. A négy napon át tartó konferencia fő témája a sportdiagnosztika. Csütörtökön az Alpok-Adria Munkaközösség Sport-munkacsoportjának ülésével nyit Rovinjban a Hotel Parkban a sportkonferencia. Pénteken és szombaton aztán már az előadókon a sor; a két nap során több mint százharmincán szólalnak fel, s a résztvevők összesen hatvanöt rövid előadást hallgathatnak meg. Az Alpok-Adria Sportkonferencián két somogyi előadó is lesz: Walter Károly, a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium igazgatója és dr. Néber Arpád, a Kaposi Mór megyei kórház baleseti sebészetének adjunktusa. Előbbi a diáksportból merítette témáját, míg dr. Néber Árpád a sportpályákon bekövetkező sérülések orvosi diagnosztikájáról tart diavetítéssel színesített előadást. A szépszámú felszólaló között egyébként még két magyar lesz: Schaffer Ferenc a középiskolás fiatalok testneveléséről szól majd, Zakariás Zsolt pedig „Tehetség, diagnózis, szisztéma” címmel tart előadást. A konferencia vasárnap délelőtt a plenáris üléssel zárul. (Fenyő) Hét kaposvári RSG-s a válogatottban Boldizsár Natália a felnőttek vezetőedzője Nagy megtiszteltetés érte a kaposvári RSG sportot. Az országos szövetség legutóbbi ülésén — elbírálva a benyújtott pályázatokat — kijelölte a junior-és felnőtt együttes kéziszercsapat vezető edzőit. A felnőtt együttes vezető edzőjének — eddigi kiemelkedő szakmai munkája elismeréséül — Boldizsár Natáliát, a Kaposvári Attitude RSG SC szakvezetőjét nevezte ki. További örömteli hír: a felnőtt kéziszercsapatban helyet kapott az Attitude versenyzői közül Holjevicz Eszter, Ockenfusz Enikő', továbbá Szalay Andrea is, aki bár mostantól a TF hallgatója, de ezt a megtiszteltetést még mint kaposvári versenyző érdemelte ki. A junior válogatottból sem hiányoznak a kaposváriak. Az Attitude fiataljai közül Sajtos Eszter, Hortobágyi Dorottya, a K. Építőkből pedig Gál Anita, valamint az egyesületen kívül versenyző Vadas Réka kapott meghívást. A keretek a jövő év májusában Görögországban sorra kerülő Európa-bajnokságra készülnek. Ma 15.30 órakor a Textiles-sporttelepen Tovább kell jutni! Ma délután ismét pályára lép a Rákóczi-Kaposcukor FC labdarúgócsapata. Az ellenfél az NB III Bakony csoportban szereplő Velence, a tét pedig, hogy melyik gárda jut be a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé. — Mindenek előtt elnézést kérek szurkolóinktól, amiért nem hazai pályán, hanem a Textiles-sporttelepen rendezzük a találkozót: a Rákóczi-stadion- ban a gyepszőnyeg ugyanis víz alatt áll, így kénytelen vagyunk itt játszani — mondta tegnap Bó'zsöny János edző. — Természetesen mindenképpen a továbbjutás a célunk, az egygólos hátrány behozható. Novák, László, Kovács és Tóth G. sérüléssel bajlódik, így az ő játékukra nem számíthatok. A kezdőcsapat: Milinte — Köves, Mezó', Itvás, Szabó M. — Hóbei, Meksz vagy Pot- para, Horváth Z., Bány — Miovecz, Csemyijenko. A cserepadon Házi, Tóth A. és Waltner foglal helyet. Bár a mai ellenfél valószínűleg ismeretlen a szurkolók nagy része előtt, mégis több ismert játékossal rendelkeznek. A csapat játékos-edzője az a Petres Tamás, aki korábban válogatott és gólkirály is volt. Borsányi és Baronek Pet- reshez hasonlóan korábban szintén az NB I-es Videotonban játszott. Bár a bajnokságban nem villognak, ez nem szabad, hogy megtévessze a kaposváriakat. A vasárnapi Nagykanizsai Olajbányász elleni — idegenbeli — győztes mérkőzés érthetően javított a játékosok és vezetők hangulatán. Remélhetőleg ma is lesz okuk az örömre. Nagy sorozat előtt áll egyébként a kaposvári együttes: most vasárnap Százhalombattára látogatnak el, október 6-án, vasárnap 11 órakor pedig a szintén jó játékerőt képviselő Budafoki LC csapatát fogadják. Ekkor ország-világ előtt bizonyíthat a nagymúltú zöld-fehér gárda, hiszen a találkozót a Tv-2 egyenes adásban közvetíti. (Fenyő) * * * Az egyesülettől kapott tájékoztatás szerint a ma délutáni Magyar Kupa-mérkőzésre érvényesek a bérletek, a belépők pedig 100 forintba kerülnek. Mi vagyunk az egyik legnagyobb szakkiadó a telekommunikáció területén és úgy a magyar telefonkönyvek, mint az Arany Oldalak hivatalos kiadói. Folyamatosan növekvő feladataink ellátásához keresünk azonnali belépéssel tanácsadó munkatársakat saját gépkocsival Somogy megye területére. Szeretne azok közé tartozni, akik átlagon felüli jövedelemmel rendelkeznek? Attraktív körülményekkel és egy biztos munkahellyel? Ha Önt érdekli ajánlatunk, kérjük, küldje el fényképpel ellátott pályázati anyagát az alábbi címre: Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság Kovács László * 2040 Budaörs, Szabadság út 117. V. J Erdőgép Kupa '97 megyei férfi kosárlabda-bajnokság Győzelemmel kezdtek az ifik Az „A ” csoport eredményei: Klíma-Vili Kaposvári SE ifi-Budai Team SE 121-83 (67-39) Vezette: Pestality, Kertész. Klíma-Vili Kaposvári SE ifi: Gyönyörű (13/3), Kilián B. (27/6), Beck (22), Csordás (2), Bakos (10). Csere: Hernesz (16), Riskó (25), Vörös G. (4), Vörös A. (2), Bézsenyi (-). Edzó': Ékes Tamás. Budai Team SE: Antalics (18/3), Papp (15/3), Virth (22/6), Tavas R. (14/6), Tavas G. (14). Csere: Boda (-). Edzó': Boda Sándor. Oázis SE-Titán KK 97-62(42-33) Vezette: Frányó, Nagy. Legjobb dobók: Bondor (29/3), Heffer (23), Gémesi (15) , Mike (14), illetve Jónás (16) , Dross Z. (15/6). Anda-Barcs-Hurrikán KK 77-97 (27-51) Vezette: Flórián, Varga. Kocsolai Tsz SK-Barcs SC 11-20(6-12) Legjobb dobók: Szauervein (8), illetve Horváthné (5), Simon G. (4), Szlovákné (4), Halász (4). Balatonszárszó KSEKaposvári Közgazdasági Szakközépiskola DSKSzenna Pack 10-13 (3-6) Legjobb dobók: Dobos (5), illetve Kovács A. (5), Ber- náczky (4). Balatonszemes-Kutasi Nosztalgia KK 8-17 (3-12) Legjobb dobók: Haász (4), illetve Landi (7), Pétemé (4). Siófokon a Küszhegyi úti városi sportcentrumban rendezték meg a somogyi kispályás labdarúgócsapatok megyei döntőjét. Összesen tíz csapat lépett pályára, s bár több körzet nem delegált indulót, a „helyettesekkel” igen exkluzív mezőny jött össze. Többek között indult Legjobb dobók: Marton (24), Horváth (21/6), Kulcsár (13), illetve Horváth (20), Marosi (19), Győrffy (18). Air-Max SZDSE-Sprint- Coop KK 74-71 (29-33) Vezette: Nagy, Csabai. Legjobb dobók: Németh (22), Nagy (20), Magyarfi (18/3), illetve Lévai (21/12), Márkus (19). Henger KK-SP 54 SC 85-67 Vezette: Csabai, Mihály- falvi. Legjobb dobók: Kilián G. (28/6), dr. Halász L. (16), Brantmüller (15), illetve Fokvári (35), Gasparics (15). A „B” csoport eredményei: Somogy Rádió-ASC 66-35(40-12) Vezette: Kulcsár, Pestality. Legjobb dobók: Sashalmi (22), Vas (18/6), Csók B. (13/3), illetve Soóky (16). Nagyatádi VSE-Kocsolai Tsz SK 18-14 (6-8) Legjobb dobók: Vékony né (7), Ivusza (5), illetve Boda- kosné (7). Nemesvid-Marcali VSZSE II. 6-14 (3-8) Legjobb dobók: Czobor (8), Molnár (4). Siófoki VSE H.-BBSC II. 17-13(6-1) Legjobb dobók: Csizmadia (6), Szűcs (5), illetve Bakos (6), Juhász (5). Férfi mérkőzések: Balatonszárszó KSE-Faddi Tsz SK 19-31 (6-13) Legjobb dobók: Kazsoki egy fővárosi vendégegyüttes is, a Ziccer — sőt, igen eredményesen is szerepelt —, továbbá három külföldi gárda, valamennyi IFOR „fedőnéven”. Norvég, svéd és amerikai katonai alakulat csapata avatta nemzetközivé a hűvös időben is végig jó hangulatú tornát. A Kasi kadett-Füredholding- Közlekedési DSE ■ 33-63(12-33) Vezette: Kulcsár (egyedül). Legjobb dobók: Kubatov (12), illetve Kammerloher (20/3), Toronyi (12), Frányó (11/6). Építőipari DSK-Fonyódi Petőfi SE 74-49 (40-25) Vezette: Pestality, Mihály- falvi. Legjobb dobók: Péter (26/3), Harangozó (19), Széki (10), illetve Bolvári (13). Táncsics DSE-Somogyjádi SZK 62-46 (29-20) Vezette: Kertész, Schreck. Legjobb dobók: Csuhaj (17/3), Geiger (14), Suri (10), illetve Birkás (20), Tokai (12). Erdőszél SZSE-Eötvös MDSE 51-40 (30-7) Vezette: Kulcsár, Schreck. Legjobb dobók: Szabó (18), Tóth (18), illetve Hajnali (13/3), Boda (10/3). (12), Fodor (5), illetve Acsádi (10), Parrag (7), Orgován (5), Zöld (5). Kaposvári KE-Segesd SE II. 33-14 (15-7) A versenybizottság — jogosulatlan játék miatt — megsemmisítette a BBSC II.—Ka- posvári Gazdász mérkőzés pályán elért eredményét (23-22), és a találkozó két bajnoki pontját 10-0-ás gólkülönbséggel a vétlen kaposvári együttes javára igazolta. * * * Csütörtökön játszák: Segesd SE II.-Kéthely KK. Segesd, sporttelep, 17 óra. házigazda Siófokot a városi bajnokság egyik reprezentánsa, a Mini Coop képviselte; méghozzá a lehető legjobban, hiszen ők szerezték meg az első helyet. Második lett a budapesti Ziccer, míg a harmadik helyen a mosdósi Kristály csapata végzett. (Fónai) Tenisz OB II Bp. Építők SC II.- Siófoki Spartacus 0:9 Győztesek: Csiszár Andrea, Csentei Orsolya, Kavi- sánszky Mária, Borsányi Andrea, Szarka Lívia, Ács Júlia, valamint a Csiszár A.-Csentei 0., a Kavi- sánszky M.-Szarka L. és a Borsányi A.-Küllős Á. páros. Teke NB III Juta-Minerva I.- Juta-Minerva II. 6:2 (2264:2098) Pontszerzők: Magyar 404 fa, Szántó 399 fa, Domosz- lai 393 fa, illetve Kiss I. 388 fa, Egres 386 fa. Buzsáki góleső A marcali körzeti labdarúgóbajnokság harmadik fordulójának eredményei: Bu- zsák-Böhönye 4—0, Szőlős- györök-Várda 0-0, Balaton- fenyves-Kéthely 2-1, Vi- tya-Balatonberény 2-2. Az Órdacsehi-Nemesvid mérkőzést később játsszák. Az élcsoport állása: 1. Balaton- fenyves 7 pont, 2. Buzsák 6 pont, 3. Kéthely 6 pont. Menetel a Segesd A barcsi körzeti labdarúgóbajnokság ötödik fordulójának eredményei: Berzence-Ötvöskónyi 3-0, Görgeteg-Segesd 0-2, Iha- rosberény-Darány 6-0. Az élcsoport állása: 1. Segesd 12 pont, 2. Görgeteg 10 pont, 3. Berzence 9 pont. / Elen a Bárdudvarnok A kaposvári körzeti I. osztályú labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának eredményei: Sántos-Hetes 3-0, Csököly-Mérő FC 2-2, Fonó-Memye 1-1, Ráksi-Kiskorpád 4—2, Hed- rehely-Toponár 2-0, Gölle-Zimány 1-0, Felső- mocsolád-Taszár 1-1, Bárd- udvamok-Osztopán 12-3. Az élcsoport állása: 1. Bárdudvarnok 18 pont, 2. Sántos 16 pont, 3. Mérő FC 12 pont. Veretlen az Alsóbogát A kaposvári körzeti II. osztályú labdarúgó-bajnokság ötödik' fordulójának eredményei: Mezőcsokonya-Bod- rog 1-2, Szentgáloskér-Ka- posfüred II. 0-3, Somogya- szaló- Jákó 4-0, Somogy- fajsz-Somogyjád 5-0, Ka- zsók-Alsóbogát 0-2. A So- mogyszil- Igái mérkőzés félbeszakadt. Az élcsoport állása: 1. Alsóbogát 15 pont, 2. Bodrog 13 pont, 3. Somogy fájsz 10 pont. Megyei kézilabda-bajnokság a Postabank Kupáért Főszerepben a versenybizottság Női mérkőzések: Somogyi kispályás labdarúgócsapatok megyei döntője A Mini Coop nagy sikere