Somogyi Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-03 / 205. szám

1996. szeptember 3., kedd SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 Kényelmes kollégium - családi házakból Két utcában 40 diák Az utolsó simítások a Goldmark utcában fotó: török anett Több mint negyven középisko­lás diák költözött be hét végén a tabi kollégiumba. Ezt a me­gyei önkormányzat beruházási társulása alakította ki két csa­ládi házból, a korábbinál lé­nyegesen jobb körülményeket teremtve a kollégistáknak. Egy éve döntött a megyei ön- kormányzat két családi ház meg­vételéről, s azoknak kollégi­ummá alakításáról. A régi, Kos­suth utcai épület ugyanis évek óta nem felelt meg a feltételek­nek. Bereczk József, a középis­kola igazgatóhelyettese el­mondta, hogy Hegedűs János szilvásszentmártoni vállalkozó — aki pályázat útján nyerte el a munkát — több mint egy hó­napja kezdte az átalakítást, és ha­táridőre átadta. A két — három szintes — családi házban mint­egy négymillió forintba került a belső munka; új vizesblokkokat és közlekedőlépcsőt alakítottak ki. A Goldmark utcában hat há­lókörletben helyezik el a tanuló­kat, itt betegszobát és társalgót is kialakítottak. A kollégium Óvoda utcai épületében pedig öt hálószoba szolgálja a kollégista fiúk elhelyezését, a megfelelő kiegészítő helyiségekkel. Mind­két épületben van állandó nap­pali és éjszakai ügyelet, külön szobával is a nevelőknek. A műszaki átvétel már au­gusztus végén lezajlott, s a hét végi költözködést a középiskola tabi diákjai is segítették. — A régi épületet még az idén visszaadjuk a városi önkor­mányzatnak — mondta Bereczk József. — Ez az új kollégium (a két épület) pedig csak átmeneti lesz, mivel jövőre a középiskola tanműhelyének udvarán a tervek szerint megkezdődik egy nyolc­vanágyas koedukált kollégium építése. Ehhez a megyei és a tabi önkormányzat 140 millió forint céltámogatást is nyert. A két új kollégiumban kelle­mes környezet fogadta a diáko­kat: füvesített kert, árnyas fákkal. Krutek József Négyhónapos késés után kezdik az aszfaltozást Megszenvedett út Karúdon Mintegy három és fél millió fo­rintért aszfaltozott járdát és utat építtetett a karádi önkormányzat a Gárdonyi utcában. A munká­kat - a legutóbbi szerződésmó­dosítás szerint - a hét végére el­végzik a Somogy Aszfalt kft munkásai. Hónapokig bosszankodtak a karádiak; csúszott az út elkészí­tése. Mert a munkát már tavaly októberban elkezdték, hogy több mint félkilométer hosszan asz­faltburkolattal váltsák fel a ko­rábbi, gidres-gödrös makadámu- tat. A lakosság fölszedte a köve­ket - társadalmi munkában kiásta az átereszeket. A hosszú tél is próbára tette az utcában la­kókat: folyamatosan balesetve­szélyt jelentettek a vízelvezető árkok, s az udvarról sem tudtak kihajtani gépjárművekkel. A fu­varozók - az utcabeliek elmon­dása szerint - semmiféle szállí­tást nem vállaltak; a mentő sem tudott behajtani. Az építőt pályázaton válasz­tották ki - tudtuk meg Kovács József jegyzőtől. A munkával április 30-ig kellett volna végez­nie. Az időjárás is hátráltatta a munkát; a határidőt először au­gusztus 30-ra, majd szeptember 6-ra módosították. Júniusban végre elkészült az 533 méter hosszú járda, s végeztek az út alapozásával, majd a kiemelt szegély építése következett. Mára csak a felső réteg terí­tése van hátra. Legfrissebb híre­ink szerint a Gárdonyi utcában a hét végéig elkészül az útburko­lat. K. J. Egy évre szóló megbízás a tengődi iskola élén Ismét a régi igazgató Elcsendesedett Tengődön az általános iskola igazgatása kö­rüli hercehurca. Az intézmény vezetésével - egy évre - Szabó Istvánnét bízta meg a képviselő-testület. Nagy Mik­lós, a korábbi igazgató elköltözött a településről. A tengődi képviselő-testület ugyanis - mint azt annak ide­jén megírtuk - tudomásul vette a kaposvári városi bíró­ság ítéletét; hatályon kívül he­lyezte a korábbi önkormány­zat 1995-ös (június 30-i) tör­vénysértő határozatát, s visz- szavonta Nagy Miklós igazga­tói kinevezését. 1996. április 15-től augusztus 1-jéig Szabó Istvánná kapott megbízást az igazgatói teendők ellátására. Tíz nappal később azonban a képviselők visszavonták Sza- bóné megbízatását, mert Nagy Miklós fellebbezést nyújtott be a megyei bírósághoz, így a tanév végéig ismét ő irányí­totta az iskolát. — Volt iskolaigazgatónk másik iskola igazgatói állását pályázta meg, s ezt a nyáron elnyerte — mondta Minárik László tengődi polgármester. — Ezért a tengődi képviselő- testület döntése alapján, a sza­badhídvégi önkormányzat ki­kérésére, augusztus 1-jei ha­tállyal áthelyezéssel elenged­tük. S lépnünk is kellett: egy évre Szabó Istvánnét bíztuk meg az intézmény vezetésé­vel. Természetesen a jövő ta­vasszal pályázatot írunk ki a igazgatói állásra. Ehhez beszerezték a nevelő- testület és az iskolaszék véle­ményét is. — Nem hagyhattam cser­ben pedagógus társaimat; ezért vállaltam el, a nevelők kérésére, tanévkezdés előtt — mondta Szabó Istvánná. — Korábban tíz évig vezettem igazgatóként ezt az iskolát; a tanulók iránti felelősség miatt is vállalnom kellett. A kivá­lasztásnál a képviselő-testület valószínűleg figyelembe vette azt is, hogy a múlt tanévben a szervezeti és működési sza­bályzatunk alapján én láttam el az igazgató helyettesítését. Tengődön tehát, úgy tet­szik, nyugvópontra került az iskolaigazgatás ügye. A ko­rábbi harc - legalábbis erre a tanévre - elcsitult. (Krutek) Hatszáz köbméter rönköt dolgoznak fel Bábonymegyeren Új rakteret építenek Hatezer köbméter gerendát, padlót készítenek CZENE ATTILA Ezer köbméter földet mozgat­tak meg Bábonymegyeren, hogy kialakítsák a Sió-Kem kft új rakterét. Fejlesztik a kft tevékenységét - erről döntöt­tek az új, külföldi tulajdonos­társ belépése után. — A készárutároló kialakí­tásán dolgozunk hetek óta — mondta Teliinger Ottó, a kft ügyvezető igazgatója —; itt árusítjuk a tetőszerkezeti anyagokat, a nyílászárókat. A bábonymegyeri faipari üzem mintegy 600 köbméter rönköt dolgoz föl az idén, s kapacitását figyelembe véve jövőre sem várható 700 köb­méternél több. Emellett csak­nem hatezer köbméter kész­terméket — tetőlécet, geren­dát, pallót — értékesítenek. Megkezdik a beltéri ajtók gyártását is, ehhez a lucfenyőt Szibériából hozzák. Tervezik, hogy jövőre üzembe állítanak egy szárítót; ennek a költsége több millió forint. — Három új munkást vet­tünk föl most, a tabi munkaü­gyi kirendeltség közvetítésé­vel — mondta az ügyvezető —, jövőre öt-hat dolgozóval növeljük a termelői létszámot. A nyereséget is visszaforgat­juk majd az üzem fejleszté­sére. Több alapgép, szalagfű­rész, gyalu, marógép kell, ezeknek a beszerzésére mint­egy félmillió forintot szánunk. Bábonymegyeren nemrég került tető alá a gépkocsipar­koló, és dolgoznak az irodaház korszerűsítésén is. (Krutek) Műanyag katétercső készül Bedegkér Műanyag katéterek gyártását kezdték meg a bedegkéri Cou- razs Invest kft-nél. Húszezer darabra kaptak külföldi megren­delés, de az üzem áramellátási gondjai miatt csak 1500-at tud­tak elkészíteni. A következő négy hónapban 40 ezer műanyag cső előállítását tervezik, s ezeket az európai országokba szállítják. Építik már a parkolót a 10-es ABC-hez Húsz személygépkocsi elhelye­zésére szolgáló autóparkolót és hozzá utat építtet a tabi áfész igazgatósága a 10-es ABC-nél. Az egymillió forint értékű beru­házás kivitelezésére a Tabép kft kapott megbízást, s a munkát még ebben a hónapban elvégzik. Sérsekszőlős tervezi a helyreállítást Sérsekszőlősön az emlékezetes tornádó romba döntötte a ravata­lozót is - ezt hamarosan újjáépít­teti az önkormányzat. A terveket már elkészítették egy kaposvári építésszel, s eszerint a 45 négy­zetméter alapterületű épület ki­vitelezése 3,2 millió forintba ke­rül. Hamarosan versenytárgya­lást is hirdetnek a fölépítésére. Torvajról távozott a falugondnokot Falugondnoki munkáját feladva három év után közös megegye­zéssel távozott az önkormány­zattól Takács János, a torvaji falugondnok. Sokrétű teendőit átmenetileg Beneczki János lát­ja el. A torvaji képviselő-testü­let most új falugondnokot keres. Kisbárapáti vásárolt pedagóguslakást is Csaknem egymillió forintért vá­sárolt pedagógus szolgálati la­kást a kisbárapáti önkormányzat a polgármesteri hivatal mellett, közel az általános iskolához. A szükséges javításokat és felújítá­sokat az önkormányzat karban­tartó brigádja elvégezte. A szol­gálati lakásba Réti Diana költö­zött, aki a napköziotthonos óvo­dának vezetői feladatait látja el. Helykijelölés a Hőlyeg-hegyen Helykijelölő bejárást tartot­tak a közelmúltban Tabon a Hőlyeg-hegyen. Ezen a vá­rosi polgármesteri hivatal szakemberei és a szakható­ságok képviselői vettek részt, a bejárás célja pedig az állati tetemek elhelyezésére szol­gáló új verem helyének meghatározása volt. A több mint kétmillió forintos beru­házásra a tabi és a kányái ön- kormányzat közös pályázatot nyújt be a megyei területfej­lesztési alaphoz - abban bízva, hogy pénzt nyernek a kivitelezéshez. A csaknem 170 köbméteres dögkutat a tervek szerint még az ősszel elkészítik. így hosszú időre megoldódhat a két település önkormányzatának a gondja. Bőrdíszműves küszködése, hátrányban van a vidék Iparosgond Somogyacsán Hátrányban van a vidéki, főleg a kis településen dolgozó bőr­díszműves; még iparos társaival szemben is — mondta Somo­gyacsán Kosa Lajosné. — Nehezebb az alapanyag beszerzése, és az utazás is növeli a költségeinket. Erdélyből telepedett át Somo- gyacsára Kása Lajosné - még 1982 októberében mivel szülei a szomszédos Somogy- döröcskén laktak. A bőrdísz­műves család újsághirdetés alapján, OTP-támogatással vá­sárolta meg a régi paraszthá­zat, s rendbe téve ott alakította ki a műhelyét. — Nem kaptam önálló ipar- engedélyt az áttelepülés után — mondta Kosa Lajosné—:, ezért évekig bedolgozóként, az érdi Penta Völgye termelőszö­vetkezet melléküzemágának szállítottuk a női műbőr táská­kat. Hét éve azonban önálló bőr­díszművesként űzheti az ipart. Férje kiváltotta a kiskereske­dői iparengedélyt, hogy fele­sége munkáit értékesítse. El­sősorban a Dél-Dunántúlon: Kaposváron, Pécsen, Szek- szárdon és Dombóváron, Nagyatádon, valamint Tamá­siban árusítja, a vásárokon. Bár van kereslet a szépen ki­dolgozott termékek iránt, az utóbbi években észrevehetően visszaesett a forgalom. A vál­lalkozó azt sem titkolta, hogy leginkább a hongkongi és kí­nai árudömping rontja esélyei­ket. — Nehéz felvenni a ver­senyt velük, hiszen a vevők el­sősorban a termék árát nézik, a minőség nekik másodlagos... — Állandóan résen kell lenni, figyelni a piaci igénye­ket — mondta a bőrdíszműves. — Ha valamilyen termékre: férfitáskára, övtáskára vagy iskolatáskára igény van, akkor néhány jó darabot gyártok... Kosa Lajosné elmondta: jö­vőre nyugdíjas lesz, így elkép­zelhető, hogy abbahagyja az ipart. Igaz, van utánpótlás, mert Zsolt, a kisebbik fiuk harmadéves bőrdíszműves-ta­nuló Marcaliban. (Krutek) Új garázs a tűzoltószertárnál Autógarázst alakí­tanak ki a tabi tűzoltószertámál a városi önkéntesek egyesü­letének megrendelésére. Egy raktárhelyiséget alakítottak át, vasbeton áthidaló és egy három és fél méteres vasajtó beépí­tésével. A Tabép kft - a kivitelező cég - szakemberei még ezen a héten átadják a garázst a tűzoltóegyesületnek. Az át­alakítás mintegy százezer forintba kerül fotó: török anett

Next

/
Thumbnails
Contents