Somogyi Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-19 / 219. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP NYUGDÍJASOK 1996. szeptember 19., csütörtök Nyugalmas évek Egy könyv az utókornak A Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete könyvet jelen­tetett meg az alakulásától napjainkig terjedő időszak­ról Nyugalmas évek cím­mel, - néhány hete közöl­tünk erről ismertetést. A kiadvány hivatalos bemuta­tóját a hét elején tartották a megye írott és elektronikus sajtója képviselőinek jelen­létében. Szita Ferenc nyugalma­zott könyvtárigazgató, a kötet írója és összeállítója elmondta, vegyes érzel­mekkel fogadta a felkérést, hiszen öt év még nem tör­ténelem, megörökítése nem szolgál tanulságokkal. Az­tán a jegyzőkönyvek, do­kumentumok megismerése után megváltozott az állás­pontja, mert látta azt az erőfeszítést, azt a küzdel­met, amit az egyesület egy­szerűen a fennmaradásáért folytatott. Izgalmas, érde­kes, tanulságos időszak volt ez, feldolgozásra azért is méltó, hogy a következő évek, évtizedek nyugdíja­sai okuljanak belőle. Székely Sándor, az egye­sület elnöke, a könyv megje­lentetéséhez nyújtott támo­gatásért köszönetét mondott a megyei közgyűlés elnöké­nek, Kaposvár polgármeste­rének és az MSZOSZ me­gyei elnökének. Önzetlen segítségük nélkül ez a kötet nem jelenhetett volna meg. Szita Károly polgármes­ter elmondta: szívesen se­gített, mert az a tenni aka­rás és lendület, ami a nyugdíjas egyesület tevé­kenységét jellemzi, minden civil szervezet számára példaadó lehetne. Fiatalo­kat megszégyenítő akarat­tal dolgoznak azért, hogy tagjaik életét megkönnyít­sék.- Az Magyar Szakszer­vezetek Országos Szövet­sége, egyes pártokkal és szervezetekkel ellentétben, nem kampányfeladatnak tekinti az idősek támogatá­sát - mondta Svajda József megyei elnök. - Szakszer­vezetünk két választás kö­zött is segíti mind a kapos­vári egyesület, mind a me­gyei szövetség munkáját. Örömet jelent, hogy ilyen tartalmas kiadvány megje­lentetésének lehettünk ré­szesei. Az érdeklődők a könyvet az egyesület Szent Imre ut­cai irodájában szerezhetik be. K. Cs. Az önkormányzatok támogatják a fűtéskorszerűsítést Segítségváró didergő idősek Az idős embereknek csak kis hányada él a megyében távfű­téses lakótelepi lakásban, több­ségük családi házban bosszan­kodik a korai hideg miatt. Né­hány település önkormányza­tánál arról érdeklődtünk, mi­ként tudják támogatni az idő­seket a fűtési idényben. Memye polgármestere, Foga- rasi László azt furcsállja, hogy a hto-támogatásokról szóló idei rendeletből kimaradt a szociális rászorultság elve. Tavaly a központi forrásból származó pénzt fel lehetett használni más célra is, ám most szigorodott a rendelet. Memye 1650 lakójá­ból 350 az idős, közülük eddig hatan kértek olaj támogatást, ketten pedig szeretnének áttérni a gázfűtésre. A vezetékes gázra való csatlakozást részletfizetés engedélyezésével tudja segíteni az önkormányzat. A kisnyugdí­jasoknak még az is nagy teher. A faluban közel harminc nehéz sorsú emberről gondoskodnak, tízen veszik igénybe a házigon­dozást, egy idős pedig ingyen kapja az ebédet is. Mikében most érkezett meg az önkormányzathoz az állami támogatás harmadik részlete, tudtuk meg Juhászáé Kolber Teréz jegyzőtől. Jelenleg tíz kérvényt tartanak nyilván. A fa­luból sokan dolgoznak az erdé­szetnél, ott kedvezményesen vásárolhatják a fát. Alig több mint tíz családnál, köztük há­rom idősnél működik még olaj- kályha. Őket ötezer forinttal segíti az önkormányzat, tavaly hárman kaptak támogatást a fű­tésük korszerűsítéséhez. A te­lepülés hétszáz lakójából két­száz az idős, mindannyian ré­szesülnek valamilyen ellátás­ban. A házi gondozást nyolcán veszik igénybe, klubjuk szinte teljes létszámmal működik. Szívesen töltenek ott pár órát naponta, meleg ebédet kapnak, s addig sem kell otthon fűteni. Lengyeltótiban már az 1995- ös kormányrendelet megjelené­sekor megoldották a gondot. Az olajjal tüzelőknek kályhát vet­tek vagy pénzt adtak az átalakí­táshoz, így ma vegyes és gáztü­zeléssel fűtik az otthonokat. A település lakóinak egyötöde idős. Tavaly 25-en kértek át­meneti segélyt, amit többnyire tüzelőre költöttek. Most még csak öt kérelem van az önkor­mányzatnál, de az első gáz­számlák, s az igazi hideg meg­jelenésével megnő a számuk. Háromezer és ötezer forint kö­zötti támogatást kaphatnak a rászorulók. Balatonlellén havi kétezer forintos lakásfenntartási támo­gatást ktepnak a nehéz körül­mények között élők. Az ön- kormányzat természetbeni jut­tatásként 15-20 mázsa fával se­gítette a 25 didergő családot. Tavaly hárman, idén ketten szüntették meg az olajfűtést otthonukban, ehhez 50 ezer fo­rintos kamatmentes kölcsönt biztosít a polgármesteri hivatal, ami azért nagyobb segítség, mint a rendelet szerinti 14 ezer forint. Huszonkilencen azon­ban még mindig az egyre meg­fizethetetlenebb olajat használ­ják a háztartásban. A hideg idő beálltával a ka­posvári polgármesteri hivatal­ban is megnőtt a segélykérők száma. Ötven százalékuk idős ember, és az indokok között többségében a fűtés szerepel. Míg tavaly tizenkilenc millió forintot kapott az önkormány­zat a háztartási tüzelőolajjal fű­tők támogatására, addig az idén ennek csupán töredéke csordo­gált az állami kasszából: alig egymillió forint. Érthető, hogy ez már az év elején el is fo­gyott. A városi önkormányzat lakásfenntartási támogatással próbál segíteni a rászorulókon, melynek mértékét szociális rendelet szabályozza. Várha­tóan közel húszmillió forintot költenek idén ilyen célokra. __ Izményi Éva Vasutas baráti kör alakult Tabon Németh János tahi állomás­főnök kezdeményezésére, a közelmúltban Tabon megala­kították a tabi és környékbeli vasúti dolgozók és a MÁV-tól nyugdíjba vonultak, valamint a hozzátartozóik baráti körét. — A kör harminckét taggal alakult meg — mondta Németh János, aki ellátja az elnöki te­endőket is —, de várjuk a kör­nyező településeken élő vasutas nyugdíjasaink további jelentke­zését. — Baráti körünk felöleli a helyi szolgálati főnökséghez tartozó állomásokat, így Bá- bonymegyert, Kapolyt és So- mogymeggyest is. — Mi a baráti kör célja? — Mindenek előtt erősíteni a vasutas családok közötti kap­csolatot, illetve azt szeretnénk, ha szükség esetén emberi, ba­ráti és szakmai segítséget is tudnánk nyújtani a hivatalos kapcsolattartáson túl. — Tevékenységük mire ter­jed ki? — A vasutas hagyományok ápolására, valamint alkalman­ként közösségi rendezvények megtartására. így kirándulások szervezése, névnapok megtar­tása, nyugdíjba vonuló kollégák köszöntése ... A nemrégiben megalakult ba­ráti kört két fős vezetőség irá­nyítja. Az aktív dolgozókat Ki­rály István forgalmi szolgálat- tevő fogja össze, míg a nyugdí­jasokat Horváth Károly a bá- bonymegyeri állomás volt állo­máskezelője. A megválasztott vezetőség mandátuma az 1997. évi vasutas napig szól, azt köve­tően választásra kerül sor. (Krutek) A megyei nyugdíjasszövetség választmányi ülése Mozgalmas október A múlt hét végén tartotta esedékes választmányi ülé­sét a Nyugdíjasok Szerveze­teinek Somogy Megyei Szö­vetsége. A tanácskozás ösz- szehívását indokolttá tette a közeljövő több rangos ren­dezvénye is. Mint beszámolójában Kovács Lajos elnök elmondotta, ok­tóber elsején Kaposváron, az Együd Árpád Városi Műve­lődési Központban tartják az idősek világnapjának megyei ünnepségét, amelyre So­mogy minden részéről vár­nak vendégeket, ekkor nyit­ják meg a nyugdíjas képző­művészek munkáit bemutató tárlatot is. Október 19-én Marcali ad otthont a kulturá­lis bemutatónak, a hagyomá­nyos Ki mit tud?-ok helyébe lépő rendezvény után ba- tyusbál lesz a sportcsarnok­ban. A hónap utolsó napján tartja a megyei szövetség küldöttgyűlését, amelyen megválasztják az új vezető­séget is. Mozgalmas napok állnak tehát a megye nyugdí­jas szervezetei előtt. Az előző választmányi ülés óta történteket ismer­tetve az elnök örömmel kö­zölte, hogy több településen alakult nyugdíjas egyesület -többek között Somogyjá- don, Hetesen és néhány Ba- laton-parti településen -, erősödött velük a megyei szövetség. Mint elmondta, a megyei közgyűlés szociális bizottságának ülésén arról is döntöttek, hogy a nyugdíjas házakban, szociális ottho­nokban élőket is bekapcsol­ják a megyei szövetség mun­kájába, részt vesznek ren­dezvényeiken, tájékoztatókat tartanak a nyugdíjasmozga­lom tevékenységéről. Sza­vait a jelenlévő MSZP-s or­szággyűlési képviselőkhöz - dr. Csákabonyi Balázshoz és dr. Egerszegi Lászlóhoz - is intézve sajnálattal állapította meg, hogy az országos ér­dekképviseletek tiltakozása ellenére is csak 12 és fél szá­zalékos nyugdíjemelés tör­tént. Szita Károly, Kaposvár polgármestere, hozzászólásá­ban védelmébe vette a két honatyát, mondván, hogy a nyugdíjemelésről nem a par­lament, hanem a kormány döntött. Nagyrabecsüléséről és támogatásáról biztosította a megyei szövetséget, további munkájukhoz jó egészséget kívánva. A választmány tagjai ez­után az alapszabály módosítá­sát vitatták meg. A változta­tást az időközben hozott jog­szabálymódosítások tették szükségessé. Több hozzászó­lás és kiegészítés után elfo­gadták a küldöttgyűlés elé ke­rülő alapszabályt. A választ­mányi ülés az októberi ren­dezvények feladatainak meg­tárgyalásával ért véget. K. Cs. Kaposfői emlékezők Egykori munkatársamat ke­restem föl, egész délután be­szélgettünk. Szükség van erre, az embert felvidítja az emlékezés — mondta a ka­posvári Szántó Lajos. Barátja Kaposfőn él, és ál­talában havonta találkoznak. Évek óta nyugdíjasok, mun­kát már egyikük sem vállal. A csendesen pergő napokban jól esik, ha feleleveníthetik a régi emlékeket. — Több mint húsz évig dolgoztunk együtt az egyik kaposvári cégnél — mondta, miután a kaposfői barátjától igyekezett haza. A jó kap­csolat azóta is tart. Ez a szép benne: az igazi barátságot nem tudja kikezdeni az idő. Pedig attól féltem, hogy nyugdíjasként már nem ta­lálkozhatunk. Szerencsére egészségesek vagyunk, így ennek nincs akadálya. Elő­fordult már olyan is, hogy egy egész napot töltöttünk együtt. Jót ebédeltünk, dél­után kártyáztunk, sakkoz­tunk, de nekünk ez is jó szó­rakozás. Az az igazság: megöregedtünk. Korábban gyakran eljártunk foci­meccsre, mostanra kicsit el- kényelmesedtünk, meg a rendszeres programhoz ke­vés a nyugdíj. Minden meg­drágult, az utazással is csín­ján kell bánni. Attól nem fél, hogy vége szakad a barátságuknak. El­mondta, hogy akár gyalog is felkeresi cimboráját. De — mint megjegyezte — reméli, hogy ilyen áldozatra még­sem lesz szükség. — A nyugdíjasoknak is kell a társaság. Aki négy fal között él, előbb-utóbb bele­betegszik a magányba. A társalgás az embert szellemi­leg, fizikailag felfrissíti. Ba­rátommal elhatároztuk: amíg lehet, összejárunk. H. M. Kétszázan a Kisbárapátiból elszármazottak találkozóján Örömkönnyek sok év után Találkozót szervezett a faluból elszármazottaknak a kisbárapáti képviselő-testület. Több mint 350 meghívót küldtek el, s a hívó szóra mintegy kétszázan jöttek el. A baráti találkozón gyakran örömkönnyek gördültek az arcokon. Szalavári György 1970-ben költözött Budapestre. Négy éve rokkantnyugdíjas, de fontosnak tartotta a megjelenést. — Nem szakadt meg teljesen a kapcsolatom a szülőfalummal; családommal egy-kéthavonta idelátogatunk — mondta. — Most az unokabátyám is eljött, és olyan volt osztálytársaimmal foghattam kezet, akikkel 20-25 éve nem találkoztam. Boldog voltam, hogy ismét beszélgethet­tem Haboli Jancsival, Kalocsa Ferivel. Találkoztam egyik leg­kedvesebb tanárommal, Tóth Lajos bácsival is. Felejthetetlen nap volt. — Patalomba kerültem, még 1954-ben; régen voltam itt — mondta Egerszegi Dénesné. — Szép volt ez a találkozó; sok egykori barátnőmmel beszélhet­tem. Sokan nem ismertek meg. Gyerekkori szerelmemmel, Fe- derics Gyurival is, akit 30 éve nem láttam, sikerült szót váltani. Csizmeg Lajos még az 1950- es évek elején költözött Pécsre: — Hogy mit jelent ez a talál­kozó, azt szavakkal alig tudom kifejezni — mondta. — Csak néztem a résztvevőket; vala­mennyien megváltoztunk. Már nem is tudom, hogy kik laknak a Malomtól az alsó utcasorig. Vol­tak olyan barátaim, akiket 1951- ben láttam utoljára. Varga Jós­kával is több évtizede nem be­széltem; Feredics György mint nyugdíjas repülős, mérnök-alez­redes jött haza. A falu is sokat változott. Meglepett azonban, hogy a porták már nem olyan gondozottak, mint az én gyerek­koromban. Remélem, lesz foly­tatása is ennek a találkozónak. Haboli János és családja is el­jött. S még jó néhányan a mesz- szire szakadtak közül. Egy napra fölelevenítették gyerekkorukat. Arcukon látszott, hogy boldogok voltak. így búcsúztak: viszontlá­tásra a következő találkozón. (Krutek) Hétfőtől alma- és krumplivásár A Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete idén is lehetővé teszi a város nyugdíjasainak, hogy kedvezményesen vásárolhassák meg a télre szükséges almát és burgonyát. Hétfőtől a Szent Imre utcai üzletükben jonatán, starking és gol­den almával és kiváló minőségű rózsaburgo­nyával várják Kaposvár nyugdíjasait. Lejárt a jelentkezési határidő A megye nyugdíjasainak marcali kulturális ta­lálkozójára szeptember 15-ig lehetett jelent­kezni a megyei művelődési központban. Mint Szalay Lilla, az intézet munkatársa elmondta, a beérkezett adatokat most összesítik, de az már most látható, hogy az összes műsoridő megha­ladja a tizenkét órát. A bemutatót ezért valószí­nűleg két helyszínen kell majd rendezni. Kárpátaljai út - diaképeken Nyár elején látogattak Kárpátaljára a kaposvári egyesület nyugdíjasai. Torma Károly diaképe­ken örökítette meg az út legemlékezetesebb, legkedvesebb élményeit. A háziasszonyok klubjának első őszi rendezvényén, hétfőn, e ké­pek segítségével idézték fel a kirándulás szép pillanatait. Egyebek között láthatták a jelenle­vők a félbehagyott vereckei emlékműről ké­szült képeket is. Öreglakiak Ópusztaszeren A hét végén Ópusztaszerre látogattak el az öreglaki nyugdíjasok. Mint Papp Istvánné egyesületi elnök elmondta: megnézték nemzeti emlékparkunkat, a Feszty-körképet, a falumú­zeumot. A sok séta, nézelődés után jólesett a kiskunmajsai pihenő, a kiadós ebéd. Kadarkúti mindennapok Huszonnyolc tagja van Kadarkúton az idősek klubjának, de csak kevesen töltötték ott a min­dennapokat, amíg a kertben munka volt, és a nyári szünetben az unokák is igényelték a fel­ügyeletet. A konyháról tizennyolc szociális ét­kezőnek viszik délben gépkocsival a meleg ételt, közülük öten a házigondozást is igénybe veszik. A cserépkályha melege megér némi fáradságot fotó: török

Next

/
Thumbnails
Contents