Somogyi Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-10 / 187. szám
1996. augusztus 10., szombat SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Felújítják a kaposújlaki utat Leaszfaltozták és kilenc centiméteres záróréteggel borították be az elmúlt hetekben a 61 -es út és a kaposújlaki reptér közötti összekötő útszakaszt. Az átvonuló IFOR-járművek miatt megrongálódott utat korábban már megpróbálták kátyúzással rendbe tenni, ám az nem jelentett végleges megoldást. Szántó János kaposújlaki polgármester elmondta: az út rendbe tétele harmincnyolcnegyven millió forintba kerül. A beruházás lebonyolítója a Közútkezelő Közhasznú Társaság, a kivitelező pedig a Somogy Aszfalt kft. A kft szakemberei jó ütemAz útpadka kialakításán dolgoznak a munkások fotó: kovács ben haladnak a munkával. A 2,5 kilométer hosszú út felújításával elkészültek, most az útpadkán és a vízátfolyókon dolgoznak, valamint a csatlakozási pont kiépítésén. A tervek szerint augusztus 16-án készülnek majd el teljesen. Augusztus végén kezdik el a kerékpárút építését Kaposújla- kon, a Dózsa utca nyugati oldalán. Az önkormányzat — a megnövekedett forgalom miatt — a gyalogosok és a két keréken közlekedők biztonságát szem előtt tartva nyújtotta be pályázatát. Az elnyert 3,9 millió forintot 2,1 millióval toldják meg, s így szeptemberben elkészülhet a hétszázötven méter hosszú kerékpárút. ( Lőrinci) SOMOGYI HÍRLAP ______Lőrincz Sándor jegyzete R óka fogta csuka Egy asztalhoz ültek a minap a kaposvári iskolaigazgatók. Arról meditáltak: mikortól vezessék be a kötelező óraszámemelést a megyeszékhely iskoláiban. A kormány ugyanis az önkormányzatokhoz passzolta a labdát: legkésőbb az 1997-98-as tanév kezdetekor meg kell emelni a tanárok óraszámát. Ám a rendelkezés szerint arra is van lehetőség, hogy már ez év őszétől vagy a második félévtől - a korábbi 18 helyett - húsz órában tanítsanak a pedagógusok. A dispután szinte mindenki ódzkodott ettől a lehetőségtől, hiszen az óraszámemelés előkészítésre kevés az idő, és nem lehetne megúszni véráldozat nélkül. Az oktatási iroda is keresi a helyes utat, ezért nem szeremé, ha elhamarkodott, szakmailag megalapozatlan döntés születne. Bár érdeklődtek, hogyan oldják meg ezt más megyeszékhelyen - nem akarják az egriek példáját követni, akik már most elrendelték, hogy a pedagógusok az „új módi” szerint tanítsanak. Sokak szerint ez a döntés vajmi keveset hoz majd a konyhára. S egyáltalán, lesz-e haszna? A törvény „pedagóguspárti”. Annak a tanárnak ugyanis, akinek nagy mértékben csökkent a túlórája, rendkívüli béremelést kell adni. Paradox módon a szakoktatók óraszáma viszont csökken: 28 helyett 25 lesz a kötelező. Az ezen felülit pedig túlórában látják el. Ebből a róka fogta csuka állapotból nehéz lesz kikeveredni... Halaszthatatlan átalakítás, munkahelygondok Bizonytalan a taszári gyermekközpont jövője Korszerű vízvezeték, fölújított helyiségek váiják a taszári MH Gyermekközpont 220 lakóját. A napokban lezajlott a műszaki átadás is. Jágerné Szekeres Ilona, a központ vezetője elmondta: az 50 éves épület belső átalakítása már halaszthatatlan volt; a költségeknek mintegy 90 százalékát a taszári önkormányzat biztosította. A nem honvédségi családból ide került harmincnyolc gyermek után, egy szerződés nyomán ugyanis évente 650 ezer forinttal támogatják a központ működését. További százezer forintot a budapesti MH-üdülők és gyermekintézmények főigazgatóságától kaptak. Az Indukció kft és alvállalkozója, Horváth József egy hónap alatt kifogástalan munkát végzett. A helyi alakulat elhelyezési szolgálata a fertőtlenítő meszeléssel segítette az épület rendbe tételét. A központban 38 bölcsődés, 113 óvodás és 68 kisiskolás kap most megfelelő ellátást. A vezetőnő szerint az 1996/97-es tanévben nem csökken a gyermekek száma, csak azt követően lesznek mintegy 5-10 százalékkal kevesebben. —Létszámleépítésekkel Ta- száron, tudomásom szerint, 1998. december 31-ig kell számolni - mondta a vezetőnő. - A szülők ugyan megvásárolták a lakásukat, de munkanélküliek lesznek. ígérik, hogy a 35 évnél fiatalabbaknak biztosítanak munkát, ugyanakkor a távolibb városokba települőknek nem tudnak lakást adni. A következő tanévtől a központ működtetésében is változás várható. Előreláthatólag a HM ezt a feladatot a helyi ön- kormányzatra ruházza. Dr. Kovács József taszári polgármester nem igazán örül annak a hírnek, hiszen az amúgy is kevés pénzből nehéz lenne kigazdálkodni a gyermekközpont költségeit. (Várnai) Elkészültek a lullai úttal Elkészültek az út felújításával Tab és Lulla között. Hét és fél kilométer hosszan végezték el a felületkezelést a komlói Mid- dendorp kft munkásai. Világbanki hitelből finanszírozott pályázaton nyerték el a megbízást, s most fejezték be a munkát. Négyévi garanciát is vállaltak; ez azt jelenti, hogy a forgalmas út 2000 nyarán sem lesz rosszabb állapotban, mint a karbantartás előtt. Bitumen- és kőzúzalék-bevonatot terítettek rá, a záróréteggel elejét véve a felület további romlásának, a kisecsenyi autóbuszegállónál pedig speciális technológiát is alkalmaztak. A Tab és Lulla közötti útszakaszon végzett munka értéke megközelíti a nyolcmillió forintot. K. J. KÖZLEMÉNY Államalapító Szent István király ünnepe és a Honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából 1996. augusztus 18-án, vasárnap, 10 órakor Somogyvárott a bencés apátság romjainál ÜNNEPI KÖZGYŰLÉST és a megyei kitüntetések átadó ünnepségét tartjuk, amelyre a megye polgárait tisztelettel meghívjuk. Ünnepi beszédet mond: Horn Gyula, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke (26464) Somogy megye közgyűlése A bajor kamara lesz az Alpoktól az Adriáig Vásár vendége Kézművesek találkozója Rudolf Herwig a Müncheni és Felső-Bajorországi Kézműveskamara főtitkárhelyettese, valamint magyarországi irodájuk vezetője, Nikolaus Heissen- berger is Kaposvárra jön az idei Alpoktól az Adriáig kiállítás első napján. A bajorok a kapcsolatfelvételen túl olyan somogyi vállalkozásokat keresnek, melyekkel tagjaik közösen tudnának dolgozni. A Somogyi Kézműveskamara egyébként egy 27 négyzetméteres standdal vesz részt a kiállításon, de támogatja azokat a tagjait is, akik önállóan szeretnének kiállítani. Az idei egyébként már az ötödik Alpoktól az Adriáig kiállítás, és az előző négy komoly tekintélyt vívott ki magának a régióban. Ezt nem csak az a tény jelzi, hogy idén már 220 fölött lesz a résztvevő cégek száma, hanem az is, hogy egyre többen érkeznek külföldről. Horvátországból Karlovacról, Kaproncáról és Rijekából is jönnek kiállítók, és lesz egy szabadkai résztvevő is. Érkeznek azonban cégek a szlovákiai Komáromból, Bathból és Csíkszeredából is. Összesen mintegy húsz külföldi cég állítja ki termékeit. — A rendezvény most is őrzi a négyes tagolódását, azaz lesz kiállítás, vásár, lesznek szakmai programok és természetesen szórakoztató programok is — mondta Kelemen László vásárigazgató. — A nyitónapon, szeptember 4-én kerül sor a bajor kamarával történő találkozóra, 6-án pedig a szokásos üzletember-találkozót rendezzük meg. „Kötetlen” találkozókra a minden este programokkal nyitva tartó sörsátor várja a vendégeket. Azok sem unatkoznak, akik csupán kikapcsolódásnak tekintik a rendezvényt, a gyerekeket pedig egy komplett vidámpark és egy mini állatkert is várja. V. O. A FORRADALMI UDITOITAL-UJDONSAG MAR MAGYARORSZÁGON IS KAPHATÓ! A legenda szeri nt az egész egy véletlen balesettel kezdődött jónéhány évvel ezelőtt Németországban, amikor egy kisváros sörfőzdéjében a sörmester véletlenül belelökte lánya limonádéját a sörfőző üstbe. Utána nyúlt és szerencsére még időben elkapta. Betette a jégszekrénybe, hogy ne legyen többet útban. A nyári kánikulában a biciklizéstől kiszáradt torokkal megérkező leány első útja a jégszekrényhez vezetett, felkapta limonádéját és egy hatalmasat húzott belőle. Fantasztikus ízt érzett a szájában! Apja nem tudta, de már némi sör is került a limonádés üvegbe az előbb, mivel mégsem sikerült időben elkapnia azt. A lány csak nézett, majd ivott még egyet, fél perc alatt nyomtalanul eltűnt az ízletes nedű. Még nem tudta ekkor, hogy egy új világhódító ital születésének lett tanúja. Korábban nem volt sörivó, a limonádét sem szerette mindig, néha túl édesnek találta. Mivel felismerte a két íz keveredését, kérte apját, hogy' készítse neki ilyen italt máskor is. Különösen biciklizés után szerette inni, amikor száraz torkának jobb volt egy korty ebből az új italból, mint akármi más, amit valaha is kóstolt. RADLER-nck (bicajos) kezdte hívni és hamar elterjesztette barátnői, rokonai közt is. Es ahogy' teltek az évek a RADLER egyre népszerűbb lett mindenfelé, mára egy világszerte ismert és közkedvelt itallá vált. Eddig a legenda, talán igaz, talán nem. Az viszont tény, hogy a RADLER, amelyet egy könnyű sörből és egy kitűnő limonádéból kevernek, diadalmasan hódította meg Németországot, majd egy sor nagy italkultúrájú országot. Elsősorban a fiatalos, sportos lányok és fiúk kedvelik, akik szeretnek új, szokatlan ízeket kipróbálni és egy olyan italra van szükségük, amelynek alacsony az alkohol- és energiatartalma, nem túl édes és valóban frissítő. Mindenkinek figyelmébe ajánljuk a RADLER-t, amely most már Magyar- országon is kapható. Ingyenes terinékkóstolók megyeszerte PÉCSI SÖK.FÓZDE Szalagra került a paprika is Az uborka és a csemegekukorica folyamatos feldolgozása mellett már a gyártósorokra került a paprika és a szilva is a Limpex Konzervgyár Kft nagyatádi gyárában. Csemege- kukoricából ezekben a napokban 1700 tonnányit raktak dobozokba — ez a tervezett mennyiség egyharmada. A szilvaízt, amit készítettek, hordós csomagolásban viszik exportra. A jövő héten kezdik a karfiol feldolgozását. Kétszázezer forint az alapítványra Kétszázezer forintot gyűjtöttek össze a két éve létrehozott Ba- latonlellei Iskoláért és Tanulókért alapítvány számláján a helybéliek. A pénzből az intézményben működő szakköröket és csoportokat támogatják, de jutalmazzák a jól tanuló és sportoló leilei diákokat is. Gáz a somogyszobi közintézményekbe Somogyszobon már korábban döntött a lakosság arról, hogy bevezetik a településre a gázt. A község képviselőtestülete a héten határozott úgy, hogy minden az önkormányzat által működtetett közintézménybe, és kezelésében lévő épületbe bevezetteti a gázt. így a tervek szerint a közeljövőben a hagyományosról áttérnek a korszerű fűtésre a somogyszobi iskolában, óvodában, illetve az öregek napközi otthonában is. Állásajánlatok megyeszerte Ismét új állásajánlatokkal rukkolt elő a héten megyei munkaügyi központ. Barcson biztosítási üzletkötőket és tűzőnőket várnak, Marcaliban takarítónőnek, kőművesnek és eladónak tudnak munkát adni, Siófokon felszolgálónak, szakácsnak és konyhai kisegítőnek kínálnak állást, Csurgón pedig három rendőrt, németül beszélő titkárnőt, ácsot, kémia szakos tanárt és üzletkötőket keresnek. Tolvajok szezonja a Balaton-parton Óvatlan volt az a szigetvári férfi, aki a siófoki Babacent- rum-üzletben őrizetlenül az egyik székre tette diplomata- táskáját. A táskában nem kevés pénz is volt, így a tolvaj örülhet a váratlanul nagy fogásnak. A kár a férfi elmondása szerint több mint 1 millió 380 ezer forint. Ugyanaznap Balatonszárszón, a Túra kempingben valaki kivágta az egyik sátor oldalát és abból egy videokamerát, valamint fényképezőgépet vitt el.