Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-27 / 175. szám
1996. július 27., szombat SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Agrárprogram, piacélénkítés, segély Ellenzéki tippek Elkészült a KDNP agrár- programja. Az FKGP a belső piac élénkítését ajánlja a gazdasági növekedés ösztönzésére. Az MDF egymilliár- dot adna a tanévkezdés anyagi terheit vállalni nem tudó családoknak a privatizációs bevételek kamatmegtakarításaiból. A többi között erről esett szó az ellenzéki pártok tegnapi tájékoztatóin. A kereszténydemokraták az önfenntartó mezőgazdaság megteremtése, az állam és az egyén kiszámítható együttműködése, az egységes agrárirányítás létrehozása mellett kötelezték el magukat. Javaslatuk szerint a piacot nem adminisztratív eszközökkel, hanem ügynökségi rendszeren keresztül kellene befolyásolni. Az FKGP szerint a belső piac élénkítése legkönnyebben a lakásépítés és a lakás- felújítás növelésével lenne elérhető. Évente legalább 40 ezer lakást kellene építeni, a jelenleg készülő 20-24 ezer helyett. Ezenkívül azt is szorgalmazzák, hogy esztendőnként 400 ezer lakást újítsanak fel az önkormányzatok és a lakosság tehervállalásával. Az MDF kifogásolta, hogy az ország számos általános iskolájában és óvodájában még nem tudják: lesz-e tanévkezdés, mert az intézményfenntartó önkormányzatok közül több mint 2 ezer forrás- hiányos. Helytelenítette a tankönyvek árának 30-40 százalékos emelését, és indítványozta, hogy fordítsanak egymilliárd forintot a kamatmegtakarításokból a rászoruló családok támogatására. Ülésezett a Nyugdíj-biztosítási Önkormányzat Növelni kell a bevételeket A nyugdíjbiztosító e napokban költözik be új, 1,86 milliárd forintos székházába fotó: feb/diósi imre Az Országos Nyugdíj-biztosítási Önkormányzat közgyűlése megvitatta a kezelésében álló biztosítási alap 1997. évi költségvetésének irányelveit. A tervezetet - amely a későbbiekben kiegészül a Pénzügyminisztérium és a népjóléti tárca elképzeléseivel - minden évben július 31-ig, jelen esetben tehát a jövő hét közepéig kell benyújtani a kormánynak. A bevételeket és a kiadásokat tételesen taglaló elemzést kiegészítve a képviselők hangsúlyozták: a költségvetés tervezésének jelenlegi szakaszában nincs lehetőség alapos szakmai egyeztetésekre. Nem születhetnek meg minden kérdésben a kormányzat és az önkormányzat - a költségvetés és a Nyugdíjbiztosítási Alap - számára egyaránt elfogadható kompromisszumok. A tegnapi közgyűlésen az önkormányzati képviselők megerősítették korábbi javaslatukat: mivel a bevételek növelésére szükség van, ezért a kormány tartsa továbbra is napirenden a járulékfizetési kötelezettség kiterjesztését a tiszteletdíjakra. Az önkormányzat közgyűlése elfogadta a vagyongazdálkodásról szóló elnökségi előterjesztést. Cs. Esély az együttműködésre A NATO irányítású békepartnerségi légigyakorlat tegnapi záróeseményén megjelent Javier Solana, a NATO főtitkára, George Joulwan vezérezredes, a szövetséges hatalmak európai legfelsőbb parancsnoka, Kovács László külügyminiszter, Keleti György magyar és Jelko Kacin szlovén honvédelmi miniszter is fotó:feb/kallus györgy Grammok a parlament mérlegén Tíz tinédzser közül egy már kipróbált valamilyen drogot , A jövő évi költségvetés tárgyalása előtt kábítószer-ellenes nyílt napot kezdeményez a parlamentben a Fidesz-Magyar Polgári Párt. A frakcióvezetés álláspontja szerint azonnali és határozott fellépésre, a drogfogyasztás elleni küzdelem irányításának egy kézbe adására, és a Btk. módosítására van szükség ahhoz, hogy ne váljunk Európa kábítószerközpontjává. Érdeklődésünkre Szájer József képviselő elmondta: hónapokkal ezelőtt benyújtottak egy, a Btk. módosítására vonatkozó törvényjavaslatot, amely szerint a kábítószer-kereskedőkre ne vonatkozzék az a jelenleg érvényes általános kitétel, hogy csekély mennyiségű drog tartása megengedett. A tervezetet azonban a kormány nem tűzte napirendre.- A kabinet azt ígérte, deEz sérti azokat, akik korábban teljes áron vették meg belépőiket. A szakértők szerint a világon mindenütt fordítva csinálják: aki elővételben vásárol, az juthat olcsóbban jegyhez. Lehel László, a Petőfi Csarnok igazgatója rendszeres szervezője nagy koncerteknek. Kérdésünkre elmondta: nemcsak a jegyeket előre megvásárló nézőkkel szemben volt inkorrekt az, hogy két héttel az esemény előtt fél áron kezdték árulni a belépőket, hanem a fellépő művészekre nézve is. Szomorúnak tartja, hogy Macemberre saját javaslattal áll elő - tette hozzá Szájer -, de később visszavonta ezt a határidőt. Pedig a helyzet már most tarthatatlan. Az ORFK tájékoztatása és saját tapasztalataink szerint a 16 éves fiataloknak legalább egytizede már kipróbált valamilyen kábítószert, többnyire csoportosan. Ijesztő mértékben terjednek az úgynevezett diszkódrogok. Az ügynek - annak ellenére, gyarországon Domingo, Carreras fellépését „szezon végi kiárusításként” kínálják. Mint tapasztalt szakmabeli, úgy érzi, elszámították magukat a rendezők. Az ország mai gazdasági helyzetében nincs egy népstadionnyi vevő a méregdrágán kínált belépőkre. Vagy a jegyárakat, vagy a helyszínt kellett volna jobban átgondolni. A szervezők nem tartják tisztességtelennek, hogy most olcsóbban árulják a koncertjegyeket. Ők úgy vélik, „utolsó pillanati árkedvezménnyel” lehetőséget adnak a belépésre hogy létezik a Népjóléti Minisztérium égisze alatt egy tárcaközi bizottság - nincs igazi gazdája. A VPOP-tól, a rendőrségtől és az érintett tárcáktól erőtlen kísérletekre futja csupán. Például a kétmilliós fővárosban a rendőrségen belül mindössze 12 ember foglalkozik kábítószerügyekkel. A Fidesz a megelőző-, felderítő- és gyógyítómunka koordinálására egy hatáskörökkel is rendelkező központi szerv létrehozását szorgalmazza. Azt is javasolja majd, hogy a jövő évi költségvetésből jelentős összeg jusson a rendőrségnek a drogellenes harc eszköztárának bővítésére. Takács Mariann azoknak is, akinek nincs elég pénzük a teljes árú jegyre, de szeretnének jelen lenni az eseményen. Nem tartanak üres háztól, hiszen külföldön is csak az utolsó napokban fogynak el a jegyek egy ilyen jellegű koncert előtt. Novodonszky Pál, a Népstadion és Intézményei reklám- és koordinációs csoportjának vezetője elmondta: személy szerint ő sem tartja etikusnak, hogy fél áron árulják a belépőket, de őket köti a koncertszervezőkkel aláírt szerződés. A bérleti díj fejében a helyszínt adják az eseményhez, s vállalták a jegyek szerződés szerinti árusítását. Az etikai kérdések és az üzleti megfontolások másmás lapra tartoznak. (Szalóky) Levél a bajnokoknak. Horn Gyula levélben üdvözölte az atlantai olimpia első magyar aranyérmeseit. Köszönetét mondott kiváló teljesítményükért, azért, hogy tovább erősítették a magyar sport és olimpiai mozgalom nemzetközi elismertségét, és öregbítették Magyarország jóhírét. Tűzoltás bérügyben. Jövőre összesen 9 milliárd forinttal gazdálkodhatnak a hivatásos önkormányzati tűzoltók. Ez 1,7 milliárd forinttal több az ideinél - hangzott el a Belügyminisztérium, illetve a tűzoltóság szakmai és érdekképviseleti vezetőinek tegnapi tanácskozásán. A ráadást elsősorban a tűzoltók 17 százalékos bérfejlesztésére fordítják. Vitában a pénzüggyel. Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szak- szervezete még tárgyalási alapnak sem fogadja el a Pénzügyminisztériumnak ama javaslatait, amelyek a társadalombiztosítás költségvetését érintik. Véleményük szerint a tárca felborítja az egészségügy finanszírozásának egyensúlyát, a tervezet pedig ellentétes a hároméves közalkalmazotti megállapodással. Memento Recsken. Nemzeti emlékparkot alakítanak ki Recsken, a 1 egykori munkatábor területén. A beruházás finanszírozásához 11 millió forintos támogatást adott a kormány. Tegnap a tervezésben és a megvalósításban is részt vevő egykori internáltak bejárták a munkálatok színhelyét. Az avatást szeptember végére tervezik. Hatásvizsgálat. A Pénzügyminisztérium most vizsgálja, hogy milyen korosztályokat érintsen a tervezett új nyugdíjrendszer. Az egyik változat csak a pályakezdő fiatalok, a másik a most 40- 50 éves korúak bevonásával is számol. A javaslatok újabb változatával augusztus végére készülnek el. Hittel a békéről. A Nemzetközi Pax Romana Mozgalom hétfőtől Dobogókőn tartja négyévenkénti közgyűlését. Az 1921-ben alakult katolikus értelmiségi világszervezet hatvan országból vár résztvevőket, akik „A keresztények felelőssége a mai világban” címmel keresik a választ korunk történelmi folyamataira és a társadalmi konfliktusok megoldására. Szezon végi kiárusítás a szuperkoncert belépőjegyeiből Drága jegy, túlméretezett zsöllye Carreras, Domingo és Ross még meg sem érkeztek, a szuperkoncert felett máris a sokadik viharfelhő sűrűsödik: a jegyek jelentős részét nem tudták a szervezők értékesíteni, ezért az utolsó pillanatban fél áron próbálnak túladni rajtuk. Fütyülnek a világra a kisvasutak Az idén új fejezetet iktattak a zében állnak a magyarországi vasúti menetrendbe: a kisvas- kisvasutak. Sokan felszámol- utakét. Néhány oldalnyi az nák valamennyit, mások óv- egész, hiszen mindössze húsz ják a megmaradt keveset, vonalon jár a keskeny nyom- Még a háborút követő évek- távú, összesen 500 kilométe- ben is több mint száz kisvasút ren, de mindenesetre ez ked- volt hazánkban, s csak a Du- vező jelnek tekinthető. nántúlon mintegy harminc Évek óta a viták kereszttü- működött. mmm A Kaposvár, Ady E. u. 13. Tel.: 82/316-838 | Nyitva: hétfő-péntek 9-17, szombat 9-12 m Kg* KONYHABÚTOR liU -ÉjB ij osztrák-német alapanyagból, európai .. 'iMjll minőségben! G jjr :í~aA tk------»ln Méretre tervezve, helyszíni f TS0 beszereléssel, megrendelésre. Egyes ■ - típusok, garnitúrák boltunkban azonnal megvásárolhatók. Simens, Pelgrim konyhai gépek, tűzhely, mosogatógép, hűtő, páraelszívó, 5 éves garanciával. Augusztus 1—17-ig 10-15% engedmény a megrendelt bútorokra! CÉGÜNK JELENTŐS BŐVÍTÉSE MIATT, A TERMELÉSÜNKHÖZ SZÜKSÉGES FASABLONOK LEGGYORSABB ÉPÍTÉSÉHEZ ASZTALOSOK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK. INDUSTRIE ELEKTRIK KFT. Marcali, Vereckei u. 3. alatt, vagy telefonon 85/312-915 számon Ress asszonynál. (25410) Élelmiszeripari részvénytársaság Somogy megye területére kereskedelmi képviselőt keres A pályázat feltételei: - középfokú végzettség- jogosítvány- a próbaidő alatt saját gépkocsi- kaposvári lakos Előnyt jelent: - kereskedelmi gyakorlat-jó kommunikációs készség- A pályázónak piacképes fizetést + jutalékot, kiemelkedő teljesítmény esetén gépkocsit biztosítunk. A pályázatokat "Kereskedelmi képviselő” jeligére, a hirdetést § követő 1 héten belül kérjük a kiaóba a 25183 számra. § GÉPJÁRMŰABRONCS NAGYKERESKEDÉS 8000 Székesfehérvár, Új Csőri út 17-21. (8-as sz. főút) Telefon/Fax: (06-22) 327-719, PROFIL KFT 348-312, 340-086 UNIR0YAL, MICHELIN, SEMPERIT, STOMIL-DEBICA, BARUM, TAURUS személy, teher, mezőgazdasági, ipari abroncsok. Szervizek és kereskedők részére nagyker ár!