Somogyi Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-10 / 211. szám

1996. szeptember 10., kedd SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Következik a vb-futam Nehéz próbatétel előtt ifjú Tóthék Asztalitenisz NB I B ígéretes nyitány A Szabados-Fábián páros (háttal) jó játékkal nyert fotó: kovács tibor A miskolci rali futamon úgy döntöttek az ifj.Tóth Já- nos-Gergely Ferenc páros „sorsa” fölött, hogy akkor, ott nekik abba nem lehetett bele­szólásuk. A névrokon Tóth „Giliéknek" ugyanis elméleti­leg még volt esélyük arra, hogy ők legyenek az idei bajnokok. Igaz, csak elméletileg, mert ha netán ott Miskolcon meg is nyerték volna a futamot, azzal legfeljebb rákényszerítik Tóth Janikáékat arra, hogy a záró Mecsek ralin ismét csak elin­duljanak és egy biztonságos au­tózással „lebeszéljék” a rokont a bajnoki cím elnyeréséről. Nos, mint tudott, leegyszerű­södtek a dolgok, mert Tóth Fe- rencék — ha nem is egy banán­héjon, hanem egy olajfolton — elcsúsztak, így a somogyi páros máris bajnoknak tekinthette magát. Ezzel végleg mentesül­tek a pécsi szereplés alól. Ők csak erre vártak, innen már egy más fejezet vehette kezdetét pá­lyafutásukban. A magyar rali-bajnoki cím elnyerése után újabb - és talán a legnehezebb - feladat áll az ifjabb Tóth János-Gergely Fe­renc kettős előtt! Tóthék ugyanis októberben a harminc­nyolcadik alkalommal megren­dezendő San Remó-i világbaj­noki futamon ülnek autóba. Ennek kapcsán tartottak a héten sajtótájékoztatót Buda­pesten. A Toyotában versenyző duó vezére, ifjabb Tóth János elmondta: San Remó-ban, a vi­lágbajnoki futamon már a rajt­nál hátrányba kerülnek, mert a futamon induló vetélytársaik évente sokkalta többször ülhet­nek versenyautóba, mint ők. Ezek után — fogalmazott a „kormányos” — még csak megtippelni is nehéz, mit hoz majd számunkra az a verseny. Sikerrel szerepeltek a Kapos­vári Lovasakadémia SC sporto­lói. Gödöllőn rendezték meg a lovastusa országos bajnokság döntőjét, s az ifjúsági kategóri­ában Kövy Gergely lett az or­szágos bajnok Templomos nevű lovával. Ugyanebben a korcsoportban Korb Zsófia Al­mával a 4. helyet szerezte meg. A felnőtteknél Haál Gábor Paszternák nyergében a 6. he­lyen végzett, s ezzel jogot nyert a részvételre az utánpótlás lo­vak Európa-bajnokságára. Gödöllőn a felsőoktatási in­tézmények díjugrató-bajnoksá­gán, s a Pannon Agrártudomá­A fenti sajtótájékoztatón a somogyi kettős elismeréssel szólt a csapat főszponzorának, az ARAL-nak a közreműködé­séről. Az olajipari cég teremti elő ugyanis azokat a feltétele­ket, amelyek biztosítják Tóthék számára az eredményes szerep­lést. Például azzal az új típusú, nagyhatású motorolajjal támo­gatják őket, amelyet az ARAL nemrég dobott piacra. Termé­szetesen a magyar bajnok duó Toyotájába is ez a fogyasztás­csökkentő adalék kerül. — Nem bántuk meg, hogy a Tóth-Gergely kettőssel kötöt­tünk szponzori szerződést — mondta Makó András, az ARAL Hungária Kft ügyvezető igazgatója, majd még hozzá tette: — Természetesen to­vábbra is igyekszünk a legideá­lisabb feltételeket megterem­teni ahhoz, hogy eredményesen versenyezhessenek. Én például személyesen is ott leszek San Remó-ban, és szurkolok a fiú­knak. Erre szükség is lesz és nem csak azért, mert a somogyi pá­rosnak ez lesz az első vébé fu­tama, hanem mert a San Re- mói-t a legnehezebbek közé so­rolják. Ráadásul a világ elitje mellett a hegyi ösvényeken edződött teljes olasz élmezőny is rajthoz áll. Mint értesültünk, Tóthék na­gyon készülnek. Az Aral-Hun- gária’és a No Fear, valamint a honi menedzser, Dudás Mihály hathatós segítségével válik le­hetővé ez a szereplés, amely remélhetőleg sporttörténeti ér­tékkel is bír majd. Amennyiben ugyanis siker­rel végig bírják az „iramot”, ők lesznek az első magyar páros, amely nem csak elindul, hanem be is fejezi a világbajnoki fu­tamát. nyi Egyetem csapata — Halas Áron Tintorettoval, Pécsi Attila pedig Dórával indult — a har­madik helyen végzett. A középiskolás és főiskolás díjlovasok Üllőn vetélkedtek a magyar bajnoki címért. A főis­kolások mezőnyében a pécsi Janus Pannonius Tudomány- egyetem színeiben induló ka­posvári Budai Andrea lett a győztes Rainman nevű lovával, a középiskolásoknál pedig Hafner Dóra (Munkácsy Mi­hály Gimnázium, Kaposvár) Pardon nyergében a második helyet érdemelte ki szereplésé­vel. (Orosz) Kaposplast SC-Pécsi DD Gáz 10-8 Már a páros találkozók után előnyt szereztek a kaposvári férfiak és négyórás küzdelem­ben a kitűnően játszó Szabados vezérletével biztosan nyerték a nyitó mérkőzést. Győz: Szaba­dos 3, Faházi 2, Popovics 2, Fábián és a Popovics-Varga, valamint a Szabados, Fábián páros. Varga János NB II Széchenyi FSK Győr- Kaucsuk SC 5-13 A kaposvári csapat új névvel, kiemelkedően jó játékkal mu­tatkozott be és nem volt pe­ches, a volt „apehes” legény­ség, amely most megcélozza az első helyet. Győz: Hereiig, Berdár, Dani 4-4 és a Herc- zig, Dani páros. A kaposváriaknak sok volt a hat sáv Debreceni MTE-K. Építők 5:3 (4081-3952) Az NB I-es nyitányon a szokat­lan hatsávos — egyébként na­gyon elhanyagolt — pálya megoldhatatlan feladat elé állí­totta a kaposváriakat. Remek sorozattal kezdtek a hazaiak és 180 fával megugrottak és az építősöknek már csak a hátrány lefaragására tellett tudásából. Meleska 696 Illés 641, Szilágyi 725 Mucsi 621, Nagy T. 701 Tihanyi 678, Hacker 302, (Ko­lozsvári 636) Miklós 663, Törő 612 Mándli 654, Nagy Z. 662 Székelyi 695. Ifjúságiak: DMTE-K. Építők 0:4 (1262:1337) Oláh 658, Páll 679. Pakson a kosarasok Ma bajnoki mérkőzést játszik a Klíma-Vili KSE NB I-es férfi kosárlabda csapata. Stickel Pé­ter együttese nincs könnyű helyzetben, a nyitányon elszen­vedett debreceni veresége után ezúttal Pakson az Atomerőmű gárdájával kell felvennie a har­cot. A találkozó ma 18 órakor kezdődik az Atomerőmű paksi tornacsarnokában. * Egy telitalálat a totón A 36. heti totónyeremények a következők: 13 plusz egy talá- latos szelvény (1 db), nyeremé­nye 4 995 798 forint, a 13-as (2 db), 1 051 747 forint, a 12-es 8421, a 11-es 652, a 10-es 171 forintot fizet. Góltotó: 4 talála- tos (2 db), 67 254 forint, 3 talá- latos (81 db), nyereményük egyenként 1661 forint. A „reményág” csatája előtt Kedd este 20.30 órakor az UEFA Kupa-reményágra került FTC legénység a görög Olym- piakos Pireus együttesével ta­lálkozik. Mucha József válasza arra a kérdésre, hogy sikerül­het-e a továbbjutás: - Proficsa­patnak csakis ez lehet a célja. Az Olympiakos legalább olyan „nehéz falat”, mint volt a svéd Göteborg, mely kibuktatott bennünket a bajnokok csarno­kából. A Pireus technikás, me­diterrán futballt játszik. Sportműsor Kedd Kosárlabda NB I A csoport: Atomerőmű SE Paks-Klíma-Vill KSE. Paks, Atomerőmű SE torna­csarnoka, 18 ó. Szerda Labdarúgás NB III. Kaposfüredi Vállalko­zók SE-Beremend. Kaposvár, Textiles pálya 15,30 (Beke). Kézilabda NB II Kettős marcali és bogiári siker Nők Simontornya-Marcali VSZSE 19-21 (11-11) Marcali: Krajczár-Szigetvári (2) , Kovács (3), Peringer (10), Szántó (2), Milinte (4), Tóth. Csere: Molnár, Hamar, Czo- bor, Szántai, Nagy. Edző: Kiss László. Az előző bajnokság ezüst­érmesének otthonában végig szoros mérkőzésen jó játékkal nyert a somogyi csapat. Jók: Krajczár, Kovács, Peringer, Szántó, Milinte, Szigetvári. Marcali VSZSE-Sárvári Kinizsi 23-21 (13-9) Marcali: Krajczár-Szigetvári (1), Kovács (4), Peringer (9),Szántó (5), Milinte, Tóth (3) . Csere: Hamar, Laczó (1), Molnár, Czobor, Szántai, Nagy. Edző: Kiss László. A következő fordulóból előrehozott mérkőzésen nagy küzdelemben, jobb helyzetki­használással nyertek a haza­iak. Jók: Krajczár, Peringer. Zalaszentgrót-Balaton- boglár 19-18 (8-10) BBSC: Barsiné-Czár (1), Nagy Cs. (3), Kerschner (1), Száraz, Kozma (3), Berki (9). Csere: Szekrényesi (1), Ba­loghné, Lovas, Szőke, Székely. Edző: Cser Zsolt. A befejezés előtt négy gól­lal vezetett már a bogiári együttes, de védekezése szét­esett és a hazaiak gyors öt gól­lal fordítottak. Mohács - Siófok 18-17 Siófok: Konczi - Kiss (5), To- linger (11), Duics, Vargáné, Szűcs (5), Báli (3). Csere: Somogyiné, Hirsch, Brünyi, Szűcs I. Szoros mérkőzésen veszí­tett a siófoki csapat. Férfiak Zalaszentgrót-Balaton- boglári BSC 22-22 (11-10) BBSC: Káldy-Hiczfelder J. (9), Zeke (7), Katona (2), Varga (1), Szabó (1), Badics (2). Csere: Bolla, Vodenicsár, Prédl, Menyhárt, Horváth. Edző: Kocsis Géza. A sok hibával kezdő bogiá­riak Bolla bravúrjaival és Hiczfelder góljaival hozták el az egyik pontot. Jók: Káldy, Bolla, Zeke, Hiczfelder. Peac-Kettele-BBSC 25-28 (8-12) BBSC: Káldy-Badics (4), Zeke (11), Hiczfelder J. (3), Katona (2), Kádár (5), Varga (3). Csere: Bolla, Hiczfelder T., Prédl, Leibeit. Edző: Ko­csis Géza. Eredményesen kezdtek a bogiáriak, jó egyéni teljesít­ményekkel, zárt védekezésből indított gyors támadásokkal érték el győzelmüket. Segesd-Szigetvár 23-35 (10-20) Segesd: Pánovics-Tóth (1), . Orbán (15), Mód, Horváth Cs. (1), Boros (4), Akácsos (2). Csere: Horváth Z, Kénosz, Takács, Talián. Edző: Boros Bálint. A baranyaiak erőnlétileg és technikailag egyaránt jobbak voltak, ezt lelkesedéssel nem tudta ellensúlyozni a segesdi legénység. Jó: Orbán a me­zőny legjobbja. Peac-Kettele-Csurgói KK 38-27 (20-9) Csurgó: Búzás-Garai (1), Németh (11), Sótonyi (3), Wei- singer (5), Kunecz (4), Mada­rász P. (3). Csere: Fényi, Ba­logh, Barna, Lőczi. Edző: Ma­darász János. Két harmatgyenge csapat mérkőzésén a csurgóiak rá­szolgáltak a vereségre. Kaposvári lovassikerek VÉGH ANTAL OLIMPIAI NAPLÓJA (10.) Aranyos lélekvesztők Kajak és kenu. Az egyikben úgy forgatják a lapátot, mint a motolla. A má­sikban térdelnek és tolják a vizet. Sosem ültem még ör- döngős, billenős vízijármű­vekben, amelyeknek két vál­tozatát ismerjük. Az egyest meg a kettest. Hadd ne foly­tassam. Mert a végén még azt is leírom, hogy az egyesben egy legény vagy egy leány evez, a kettesben meg kettő. Ennyi mindent tudni e remek sportág technikai részletei­ről... De hát nem elég nézni a kecsesen sikló vízialkalma­tosságokat? A Dunán. A Mar- git-szigetnél vagy az újpesti öbölben. Lent, Fadd-Dombo- rinál, egy gyönyörű holtág­ban. Vagy a Tiszánál, Szeged mellett. Mindenki tudta, hogy a magyar csapatnál alig van erősebb a világon. Az olim­piai versenyek kezdetén mégis szétszóródtak az esé­lyeink. Talán azért, mert ke­vesebb aranyérmünk termett a vártnál. A kajak-kenusok­nak kellett volna kiköszö­rülni a csorbát. Azt hiszem, ez tette görcsössé őket. A Ko- lonics-Horváth kettőst ráadá­sul még az is nyomta, hogy tavaly ötször nyertek világ- bajnokságot. Atlantában? Láthattuk, hogy első aranyesélyükből csak bronz lett. Nekem ez is szépen csil­logott. Őket meg felpapri­kázta. Az az ötszáz méter... négyszázkilencvenkilenc mé­terig a moldáviai kenusok vezettek. Aztán a híres-neve­zetes berúgás. Valószínűleg én vagyok az egyedüli, aki ezt a kifejezést eddig más összefüggésben ismertem. Most megtudtam, hogy mit jelent berúgni egy kenut a célba. Harminchat ezredmá- sodperces különbség! Valaki kiszámította: tizennyolc cen­tin múlt. Kolonics György és Horváth Csaba még sohasem nyert olimpiai bajnokságot. Eddig csak hajtottak érte. Most azt olvasom, hogy az arany mel­lett övék a legszebben és leg­technikásabban lapátoló pá­ros címe is. Nem találok eb­ben semmi meglepőt. Hor­váth Csabának az a beceneve, hogy Indián... Kőbán Rita. ő már olimpiai bajnokként érkezett Atlan­tába. Hallottam róla, hogy kint majd mindegyik edzését végigsírta. Látszólag semmi sem indokolta az • elkesere­dést. Hiszen legnagyobb el­lenfelét, Fischert tavaly is megverte. Ráadásul a német asszony válófélben van, s az ilyesmi nem nagyon kedvez az olimpiai felkészülésnek. De hogy nem volt minden rendben Rita körül, azt egy elejtett mondata alapján sej­tem. Még itthon nyilatkozta a Kurírban: „Most annyira nem érdekel semmi, hogy azt se venném észre, ha valaki ész­revenné.” Lefordítsam? Ides­tova négy éve minden ideg­szálával az egyéni győze­lemre készül. Nem a legked­vezőbb körülmények között. Vajon meddig lehet ezt csi­nálni? Mármint azt, hogy a lege­sélyesebb sportolóink is mél­tatlan viszonyok közepette dolgoznak. A valaha élt leg­nagyobb magyar kajakosnő arról panaszkodik, hogy az utolsó esztendőben mindösz- sze kétszer masszírozták meg. A töméntelen edzéstől megmacskáSodott izmait. A fájós vádliját. Az időjárásra érzékeny hátát. Miközben a németek rózsaszínű, áramvo­nalas csodahajóval riogatják a világot. Miközben megen­gedett és talán meg nem en­gedett orvosi segédlettel tesznek meg mindent a sike­rért. A magam részéről azért adom a pálmát Kőbán Ritá­nak, mert ilyen előzmények után lett a földkerekség leg­jobb kajakosnője. őt láttam olykor a Dunán evezni, közel a parthoz? Rá haragszik a té­vében megszólaltatott öreg pecás? Elszakadt a damil, de ugye fater, most maga is megbocsát! (Részletek az író hamarosan megjelenő könyvéből) (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents