Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-06 / 157. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1996. július 6., szombat Tudnivalók a lakás-takarékpénztári törvényjavaslatról Állami támogatás nyolc évig Ha az új otthonra váró öt éven át havi 10 ezer forintot megtakarít, akkor a kormány által elfogadott lakás-takarékpénztári törvényjavaslat szerint az állami támogatás, valamint a hozzákapcsolódó hitel együttes összege megközelíti az 1,7 millió forintot. Ez mai árakon számítva egy 60 négyzetméteres átlagos lakás költségének mintegy 40 százalékát fedezi. Japán befektetők. Sumi Imag Kábel Kft. néven a japán Sumitomo csoport öt cége vegyes vállalatot alapított az Ikarus Móri Alkatrészgyártó Kft.-vei a magyar Suzuki gépkocsik számára gyártott kábelkötegek előállítására. Üzemcsarnokukban augusztustól 220-an dolgoznak majd. Indonéz kapcsolatok. ígéretesen bővülnek a magyar-indonéz gazdasági kapcsolatok. Tavaly a forgalom elérte az 50,4 millió dollárt. Kivitelünkben legnagyobb tétellel az étkezési búza szerepelt. Idén és a következő években további erőteljes növekedésre van kilátás. Az indonéz partnerek többek közt gázüzemű Ikarusok, áramelosztó állomások és olajipari berendezések iránt érdeklődnek. Svájci vállalatok. Tavaly alakult meg a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara, amely információkkal és partnerkereső szolgálattal segíti a két ország gazdasági együttműködését. Tevékenységének is része van abban, hogy hazánkban ma már több mint 400 svájci vállalat működik, mintegy 6000 alkalmazottal. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font • 239,34 Görög drachma (100) 64,14 Német márka 100,71 Olasz líra (1000) 100,48 Osztrák schilling 14,31 Spanyol peseta (100) 119,82 USA-dollár 153,73 A Pénzügyminisztérium tegnapi sajtótájékoztatóján Tétényi Tamás helyettes államtitkár elmondta: a saját betéthez kapcsolódó állami támogatás mértéke az adott évben elhelyezett pénzösszeg 30 százaléka, maximum évi 36 ezer forint. Az állami támogatást évenként írják jóvá a betétszámlán. Az állami támogatás 8 évig igényelhető, és csak az ezzel növelt betét lakáscélú felhasználása esetén, minimum négyA szövetség elnöke elmondta: testületük javaslatot dolgozott ki az ágazat jövő évi szabályozórendszerének továbbfejlesztésére. E szerint a biológiai alapok megőrzése, az állomány minőségének javítása érdekében továbbra is szükséges fenntartani a normatív, költségarányos támogatást. Ugyanakkor a jelenleginél nagyobb segítséget kellene adni az országos feladatokat ellátó állattenyésztési egyesületeknek és szakmai szövetségeknek is. éves megtakarítást követően vehető igénybe. A pénzintézetek által nyújtott hitel maximális kamata 10 százalék lehet. Ez azonban csak a felső határ, valójában az egyes pénzintézetek határozzák meg a lakásbetétek utáni kamatot, illetve a hitelkamatot. A panellakások elavult fűtés- technikájának korszerűsítését szintén támogatja a kormány. Ennek lényege, hogy azokhoz a felújításokhoz, amelyek kimuA tenyésztők biztonsága érdekében és a biológiai ciklusra való tekintettel nagyon lényeges, hogy a földművelésügyi kormányzat által meghirdetett támogatási rendszer ne változzon évenként, hanem legalább 3-4 éves időszakot fogjon át. Ennek megfelelően jövőre olyan agrártámogatási rendszert kell meghirdetni, amely legalább 2000-ig nem változik. A szövetség szerint az exportszubvenciót - a GATT-elő- írásoknak megfelelően - köztatható energiamegtakarítást eredményeznek, a felvett hitelek kamatának kétharmadát a központi költségvetés vállalja. Csépi Lajos, az OTP lakás-takarékpénztár előkészítő csoportjának vezetője kifejtette: növelni kellene a társasházak és a lakásszövetkezetek által felvehető hitel nagyságát. Célszerű lenne, ha az önkormányzati tulajdonú lakások bérlői is használhatnák ezt a takarékos- sági formát. Ezért javasolják: a társasházak és lakásszövetkezetek közös részeinek felújítására a tulajdonosok, illetve tagok külön-külön is köthessenek előtakarékossági szerződést. vetlen termelői támogatássá kell átalakítani, amely egyben alapja lehetne a hazai kvóta- rendszer bevezetésének. A jövőben azok részesülhetnének exporttámogatásban, akik megfelelő termelési szerződéssel tudják igazolni alapanyag-vásárlásukat, így jórészt kiküszöbölhető a kereskedelmi spekuláció. A szövetség kezdeményezi, hogy az elszegényedett rétegek, gyermekek, iskolák egészség- ügyi intézmények számára szociális alapon, vagyis a kereskedelmi áraknál olcsóbban tegyék lehetővé a tej, a hús és a tojás vásárlását. Ez a belső fogyasztást is növelné, és ugyanakkor kedvezően hatna az állattenyésztésre is. U. G. Tejet, vajat, húst és tojást szociális alapon a rászorulóknak? Stabil támogatási rendszert Az elmúlt hónapokban tovább mélyült az állattenyésztés válsága. A gabonaár-robbanás következtében a keveréktakarmányok ára az előző évinek mintegy kétszeresére emelkedett, s ez alaposan megnövelte az állattenyésztők költségeit - jellemezte az állattenyésztés jelenlegi helyzetét a Magyar Állattenyésztők Szövetségének pénteki kongresszusán Papócsi László. PIACI KÖRKÉP Kaposvár Siófok Nagyatád Marcali Burgonya 30-40 30 35-60 30-40 Káposzta 90 100 100 90 Paprika 120 150-200 15-30/db 15-40/db Paradicsom 140 100-200 160 130 Uborka 50-80 80-100 80-100 80 Zöldség 30-50 60 50/cs. 60 Tojás 10 9-10 11 8-10 Sampinyon 220-300 280 250 250 Hagyma 40 30 40-60 35 Banán 170 220 200 200 Alma 40-50 — 60-100 80 Karfiol 60 60-100 140 100 Saláta 30 20-40 30 40 Kelkáposzta 60 60-70 80 80 Őszibarack 80-120 120-200 160 160 Kajszi 140 120-220 150 150 Meggy 60-80 80-120 80 100 Málna 100 150 120 120 FELVÁSÁRLÁSI ARAK Árak: Ft/kg Sertés marha növ. seiejt juh nagyüzemi háztáji bika, üsző Kaposvári Pini Hungary — — Kapos Ternero Bt 175 130-135 205 130-135 Tab, Kaveczky Kft — 140-150 Lábod, ALM Kft 165 — Barcs, Húsért Kft 170 — Siófok 165-170 130-135 Siómente Szöv. 120-140 215 150-180 200 kg fölötti sertés 120 150-155 ZOLDSEG-GYUMOLCS Kaposvár, Éden kereskedés Vitái 96 Bt paprika 80-150/kg 100-250 Ft/kg paradicsom 130-150 120-140 káposzta 70-80 67-70 uborka 30-40 45 burgonya 20 25 v. hagyma 20 25-35 saláta — 15-30 tojás 8- 9 7,50-8 málna 100-120 100 meggy 50-60 80-100 őszibarack 70-110 80-160 sárgabarack 100-120 80-100 Karg Autó Center nyári ajánlata Is&F típus henger- űrtartalom (I) teljesítmény bruttó ár Volkswagen Polo 45 1,05 45 LE 1 662 000 Ft Golf CL 1,4 60 LE 1 939 000 Ft Polo Classic 60 (servo) 1,4 60 LE 2 033 000 Ft Passat Primo Skoda 1,6 100 LE 3 503 000 Ft Felicia LX 1,3 55 LE 1 349 000 Ft Felicia Combi LXi 1,3 68 LE 1 599 000 Ft HASZON JÁKM ÍÍVBK Skoda Felicia Pick Up 1,3 68 LE 1 159 000 Ft+Áfa Felicia Pick Up dízel (servo) 1,9 64 LE 1 439 000 Ft+Áfa Volkswagen 1 551 000 Ft+Áfa Caddy 1,4 60 LE T4 Profit 2,4 78 LE 2 699 000 Ft+Áfa 7400 Kaposvár, Semmelweis u. 5-7. Tel.: 82/318-971, Tel./fax: 310-303 A MAGYAR AUTÓKLUB SOMOGY MEGYEI TERÜLETI SZERVEZETE Mobil Műszaki Állomásán az alábbi szolgáltatásokkal várja kedves klubtagjait és minden autótulajdonost- környezetvédelmi hatósági vizsgálat (zöldkártya)-közlekedésbiztonsági vizsgálat (elővizsga)- motordiagnosztika Telepítés helye és ideje: Barcs: július 8-9. Szabaidő központ (FIP park) Böhönye: július 10-11., vásártér Igái: július 12-15., futballpálya (23338) TOTÁLGÁZ Társaságunk, a multinacionális TOTAL olajipari csoport propán-bután gáz szolgáltatására szakosodott Magyarországon működő leányvállalata. KERESKEDELMI MUNKATÁRSAT KERESÜNK országos értékesítési hálózatunkhoz. Fiatal, mozgékony, műszaki kérdések iránt érdeklődő, kereskedelmi gyakorlattal már rendelkező vagy pályakezdők jelentkezését várjuk, akik egy biztos hátteret nyújtó kereskedelmi csapat tagjaként munkájukat önállóan képesek megszervezni. Francia, vagy angol nyelvtudás előny. Társaságunk Önnek biztos jövedelmet, folyamatos továbbképzést és hosszútávon előrelépési lehetőséget biztosít. Önéletrajzát az alábbi címre kérjük: TOTÁLGÁZ PB GÁZ SZERVIZ KFT Kereskedelmi Igazgatóság 1115 Budapest, Bártfai u. 54. Referenciaszám: 0796 (23541) ÖN IS MEGNYERHETI A -/elina 10 000 Ft-os vásárlási utalványát, ha eltalálja MELYIK MELLTARTÓ LESZ A HÓNAP-/el ínat FEHÉRNEMŰJE? Amennyiben e hó végéig vásárol felina fehérneműt a felsorolt üzletek bármelyikében, sorsoláson vesz részt. A részletekről érdeklődjön a boltokban. SIÓFOK SIÓ Áruház, 8600 Szabadság tér 5. Cikk-Cakk, 8600 Fő u. 166. Kaposvár FÁMA Divatház, 7400 Fő u. 22. EXKLUZÍV Üzletház, 7400 Bajcsy Zs. u. 38.