Somogyi Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-10 / 187. szám
1996. augusztus 10., szombat SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Legyen nyilvános a képviselők jövedelme Összeférhetetlenségi vita A választójogi reform egyik sarkalatos pontja - minden kétséget kizáróan - a képviselők összeférhetetlenségéről szóló törvényjavaslat. A koalíciós partnerek a törvény hatálybalépéséről különbözőképpen vélekednek. Hack Pétert a szabaddemokraták álláspontjáról kérdeztük. Az SZDSZ alkotmányjogásza reméli, már az őszi törvénykezések során sikerül megállapodniuk az MSZP-vei, hogy az összeférhetetlenségről szóló passzusok a jelenlegi ciklusban lépjenek életbe. Mi az SZDSZ elképzelése az összeférhetetlenségi törvény fontosabb kitételeiről? Hack Péter elmondta: a képviselők semmilyen állami tulajdonú, vagy részérdekeltségű cégnél ne tölthessenek be vezető pozíciót. A saját tulajdonukban lévő vállalkozásoknál ezt nem korlátoznák, azzal a feltétellel, hogy a képviselő gazdasági tevékenysége legyen átlátható. Lényeges, hogy a bevallott jövedelem összegét és a vagyongyarapodás mértékét tegyék nyilvánossá. Ez utóbbit a Szabad Demokraták Szövetsége azért tartja fontosnak, mert így minden állampolgár figyelemmel kísérheti, milyen módon és mértékben gyarapodik képviselője. (Szalóky) Kétszázötven résztvevőt várnak a tanácskozásra Nyolcadszor az anyanyelvről Nyolcadszor tartják meg az idén az anyanyelvi konferenciát, amelyre a rendezők mintegy 250 résztvevőt várnak a világ minden tájáról. A hétfőn kezdődő, négynapos találkozó előkészületeiről tegnap Budapesten, az egyik legfőbb támogató, a Magyarok Világ- szövetsége székházában adtak számot a szervezők. Pomogáts Béla irodalomtörténész, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának elnöke emlékeztetett arra, hogy a magyarságtudat megőrzésében és alakításában nagy szerepet vállaló rendezvény negyedszázados múltra tekinthet vissza. Ez idő alatt felbecsülhetetlen eredményeket ért el, elsősorban a szórványban élő magyarság nyelvének ápolásában. A formák és a feladatok azonban az utóbbi években változtak. Az anyanyelvi konferencia 1992 óta például mint egyesület, önálló társaságként működik, és mindig az éppen legidőszerűbb kérdésekre igyekszik választ adni. Egerben és Mezőkövesden, az idei konferencia színhelyein például várható, hogy sok szó esik a környező országokban felerősödött nacionalista jelenségekről. A résztvevők 60 százaléka ugyanis onnan érkezik. Az ünnepi megnyitót 12-én délelőtt az egri tanárképző főiskolán rendezik, majd előadások hangzanak el például a nyelv és a kultúra védelméről. Mezőkövesdre szerdán vonul át a konferencia, a zárásra csütörtökön Egerben kerül sor. (Deregán) Nem kell okmányreform A kisgazdák az ellenőrzéseket szigorítanák Húszmilliárd forintba kerülne a különböző okmányok, zárjegyek, egyebek cseréje, ehelyett az ellenőrzéseket kellene szigorítani - állítja a Független Kisgazdapárt. Szabadi Béla, a párt gazdaság- politikai kabinetjének vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján elutasította azt a tervet, hogy a következő években a hamisítás megelőzése érdekében kicseréljék az alapvető okmányok nagy részét, például az útleveleket, jogosítványokat. A kisgazdapárt számításai szerint mindez 20 milliárd forintba kerülne, és értelmetlen pénzkidobás lenne. Különösen akkor, ha a nagykövetségekről útlevelek kerülhetnek ki, és ha a határokon nincs normális ellenőrzés. A gépkocsilopások nagy számát sem lehet csökkenteni a forgalmi engedélyek cseréjével. A lopásokat hatékonyabb rendőri munkával kell megakadályozni. Nincs értelme a zárjegyek cseréjének sem, amíg az országba becsempészett nagy mennyiségű áru eredetét sem derítik fel. Ami a társadalombiztosítási kártyákat illeti, az FKGP fölöslegesnek tartotta bevezetésüket, és a véleménye mára sem változott meg. így az okmányok cseréjének még inkább nem látják értelmét. Ehelyett olyan számítógépes nyilvántartásra volna szükség, amellyel felde- ríthetőek, tetten érhetőek lennének a visszaélések. A mezőgazdaság szerepét nem tudják átvenni más ágazatok Élesedő piaci verseny Az agrártárca hiánytalanul megoldotta az EU-kérdőívek megválaszolásából rá háruló feladatokat. A július 26-án átadott ötezer oldalas dokumentumból mintegy 520 oldal foglalkozik a mezőgazdasággal. A szakértők munkája nyomán reális kép kerekedett ki róla - állapította meg pénteken a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Benedek Fülöp elmondta: a kérdezés módja és logikai felépítése az Európai Unió agrárgazdaságának rendszeréhez igazodott. A dokumentum készítői így lényegében az EU követelményeinek tükrében mutatták be az ágazatot, bár a megfelelő statisztikai adatok beszerzése komoly gondot okozott. Ezért e téren is sürgős a harmonizáció, mert az EU támogatásait megfelelő adatszolgáltatáshoz kötik. A válaszok aláhúzták: hazánk mezőgazdasága - kedvező adottságai és nemzetközi versenyképessége miatt - fontosabb helyet tölt be a nemzetgazdaságban az unióbeli átlagnál, és szerepét más szektorok a következő években sem tudják átvenni. Az is belekerült a dokumentumba, hogy az agrárkormányzat a tulajdonváltás és a piacgazdaság alapjainak lerakása után a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termelés növekedésével, a hazai kereslet és az export bővülésével számol a következő években. Az agrárrendtartási rendszer módosítását - az EU szabályozásával összhangban - törvényi szinten rögzítik. Hazánk további sürgős tennivalója, hogy a szerkezetpolitikai és vidékfejlesztési intézkedésekben is közelítsen az EU-hoz. A közösség tagországaiban folyamatosan nő az ezekre fordított támogatások aránya, míg a hagyományos agrártámogatásoké csökken. Brüsszel tervezett csatlakozás előtti modernizációs programja pénzbeli támogatással is javíthatja hazánk esélyét arra, hogy felkészüljön az éles piaci versenyre. (Újvári) Millecenteiiáriumi lesz. Megkezdődött a rakétaerdő telepítése a Gellérthegy körül, jeleként annak, hogy lesz tűzijáték augusztus 20-án. E rakéták ellen senki nem tiltakozott, pedig a különösen színes show vagy 40 millió forintba kerül. fotó: feb/diósi imre A természetgyógyászok egyharmada orvos Nem helyette, hanem mellette Kedvező változások tapasztalhatók az utóbbi időben a természetgyógyászok megítélésében, bár még mindig szép számmal találhatók közöttük hozzá nem értő, kizárólag a jó üzlet reményében tevékenykedő kuruzslók. Ennek a véleménynek dr. Ta- raczközi István orvos-természetgyógyász adott hangot tegnap abból az alkalomból, hogy augusztus 18-20. között Budapesten, a Bolyai János Katonai Főiskolán rendezi meg a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége hetedik nemzetközi kongresszusát. Taraczközi doktor, a szövetség elnöke leszögezte, hogy a tapasztalatok szerint a szokásos terápia kiegészítéseként végzett természetgyógyászati kezelések a betegségek döntő többségénél kifejezetten jótékony hatásúak. Ezt igazolja például a Szigetvári Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályának gyakorlata is. Hibás tehát a természetes gyógymód és a hagyományos orvoslás mesterséges szembeállítása. Az 1992-es alakuláskor még csak 73, ma már csaknem hétszáz - egyharmad részben orvosi diplomával rendelkező - természetgyógyászt tömörítő szövetség tagjai a gyógyító tevékenység mellett egyre nagyobb sikereket könyvelhetnek el az oktatásban,, a szaktanácsadásban is. Kecskeméten például kétéves természetgyógyász-akadémiát indítottak. Az első évfolyam már a záróvizsga előtt áll, s az idén az ötödik évfolyam kezdi a tanulást. Ősszel Debrecenben drogtoxikológiai, és gyógymasszőrképzés indul diplomások számára. Tisztújítás előtt. Ma összeül a KDNP országos elnöksége. A tervek szerint meghatározza a párt tisztújításának részletes menetrendjét, valamint politikai nyilatkozatot fogalmaz meg a koalíciós kormány kétéves tevékenységéről. Riasztó jövőkép. A kormány a társadalombiztosítás újraállamosítására készül. Ez visszatérést jelentene Gerő Ernő 1950-ben tett lépéséhez, amely-, lyel az egykori államminiszter Európa legjobban működő egészségbiztosítási rendszerét verte szét. Az MDF frakciójának tegnapi tájékoztatóján így minősítették az egészségbiztosítás helyzetével foglalkozó, a jövő héten a kormány elé kerülő tervezetet. Hétfőtől építkeznek. Megérkezett Vácra azoknak a hazai és külföldi önkénteseknek az első csoportja, akik Jimmy Carter vezetésével tíz lakóházat építenek fel a Habitat for Humanity International ökumenikus keresztény szervezet akciója keretében. Az Amerikai Egyesült Államok volt elnökét vasárnap várják Budapestre. Elfogták a tanktolvajt. Három harckocsi ellopásáról tett beismerő vallomást a tapolcai rendőröknek a 31 éves dunaújvárosi C. Ferenc fémhulladékkereskedő. A már kimustrált tankok célpontként szolgáltak a Tapolca melletti újdörögdi katonai gyakorlóhelyen. Itt látta meg a csaknem hetventonnás zsákmányt a szintén dunaújvárosi V. István sorkatona, aki a tippért 130 ezer forintot kapott a fémkereskedőtől. Vádat emeltek. Lezárult a Stadler József és kilenc társa ellen indított nyomozás, s az üggyel kapcsolatos iratokat vádemelési javaslattal átadták a Fővárosi Főügyészségnek. Stadlert a rendőrség különösen nagy kárt okozó csalással, adócsalással, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével, valamint a számviteli fegyelem megsértésének vétségével gyanúsítja. Sokan jöttek. Rekordforgalmat bonyolítottak le júliusban Budapest jelentősebb szállodái: 12 százalékkal több vendégük volt, mint egy évvel korábban, s kihasználtságuk megközelítette a 72 százalékot. Százharminc éves. Tegnap emlékeztek meg arról, hogy százharminc éve nyílt meg a Fővárosi Állat- és Növénykert. Ebből az alkalomból szép műemlékeiről katalógust adtak ki. A budapesti állatkert gyakori vendége volt egykoron a haza bölcse, Deák Ferenc, és még Erzsébet királyné is kedvét lelte a kertnek. Ennek jeléül zsiráfot ajándékozott a pesti zoonak. Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Emma Thompson Ha Clinton, akkor Böröczky Don Johnson fiatalít Sally Field is meghúzta volna a ravaszt A westernmániás Ellen Bárkin Dolph Lundgren apa lett Nyerhet, ha szavaz! A Tvr-hét Aranyszarvas-díja Ha akkor Son John»» 1MQI MAGYAR OLAJ-és GÁZIPARI ItlV !■ Részvénytársaság PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 0 □ □ □ □ □ 0 □ 0 0 0 0 A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Rt. Töltőállomás Üzletága pályázatot hirdet a tulajdonában álló, Siófok, 7-es főúton (északi oldal) lévő töltőállomásának bérleti rendszerben történő üzemeltetésére. A töltőállomás jellemző adatait és a pályázati feltételeket tartalmazó tájékoztató átvehető, valamint bővebb információ kérhető: a MÓL Rt. Belföldi Vállalkozások Osztályán, Budapest IX. kér., Közraktár u. 30. V. emelet 506. szoba, telefon: /l/ 215-5555/20408. A pályázat benyújtásának határideje: 1996. augusztus 26-ig beérkezőleg. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0