Somogyi Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-14 / 215. szám

1996. szeptember 14., szombat SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Ki fizet kinek és mennyit, ha a taxiban szól a zene Új utakon a szerzői jogvédelem A szerzők a jövőben egyesületi, illetve közalapítványi keret­ben érvényesíthetik közösen védendő jogaikat, megszűnik ugyanis az állami szervezet, a Szerzői Jogvédő Hivatal. A csütörtökön elfogadott kormányrendelet részleteiről tegnap az Igazságügyi Minisztériumban tartottak tájékoztatót. Dr. Ficsor Mihály főosztály- vezető elmondta: a rendelet hatályba lépését követő három hónap múlva - tehát az év vé­géig - a művelődési minisz­ternek kell döntenie arról, hogy mely egyesületek képvi­selhetik az egyes alkotói cso­portok jogait. Elsősorban az írókra, a ze­neszerzőkre, az előadóművé­szekre, a képző- és iparművé­szekre, a hangfelvételgyár­tókra gondoltak a jogászok. A Szerzői Jogvédő Hivatal va­gyonát a jogutódok „öröklik”, s döntöttek arról is, hogy a va­gyonkezelésre közalapítványt hoz létre a kormány. A közös fellépés, a közösen védendő jog szükségességét a józan logika, a nagyon is pró­zai valóság íratta bele a jog­szabályba. Egy dal szerzője például nehezen tudná maga érvényesíteni jogait, beszedni a szerzeménye lejátszásáért járó díjakat a rádióktól, televí­ziós társaságoktól, vendéglátó s más vállalatoktól. A felhasz­nálóknak is fontos, hogy a le­hető legegyszerűbb módon te­hessenek eleget törvényesen előírt anyagi kötelezettségük­nek. A közös jogkezelés újra­szabályozása szorosan kapcso­lódik az államháztartási re­formhoz is, amelynek lényege, hogy az állam kivonuljon minden olyan területről, amelyben jelenléte indokolat­lan. A szerzői jogvédelem szervezetének átalakulása al­kalmat kínálhat arra, hogy egy sor évtizedek óta tisztázatlan kérdés rendeződjék. Vitatéma például, hogy a magántaxisok­tól szedjenek-e jogdíjakat a kocsijukban szóló zene után. (Németh) Az orosz pátriárka levele Különleges értékkel, jelentős dokumentummal gazdagodott a napokban Pannonhalma. Göncz Árpád köztársasági elnök az ezeréves apátságnak ajánlotta fel megőrzésre II. Alekszij- nek, minden oroszok pátriárkájának a millecentenárium al­kalmából hozzá intézett levelét. Az üzenet a bizánci ötvösmű­vészek utódainak nemes ké­zimunkájával díszített, féldrá­gakövekkel berakott bontóban A levél egy részlete érkezett. II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriár­kája a honfoglalás 1100. év­fordulója alkalmából köszön­tötte az államelnököt és az or­szág lakosságát. Mint írja: „Magyarország­nak, ahogy Oroszországnak is, meg kellett élnie a totalitárius rezsim nehéz éveit. Népem bűnösnek érzi magát az 1956- os események miatt, amikor részvételével eltiporták a de­mokrácia és a szabadság első zsenge hajtásait. Magyarország fennállásá­nak új, kezdődő évszázada le­gyen az alkotómunkának és a magyar államiság szilárd, de­mokratikus továbbépítésének ideje” - fejeződik be a levél. A dokumentum elhelyezé­séről a főapát még nem dön­tött, de az minden bizonnyal az apátság levéltárában kap méltó helyet. (Deregán) Kétség az egységben Ellenzéki pártok időszerű kérdésekről Élénkül a belpolitikai élet; tegnap valamennyi parla­menti ellenzéki párt hallatta szavát aktuális kérdésekben. A kisgazdák szerint a Nemzet­közi Valutaalap és a magyar kormány együttműködése csak színjáték, külső jóváhagyása a kabinet „iszapdagasztó” gazda­ságpolitikájának. A csúszó fo­rintleértékelés az infláció ger­jesztésének motorja, s infláció- növelő tényező a bősi vízi lép­cső is. A Fidesz alelnöke kifejtette: Bős-Nagymaros ügyében a Hágai Nemzetközi Bírósághoz kell fordulni. Ha az építkezés folytatódik, költségei a kisem­bereket fogják terhelni - mondta Illés Zoltán. Az MDF kezdeményezi a parlamenti vezérszónoki rend­szer visszaállítását. Demeter Ervin frakcióvezető szerint a je­lenlegi szisztéma nem bizto­sítja, hogy minden párt átfo­góan nyilvánítson véleményt egy-egy konkrét ügyben, s csak kétperces „pengeváltásokat” tesz lehetővé. A KDNP nem kíván együtt­működni az MDNP-vel - nyi­latkozta Giczy György. A párt­elnököt meglepte, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke erre utaló nyilatkozatot tett. Az MDNP a jövő héten az SZDSZ, majd az MSZP elnök­ségével folytat megbeszélést. Mint Szabó Iván elnök közölte, a Néppárt találkozókat kezde­ményezett a parlamenti pártok­kal a kapcsolatok hivatalos fel­vétele érdekében. A KBI első nagy fogása Lefülelték a lopott csekkek beváltóit Nemzetközi gazdasági bűn­esetről számolt be tegnap Kiss Ernő ezredes, az ORFK Központi Bűnüldözési Igaz­gatóságának főigazgatója. Két holland állampolgár kül­földön elkövetett bűncselek­ményből származó Eurocsek- keket váltott be egy magyaror­szági bankban. Veen Dick és Cogh Frank Pierre Jacques devizaszámlát nyitott Budapesten, majd több alkalommal mintegy 20 ezer darab Eurocsekket nyújtottak be, közel hatszázmillió forint értékben. Szerencsére hamaro­san lefülelték őket, így ebből mindössze 65 millió 139 ezer 272 forintot tudtak fel­venni. A csekkekről megállapí­tották, hogy abból a több mint 2 milliárd forint értéket képvi­selő, 75 ezres Eurocsekk-cso- magból származnak, amelyet - egyelőre ismeretlen körülmé­nyek között - egy hollandiai il­letőségű cégtől loptak el. A két férfit szeptember 9-én letartóztatták. Az sem elkép­zelhetetlen, hogy pénzmosás is motiválta tettüket. A vizsgálat az érintett országok bűnüldöző szerveivel és az Interpol bevo­násával folytatódik. A Lengyeltóti és Vidéke ÁFÉSZ BÉRLETI ÜZEMELTETÉSRE MEGHIRDETI az alábbi kereskedelmi egységeit 1996. október 1-től- 8. sz. ruházati üzlet, Buzsák, Május 1. u. 14.- 21. sz. ruházati üzlet, Somogyvár, Kossuth L. u.- 41. sz. hűsbolt, Öreglak, Fő u.- 18. sz. üzlethelyiség, Somogyvár, Kossuth L. u. (volt Gazdabolt)- VI. sz. üzlethelyiség, Buzsák, Május 1. u. Részletes felvilágosítást a szövetkezet főkönyvelője ad, Lengyeltóti, Bem u. 2. Telefon: 85/330-401 (29450) A jelentkezők egyharmadának tudnak helyet biztosítani Támogatás a kollégistáknak Százhúsz diákkollégium működik az országban - egyre ne­hezebb anyagi feltételek között. Dinya László, a művelődési tárca helyettes államtitkára a romló körülményeket a reálér­tékben fokozatosan csökkenő költségvetési támogatással magyarázza. A szakember szerint azonban az nem járható út, hogy a növekvő terheket a diákokra hárítsák át.- Az elmúlt tanévben a felső- oktatási intézmények több mint 120 ezer hallgatója közül 38 ezret fogadtak be a kollé­giumok - mondja a helyettes államtitkár. - Az idén is nagy­jából csak minden harmadik igénylő kaphat igenlő választ kérésére.- Mennyi a kollégiumi díj?- A plafon havi 3000 forint. Bár ez a hallgatók zsebéhez viszonyítva sok, de a költsé­gekhez viszonyítva csepp a tengerben. További gond, hogy az előző években néhány intézmény a tárcával külön megállapodást kötött, s ezek értelmében kollégiumaikat és kollégistáikat támogatja a mi­nisztérium. így azután nehe­zen áttekinthetővé és meglehe­tősen egyenlőtlenné vált az anyagi terhek megoszlása. ( - Hogyan kívánnak ezen változtatni?- A jelenlegi elosztási mód­szert a jövő tanévtől úgyneve­zett lakhatási támogatási rend­szerrel szeretnénk felváltani. Az intézmények kollégiumi elhelyezésre jogosult diákjaik után kapnának ezentúl támo­gatást - hallgatónként átlago­san 3000 forintot. Ezt az egyösszegű juttatást azután a tanintézetek hallgatói önkor­mányzatai az igényeknek megfelelően, differenciáltan osztanák el. Szándékaik szerint az erről szóló jogszabálytervezet még az idén elkészül. (Szalóky) óernit 2500x1100 20x40 Rendkívüli akció Balatonfüreden szeptember 15-től október 15-ig 63 Ft + áfa * 853 Ft + áfa * 1333 Ft + áfa * 40x40 világos szürke szabvány pala 1600x1100 hullámpala hullámpala hódfarkú Eternova piros-barna-sötétszürke 73 Ft + áfa * A csillaggal nevezett termékeknek mi fizetjük az áfáját. 35 500 Ft UGYANOTT UGYANOTT UGYANOTT UGYANOTT Fenyő fűrészáruk nagy választékban, nagy mennyiségben Gerendák 6 méterig 6 méter felett ratáron Deszka, köbméter Osztrák tetőléc, normál 28-35 000 Ft 59 Ft/méter 3x5 tetőiéc 69 Ft/méter Osztrák lambéria, szárított, csiszolt, csomagolt, 3-4-5 méter hosszú 1150-1 350 Ft/m2 Osztrák fózolt hajópadló 1 750 Ft/m2 járó felületi hajópadló 1 990 Ft/m2 A fenti árak az áfát tartalmazzák. Rendkívüli árengedményeinkről kolléganőnk, Zsuzsa tájékoztatja Önöket. Komplett tetőmegrendelés esetén, nálunk alkudni kötelező. Eternit Építőanyag Kereskedés Balatonfüred, Udvar köz 1. (fehér templom mellett) Tel.: 87/341-349 • Tel./fax: 87/343-341 (29640) Magyar békefenntartók. Az ENSZ ciprusi békefenntartó missziójába kiutazó magyar ka­tonák 19 tagú váltóállományát búcsúztatták pénteken Szolno­kon. Hazánk az ENSZ felkéré­sére 1995 novembere óta egy osztrák-magyar zászlóalj kere­tében ellenőrzi Ciprus szigetén a fegyverszünetet. Katonáink felelősségi területe mintegy 34 négyzetkilométer. Környezetvédő tantárgy. Az alapműveltségi és az érettségi vizsga szabadon választható tár­gyai közé vegyék föl a környe­zet- és természetvédelmet. A ja­vaslatot Báthory Zoltán közok­tatási helyettes államtitkár ve­tette föl tegnap egy környezeti nevelési konferencián. Elhang­zott olyan indítvány is, hogy a környezettan szakot valamennyi más szakkal is párosítani lehes­sen a felsőfokú képzésben. Háromnapos plénum. A szokásos kettő helyett három plenáris ülésnapot tart a jövő héten a tisztelt Ház. Megkezdik egyebek közt a lakástakarék- pénzárakról, a tavalyi zárszám­adásról, a szakképzési hozzájá­rulásról szóló előterjesztések tárgyalását, továbbá folytatják a zsidóság kárpótlását rendező jogszabály vitáját - mondta tegnapi tájékoztatóján G. Nagyné Maczó Ágnes alelnök. Kérdőjeles szolgálati idő. Az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke a sorka­tonai szolgálati idő kilenc hó­napra tervezett csökkentéséről csak a sajtóból értesült. Mécs Imre tegnap úgy nyilatkozott, hogy a döntés előtt a bizottság­nak meg kell vizsgálnia, nem romlik-e az ország védelmi ké­pessége, illetve van-e elegendő pénz a változtatás végrehajtá­sára. Csak ezután lehet szó a honvédelmi törvény módosítá­sáról, mely nélkül nem lehet csökkenteni a szolgálati időt. Kézigránátos merénylet. Tegnapra virradóan a főváros VIII. kerületében, a Práter utca egyik földszinti kávézójának ablakán kézigránátot dobtak be. A gránát felrobbant, de az üzlet zárva volt, személyi sérülés nem történt. A merénylet oka még tisztázatlan. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz a tettes kilétének kiderítésére. Ötvenéves lenne. Még nem volt 40 éves, amikor eltávozott az élők sorából Bódy Gábor, a kimagasló tehetségű filmren­dező. Tegnap, születésének 50. évfordulója alkalmából emlék­táblát helyeztek el annak a ferencvárosi háznak a falán, ahol gyermekéveit töltötte. Az avatóünnepségen barátja, Cser­halmi György színművész idézte fel a tragikus sorsú mű­vész alakját.

Next

/
Thumbnails
Contents