Somogyi Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-11 / 212. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP STATISZTIKA 1996. szeptember 11., szerda A KSH megyei igazgatóságának tájékoztatója a megye 1996 első félévi gazdasági, társadalmi helyzetéről Somogy a számok tükrében Ipar A megyei székhelyű — 50 fő feletti létszámot foglalkoztató — iparban 1996 január-júni­usban 29 milliárd forint bruttó termelési érték képződött, amely összehasonlítható áron számítva 14 százalékkal volt több, mint egy évvel koráb­ban, (országosan ugyanebben a körben a termelés volumene 3 %-kal nőtt). Megyei sajátos­ság, hogy az ipari teljesítmény döntő hányada mindenkor a feldolgozóipar produktuma, ahol az I. félév során 17 száza­lékos volt a termelésnöveke­dés. Az ide tartozó ágazatcso­portok — kettő kivételével — növelni tudták teljesítményü­ket. Csökkenés csak a fafel­dolgozás, papírtermékek gyár­tása és nyomdaipari tevékeny­ség, továbbá a bútorgyártás te­rületén mutatkozott. 1996 I. félévében a megyei ipar produktumának 51 száza­léka belföldön talált vevőre, a fennmaradó 49 százalék pedig exportra került. Ez a megosz­lás javuló tendenciát jelez a tavaly ugyanilyenkori 58:42 arányhoz képest. Az export volumene leginkább az élel­miszeripar ágazatban nőtt (77 %-kal), emellett jelentős volt a kivitel-bővülés a gumi- és műanyagtermékek gyártása te­rületén (64 %), továbbá a fém- feldolgozásban (41 %) és a gépiparban is (21 %). Somogy iparában az I. fél­évben az egy foglalkoztatottra jutó termelési érték 11 száza­lékkal volt magasabb, mint ta­valy ugyanilyenkor, a terme­lékenység javulás elsősorban a létszámnövekedést megha­ladó termelésbővülésnek tu­lajdonítható. Építőipar A somogyi székhelyű építő­ipari vállalkozásoknál 1995. II. félévtől kezdődően terme­lésromlás tapasztalható. Idén a saját építési-szerelési mun­kák folyó áras összege az I. negyedévben 1023 millió fo­rintot tett ki, s szinte ezzel azonos összegű (1050 millió Ft) volt a II. negyedévi telje­sítmény is. így az első félévi termelés értékben 17, volu­menében viszont 36 százalék­kal maradt el az 1995. I. fél­évitől. Az 1996. I. félévi ada­tok szerint a legnagyobb visz- szaesés (41 %) a mélyépítő- iparban következett be, az épületfenntartás és -korszerű­sítés területén 31 százalékos, míg a magasépítőiparban 18 százalékos volumencsökkenés történt. A megfigyelt építő­ipari szervezetek idei I. félévi teljesítményében kissé növe­kedett (15 %-ra) a fenntartási munkák hányada az egy évvel korábbi (13 %-os) részarány­hoz képest. Mezőgazdaság 1996. május 31-én a megye 568 ezer hektár összterületé­nek 46 százalékát tette ki a szántóterület (264 ezer na.), melyből a vetetlen terület ará­nya 4 százalék volt. A vetéste­rület 65 százalékát a gabona­félék adták, ebből a kalászo­sok közül a búza 29 százalék részarányt képviselt, ugyan­annyit, mint az elmúlt év azo­nos időpontjában. A kukorica vetésterülete 9 ezer hektárral nőtt az elmúlt évhez viszo­nyítva, jelenleg 86 ezer hektár a vetésterülete, és az utóbbi években a legnagyobb arány­ban termesztett növényünk, az összes vetésterület 34 száza­lékát foglalja el. Az ipari nö­vények közül mintegy 28 szá­zalékkal csökkent a cukorrépa vetésterülete (2865 ha), a nap­raforgóé viszont mintegy 1400 hektárral növekedett, összesen 24 ezer hektáron termesztik. A kalászos gabonafélék be­takarítása július közepén befe­jeződött. A búza termésátlaga — nem végleges adatok sze­rint — 3,4 tonna hektáron­ként, a rozs 2,6, az őszi árpa 2,8, a tavaszi árpa 2,7, a zab 2,2 tonnát termett hektáron­ként. Az 1996 júniusi összeírás 237 ezer darab sertést regiszt­rált, 19 százalékkal többet, mint 1995. év azonos időpont­jában, ezen belül az anyako­cák száma 15 százalékos nö­vekedést mutat. 1996. I. félévében a megyé­ben megfigyelt mezőgazda- sági termékfelvásárlást végző szervezetek vágómarha-felvá­sárlása 538 tonna volt, amely 167 tonnával, közel 24 száza­lékkal kevesebb, mint az el­múlt év azonos időszakában. Idén január-júniusban a vágó­sertés értékesítés 30 624 ton­nát tett ki, amely jelentősen növekedett (85 %-kal). Az egy évvel korábbihoz viszonyítva, de a két évvel ezelőttinek a háromszorosát tette ki. 1996. január-júniusban a tej értéke­sítése mintegy 10 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi mennyiséghez viszonyítva, az árnövekedés itt is jelentős, 17 százalék. Idegenforgalom 1996. I. féléve nem hozott je­lentős előrelépést a megye idegenforgalmában. A keres­kedelmi szálláshelyeken ösz- szesen 101 ezer vendég 430 ezer vendégéjszakát töltött el, és ez a vendégek számát te­kintve 4 százalék csökkenést, míg a vendégéjszakák eseté­ben közel 5 százalék növeke­dést jelent az elmúlt év azonos időszakához mérten. A kül- födi állampolgárok (több mint 57 ezer fő) részaránya 57 szá­zalék, mely 1995. I. félévéhez képest 2 százalékkal lett keve­sebb, vendégéjszakáik rész­aránya 69 százalék (296 ezer), mely 2 százalék növekedést mutat a bázishoz viszonyítva. A belföldi vendégforgalom­ban 2 százalék növekedés mu­tatkozik, a vendégéjszakák száma közel 3 százalékkal esett vissza. Az átlagos tartózkodási idő összességében 1996. I. fél­évében 4,2 éjszaka, ezen belül a belföldiek 3,1 éjszakát, a külföldiek 5,1 éjszakát töltöt­tek megyénkben. A külföldi állampolgárok itt töltött nap­jait tekintve némi növekedés mutatkozik, elsősorban a szál­lodák, illetve a panziók eseté­ben. Az I. félév során összes­ségében a szervezett fizető­vendéglátás szálláshelyein volt a legmagasabb az átlagos tartózkodási idő (8,3 nap), ezt a kempingek, majd a panziók követik 5,9, illetve 5,4 nappal. A Áralakulás 1996 januárjától június végéig hónapról hónapra mérséklő­dött a fogyasztói árak növeke­dése, ezáltal az előző év azo­nos hónapjaihoz viszonyítva is érvényesült a csökkenő ten­dencia. Az idei januári emel­kedés még 28,9, viszont a jú­nius hónapi már ennél mérsé­keltebb, 23,6 százalékos volt. így 1996. I. félévében a fo­gyasztói árak átlagosan 25,8 százalékkal nőttek az 1995. január-júniusihoz képest. Gazdasági szervezetek 1996. I. félév végén me­gyénkben összesen 46 304 gazdasági szervezetet regiszt­ráltak, 2 százalékkal keveseb­bet, mint 1995. végén. A mű­ködő gazdasági szervezetek száma 7 százalékkal, 23 637- re növekedett, a társas vállal­kozások, ezen belül is a betéti társaságok esetében mutatható ki jelentősebb bővülés. Az összes működő gazdasági szervezet 22 százaléka társas vállalkozás, ezen belül 9 szá­zaléka kft, 66 százaléka egyéni vállalkozás és 4 száza­léka költségvetési és társada­lombiztosítási szervezet. Az egyéni vállalkozások száma — mind a regisztrálta­kat, mind a működőket te­kintve — lényegében azonos szinten maradt. Az újonnan alakult külföldi érdekeltségű vállalkozások száma összességében 36 szá­zalékkal nőtt az I. negyedév­hez viszonyítva, melyből 18 teljes mértékben külföldi tu­lajdonú, míg 15 vegyes alapí­tású. Népesség, népmozgalom Somogy megye népesedési helyzetét 1996. I. félév során is változatlanul — a korábban kialakult — alacsony termé­kenység és a magas halandó­ság jellemezte. Ennek követ­keztében tovább folytatódott a megye népességszámának csökkenése, s ezt figyelembe véve — számításaink szerint — 1996. június végén 336 ezer ember élt megyénkben, ez több mint ezer fővel keve­sebb, mint egy évvel koráb­ban. Az 1996. év eleji korösz- szetételt tekintve a megye né­pességének egyötödét az idős korúak (60 éves és idősebbek) teszik ki. Megyénkben az év első hat hónapjában az élveszületések száma tovább csökkent. Míg 1995. I. félévében 1737 gyer­meket anyakönyveztek, 1996. ugyanezen időszakában 60 fő­vel kevesebbet, 1677-et. Változatlanul magas a halá­lozási arányszám. 1996.1. fél­évében 2704 ember halt meg Somogybán, ez 76-tal több, mint egy évvel korábban. A halálozási mutató megyénk­ben 15,5 ezrelék, ezzel —- a megyék sorrendjében — csak Bács-Kiskunt (15,6) előzzük meg. Továbbra is csökkenő­ben a házasodási kedv So­mogybán, 1996 első hat hó­napjában 628-an kötöttek há­zasságot, ami 107-tel keve­sebb, mint 1995 I. félévében. Foglalkoztatottság, keresetek Somogy megyében 1996. I. félévében tovább folytatódott az alkalmazásban állók szá­mának csökkenése. Ebben az időszakban — az 50 fő feletti létszámot foglalkoztató szer­vezeteknél — átlagosan 58 568 munkavállalót foglalkoz­tattak, mely 5 százalékkal volt kevesebb, mint az előző év ugyanezen időszakában (ugyanebben a körben orszá­gosan 6 százalékos csökkenés történt). Ez az állomány 60:40 százalékos arányban oszlott meg a fizikai és a szellemi foglalkozásúak között. Megyénkben 1996. január­júniusban a teljes munkaidő­ben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete 34 218 fo­rint volt, 14 százalékkal több, mint az elmúlt év azonos idő­szakában. Ezen belül a fizikai foglalkozásúaké (26 896 Ft) 17, a szellemieké pedig (45 239 Ft) 12 százalékkal emel­kedett. A gazdasági ágakon belül a legnagyobb bruttó át­lagkereset-növekedés az egyéb közösségi és személyi szolgáltatást (24 százalék), a feldolgozóipart (21 százalék), a villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátást (19 százalék) jel­lemezte. A legalacsonyabb ke­resetdinamika a közigazgatás­ban (4 százalék), az oktatás­ban (8 százalék) és az egész­ségügyben (10 százalék) for­dult elő. Somogy megyében a re­gisztrált munkanélküliek száma 1996 január és február hónapokban tovább növeke­dett. Ezt követően márciustól június végéig folyamatos csökkenés következett be. Míg márciusban 19 029 volt a regisztrált munkanélküliek száma, ennél júniusban már 2603-mal kevesebbet, azaz 16 426 főt tartottak nyilván a megyei munkaügyi központ­ban. A jelentősnek mondható csökkenés ellenére a félév vé­gén mégis 9 százalékkal (1319 fővel) volt magasabb az állás­talanok száma, mint egy évvel korábban ugyanilyenkor. A regisztrált munkanélküliek körében — június végén — a pályakezdő fiatalok száma 1066 fő volt, mely 24 száza­lékkal kevesebb, mint az előző év ugyanezen időszakában. Somogy megyében a munka­nélküliségi ráta a félév végén 11,4 százalék, szemben az or­szágos 10,6 százalékkal. A megyék rangsorában ezzel a 10. helyen állunk. Lakáshelyzet Somogy megyében az építési hatóságok 1996. I. félévében 376 lakás megépítésére adtak ki engedélyt, mely 27 száza­lékkal volt kevesebb, mint ta­valy ugyanezen időszakban. Szembetűnő, hogy a megye- székhelyen 53 százalékkal, a többi városban együttesen 26 százalékkal, a községekben pedig 14 százalékkal esett vissza a kiadott engedélyek száma az előző év azonos idő­szakához mérten. 1996 első hat hónapjában Somogy me­gyében 293 új lakást (az or­szágosnak 3 százalékát) vettek használatba, mely 7 százalék­kal volt kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Míg Somogybán csökkent a lakásépítések száma, addig országosan 14 százalékkal növekedett a vizsgált időszakban. Egészségügy 1995 év végén a megyében te­vékenykedő háziorvosok kö­zül 173 területi ellátást bizto­sított, 12 pedig területi ellátási kötelezettséget nem vállalva működött. A háziorvosok je­lentős része, 60 százaléka egészségügyi vállalkozóként végezte gyógyító tevékenysé­gét (ugyanez 1994-ben még csak 39 százalékot tett ki). Az önkormányzatokkal 70-en áll­tak munkaviszonyban, 4-en pedig magánorvosok voltak. Egy háziorvosra átlagosan 1655 bejelentkezett lakos ju­tott, megegyezően az egy év­vel korábbival. 1995 végén a 40 házi gyer­mekorvosból — közülük 38- an vállaltak területi ellátási kötelezettséget — is legtöb­ben, 31-en (1994-ben 18-an) egészségügyi vállalkozóként dolgoztak, 8-an az önkor­mányzatok alkalmazásában álltak, egy fő pedig magánor­vosként praktizált. A házi gyermekorvosi rendelők for­galma 1995-ben 298 ezer volt, 16 ezerrel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt és 44 ezerrel ha­ladta meg az 1990. évit. Megyénk lakosságának já­róbetegellátását biztosító szakrendelések és szakambu­lanciák 1995. évben 376 ezer órában fogadták a betegeket, ami az egy évvel korábbinál alig több. 1995 végén a megye fekvőbetegellátó intézménye­iben a kórházi ágyak száma csökkent, így 2967 engedé­lyezett ágyból ténylegesen 2946 működő állt a betegek rendelkezésére. Egy kórházi ágyra 1995-ben — az egy év­vel korábbi 90-nel szemben — 87 lakos jutott. Ugyanakkor több mint 76 ezer beteg közel 826 ezer ápolási napot töltött a kórházakban, ami mindegyik­nél minimális csökkenést mu­tatott 1994-hez képest. Az át­lagos ápolási idő — 10,8 nap — nem változott, az ágyki­használtság pedig 75,2-ről 76,2-re nőtt. Megyénkben 1996 I. félév­ben a bejelentett fontosabb heveny fertőző megbetegedé­sek között legnagyobb szám­ban a szalmonellózis (433) és a vörheny (118) fordult elő, utánuk sorrendben közel azo­nos gyakorisággal a rubeola (17), a járványos fültőmirigy- gyulladás (15), továbbá a fer­tőző májgyulladás (13) követ­kezett. E betegségek közül említést érdemel, hogy a szalmonellózisos esetek száma 45 százalékkal volt magasabb, mint tavaly ugyan­ilyenkor. Oktatás Somogybán a középfokú kép­zés belső arányai az elmúlt években megváltoztak. A ta­nulók érdeklődése eltolódott az — érettségi mellett szak­mát is adó — szakközépisko­lák irányába, míg a gimnázi­umok és a szakmunkásképzők iránti érdeklődés visszaesett. A megye középfokú oktatási intézményeibe az 1996/97. tanévre 5398 tanuló jelentke­zett, közülük 4492-en nyertek felvételt. Megyei szinten az átlagos felvételi arány a kö­zépiskolákban 79, a szakmun­kásképzőkben 89 százalékos volt. Az idei tanévre a közép­iskolákba felvett 0. és I. osztá­lyosok részére 83 osztályt in­dítanak, így egy osztályte­remre átlagosan 31 tanuló jut. Közúti közlekedési balesetek Somogybán az 1990 és 1995 közötti időszakban évente át­lagosan közel 700 személyi sérüléssel járó közúti közle­kedési baleset történt, mely­nek során évi átlagban mint­egy 1000 személy szenvedett sérülést. Kedvező jelenség, hogy a vizsgált évek alatt — kisebb ingadozások mellett — mindegyik csökkenő tenden­ciát mutatott. 1996 I félévében 195 sze­mélyi sérüléses közlekedési balesetet regisztráltak, mely egyharmaddal kevesebb, mint az elmúlt év azonos időszaká­ban. Ugyanekkor a balesetet szenvedett személyek száma 367-ről 325 főre változott. Sajnálatos, hogy a balesetek súlyossága nőtt. Az idei év ja­nuárjától június végéig 36-an vesztették életüket, míg egy évvel korábban 23-an, viszont a 125 súlyosan sérült mind­össze 4-gyel, a 164 könnyen sérült pedig 51-gyei volt ke­vesebb, mint az előző évben. Az alkoholos befolyásolt­ság alatt bekövetkezett balese­tek csökkenése folytatódott. Az összes baleset 12 százalé­kánál (az elmúlt év ugyanezen időszakában 15 százalékánál) játszott szerepet az alkohol. Az év első hat hónapjában az ittas vezetők 2 halálos, 17 sú­lyos és 5 könnyű sérüléssel végződő balesetet okoztak. PÁLYÁZAT Somogy Megye Közgyűlése pályázatot hirdet a Somogy Megyei Autóközlekedési Tanintézet (Kaposvár) igazgatói munkakörének betöltésére. Pályázati feltételek:- szakirányú felsőfokú végzettség vagy középiskolai végzettség és oktatói, vizsgabiztosi bizonyítvány- iskolavezetői képesítés (a 20/1992. (VII.21.) sz. KHVM rendelet 21. §-a alapján)- büntetlen előélet- öt év szakmai gyakorlat. A pályázathoz csatolni kell:- személyi adatokat is tartalmazó részletes szakmai önéletrajzot- az intézmény vezetésére vonatkozó programot- a végzettséget igazoló okiratok másolatait- három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt- nyilatkozatot arról, hogy a pályázati anyagot a jogszabályban előírt bizottság megismerje. Bérezés a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján. Az igazgatói munkakör 1997. január 1-től tölthető be. A pályázatot a megjelenéstől számított 30 napon belül kell benyújtani Dr. Kolber Istvánnak, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökének (7401 Kaposvár, Csokonai u. 3. Pf.: 122.). (29313)

Next

/
Thumbnails
Contents