Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-01 / 152. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 1996. július, hétfő Pénzbúcsúztató. Hétfőtől már nem számít törvényes fizetőeszköznek Magyaror­szágon az 50 forintos bank­jegy. A Magyar Nemzeti Bank június 30-ával kivonta a bankót a forgalomból, az MNB pénztárai, valamint a Magyar Posta és a jelentő­sebb kereskedelmi bankok azonban még az év végéig elfogadják, illetve beváltják. Egyezség nélkül. A vál­lalkozási szférában foglal­koztatottak 80 százalékának jövedelmét semmiféle bér­megállapodás nem szabá­lyozza. Az első fél év ta­pasztalatai szerint még a 20 százalékot sem érte el a vál­lalati bérmegállapodások aránya, míg a korábbi évek­ben mértékük 27 és 32 szá­zalék közötti volt. Új partner. A Pannónia Hotels két szállodája, az Aero és a Volga csatlako­zott a francia Accor cso­porthoz tartozó Ibis szállo­dalánchoz. A cégnek több földrészen 423 szállodája van, 45 ezer szobával. A mintegy 760 millió forintos költséggel átalakított két magyarországi hotelt fran­chise szerződés keretében, az Ibis normái szerint mű­ködtetik. Szociális földprogram. Az utóbbi három évben csaknem 10 millió forintot költöttek a legsúlyosabb foglalkoztatási gondokkal küzdő térségek úgynevezett szociális föld- és állatte­nyésztési programjának tá­mogatására. Idén csaknem két és fél ezer család kap se­gítséget mezőgazdasági kis­termelői tevékenységének megkezdéséhez. Nyilvánosságra hozták a jövő évi költségvetés irányelveit Arányosabb közteherviselést Mérsékelik az államháztartás kiadásait. Csökkentik a vállal­kozások és a lakosság közterheit, és az ideinél alacsonyabb szintre szeretnék leszorítani a fogyasztói árak növekedését. Egyebek között ez olvasható ki a jövő évi költségvetés most nyilvánosságra hozott irányelveiből. A Pénzügyminisztériumban ki­dolgozottjavaslat azzal számol, hogy jövőre 2-3 százalékkal nő a GDP. A lakossági fogyasztás az idei szinten marad. A közös­ségi fogyasztás 10 százalékkal csökken, miközben a beruházá­sok 10-12 százalékos növeke­dése várható. A fogyasztói árak emelkedését 17-19 százalék között szeretnék tartani. Az egy főre jutó reálbér és reáljövede­lem az idei szinten maradna. Az irányelvek szerint 1997 kiemelt céljai közé tartozik a felsőoktatás, a kutatás fejlesz­tése, a közbiztonság javítása, a feketegazdaság visszaszorítása. A felsőoktatás anyagi helyzetét a meghatározott jogcímeken kapott költségvetési támogatás­sal és más források bevonásá­val kívánják jobbítani. Az okta­tói bérszínvonal emelésének fedezeteként az oktatói és nem oktatói tevékenység racionali­zálásából adódó megtakarítá­sokat, valamint a központi hoz­zájárulást jelölték meg. A közbiztonság erősítése vé­gett gyorsítják az állampolgá­rok nyugalmáért felelős szerve­zetek korszerűsítését. A fekete- gazdaság elleni küzdelem ré­szeként a technikai eszközök folyamatos fejlesztésével és létszámbővítéssel is segíteni kívánják az APEH és a VPOP munkáját, s a munkaügyi ellen­őrzés erősítését is tervezik. A kiadások finanszírozásá­nak feltételeit az intézmények és az azokat működtető rend­szerek gyors racionalizálásával szeretnék megteremteni. Az ál­lamháztartás reformja is elen­gedhetetlen. A költségvetés be­vételeit úgy kívánják stabili­zálni, hogy az együtt járjon az adóterhek relatív csökkenésé­vel. Ugyanakkor továbbra is gond marad, hogy az állami be­vételek a magas adó- és járu­lékszintek ellenére is elmarad­nak attól, amit a gazdaságban képződő jövedelmek indokolttá tennének. Közalkalmazotti bérek: versenyben a versenyszférával Előnyben a vállalkozói kör Idén, az év végéig átlagosan 19,5 százalékos béremelés vár­ható az ország költségvetési intézményeiben, a közalkalma­zotti és a köztisztviselői körben, ha az intézményi létszámleé­pítésekből származó bérmegtakarítások is kiegészítik a köz­ponti költségvetésből erre fordítható keretet. Mint Popper László, a Munka­ügyi Minisztérium főosztályve­zetője elmondta, az emelés an­nak a hároméves megállapo­dásnak jegyében történik, ame­lyet a kormány az idén kötött az érintett szakszervezetekkel és önkormányzati érdekképvisele­tekkel.- Jelenleg a vállalkozási szféra az összehasonlítható munkakörökben átlagosan 20-30 százalékkal fizet többet, mint a költségvetési terület. Az idén minden jel szerint csak arra lesz lehetőség, hogy a költ­ségvetési intézményekben a vállalkozási szférában prog­nosztizált átlagos bérnöveke­déssel azonos ütemben nőjenek a bérek - hangsúlyozta. Persze, ha párhuzamot vonunk „pénz­ügyekben”, joggal vetődik fel a létszámtakarékosabb, hatéko­nyabb gazdálkodás követelmé­nye ez utóbbi területen is.-Igény, hogy a magasabb képzettséget és a jobb teljesít­ményt a jövőben mindenütt na­gyobb anyagi elismerés övezze. A köztisztviselői és a közal­kalmazotti bérrendszer jelenleg is preferálja a magasabb iskolai végzettséget. Azt szeretnénk elérni majd, hogy a nemzetgaz­dasági szempontból kiemelt je­lentőségű munkakörökben - például a felsőoktatásban és a kutatásban - a bérek is segítsék a természetes kiválasztódást, Az egyetemek legyenek képe­sek jobban megfizetni a tanáro­kat, mint a középiskolák, mert csak így várható el, hogy való­ban mindenütt a legjobbak ok­tassanak felsőfokon. Éppen ezért várható az előmeneteli rendszer módosítása, az alapbé­rek emelése vagy kiegészítő il­letmények bevezetése. N. Zs. Az államkötvénye vételi és eladási árfolyami 1996. június 28. nettó vételi nettó eladási felh. kamat elíárf.-hoz kötv. árf. % árfolyam % % 1996.06.28. lOZÓ zam 1996/A 94,22 95,59 8,23 24,36 1996/K 99,65 100,78 2,66 24,23 1996/0 101,48 102,80 0,59 24,35 1996/P 101,98 103,74 34,19 24,35 1997/C 92,16 93,84 4,89 24,45 1997/D 99,50 101,50 15,51 1997/E 99,50 101,50 7,56 1997/H 97,69 99,92 2,19 24,57 1997/J 99,00 101,00 0,28 1997/K 100,00 102,00 12,66 1997/L 99,50 101,50 12,83 1997/S 99,00 101,00 0,50 1997/T 101,76 103,27 13,59 24,39 1997IV 102,35 104,33 31,34 24,39 1997/V 104,52 107,17 11,21 24,63 1997AV 10636 110,05 28,59 24,63 1997/X 99,50 101,50 7,32 1997/Y1 102,65 104,58 5,84 24,51 1997A2 102,78 105,30 21,67 24,51 1997/Z1 103,42 105,80 14,30 24,61 1997/Z2 104,19 107,10 14,30 24,61 1997/AA 97,14 100,07 3,41 24,68 1998/A 99,00 101,00 8,58 1998/D 98,20 100,20 2,55 1998/G 98,50 100,50 6,53 1998/G2 98,50 100,50 6,53 1998/1 96,21 100,02 2,70 24,78 1998/H 97,10 100,67 6,51 24,75 1999/B 98,50 100,50 14,83 1999/C 94,02 99,17 3,34 24,71 2000/B 9830 100,50 0,95 2000/C 98,50 100,50 29,02 2005/C 9830 100,50 25,94 Az MNB az árfolyamok napközbeni változtatásán*! fenntartja. Az államkötvényeket bruttó árfolyamon forgalmazzuk, árfolyam = nettó árfolyam + az esedékesség napjáig felhalmazott kamBamkiitvényeket az MNB Somogy Megyei Igazgatóság forgalmazza, aMes információt nyújtunk az érdekló'dó'knek. (7400 Kaposvár, Széch' 4., tel.: 419-411, fax: 412-959). KIEMELVE FELEMELI Már csak 4 hétig veheti igénybe azt a kiemelkedő lehetőséget, amely Önnek a siker felemelő érzését jelentheti! Ne mulassza el, emelkedjen ki a sokaságból az ARANY OLDALAK Somogy megyei kiadványa segítségéveL MAGYAR TELEFONKÖNYVKIADÓ Korlátolt Felelősségű Társaság MTT 2040 Budaörs, Szabadság út 117. Tel.: (23) 420-010, (23) 424-999 Fax: (23) 420-487 Kérek ingyenes tájékoztatást a megyei telefonkönyv kiemelt megjelenési lehetőségeiről. Név: ............................................................................ T el./fax:....................................................................... ARANY OLDALAK - Keresve sem talál jobbat! Ajándék eziz úi Ford Fiest Jól hangzik. Akárcsak a Ford Dal az Úton című kazerí július 1-26. között a márkakereskedőknél tett látogatásának emP ajándékba. Aki szerencsés csillagzat alatt született, és hir<®G valamint jogosítványát magával hozza, akár még egy új is nyerhet, vagy ott lehet a Hungaroringen, a Formula 1 magyaétamán. ...ésíirany a legközelebbi Ford márka&kedő King a Ford 7400 Kaposvár, Gyár u. 64. Telefon: 82/420-400 • 8700 Marcali, Rákóczi út 13. Telefon: 85/312-027 Az ajándékkazetták száma korlátozott. A Ford Hungária és az Ogilvy&Matt hl- hozzátartozóik az akcióban nem vehetnek részt. A sorsolást augusztus 1-jén közjegyző jártjuk. A nyertesek listáját az augusztus 2-ai Népszabadságban tesszük közzé.

Next

/
Thumbnails
Contents