Somogyi Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-23 / 196. szám

1996. augusztus 23., péntek SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 Korszerű orvosi rendelő, földgáz az óvodában Udvarhely építkezik / Étrendet és életrendet állítanak össze a barcsi betegeknek Jogsegély a szegényeknek Ingyenes jogsegélyszolgálat kialakítását tervezi a sze­gény családok számára a barcsi nőegylet. Ennek ér­dekében már felvette a kap­csolatot is a független jog­védő egyesületek országos szövetségével, amely támo­gatja az elképzelést. A nőegylet legutóbbi ülésén elhangzott: a jogsegélyszolgá­lat tevékenységében helybeli jogászok vesznek majd részt. Létrehozásának feltételeiről pedig hamarosan tárgyalnak Barcson a szövetség vezetőjé­vel. Dr. Solti Pálné, az egylet vezetője elmondta, ilyen jogse­gélyszolgálat már sok helyütt működik az országban, s ki vannak dolgozva a részletei. A dolguk tehát csak az, hogy mindezt a barcsi viszonyokhoz igazítsák. Elégedetlenek a város köz- biztonságával és a közterületek állapotával — ez is elhangzott a nőegylet ülésén. Az előbbi­nek javítása végett együttmű­ködést ajánlottak a városi ön­védelmi egyesületnek, és sze­retnék hozzá megnyerni a bar­csi képviselő-testület segítségét is. A közterületek védelmének javításához mindenekelőtt a közterület-felügyelők számá­nak növelését és a szabályozás szigorítását tartják szükséges­nek. Szigorú fellépést sürget­nek az ellen, hogy a horvátok a fizetőparkolók helyett a város- központ lakóépületeinek kör­nyékét és szűk utcáit veszik igénybe a parkolásra, a lépcső­házak és házfalak pedig illem­helyül szolgálnak nekik. A sok szemét és a mindenfelé ter­jengő bűz nemcsak az ott lakó­kat zavarja, hanem a városba érkezőknek Barcsról alkotott véleményét is befolyásolja — mondják a barcsi asszonyok. Elhangzott: szeptemberben néhány napra Barcsra telepítik azt az orvosi műszert, amely alkalmas, hogy már korai stá­diumában kimutassa a mára népbetegséggé vált csontritku­lást. Ez idő alatt a negyven és hatvan év közötti nők vizsgála­tára nyílik lehetőség. A nőegy­let nemcsak a vizsgálatok meg­szervezésben igyekszik segí­teni, hanem az egylet szakem­berei megfelelő étrendet, élet­rendet, illetve tornát is összeál­lítanak azok számára, akiknek ez szükséges. Nagy László Hagyományos szemléletű és modern képek sora Vízváron • • FOTÓ: PÖLÖSKEITIBORNÉ Ot ország képei Vízváron Korszerűsíti közintézményeit a somogyudvarhelyi önkor­mányzat. Ezúttal új, a köve­telményeknek megfelelő or­vosi rendelőt is kialakítanak. Az’ óvoda teljes felújítását már elvégezték. Nagy részét a köz­hasznú foglalkoztatású szakem­berek, s áttértek a vezetékes földgázfűtésre is. Az óvoda konyháján főznek nemcsak a gyerekeknek, hanem az idősek­nek, az intézményeknek is, na­ponta 210 adagot — mondta Mester Károly polgármester. Az orvosi rendelő kialakítá­sának munkáit a múlt hónapban kezdték; az egyik legkorszerűbb létesítmény lesz. Szolgálati la­kásból alakítják ki, mert újat az önkormányzat nem tudott volna Római kori település maradvá­nyait tárták fel a régészek Barcs- Szilitanyán. A leletek szerint gazdag település volt itt a II-IV. században. A Németh Péter ka­posvári régész irányításával végzett ásatáson több használati tárgy, díszkerámia is előkerült, bizonyítva, hogy a település benne volt a kereskedelmi háló­zatban, és az ittlakók meg tudták fizetni a drága holmikat is. A le­letanyag alapján feltételezhető, hogy egy római út is volt a köze­lében, esetleg egy drávai átkelő. Barcs és térsége állástalanjai­nak száma tovább nőtt; mint- egy 70 pályakezdő jelentke­zett. Számuk növekedése jú­nius óta folyamatos, augusz­tusra már 120-at regisztráltak. Ez többé-kevésbé megegyezik a korábbi évek adataival - tudtuk meg Demanecz Józsefné, a bar­csi munkaügyi kirendeltség ve­zetőjétől -, bár az idén megszűnt a pályakezdők segélyezése.- Regisztráltatják magukat, pedig már anyagi támogatást nem várhatnak tőlünk. Mégis bejönnek: állásajánlatért, egy jó tippért vagy csak azért, hogy tudjunk róluk, ha valami munka adódna. A segély azért szűnt meg, mert a munkaügyi szak­emberek szerint csak arra volt jó, hogy otthon tartsa és semmit­tevésre késztesse a fiatalokat. Pénz helyett most álláskereső programokat kapnak. Azzal is elhelyezkedésüket segítik, hogy kedvezményeket ajánlanak a munkáltatóknak, akik pálya­építtetni. A régi azonban nem fe­lelt meg az előírásoknak: alig 12 négyzetméteres volt a rendelő. Most egy minden szempontból modem rendelőt építenek: húsz beteg fogadására alkalmas váró­termet, vizesblokkokat, s az elő­írásoknak megfelelően burkol­ják a padozatot és a falakat. A vizsgálóhelyiség is minden igényt kielégít. A rendelő építé­sének befejezését decemberre tervezték, de szeretnék átadni már az ősszel. Az önkormányzat kétmillió forintos pályázatot nyújtott be, s annak elbírálásáig a napokban átmenetileg szüne­telt a munka. A helyi jövede­lempótló munkások ez idő alatt az életveszélyessé vált iskolai ebédlő tetőszerkezetének hely­reállításán dolgoztak. (Németh) A lelőhelyet Rózsás Márton, a múzeum munkatársa derítette föl. A feltárás nem volt könnyű, hiszen az évek során tönkre­tette a mezőgazdasági művelés. A barcsi az egyetlen a vidéki múzeumok közül, amely ásatá­sokat végez. Különösen fontos ez, mert Dél-Somogy régészeti szempontból felderítetlen. így szondázó ásatásokkal igyekez­nek tisztázni a település múltját. Ezeknek során tártak fel késő bronzkori és avar temetőrésze­ket, Komlósdon őskori telepet. kezdő állástalanokat alkalmaz­nak. Barcson további segítséget ad az Impulzus program. Az egynapos tréning arra szolgál, hogy kiderítse, mivel szeretne foglalkozni, miben látja a bol­dogulását a fiatal. Ezen csopor­tosan vesznek részt a pályakez­dők, s az úgynevezett álláske­reső tréningekkel folytatják. Nyáron valamelyest csök­kenni szokott a munkanélküliek száma, a szezonális munkák mi­att. Az idén azonban hiába vár­tak erre Barcson és környékén. Próbálkoztak a kirendeltség munkatársai balatoni munkák ajánlásával is, de mint a kiren­deltségvezető elmondta, az túl messze van a barcsiaknak. Barcson és környékén 1993 óta 2200-2300 az állás nélküliek száma, s ez 20 százalékos mun­kanélküliséget jelent. Az egyé­nek persze változnak: január óta mintegy ezer embert közvetítet­tek ki már valamelyik munka­helyre, de újabbak is jöttek - majdnem ugyanennyien. N. L. Hagyományos és modem kitű­nően megfér a vízvári és ferdi- nandovaci önkormányzat, vala­mint a pécsi SMAP galéria kö­zös kiállításán, mely egy hétig látható a vízvári iskolában. Utána Horvátországba viszik.- A tárlatot Bosznia-Herce­govina, Horvátország, Ma­Megkezdték a burgonya betaka­rítását a berzencei határban. A környék legnagyobb termelője, a Solanum kft vetésterületén lát­tak hozzá. 58 hektáron vetők­rumplit termeltek, s betakarítot­ták a kleopátra és a kondor faj­tát. Ennek szedésével már vé­geztek, most a desiré van soron. gyarország, Szlovénia és Uk­rajna képzőművészeinek képe­iből állították össze. Folyik, fo­lyik a Dráva címmel a környe­zet, az ember és a művészet közötti finom kapcsolatokat igyekszik bemutatni - mondta Farkas József vízvári polgár- mester. - A résztvevő tizenhét Jó közepes termésátlaggal fizet a krumpli. A vetőburgonya mé­reténél nagyobb étkezési burgo­nyát eladják; ezt — mint Varga György ügyvezető elmondta — a hazai piacon értékesítik. Befejezték a csemegekuko­rica törését is. A terméssel elé­gedettek a Solanum szakembe­művész többsége horvát, illetve magyar, jó ismerői a Drávának. A Ferdinandovac és Vízvár együttműködése jegyében ren­dezett tárlatot Vízváron a ko- provnicai-krizevaci megye képviselői nyitották meg. Egy hét múlva Ferdinandovacon mutatják be a képeket. N. L. rei. Hektáronként 110 mázsát vágtak le a kombájnok, s össze­sen 380 vagonnyi termett. A tel­jes mennyiséget a Limpex kft nagyatádi gyárának adták el. Az idén a kft egy új kukoricakom­bájnt is vett, ez most bérmunká­ban dolgozik: az atádi határban szedi a csemegekukoricát. N. I. Barcs megállapodása az együttműködésről Együttműködési megállapodás aláírásával teszi hivatalossá Barcs és Verőce a testvérvárosi kapcsolatot. A két város pol­gármestere Verőcén már aláírta a hivatalos okmányokat, Bar­cson pedig a kiállítás és vásár idején kerítenek sort erre az ün­nepségre. A két település között évek óta szoros és jó a kapcsolat. Csurgói kisdiákok előkészítő tábora Egyhetes előkészítő táborba mentek a csurgói Csokonai re­formátus gimnázium leendő el­sősei. A zselickisfaludi tartóz­kodás bevált programja lehetővé teszi, hogy már tanévnyitó előtt megismerjék az iskola követel­ményrendszerét. A kezdő taná­roknak is élményt ad ez a tábor. Babócsai gyerekek a Balaton-parton Negyvenöt hátrányos helyzetű cigánygyerek töltött egy napot a Balatonnál. A babócsai Etni­kai és Nemzetiségi Szervezet harmincezer forintot nyert az Életmód alapítványtól, s ezen a pénzen küldte el a falubeli gye­rekek egyik csoportját a ma­gyar tenger partjára, hogy leg­alább egyetlen napot gondtala­nul tölthessenek ezen a nyáron. Népszerű a drávai szabadstrand Egyre többen látogatják a drávai szabadstrandot Barcsnál. Ennek legfőbb oka: mára végre a folyó vízszintje annyira apadt, hogy akár a közepéig is begyalogol­hatnak a strandolok. A lehetősé­get egyre többen ki is használ­ják, a helybeliek körében most igazán népszerű a szabadstrand. Új raktár és füstölő a tejüzemnek Új raktárépületet és füstölőt épít­tet a barcsi Dráva Tej kft; rövid időn belül műszakilag is átadják. Kivitelezését a helyi szakmun­kásképző intézet tanulói végez­ték. A beruházást a vállalat pia­cainak növekedése és új termé­kek gyártása tette szükségessé. Római lelet Szilitanyán Délen nem csökken a munkanélküliek száma Pályakezdők tréningen Szedik a burgonyát Berzencén Aratás után bál Gyékényesen Végeztek a nyár legnagyobb munkájával, az aratással Gyéké­nyesen is; az eredménnyel elé­gedettek a Csokonai mezőgaz­dasági szövetkezet vezetői. Az árpa után a rozs és a búza is , jó erős közepes” terméssel fizetett. Az őszi gyomirtás - mint a nö­vénytermesztési ágazatvezető mondta - megtette a hatását, így a szövetkezetben elkerülték az idén máshol sok helyütt gondot okozó elgazosodást. S a jó munka végeztével most első íz­ben szervez aratóbált is dolgozói részére a gyékényesi szövetke­zet. Eddig évente csak azok ün­nepeltek, akik közvetlenül részt vettek a betakarításban. Ezúttal a Csokonai 110 tagja és a gazda­ság ötven alkalmazottja augusz­tus 23-án együtt mulat. H. J. Harminchektáros gazdaság Nagymarton határában Juhnyájjal a hegy lankáin Harminc hektára Peterdi-birtok. Gazdája még fiatal - kora, munkaszeretete alapján. Peterdi Ferenc 20 évig volt hivatá­sos gépkocsivezető; ebből eredő betegséggel leszázalékolták. Szívósan küzd, hogy hasznosak legyenek napjai. A földárveréskor lett gazda. A volt csurgónagymartoni szülői birtok, a szántóföld közé ékelő­dött egykori szőlő körül formá­lódik birodalma. Mégsem ott folytatja, ahol a szülők abba­hagyták. — Mindig szerettem az álla­tokat. Hizlaltam disznót, voltak fejősteheneink, mégis a birkák­nál kötöttem ki — mondta. — Ez a sovány, meredek partoldal épp juhtenyésztésre való. A közhiedelemmel ellentétben azonban a birka nem igényte­len. A juhászatot a messzi Alföld­ről jött embertől, Borbély Elek­től tanulta, aki akkoriban Porro- gon tevékenykedett. Tejesbárá­nyokat kapott tőle, s hat-nyolc hétig még szoptatni kellett Nagymartonban, vagy csurgói lakóhelyén. Az abrakolás már könnyebben ment. A birkák miatt szerzett földet is. A 300-nál népesebb nyáj nagy teret igényel. Ott van a gázlói erdőszél patakjával és forrásaival, északon Kiss Fe­renc nemrég alapozott méhé­szete határolja, a Kisbükki- dűlő, délen az Ilona-kút; meg­annyi jól ismert pont jelzi az új életközösség határait. A legelő, a hodály fölött hét hektár kuko­ricát, rozsot vetett, hogy abrak is legyen, A földet családi összefogás­sal vásárolta. A nagyra nőtt gazdasághoz is több ember kell. A biztos hátteret a feleség adja. Peterdi Ferenc a jövőre gondol­kodva számít Nagymartonban lakó fiára. Zsolt sorkatona; szakmunkásképzőt, gazdakép­zőt végzett, és most nagyon hi­Peterdi Ferenc segítőtársával a juhokat tereli az akol felé ányzik. A félárva, intézetbe ke­rült Horváth Bélát magukhoz vették, ő is beletanult. A tulajdonos éjjel-nappal tal­pon van. Talpon is szeretne ma­radni. Drága azonban az üzem­anyag, az új gép megfizethetet­len. Ha van bevétele, azt be kell fektetni. S mivel tudja, mit akar, bízik abban, hogy a befektetett munka egyszer majd megtérül. Horváth József

Next

/
Thumbnails
Contents