Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-01 / 152. szám

1996. július 1., hétfő SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP Kercza Imre jegyzete A százforintos kenyér Mától száz forintot kémek egy kiló kenyérért a boltban. Mától száz forintot sem ér egy kiló málna a Nagyatád környéki felvá­sárlóknál. A kenyérre joggal mondjuk azt, hogy drága, s a mál­nára azt, hogy nem éri meg ennyiért termeszteni. A száz forint váltópénz lett. Erről persze nem a pénz tehet. A Somogy Megyei Sütő- és Édesipari Vállalatnak meg vannak az érvei, hogy indokolja a kenyérár-emelést. Minden bizonnyal a málnafelvásárlóknak is meg vannak az indokaik az alacsony árra. Ma tehát egy kiló ke­nyérért egy kiló málnát kell adni. A kenyér még a régi, olcsón vásárolt búzából készül. A málna árában viszont benne vannak már a drága vegyszerek, s jövőre benne lesz a száz forintra emelkedett kenyér is. Nem az a baj, hogy a kenyér ára emelkedett. Hiszen emelke­dett a húsé is, miközben a sertés felvásárlási ára szinte zuha­násszerűen csökken. A logikus az volna, hogy ilyen esetben csökkenjen a hús ára is. Az idei termést jóval drágábban veszi meg a felvásárló, mint a tavalyit. Mindez prognosztizálja, hogy nem a mostani az utolsó kenyérár-emelés és nem következik belőle, hogy emel­kedik például a felvásárlási ár is. Ez már baj. Munkaügyi PEP show A pályaválasztó fiatalokat fo­gadták szombaton az ország valamennyi munkaügyi irodá­jában. A pályakezdők elhe­lyezkedési programjának (PÉP) gazdag kínálatát igye­keztek megismertetni a fiata­lokkal. Kiss Péter munkaügyi miniszter elégedett volt az ér­deklődéssel Balatonbogláron, s mint mondta munkatársai ezt a kíváncsiságot tapasztal­ták ország szerte. Az igazi ro­hamra szeptemberben számí­tanak a munkaügyi szakem­berek, amikor az iskolai fára­dalmak kipihenése után a csa­ládok a továbblépés esélyeit latolgatják. — 60-85 ezer fiatalnak kí­nál jó esélyeket a miniszté­rium által kidolgozott prog­ram, amely a segélyezés he­lyett valódi támogatást nyújt az elhelyezkedéshez - mondta a munkaügyi minisz­ter a Somogyi Hírlapnak -, s ez a népes tábor több, mint a tavaly végzettek. Most már az általános iskolából kikerülők­nek is tudunk segíteni. Ko­rábban ők mindenféle támo­gatásból kiszorultak. Egy év alatt 4 milliárd forint áll ren­delkezésünkre. 300 millió fo­rinttal több, mint amennyit ez idő alatt segélyezésre fordítot­tunk, de jóval többet ér, ha a képzésre, foglalkoztatásra költjük. A munkaadókat azzal tettük érdekelté a foglalkozta­tásban, hogy a pályakezdők egy évi béréből 90 napot fize­tünk. Támogatjuk a szakkép­zésben maradók továbbtanu­lását is. Az Iposz is csatlako­zott, így az iparosoknál 50 ezer segéd alkalmazásához já­rulhatunk hozzá. Szeretnénk támogatni a munkavállalók mobilitását: hozzájárulunk az utazás, az albérlet költségei­hez. Győr és Fejér megye környékén például komoly munkaerő hiány van. — A sikeres elhelyezkedés alapja a megfelelő képzés. Önök pontos mérőszámokkal rendelkeznek a munkaerő piac igényéről. Tudják befo­lyásolni az iskolai oktatást? — Most nyújtottam be egy törvényjavaslatot, amelynek lényege, hogy a munkaadók a szakképzési hozzájárulás új rendszerén keresztül beleszól­hassanak a képzésbe. A cél az, hogy megrendelőként léphes­senek fel. A szakképzés átala­kítása is ezt szolgálja: törek­szünk az alapozó oktatás után a specializációra. Jövőre megte­remtjük a felsőfokú szakkép­zést is, ami eddig hiányzott a magyar közoktatásból. A na­pokban avattam Szombathe­lyen a regionális átképző köz­pontot. Már 7 működik az or­szágban, tavaly 27 ezer embert oktattak. Jellemző, hogy Ke- let-Magyarországon az átkép- zősök 70 százaléka munkanél­küli, míg a nyugati országré­szen 70-90 százalékban munka mellett tanulnak más szakmát az emberek. S ez a követendő cél. — Elégedett a munkaügyi szervezet felkészültségével ? — Elkészült egy három éves fejlesztési program, ami a szervezet megújítását, a szak­ember gárda jobb anyagi meg­becsülését is szolgálja. Nem regisztráló, segélyosztó sze­repre van szükség. A legfonto­sabb a számítógépes hálózat kiépítése, amit jövőre elkez­dünk - mondta Kiss Péter. (Gáldonyi) A kaposvári Class Tej Rt növelte eladását a Balaton-parton Rekord a tejüzemben A Class Tejnél több mint 500 ezer liter tejet dolgoztak föl FOTÓ: LANG RÓBERT Az elmúlt héten rekordmennyi­ségű, több mint 500 ezer liter tejet dolgoztak föl a kaposvári tejüzemben. A Class Tej Rt nö­velte eladását a Balaton-parton: különösen jól fogy a kaposvári tej Siófokon, Balatonföldváron, és Balatonbogláron. A kapos­vári cég tovább erősítette pozí­cióját az apró somogyi falvak­ban, a legfontosabb tervük pe­dig az, hogy a mostaninál több terméket adjanak el Kaposvá­ron és környékén — jelentette be Zsinkó Endre, a Class Tej Rt vezérigazgatója. Elmondta: közvetlenül 15 nagy- és mint­egy 40 kistermelőtől vásárol­nak tejet. Ahhoz, hogy a meg­növekedett igényeket kielégít­sék, alapanyagért külső partne­reket is megkeresnek. A kapos­vári tejüzemben folyamatos a termelés, javában készülnek a nyári szezonra. A Baranyatej- csoport tagjaként nemcsak So­mogyba, hanem a környező megyékbe, valamint a fővá­rosba is szállítanak. — A hazai tejpiac telített, a tőkeerős multinacionális cégek jelenléte meghatározó. A kon­kurenciaharc egyre élesebb, a piacon csak kemény munkával lehet megmaradni. Erőteljes marketingpolitikával igyek­szünk tovább növelni a forgal­munkat. A tejüzemben napi-, féltar­tós- és tartós csomagolású ter­mékeket gyártanak. A feldol­gozott alapanyag 70 százaléká­ból tejet készítenek, 15 száza­lékából pedig — egyebek kö­zött — karamellás tejet és ka­kaót. A tavaly még veszteséges cég az idén több mint kétmilli­árd forintos bevételt tervez. Az első félévet csaknem egymilli­árdos forgalommal zárják. (Harsányi) Az aranymisés ferences Párizsból jött Segesdre Aranymiséjét tartotta tegnap a segesdi ferences-templomban a 74 éves, Párizsban élő Bozsóky Pál Gerő páter. A jeles nap al­kalmából Segesd első díszpolgárát köszöntötte dr. Mohr Ta­más polgármester és a misén közreműködött Tornyos Kálmán, a ferences rend tartományfőnöke. Mohr Tamás polgármester mondta tegnap Segesden: A templom falai kétszázötven éve állnak, ám kevés olyan moz­galmas esztendőt tudhatnak maguk mögött a ferencesek, mint a mostani. Nincs egy éve, hogy a rend letelepedésének 700. évfordulóját ünnepelték, s most a község kiváló szülöttét, a Párizsban élő Bozsóky Pál Gerőt köszönthetik pappá szen­telésének 50. évfordulóján. Ami a házasságban az aranyla­kodalom, a pedagógus pályán az arany diploma, az a lelki- pásztor számára az aranymise. Bozsóky páter azért is örül en­nek a kivételes eseménynek, mert ennek a templomnak a fa­lai között keresztelték meg 74 évvel ezelőtt, 62 éve itt bérmál­ták, s 50 éve éppen Péter-Pál- kor itt celebrálta első miséjét. Kényszerűségből maradt francia földön, ahol tanult és tanított. Hat évig a házfőnöki teendőket is ellátta. Ha úgy tet­szik, kolléga, hiszen a francia rádió magyar adásainak szer­kesztőségében dolgozott, il­letve ma is tudósítója a Vati­káni rádiónak. Ott volt a máso­dik vatikáni zsinaton is. Itthon egyre többen ismerik meg tu­dományos munkásságát. 33 évig volt távol a szülőföldtől, de — mint mondta miséjében is — megőrizte magyarságát, büszkén vállalta, hogy somo­gyi, s azon belül is segesdi. Megírta Segesd krónikáját. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a falu tavaly díszpolgárává vá­lasztotta. A tartományfőnök többször mondta Gerő páternek, hogy hazaútját fizeti, de a visszautat nem. Szívesen látnák ugyanis itthon végleg, de be kell látni, hogy tudományos munkássága Párizshoz köti, leginkább ott szolgálhatja a magyar ügyet. Tornyos Kálmán tartományfő- nök, a párizsi páternek szülőfa­lujában nyújtotta át a II. János Pál pápa jó kívánságait tartal­mazó okiratot. A 74 éves páter, aki elmond­hatta magáról: „isten megadta a kegyelmet, hogy 50 évig meg­tartott szolgálatában” a feren­cesek egyik köszöntésével bú­csúzott híveitől: békét és áldást a szívekben! Nagy Jenő Gyermekbarát kör Somogygesztiben A memyei gyermekbarát kör szervezésében táboro­zott mintegy ötven diák a hét végén, Kozma Elemér tulajdonos meghívására a somogygeszti kastélypark­ban. A nomád táborozok éj­szakai bátorságpróbát és számháborút, tájékozódási futóversenyt is rendeztek. Negyven éve érett Táncsicsosok Az 1956-ban érettségizett fiú osztály tanulói találkoz­tak a hét végén a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázi­umban. Néhai Radnai Antal osztályában 34-en végeztek, azt követően mindnyájan fő­iskolán egyetemeken tanul­tak tovább. Az István József kisgazda országgyűlési képviselő által szervezett összejövetelen csaknem mindannyian részt vettek. Csornai lámpásolás máglyagyújtással Szombaton emlékeztek meg Csornában Szent Iván, vagy ahogy arrafelé nevezik „Vi­rágos Szent János” napjáról. A hagyományos lámpásolá­son a szlovákiai testvérköz­ség, Camovce küldöttsége is részt vett. Az egésznapos, kulturális műsorral és ver­senyekkel tarkított prog­ramsorozatot este a lámpá­sok és a máglya meggyújtá­sával, majd bállal zárták. Avar- és bozóttüzek a Balaton-parton Útmenti avar- és bozóttüzek adtak munkát a hét végén a megye tűzoltóinak. A Bala­ton-parton, Szentgyörgyön, Széplakon és Berényben is égett az avar, amit mind­egyik helyen gyorsan sike­rült megfékezni. Csurgón a lekaszált széna lobbant lángra az út mentén: itt anyagi kár is keletkezett. A tűzoltók egy balesethez is kivonultak szombaton; a siófoki Vitorlás és az Erkel utca kereszteződésénél egy személygépkocsi átszakí­totta a korlátot, és az alsó parton felborult. Személyi sérülés nem történt. Csúszik az imaház átadása Porrogon A tervek szerint májusban kellett volna átadni az evan­gélikus imaházat Porrogon. A település régi haraglábá­hoz épített ház kiviteli mun­kái közül a belső burkolási, a karzatépítési és festési munkák váratnak magukra. Az Ordacsehi Bútorbolt ismét teljes választékkal várja Önöket Vásárolhat: szekrénysorokat, ülőgarnitúrákat, franciaágyakat, előszobabútorokat, gyermekheverőt, kisbútorokat. Egyes bútorainkon 30-40% engedmény! Újdonság: egyszeri szőnyeg­akció. engedményes áron, amíg a készlet , tart! KAD Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Szekszárd, Páskum u. 2. Értesítjük a gazdálkodókat, termelőket, viszonteladókat, hogy a KSZE Rt. volt telephelyein a KAD Kft. folytatja az alábbi tevékenységeket: , ; . ... ■ John Deere márkaképviselet, mezőgazdasági gépkereskedelem, alkatrész-forgalmazás, szervizszolgáltatás Vállaljuk az alábbi géptípusok és azok alkatrészeinek beszerzését és szervizelését: John Deere Rába Hesston Fortschritt MTZ IH-Case IH-Kühne Vogel-Noot CLAAS IFA Mezőgazdasági műszaki cikkek Alábbi raktárainkban 1996. július 1-től hétköznap 7-18 óráig, szombaton 7-16 óráig, vasárnap 7-12 óráig aratási ügyeletet tartunk Szekszárd, Páskum u. 2. Ibi.: 74/418-811, fax: 416-628. Győr, Bácsai út 138. Tel/fax: 96/332-560. Székesfehérvár, Farkasvermi út 52. Tel./fax: 22/340-608. Mohács, Budapesti út 24. Tel.: 69/322-151, fax: 322-152. Kaposvár, Jutái út 37. Tel.: 82/316-720, fax: 310-046. Vép, Szent Imre út 36-38. Tel./fax: 94/353-571. Gödöllő, Tessedik S. u. 4. lbl./fax: 28/330-418. Harta, Széchenyi út 16. Tel: 78/408-085. Szigetvár, Dencsházi út 4. Tel./fax: 73/310-114. Gyors, rugalmas kiszolgálás, minőségi szervizszolgáltatás. MAGYAR NEMZETI BÁNK » SOMOGY MEGYEI IGAZGATÓSÁG * MNB KÖZLEMÉNY A Magyar Nemzeti Bank Somogy Megyei Igazgatósága ezúton tájékoztatja tisztelt befektetőit, hogy az 1996. július 1 —július 31-je közötti időszakban az alábbi állampapírok kamat-, illetve tőketörlesztése esedékes: Diszkont kincstárjegy: július 4-én D23 lejárat július 5-én K13 lejárat július 18-án D1 lejárat július 19-én K14 lejárat Magyar Államkötvény: július 5-én 1997/Z1 kamatfizetés július 5-én 1999/B kamatfizetés július 19-én 1997/T kamatfizetés Az esedékes kamat-, illetve tőketörlesztés összegét a megjelölt naptól kezdődően fizetjük ki az állampapír tulajdonosok részére. 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. Telefon: 82/419-411. Telefax: 821412-959 (23071) (94967) (23015)

Next

/
Thumbnails
Contents