Somogyi Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-09 / 186. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1996. augusztus 9., péntek Érvényes engedélyek. Nem vonták vissza a korábban kiadott bűzakiviteli engedélyeket - közölték a Földművelésügyi Minisztérium illetékesei. Arról sincs szó, hogy a meglévő engedélyek birtokosait korlátoznák a kivitelben. Az viszont igaz, hogy további engedélyeket az új termés betakarításáig nem adnak ki. Augusztus 1-jéig egyébként a termelői kvóták jelentős részét beváltották, s a kereskedők 300 ezer tonnás kvótájából is több mint 290 ezer tonnányit felhasználtak. A 200 ezer tonnás lisztkiviteli engedélyek beváltási határideje szeptember 1. Másutt terjeszkednek. A magyar csomagolópapíripar 55 százalékát birtokló és erős kelet-közép-európai pozíciókkal rendelkező francia cég, a Cofinec SA, itteni vállalatai működési hatásfokának további javítását, termelékenységük növelését tervezi. Ezenkívül újabb vállalatok megvásárlására is készül, de két tervezett nagyobb beruházását Csehországban akarja megvalósítani. A Cofinec ott a csomagolópapír-piac alig 25 százalékát uralja. Nem légből kapott. Újabb sikeres fél évet zárt a Pannon GSM Rt. Előfizetőinek száma 60 százalékkal nőtt és elérte a 120 ezret. Az év első hat hónapjában csaknem száz bázisállomás készült el, Székesfehérvárott pedig megkezdte működését a második kapcsolóközpont. A 18,85 milliárd forint alaptőkéjű cég eddig befektetett eszközeinek értéke már több mint 23,5 milliárd forint. Naturexpo ’96. A finishez érkeztek az augusztus 15-én nyíló nemzetközi környezet- és természetvédelmi kiállítás előkészületei. A Budapesti .....y á sárközpontban s zeptember 8-ig megtekinthető eseményen 20 ország 220 cége 35 ezer négyzet- méteres területen mutatja be környezetbarát termékeit és az egészséges életmód kellékeit. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 237,42 Német márka 103,59 Olasz líra (1000) 101,29 Osztrák schilling 14,72 Spanyol peseta (100) 121,85 USA-dollár 153,76 Új üdítő és sör Pécsről Augusztusban két uj sort is piacra dobott a Pécsi Sörfőzde Rt. A Radler elnevezésű sör-üdítőt, illetve a 896 Millecentenáriumi sört tegnap Wenckheim István, a cég vezetője mutatta be sajtó- tájékoztató keretében. A két újdonsággal a csökkenő vásárlóerőt, a romló piaci mutatókat és a konkurenciát kívánják ellensúlyozni. A Radler, sörtartalmú szénsavas üdítőital könnyű sörkeverék, amely citrom ízű, üdítőital hatású. A terméket az egész országban forgalmazza a Pécsi Sörfőzde, és bevezetésétől komoly eredményeket várnak. Az alacsony (1,4%) alkoholtartalmú, 6 hónapos eltarthatóságú Radlerrel új piac nyílhat meg a pécsi cég előtt. A Három Királyok és a Tavaszi Sör után újabb taggal bővül a pécsi alkalmi sörök családja. A sörfőzde ezúttal a honalapításról megemlékezve a 896 Millecentenáriumi Sörrel örvendezteti meg a sörivók táborát. A piaci sikert aratott elődeihez hasonlóan ez a termék is az olcsó árfekvésű minőségi, prémium típusú sörök kategóriájába tartozik. Eltarthatóságú Az áj termékeket is keresni fogják a vásárlók fotó: Tóth László ugyancsak 6 hónap, alkoholtartalma 5,8%. A két új termék bevezetésével egy időben, ám azoktól függetlenül indult el a napokban a Pécsi Sörfőzde új nyereményjátéka, a Szalon Póker. Aki a Szalon kupakok kártyafiguráiból négy 9-est, 10-est, bubit, dámát vagy királyt ki tud rakni, az értékes nyereményekhez juthat. K. E. A cégbejegyzés kálváriái A vállalkozások beindításának első buktatója a cégalapítás.- Mivel több megyében is vannak személyes tapasztalataim — mondja dr. Bese Julianna ügyvéd —. kijelenthetem, hogy nemcsak azért jobb a helyzet vidéken, mert netán kevesebb üggyel kell foglalkozniuk, hanem azért is, mert az iratok átvételekor alaposan átnéznek mindent, és azonnal figyelmeztetik az ügyfeleket az esetleges hiányosságokra. így aztán ritkán fordul elő, hogy utólag kell iratokat pótolni, hosszú heteken át levelezni.- Milyen papírok, igazolások kellenek ahhoz, hogy valaki céget alapíthasson ?- A legfontosabb a társasági szerződés, amelynek három példányához különféle mellékleteket is csatolni kell. Célszerű hozzáértő jogász segítségét kérni, hiszen a cégbejegyzésnél amúgy is ügyvédi ellenjegyzést kémek.- Mibe kerül a cégalapítás?- A cégbejegyzés illetékköteles. Például a kft.-k esetében a vagyon 2 százalékát - de minimum 10 ezer forintot - kell ilyen címen befizetni. Betéti társaságoknál ugyancsak a vagyon 2 százalékát - de minimum 5 ezer forintot. Ha az iratok rendben vannak, akkor vidéken 1-2 hét alatt pecsét kerül a cégbejegyzésekre. N. Zs. ______________TB-ALAPISMERETEK______________ E gészségbiztosítás (8.) Sorozatunkban az egészségbiztosítási alapfogalmakkal ismertetjük meg olvasóinkat. Kit illet meg az anyasági támogatás és a gyes? Az anyasági támogatás 1996. április 15-én váltotta fel a várandóssági pótlékot, amelyet azóta már nem lehet igényelni. Az anyasági támogatás a szülő nő részére alanyi jogon járó egyszeri segély. A jogosultság feltétele, hogy a szülő nő terhessége ideje alatt legalább négyszer, koraszülés esetén legalább egyszer terhesgondozáson vegyen részt. Nem jár e támogatás annak a szülőnek, aki a gyermek örökbefogadásához a szülést megelőzően írásban hozzájárult, illetve a megszületett gyermeket a hatóság ideiglenesen intézetbe utalta, vagy alkalmas más személynél helyezte el. A segély összege a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj másfélszerese (jelenleg 14 400 Ft), amit a családi pótlékot folyósító szervnél a szülést követő 30 napon belül kell kérni. A gyermekgondozási segélyt az anya vagy az apa a gyermek 3 éves koráig, tartósan beteg, vagy súlyosan beteg gyerek esetén annak 10 éves koráig kaphatja akkor, ha a család egy főre jutó havi nettó jövedelme nem éri el a 19 500 forintot, illetve egyedülálló szülő esetén a 23 400 forintot. A gyes havi összege megegyezik a mindenkori öregségi nyugdíj - jelenleg 9 600 forint - összegével. Nem folyósítható gyes annak, aki már valamilyen tb-ellátásban, vagy az önkormányzattól gyermeknevelési támogatásban részesül, illetve ha a gyermek intézetben van elhelyezve. A gyesből 6 százalékos nyugdíjjárulék kerül levonásra. A gyest a lakóhely szerint illetékes egészségbiztosítási pénztárnál, illetve a munkahelyi kifizető- helyen kell kérni. Sok az eszkimó, kevés a fóka Tavaly kismértékben - 78,8-ról 83,7 százalékra - nőtt a hitelhez juttatott mezőgazdasági vállalkozók és vállalkozások aránya a kérelmezőkhöz képest, derül ki az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kimutatásaiból. Az átlagos garantált hitel nagysága viszont - az élelmiszeripar kivételével - csökkent. A beruházások számának visszaesésével egyidejűleg a ráfordított összeg is kisebb lett. Békés megyében például 1991-1995 között a vállalkozások összesen 1,7 milliárd forint kölcsönhöz igényeltek alapítványi garanciát. Mögötte Jász-Nagykun-Szolnok megye állt 1,21 milliárdos, majd Zala megye 1,166 milliárdos garantált hitelösszeggel. Ugyanezek a megyék 1996. első fél évének adatai szerint, 216, 35, illetve 66 millió forint kölcsönhöz kérték az alapítvány segítségét. Ez idén a legmagasabb összegű garantált hitelre, 217, millió forintra Bács-Kiskun megye nyújtott be igényt, ezt követi Békés, a harmadik 208 millióval Tolna. A legkevesebb hitelre Komárom-Esz- tergom (5,2 millió) kértek garanciát. A legtöbb garanciakérelem (16) Baranya megyéből érkezett, a legkevesebb, 1-1 pedig Nógrád, illetve Borsod- Abaúj-Zemplén megyéből. <&> KERESKEDELMI ÉS GAZDASÁGI FŐISKOLA FELSŐFOKÚ SZAKKÉPESÍTÉST NYÚJTÓ 4 féléves képzést indít Szolnokon, nappali tagozaton, 1996. októberétől a következő szakterületeken:- vállalkozásszervező- vállalkozási ügyintéző- általános menedzser- menedzser asszisztens- irodavezető- marketinges reklámmenedzser- európai üzleti asszisztens- külkereskedelmi üzletkötő- külkereskedelmi menedzser- anyaggazdálkodó (logisztikai szervező)- gazdasági informatikus- vendéglátó menedzser- gazdálkodásszervező- kisvállalkozások gazdasági ügyintézője- adótanácsadó- banki tanácsadó- pénzügyi tanácsadó- mérlegképes könyvelő- számviteli ügyintéző- biztosítási tanácsadó- idegenvezető és hostess- idegenforgalmi menedzser- információ-rendszer szervező A végzett hallgatók megfelelő eredmény elérése esetén felvételi nélkül folytathatják tanulmányaikat Szolnokon, a Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolán, ahol a főiskolai tanulmányokba beszámításra kerülnek a tanult ismeretek. A jelentkezés feltétele: érettségi bizonyítvány A képzés önköltséges. Jelentkezés: KGF Alapítvány TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZETE 5001 Szolnok, Tiszaliget Pf.: 153 Tel.: 56/340-227 vagy 56/379-677 Fax: 56/379-190 ° JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1996. szeptember 15. | Helyiségek bérbe adók! Alkalmasak: • oktatás (tantermek), • ipari tevékenység (pl.: varroda), • irodák • raktározás céljára. Az étkezés helyben megoldható. Érdeklődni: Profilmax Kft. Kaposvár, Jutái út 37., tel.: 82/321-408 Most akár 500 000 forintot is nyerhet a Szalon sör kupakjaival! A kupakokban a francia kártya figuráit találhatja. Rakjon ki belőlük egy pókert (azonos figura - mind a négy színben) és máris nyert! Ha kijött a PÓKER, tegye a négy kupakot, valamint az üzletekben kapható nyereményszelvényt egy borítékba és küldje el szeptember 30-ig címünkre. Nyereményéről postán értesítjük. PÉCSI SÖRFŐZDE RT., Pécs, 7601 Postafiók: 125. A tét 500 000 forint ÁSZ PÓKER KIRÁLY PÓKER DÁMA PÓKER BUBI PÓKER 10-ES PÓKER A tárgynyeremények ÁFA-t tartalmaznak, a pénznyeremények személyi jővedelerSadó kötelesek 9-ES PÓKER 500 000 forint •W- ylk '■'$») J* 25 000 forint • %»! JÉ* Ja?-' * ® 000 forint 5 1 Sza,on Póker póló (l) 1 Szalon Póker sörös korsó