Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-22 / 170. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1996. július 22., hétfő Egységet kereső 56-osok A somogyi ’56-os szervezetek egységéről fogadtak el nyilat­kozatot a megyében működő több szövetség vezető képvise­lői szombaton Balatonszeme- sen. Fábián Lajos szemesi er­dész-iparművész, a forradalmi bizottság egykori elnöke kez­deményezte a találkozót. Dr. Sárecz György, a somogyi '56- os Szövetség alelnöke és Bu- zsáki György nyugalmazott őrnagy a Nemzetőrszövetség képviseletében megerősítette: a szervezetek tagságában is erős az igény, hogy a megbom­lott egységet a 40. évforduló tiszteletére újra helyreállítsák. Augusztusban alakuló taggyű­lést hívnak össze az ’56-os Somogy Megyei Szervezet új­raegyesítésére, s koordinátor­ként az országos szövetséget ismerik el. A szemesi talál­kozó résztvevői fájlalták, hogy máig nem került sor a törté­nelmi tények valósághű feltá­rására. Fábián Lajos mondta: — Történelmi eseményso­rozat élő tanúi vagyunk. Mi elmegyünk, de legalább az unokáink ne úgy emlékezze­nek ránk, ahogy a történelem könyvekből eddig tanulták. A kormány rendelete értel­mében január 1-jétől vala­mennyi ’56-os kitüntetett nyugdíjkiegészítést kap. Töb­ben elmondták: hónapokat csú­szik az adminisztráció. Előfor­dul: ötször-hatszor is igazol­niuk kell ugyanazokat a ténye­ket, melyek már a főhatóságok birtokában vannak. Minden ki­esett hónap súlyos anyagi teher a kisnyugdíjasoknak. G. M. Sunyi gyilkos, kiskanállal Súlyosan jelen vannak Magyarországon a kemény drogok — dr. Funk Sándor pszichológus, a siófoki Palace Clubban, ahol drogmentes diszkót hirdetett meg a tulajdonos. Dr. Funk Sándort, a budapesti Nyíró Gyula Kórház osztályvezető fő­orvosát úgy ismerik, mint aki a legtöbbet tud ma Magyaror­szágon a szenvedélybetegségekről. Évente 250-300 szenvedély- beteg fiatalt kezelnek osztá­lyukon, de a drogfogyasztók­nak csak töredéke jut el hoz­zájuk.- Az megy orvoshoz, aki nagyon szenved, s ez a beteg­ség harmadik szakasza - mondta a professzor. A több­ség akkor sem jön; túlada­golja magát, s előfordul, hogy előbb hal meg, mintsem or­voshoz forduljon. Holott jól meg tudunk birkózni a prob­lémával. Lehet, hogy nem gyógyul meg véglegesen, de nem is hal meg. Az életmen­tés a célunk. Tőlünk a kezelés után tisztán megy el a beteg: ugyanabba a társaságba megy vissza, ahol nem tolerálják a tisztaságot. — A szülők nincsenek felké­szülve a drogokra. Hogyan le­het észrevenni, hogy a gyere­kük kipróbálta? És mit tehet­nek, hiszen a drogosnak egy idő után nincs család, barát­ság, szerelem, csak a szer? — Ha megtalálja a szert, az elég egyértelmű, de vannak árulkodó tünetek: égett szta- niol vagy kiskanál, fecskendő, kockacukor. Jelentkeznek az­előtt nem látott barátok, titkos, üzletszerű beszélgetések kez­dődnek. Nem tud a gyerek el­számolni az idejével és a pén­zével, eltünedeznek dolgai, amik korábban nagyon fonto­sak voltak neki. A gyerekek jó alvók, a biológiai órájuk is ki­válóan működik. Ha éjszaka felébresztjük őket, perceken belül tudnak tájékozódni a tör­téntekről. Akikben drog van, azoknak abnormális az alvá­suk, s tudatműködésük nehe­zen áll helyre. — Hány betegek kezeltek? — Három-ötezer fordult meg nálunk, de ez a jéghegy csúcsa. A drogfogyasztók számát csak becsülni tudjuk: 40-100 ezer fiatalt érint. És egyre több a dráma. Sunyi gyilkos a drog. Nekünk pedig kevés az eszközünk ellene. A beteget nem tarthatjuk bent akarata ellenére. Nem nő az ambulanciák száma, az egész­ségügyben manapság nem az intézményrendszer kiépítése van napirenden. Ma egy-egy ember elkötelezettségétől függ a segítség. Az egyetlen osztá­lyon, nálunk is, áldatlan álla­potok vannak. Drága a gyógy­szer, amellyel a heroinistákat kezeljük. A társadalom is fel­készületlen. Nincs hely, ahová a sikeres kezelés után küldhet- nénk a fiatalokat. Gáldonyi Magdolna Angyal-világ a füredi galériában Aknay János festőművész alko­tásairól sugárzik a tisztaság: művészi eszköztára a lehető le­gegyszerűbb formákból táplál­kozik — hatalmas kifejező erő­vel. A Kaposfüredi Galériában a szentendrei művész alkotása­iból nyílt tárlaton főként akril és pasztell vegyes technikával készült képei láthatók. Az an­gyal-motívumok, a székely ősi rovásírás jelrendszerének föl- elevenítésével a művész hét­évesen, tragikus körülmények között elhunyt kislányának állít emléket. A kiállítás augusztus 11-ig tekinthető meg. Templomi koncert Balatonszemesen Kincses Veronika operaénekes és Murányi Zsuzsa orgonamű­vész volt a vendége a hétvégén a balatonszemesi római katoli­kus templomban megrendezett koncertnek. A koncert része volt annak az idei rendezvény- sorozatnak, mely a hazai zenei élet kiválóságait mutatja be. Strandmulatság Nagyatádon Újra megkezdődtek a nagyatádi városi strandfürdőn a hagyo­mányos kerti mulatságok. A hét végeken megrendezésre kerülő nyáresti időtöltés a városiak kedvelt szórakozásává vált az elmúlt évek során. A hét végén a Maestro együttes lép a közön­ség elé. Avartüzekhez hívták a tűzoltókat Két avartűzhöz riasztották a megye tűzoltóalakulatait a hét végén. Nagyatád külterületén egy 500 négyzetméteres terüle­ten égett a száraz fű, veszélyez­tetve a környékbeli erdőt is. A nagyatádi tűzoltók egy egység­gel vonultak ki, és gyorsan megfékezték a tüzet. Kasté- lyosdombó mellett fél hektáron égett az avar, szintén erdőtűzzel fenyegetve. Ide a barcsi tűzol­tók egy egysége vonult ki. Két esetben feleslegesen riasztották a tűzoltókat: Balatonendrédre és Holládra két-két egység vo­nult ki, ám a riasztás vaklármá­nak bizonyult. Gobelinképek a kiállításon A balatonboglári Jankovich László közalapítvány rendezé­sében a hétvégén nyílt újabb bemutató a Fiscl-házban. A vá­ros művészei közül ezúttal Va­nya Lászlóné Futó Magdolna festményeit és Szekér Ferencné Galambos Ibolya gobelinképeit láthatják a látogatók. A tárlatot Vadasfalvi János alpolgármes­ter nyitotta meg. A legtöbb vendég külföldről érkezett megyénk szállodáiba Hidegek sátorban az éjszakák A kevesebb külföldi turistával riogató híresztelések ellenére a somogyi szállodák nem küszködnek vendéghiánnyal. Ezt bizonyítják a Somogyi Hírlap körkérdésére adott vá­laszok is. Andorka Sándor, a balaton- földvári Hotel Fesztivál igaz­gatója: — Szállodánk mostani, 90 százalékos kihasználtsága jobb, mint tavaly júliusban, de évek óta nem lehet panaszunk. Májusban, júniusban már szo­báink 65 százaléka foglalt volt, most pedig — holnaptól telt házzal működünk. Vendé­geink döntő többsége külföldi, elsősorban német, de számos holland család is nyaral ná­lunk. Évekre visszamenőleg stabil vendégkörünk van; a belföldi nyaralóknak jelentős kedvezményt adunk. Konkoly Józsefné, a siófoki Aranypart Hotel igazgatója: — Szobáink 80 százaléka fog­lalt, zömében külföldieket: németeket, osztrákokat és hol­landokat látunk vendégül, ám vannak magyar nyaralóink is. Csepregi Endréné, a bala- tonberényi Berek üdülő igazga­tója: — Üdülőnk elsősorban az ipari szövetkezetek dolgozói­nak, illetve családjuknak nyújt lehetőséget a nyaralásra, ám — mivel nekünk is gazdálkod­nunk kell — az üres szobáinkat kiadjuk. Július 19-től telt ház­zal működünk, vendégeink je­lentős része hazai, a külföldiek aránya jóval kisebb. Megyénk kempingjeiben — nyilván az eddig nem igazán tomboló nyár, illetve az éjsza­kai alacsony hőmérséklet mi­att — még kisebb az érdeklő­dés. Tóth Péter, a kaposvári Deseda kemping vezetője el­mondta: — Gyengébb a forga­lom, mint tavaly. Most a-he­lyek alig fele foglalt, a vendé­gek csaknem fele Németor­szágból és Hollandiából érke­zett. A hét végén azonban több mint harmincán jelentkeztek a kempingbe, s ezen a héten a lovastoma vb-re sok Vendéget várunk. (Tamási) DRÁGA? m Q O Már nem! Sokan talán még ma is úgy gondolják, a Volkswagen továbbra is élen jár megbízhatóságban, biztonságban, Golf kategóriájának egyik legdrágább modellje. és értékállóságban. Új motorjának és Csak vessen egy pillantást konkurrenseink ^■J'P váltójának köszönhetően dinamikusabb áraira, és rögtön látni fogja, hogy ^ és hála az immobilizernek, a Golfé kedvező: 1.939.000 Ft. a tolvaͰ^ e^en 's jobban védett. Nos, úgy Ez a méltán közkedvelt modell természetesen gondolja, hogy a Golf drága? Üljön bele, próbálja ki! Központi információs telefonszám: (061) 270-5502 Tizenegy ország tűzoltói versengtek Kaposváron Remekeltek a fiatal ádándi önkéntesek Próbára tette a versenyzőket az akadálypálya fotó: kovács (Folytatás az 1. oldalról) A versenyzők a feladat végre­hajtása közben a tűzoltóknak két tömlőből álló sugárvezeté­ket kellett megszerelniük, azt egy osztószerkezetre kapcsolni, és a célvonalon áthaladni úgy, hogy a tömlők szét ne essenek. A legjobb időeredmények azt bizonyították, hogy egy felké­szült lánglovagnak mindehhez alig több mint tizenhat másod­perc is elegendő. A versenyt követő záróün­nepségen Világosi Gábor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára elmondta: különö­sen a hazai önkéntes tűzoltók jó helytállásának örül, hiszen az ő munkájuk a jövőben nagyon fontos lehet. Kiemelte azt is: reméli, hogy a jogi szabályozá­sok reformálása hozzájárul, hogy a tűzoltóságok megfele­lően működhessenek' és más gondok helyett energiájukat a tűzvédelemre fordíthassák. Az államtitkár szerint a törvények és a nemrég született állami ha­tározatok hatására ez a munka még magasabb szintet érhet el és a mindennapi munkához el­engedhetetlen technikai eszkö­zök is egyre inkább a szakem­berek rendelkezésére állnak. Az ünnepségen felszólalt Willy Gabi, a Nemzetközi Tűzoltó-szövetség elnökhe­lyettese is. Beszédében el­mondta: a tűzvédelem ügye nem ismer határokat; ezt jól bizonyítja a kaposvári verseny is, ahol tizenegy ország tűzol­tói mérték össze tudásukat. A tűzoltóké a legszebb és leg­nemesebb feladat is: segíteni bajba jutott embertársaikon. Ahhoz azonban, hogy munká­jukat megfelelő szinten vé­gezhessék állandó felkészü­lésre és gyakorlatra van szük­ség. Olyan versenyekre, mint a hétvégi volt. A tűzoltószövet­ség svájci elnökhelyettese egyúttal köszönetét fejezte ki a rendezőknek alapos munkáju­kért, amit a verseny színvo­nala is jól mutatott. A három nap során a hivatá­sosok nemzetközi összetett versenyben az ukrajnai Kijev csapata lett az első, megelőzve a csehországi Trebles és a moszkvai Emerkom csapatát. A hazai hivatásos tűzoltók össze­tett versenyében a fővárosi gárda végzett az élen, második a Bács-Kiskun megyei tűzoltó­válogatott, a harmadik a Bor- sod-Abaúj-Zemplém megyei csapat lett. A somogyi tűzoltók a hetedik helyet szerezték meg. A hazai önkéntes versenyka­tegóriában, az ifjúsági csapat- versenyben somogyi siker szü­letett: az ádándi önkéntesekből álló csapat magabiztosan nyerte a versenyt, megelőzve a gen- csapáti és szilvásváradi tűzol­tókat. Barna Zsolt Idegenforgalmi adó Lellén Lényegesen változott a ven­dégéjszakánként fizetendő adó (kurtaxa) az idén Balatonlellén is. A képviselő-testület három övezetet határozott meg, esze­rint a tópartról befelé haladva 100, 70 és 50 forintot kell fi­zetni a főszezonban, míg az utó- és előszezonban ennek öt­ven százaléka a fizetendő ösz- szeg, ami az önkormányzat adószámlájára kerül. A telepü­lések a kurtaxa minden forint­jáért két forintos támogatást kapnak az állami költségvetés­ből. A jogszabályok változtak: idén már az első vendégéjszaka után is fizetni kell. i

Next

/
Thumbnails
Contents