Somogyi Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-09 / 186. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP KRÓNIKA 1996. augusztus 9., péntek Ma augusztus 9-e, péntek van „Mi, emberek a legfontosabb dolgokban az állatok tanítványai vagyunk.” (Démokritosz) Névnapjukon köszöntjük Ernőd nevű olvasóinkat. A nap ma: 5.34 órakor kél, és 20.04 órakor nyugszik; A hold ma: 1.20 órakor kél, és 16.38 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Péntek. Köznap. - Napi igék: Kát.: Náh 2,1-3, 3.1-3.6-7. Mtörv 32,35-41. Mt 16,24-28. Ref.: Náh 1. Róm 5,1-8. Ev.: Jer 1,11- 19. Mk 6,30-44. Őrt.: 2Kor 1,12-20. Mt 22,23-33. - Ernőd. Ómagyar név, jel.: csecsemő. Védőszent: Szent Emygdius, az itáliai Ascoli püspöke, vértanú (+ 303). - Az őrt. és a gör. kát. naptárban Szent Mátyás apostol. Mai évfordulóink 130 éve nyílt meg a pesti Állatkert. 40 krajcárt kellett leszurkolnia annak, aki 1866. augusztus 9-én a déli harangszót illusztris társaságban kívánta meghallgatni, ennyi volt ugyanis a belépőjegy a ma 130 esztendős Állatkert megnyitó ünnepségére. A vendégek zsakettben és cilinderben, a Madárház körül gyülekezve hallgatták a kert első igazgatójának, Xantus Jánosnak a szavait, a „vendéglátó” félezer állat nevében pedig Kristóf, a bamamedve „köszöntötte” vidám bukfencezéssel az úri közönséget. Ez a Kristóf egyébiránt teljesen lenyűgözte a látogatókat, a haza bölcse, Deák Ferenc például direkt az ő kedvéért járt ki nap mint nap az Állatkertbe, s a kiegyezést előkészítő politikai megbeszélések is Kristóf barlangja előtt zajlottak. A pesti Zoo hamar népszerű lett, még a nyitás hónapjában meglátogatta az Állatkertet Erzsébet császárné is, aki egy zsiráfot, Ferenc József pedig egy Sziám nevű elefántot ajándékozott a kertnek. Boldog születésnapot! Ma 65 éves Mario Zagallo brazil labdarúgó, edzó'. Játékosként a Flamengo és a Botafogo színeiben rúgta a labdát, s igencsak sikerrel, hiszen bekerült a válogatottba, így két világbajnoki aranyat is a nyakába akasztottak. Jelenleg is hazája válogatottjánál serénykedik, ő vezette a brazilokat az atlantai olimpián. Társasházi festegetés 20-30 centiméter magas számokat pingált ismeretlen tettes fekete, időtállónak tűnő festékkel a siófoki, 48 lakásosnak titulált épülettömb húsz ajtajára. Pontosan emlékeztetve az ott lakókat arra: mennyi pénzzel tartoznak a közös kasszába. Vagy a hiányos költségvetéssel küszködő házmester ragadott étisetét, vágy egy, a hideget tudiezy^iM iakó - a Kqgáz ugyanis "áz adósságok miatt elzárta a gázcsapokat mindenki elől. Nyár van igaz, de fürödni, mosogatni kellene a melegvíz A meglehet viccesnek szánt festegetés komoly indulatokat kavart. Napvilágra került többek között az is: sokan amiatt nem fizettek, mert semmilyen hivatalos számlát nem kaptak volna bizonylatul. Sok százezer forintról van szól. Hogy pontosan mire költötte a befizetett közös költségeket a házmester, arról még tegnap sem tudott tételesen számlát felmutatni. Elődjétől - állítása szerint - leltár nélkül vette át a feladatot, őt egyébként még mindig kíséri a gyanú, hogy a volt kazánházat a közösség kárára játszotta át sörözőnek... ^ _ O _ Okleveles könyvvizsgáló néz át most minden 1990 óta keltezett papírt, számlát. A festéket a lakók majd valahogyan lekapargatják az ajtókról. Az egy házban éleik, a szomszédok ezentúl gyanakodva mennek majd el egymás mellett. A bizalmatlanságot nem lehet konyhakéssel levakarni. Czene Attila Ismét naposabb idő Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda Országos ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A tegnapi felhős, sokfelé borongós, esőkkel, záporokkal tarkított idő után ma megint kellemesebb, naposabb időben lesz részünk. A Kárpát-medence fölé ugyanis ismét szárazabb légtömegek érkeznek, ezért ma már csak elvétve fordulhat elő jelentéktelen záporesö. A változó felhőzet mellett egyre hosszabb időszakokra süt majd ki a nap. Kissé erősödik a nappali felmelegedés. Az időnként megélénkülő északkeleti, keleti szélben délutánra 22, 27 fokig emelkedik a hőmérséklet. A nedvesebb légtömegek dél felé fokozatosan eltávolodnak tőlünk. Ma már változóan felhős, jobbára napos időre számíthatunk, említésre méltó csapadék nélkül. Időnként megélénkül majd az északkeleti, keleti szél. Délutánra a sokévi átlag közelébe, 25, 27 fokig emelkedik a hőmérséklet. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 21 Velencei-tó: 22 Tisza-tó: 23 Fertő-tó: 20 Tisza: 19-22 Duna: 18-20 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 26 Paks: 26 Siófok: 25 Pécs: 27 Szekszárd: 26 Mohács: 27 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 30-40 Velencei-tó: 30-35 Tisza-tó: 35-40 Fertő-tó: 30-35 Kaposvár: 30-40 Paks: 30-35 Siófok: 30-40 Pécs: 30-35 Szekszárd: 35-40 Mohács: 30-35 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Közlekedési szempontból jelentős időjárási eseményre ma nem kell felkészülni. Esők, záporok várhatóan nem nehezítik az autózást, az északkeleti, keleti szelet pedig csak élénk lökések kísérik majd. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc A Somogy Megyei Védelmi Iroda és a Siketek Általános Iskolája szervezésében huszonhárom megyei képző és iparművész mutatta be termékeit az amerikai hadsereg, AAPES egysége küldötteinek. A látogatók feladata, hogy a katonák számára olyan megvásárolható ajándék tárgyakat keressen, rendeljen amely reprezentálja hazánkat és megyénket ugyanakkor az amerikaiaknak is megfelelő. A csoport tagjai ma Budapesten, szombaton Buzsákon tartanak mustrát fotó: kovács tibor TARKA SOROK Biztonsági ok Az egyik rab megkérdezi a börtönőrt:- Tessék mondani, miért van a cellák ablakán vasrács?- Biztonsági okokból.- De uram, ki akar ide betömi?! Nagyképűség A nyuszika tornázik az erdőben és találkozik a rókával:- Mit csinálsz, nyuszika?- Tornázom, tornázom és utána össze-vissza verem az oroszlánt. A róka csodálkozik és továbbsétál. Majd a farkas találkozik a tornázó nyuszikával:- Mit csinálsz, nyuszika?- Tornázom, tornázom és utána össze-vissza verem az oroszlánt. A farkas csodálkozik és továbbsétál. Majd az oroszlán látja meg a tornázó nyuszikát:- Mit csinálsz, nyuszika?- Tornázom, tornázom és utána össze-vissza pofázom... Beküldte: Lakat László Patosfa Villamoson- Bocsánat, hány éves ön? - kérdezi az egyik utas a zsúfolt villamoson a mellette állótól.- Harmincöt. De miért érdekli ez magát?- Csak azért, mert ebben a korban már meg kellene állnia a saját lábán. Halnak se jó- Tudja, miért nem szeretnék hal lenni?- Miért?- Képzelje, ott az a sok vízibolha, ezek meg vakarózni sem tudnak. Gondos szülő Anyuka a gyógyszertárban:- Szeretnék valami vitamint a gyerekem számára.- A, B vagy C vitamint adhatok?- Teljesen mindegy, még nem tud olvasni a fiam. Beküldte: Kiss Tibor Csurgó Megnyílt a Krisztina fodrászat Kaposvár, Szigetvári u. 20. Telefon: 319-465 Nyitva: hétfőn, szerdán 7-13 óráig kedden, csütörtökön, pénteken 7-18 óráig Minden kedves vendéget szeretettel vátunkl — Olcsó éttermi asztalok és székek érkeztek. Hamvai Bútor, Kaposvár, Baross u. 2. (25343) — Párizs 6945,-, Amszterdam, Brüsszel 7495,-, Stuttgart, Frankfurt, Köln rendszeresen autóbusz- szal. Csekken is befizethető Tihanyi Travel 1074 Budapest, Rákóczi u. 78. Telefon: 122-1915, 342-3163. (26170) — A BME Pedagógiai Tanszéke az 1996/97-es tanévben Zalaegerszegre kihelyezett Közoktatási Vezető Szakos tagozatot indít a Zala Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban pedagógus és óvodapedaRákot okozhat a hűtlenség Világpremier a szigeten Lohn Fitzgerald Kennedy, az Egyesült Államok tragikus sorsú elnöke élete utolsó éveinek főbb történései - megválasztásától a dallasi merényletig - elevenednek meg a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. John Kelham és Tim Hawkins, a JFK című rockopera szerzőpárosa a mai esti világpremier alkalmából Budapestre látogatott. Koltay Gábor, a produkció rendezője három esztendeje, a Szabad Tér Színház direktoraként vívta ki azt a jogot, hogy a világpremiert Magyarországon tartsák. gógus diplomával rendelkezők részére. Részletes felvilágosítás és jelentkezési lap kérhető: MMIK Zalaegerszeg, Kisfaludy u. 7-11. Tel.: 92/314-580. Beiratkozás: 1996. augusztus 22-én 10 óra vagy augusztus 26-án 14 óra. (26250) — A DÉDÁSZ Rt. értesíti a lakosságot, hogy Böhönyén és Szent- balázs külterületén kis- és középfeszültségű hálózatot és transzformátor állomást épített. Kaposváron a Cseri dűlőben kisfeszültségű légkábelhálózatot létesített. A villamos hálózatokat és berendezéseket folyamatosan helyezi feszültség alá, ezért azokat állandó feszültség alatt levőnek kell tekinteni. A szigetelt vezetékek, berendezések érintése, a szigeteletlen vezetékek 2 méteren belüli megközelítése Tilos és Életveszélyes. (26401) — Érettségi 2 év alatt! A TIT Alapítványi Középiskola szakmunkásoknak 2 éves nappali rendszerű érettségit adó képzést indít, 1996 szeptemberében. Jelentkezni lehet: TIT Alapítványi Középiskola (TIT Székház) Kaposvár, Dózsa Gy. u. 18. Telefon: 320-621, Nagyatád, Széchenyi tér 21. Telefon:352-109. (26324) A hűtlen férjeknek nagy szerepük lehet abban, ha feleségük méhnyakrákban betegszik meg - erre a következtetésre jutottak annak a tanulmánynak a készítői, akik a partnerkapcsolatok számának alakulása és a méhnyakrákos esetek közötti összefüggést kutatták. A méhnyakrákos esetek mintegy 97 százalékát a HPV rövidítéssel jelzett humán papillóma vírus okozza, a vírus terjedésében viszont a gyakori partnercsere játssza a fő szerepet. A sok partnerrel szexuális kapcsolatot létesítő férfiak nagy valószínűséggel haza is viszik a vírust. Ugyanakkor azok a nők, akik gyakran váltanak partnert, szintén nagyobb eséllyel fertőződnek a vírus valamelyik törzsével. A SOMOGYI HÍRLAP és ,a naiur^kpovó játéka Natur-kvíz Ez a Somogyi Hírlap és a Naturexpo ’96 Nemzetközi Környezet- és Természetvédelmi Kiállítás közös, háromfordulós játéka. A Somogyi Hírlap augusztus 7-én, 8-án és 9-én megjelenő számában egy-egy kérdés található. A feladat: válaszoljon a kérdésekre, és a megfejtéseket egyszerre küldje be nyűt levelezőlapon a Somogyi Hírlap szerkesztőségébe (7401 Kaposvár, Pf. 31.) A levelezőlapra a címzésen kívül írják rá azt is, hogy Natur-kvíz. Beküldési határidő: augusztus 14. A helyes megfejtést beküldők közül 20 nyertest sorsolunk ki, akik 2-2 belépőjegyet kapnak az augusztus 15-től szeptember 8-ig tartó Naturexpo ’96 rendezvényeire. A nyertesek névsorát a kiállítás nyitó napján, augusztus 15-ei számunkban közöljük. A nyereményeket a Natu- rexpo ’96 augusztus 16-ig postán küldi el a nyerteseknek. Harmadik kérdés: (A második kérdést csütörtöki számunkban közöltük.) Mi a Naturexpo '96 több mint 500 szórakoztató programot tartalmazó, a kiállítással egy időben a Budapesti Vásárközpontban zajló rendezvénysorozatának elnevezése? 1. Naturfiesta 2. Naturock X. Naturland TJTU T A D Áz Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: QR. KERCZA IMRE. Felelős szerkesztő: oUlVlUUl 1 If I KI j/\ i BÍRÓ FERENC és KURUCZ FERENC. - Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)311-644. Telex: 13-360, fax: (82)312-315. Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82)311-506. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Fő u. 47-53. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. — Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a Budapest Bank Rt kaposvári és marcali fiókjánál, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi, a nagybajomi és a nyagyberki takarékszövetkezetnél, a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással minden naptári év végéig. Előfizetési díj egy hónapra 625 Ft, negyedévre 1815 Ft, félévre 3750 Ft, egy évre 7500 Ft. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.