Somogyi Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-02 / 180. szám
1996. augusztus 2., péntek SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Együttműködik két település Együttműködési megállapodást köt az ordacsehi és a balatonboglári önkormányzat a műszaki igazgatási ügyintéző előkészítő tevékenységére és a pénzügyiszámviteli feladatok ellátására. A megállapodás szerint a bogiári polgármesteri hivatal szakemberei a jövőben a szomszédos faluban tartandó ügyfélfogadás során egyes hatósági ügyek vitelével segítik a pénzügyi gondokkal küszködő települést. Ordacsehinek ez a megoldás kedvező finanszírozást jelent; már a féléves költségvetési mérleg elkészítéséhez is szakmai segítséget kap az önkormányzat a bogiári szakemberektől. SOMOGYI HÍRLAP Barna Zsolt jegyzete Mit ér az értékpapír? Nem sok örömük telt eddig a dolgozói részvényekben a kaposvári ruhagyár munkásainak: kezdetben tisztességes osztalékot reméltek, de ez nemigen adatott meg a szerény eredményeket produkáló gyárban. Később szívesen eladták volna értékpapírjaikat, de nem tehették, legfeljebb a gyáron belül üzletelhettek a részvényekkel. A cég vezetői négy éve azért kezdeményezték a részvényvásárlást, mert úgy látták: így érdekelté tehetik, megtarthatják dolgozóikat. Ma úgy látszik, nem jött be a számításuk, a céghez hűtlen emberek ugyanis szabadabban adhatták el részvényeiket, mint azok, akik az amúgy is rosszul fizető ruhagyárnál maradtak. Várni János igazgató az ÁVÜ-nél többször kezdeményezte a dolgozói tulajdonrész törzsrészvénnyé alakítását, ám erre nem kapott engedélyt. Most azonban az új tulajdonos közgyűlés elé vitte az ügyet, ahol csaknem mindenki örömmel elfogadta az ötletet. A dolgozók értékpapíijai így már valódi értéket képvi- sel(hetné)nek. A kérdés csak az: mit tudnak kezdeni vele tulajdonosaik, mennyit is ér ma egy ruhagyári részvény? Félő, hogy nem túl sokat. Legalábbis egyelőre, amíg a cég nem ér el jobb eredményeket. Hogy mi lesz azután?.. A bizakodóknak van egy álmuk: egyszer majd jön egy befektető: lesz pénze, nem kicsinyeskedik és a lelkiismerete is úgy diktálja: tisztességes árat ajánljon a dolgozók sublót aljában porosodó részvényeiért. Csábításra készülnek a kaposvári ruhagyárnál Átszabott részvények (Folytatás az 1. oldalról) A cég által kibocsátott értékpapírokat ma a névérték hetvennyolcvan százalékáért is el lehet adni, meggyőződésem azonban, hogy a papírok értéke még tovább emelkedhet — mondta Várni János. A vezérigazgató szerint ehhez vissza kellene csábítani az elmúlt évek alatt elvesztett munkaerő nagy részét. A ruhagyár a jelenlegi létszám mellett még háromszáz új dolgozónak tudna munkát adni. A cég kapujába ki is akasztották a munkaerő-felvétel táblát, ám hiába a jól látható felhívás, az állásokért nemigen állnak sorba a varrónők. — Bruttó húszezer forint a varrodai átlagbér nálunk. Számítások szerint azonban legalább ötven százalékos béremelésre lenne szükség, hogy a ruhagyárat a dolgozók előtt ismét vonzóvá tegyük — tette hozzá az igazgató, aki nem titkolta azt sem, hogy a tulajdonosok számára ismét előtérbe került a hatékonyság növelése. A cég vezetői gőzerővel munkálkodnak azon, hogy a szakképzett dolgozókat visszacsábítsák. Találkozót szervezett a Nagy Imre Társaság Emlékező emigránsok Lengyelországban születtem, lengyel apától és szlovák anyától, és sohasem voltam magyar állampolgár. De magyar voltam, úgy, hogy ezt sem papír, sem pecsét nem tanúsította. Csak belül, ösztönösen éreztem, hogy hol a helyem — így mutatkozott be tegnap a városháza dísztermében rendezett ünnepi megemlékezésen Jonczyk Vince, aki a Nagy Imre Társaság megyei szervezetének meghívására érkezett Kaposvárra, korabeli dokumentumokkal, hangfelvételekkel. A ma Dániában élő Jonczyk Vince az 1956-os forradalom idején Maiéter Pál futára volt, forradalmi tevékenységéért távollétében halálra ítélték. — A forradalom váratlanul ért mindnyájunkat — emlékezett vissza. — Voltak ugyan előjelek, de a várt „lassú érés” helyett robbanás történt. Az utcákon csörgedező „emberpatakok” folyammá, hömpölygő áradattá nőttek. Aztán eldördültek az első lövések. Hogy ki adta le, sohasem tudjuk meg, csak azt, hogy a géppuska-sorozat szétszaggatott egy diákot. Nagy Imrére úgy emlékszik: egyszerű ember volt. — Nem akarta vállalni a megbízást, ami végül az életébe került — mondta. A forradalom első napjaitól azonban már az ő nevében hoztak döntéseket, olyanokat, amikhez ő sohasem adta volna a nevét. Tegnap ott volt Luka Iván is, a Taszáron állomásozó békefenntartók tisztje, aki pannonhalmi diákként állt a nemzetőrök soraiba. (Jakab) A Parkoló ABC az első tagja annak a franchise-üzlethálózatnak, melyet a Balaton Fűszert hívott életre. A Somogy Áruház földszintjén tegnap megnyílt áruházban 7 ezer féle árucikk közül válogathatnak a vevők, de helyet kapott egy húsbolt és egy látványpékség is fotó: lang Egy kis ajándékot is kapcsolunk a gázhoz! Legyen kényelmes a nyara a TOTALGAZ-zal! Ha Balaton környéki cseretelepeinken gázpalackot vesz vagy cserél, augusztus 20-ig ajándékkal kedveskedünk Önnek. A játékról és a nyerési lehetőségekről bővebb információkért keresse fel a legközelebbi TOTÁLGÁZ cseretelepeket! TOTÁLGÁZ T: (06)-60-338-716 TOTÁLGÁZ KÉNYELMET KAPCSOLUNK A GÁZHOZ. Olaszok érdeklődnek a befektetésről Nagyatád olasz testvérvárosának, San Vito al Tagliamentó- nak a vállalkozói is érdeklődnek a befektetési lehetőségek iránt a városközpontban lévő csónakázótónál lévő területeknél. A két város vezetőinek mostani találkozóján az olasz partnerek tervrajzokat és árajánlatokat kértek a további tárgyalásokhoz. Értesüléseink szerint többek között éttermet és csónakkölcsönzőt is nyitnának a területen. Tábor diákoknak Balatonlellén Harminckét lábodi általános és középiskolás diák vesz részt Balatonlellén egyhetes sátortáborozáson. A helyi katolikus egyház szervezésében a lellei kanonok udvarában verik fel már évek óta sátraikat. Az idei táborozás így napi ötszöri étkezéssel is csak kétezer forintjába kerül a szülőknek. Vizuális műhely nyílt Nagyatádon Szőke András filmrendező és Huber András szobrászművész vezetésével vizuális felsőoktatási műhely nyílt tegnap Nagyatádon. Filmkészítő iparművészeti főiskolások és képzőművészeti középiskolások tíz napon át a képzőművészetnek a filmművészetre, valamint az újfajta művészeti ágaknak, szemléleteknek és technikáknak egymásra történő hatását vizsgálják és elemzik. Csíksomlyói avató leilei vendégekkel Csíksomlyón avatták fel Domokos Pál Péter néprajkutató szobrát. A szobrot Boció Levente szentegyházi szobrász- művész készítette. A szobora- vatón Kovács István leilei alpolgármester vezetésével lellei küldöttség is részt vett. Bodó Levente kiváló alkotásait jól ismerik a Balaton partján. Barcs a vasutas települések között Barcs városa is csatlakozott a nemrég alakult vasutas települések szövetségéhez. Az országos szövetség célja többek között annak elősegítése, hogy a vasúti áru és személyszállítás megőrizze a súlyát, hiszen ennek változása visszahat a települések gazdasági helyzetére is. A somogyi határvárosnak ez a szövetség még azért is fontos lehet, mert a határátkelő fejlesztésén belül úgynevezett RÓLA állomást is szeretnének itt kialakítani. Ez azt jelentené, hogy itt találkozhatna a közúti, vasúti, illetve vízi áruszállítás. Indulatokkal kezdődött, megértéssel folytatódott az ülés Több a bogiáriak bevétele Negyed órára 65 ezer lakás maradt villany nélkül Gólyapár áramtalanított A balatonboglári képviselők 132 millió 908 ezer forinttal növelték meg az önkormányzat idei költségvetését tegnapi rendkívüli ülésükön. Ennyivel több a bevétel, tehát több pénz jut majd a tervezett fejlesztések megvalósítására is. A növekedést elsősorban a privatizációs bevételek és a magánosítás folyamatában az önkormányzatot jogosan megillető és végre kifizetett forintok jelentik. Azonban az iparűzési adóból is jóval több, 34 millió forint folyt be a városi kasszába. Mégis heves vita vezette be az idei féléves beszámoló elfogadását. Dr. Szi- berth László képviselő ugyanis a gazdálkodást érintő konkrét kérdéseket tett fel. Sós Zoltán polgármester rágalmazásnak, képviselő-társai személyeske- dőnek minősítették a tényszerű felvetéseket. A testület rövid idő alatt túltette magát az indulatokon. A feltett kérdésekre adott válaszokra azonban még várni kell. Steiner Dezső' a pénzügyi bizottság elnöke indítványozta, hogy vizsgálják ki a képviselőtársa által felvetett problémákat. Abban is egyetértettek a testület tagjai, hogy az év végén megszűnt városgazdálkodási igazgatóság kintlévőségeit hajtsák be, illetve készüljön gazdasági koncepció kiegészítve a bizottságok terveivel legalább a következő évi költségvetés előkészítéséig. A pénzügyi bizottság elnöke egyébként határozottan kiegyensúlyozottnak tekinti a város idei költségvetését. Véleménye szerint abban még 6- 10 millió forintos tartalék van. Az önkormányzat visszafizette a tavasszal felvett működési hitelt. A fejlesztések sorában első helyen a szennyvízcsatorna, valamint a sző- lőskislaki Zrínyi utca burkolat építése szerepel. Novemberre elkészülhet a városközpont térburkolata. G. M. (Folytatás az 1. oldalról) A titkos légyottot egy vadász szemlélte végig, aki a látottakat azonnal jelentette a Dé- dász ügyeletesének. A szakemberek szerint ekkor még nem is lett volna semmi gond, mert a vezetékekre kapcsolt automata védelmi rendszer kiiktatta a hibás vezetékrészt, csakhogy ugyanebben az időben Toponár körzetében is meghibásodott a 120 KV-os rendszer és az automata a nagyobb kár elkerülése érdekében áramtalanította a kaposvári Mező úti alállomás ösz- szes berendezését. A Dédász szakemberei azonnal nekiláttak a hiba kijavításának. Az áram nélkül maradt hatvanötezer lakás egy részében így már negyed óra múlva éghetett a villany, este tíz órára pedig az áramszolgáltatás mindenhol helyreállt. Egy másik áramszünet is borzolta a kedélyeket a napokban Kaposváron. Mint tegnap a Dédásznál elmondták: kedden a belváros egy részében azért szünetel teljes napon át az áramszolgáltatás, mert az MSZOSZ-székháznál lévő 35 éves transzformátor állomást egy újra cserélték a cég munkatársai. Az új berendezéstől az előzőnél biztonságosabb és olcsóbb működést várnak a szakemberek. B. Zs.