Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-15 / 164. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 1996. július 15., hétfő Az OMV-é a Q8. Az OMV a Mól és a Shell után a harmadik a magyarországi olaj- forgalmazók sorában, miután a cégcsoport a napokban megvásárolta a kuvaiti tulajdonban volt Q8 márkajelű benzinkűthálózatot. Az OMV Hungária eddig 35 töltőállomással rendelkezett. Ezeket földrajzilag is jól kiegészíti a most megvásárolt 31 Q8 benzinkút. Németek a Balatonon. A külföldiek ingatlanszerzését lehetővé tevő kormányrendelet megjelenése óta Somogy megyében mutatkozik a legnagyobb érdeklődés. Az első fél évben összesen 456 ingatlanvásárlásra vonatkozó kérelmet'nyújtottak be a megyei közigazgatási hivatalhoz. A kérelmezők fele német, 25 százalékuk osztrák. A legtöbben a Bala- tón-parton, vagy annak 20 kilométeres körzetében szeretnének ingatlanhoz jutni. Vadászok-Fegyverek. Miskolcon, a millecentená- riumi rendezvények részeként megnyílt a Vadászok-Fegyverek című reprezentatív kiállítás. A közép-európai múzeumok ösz- szefogásával létrejött, egyedülálló vadászati dokumentációk és képanyagok ezreit felvonultató tárlat részletesen taglalja a Kárpát-medence több mint ezeréves vadászati hagyományait. Nyilvánosságra eddig még nem került fényképek tanúskodnak például Ferenc József és Kádár János vadászszenvedélyéről, az általuk elejtett trófeákról. Nulladik évfolyamot indít a Gödöllői Agrártudományi Egyetem azoknak a fiataloknak, akiket kevés pontszámúk miatt nem vettek fel egyetemre, főiskolára. Az egyéves képzés alatt szerzett többlettudás révén megnő az esélyük más agrár-felsőoktatási, műszaki és tanárképző egyetemre, főiskolára is a jövő évi sikeres felvételre. Összesen 31 karon fogadják el plusz pontokként az itt szerzett bizonyítványt. ENTIAN PÉNZVÁLTÓ ELADÁSI ÁRFOLYAMAI néniét márka 98,50 osztrák schilling 14,10 USA dollár 151,00 horvát kuna 28,00 Kaposvár, Dózsa Gy. u. 11. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 67. Nagyatád, Kossuth L. u. 4. LEGOLCSÓBBAN NÁLUNK ____________________________(23787), ____________ÉRTÉK - PAPÍR - TŐZSDE____________ W all Street-i utóhatások A múlt hét eleji, váratlan áremelkedések után szinte minden meghatározó papír árfolyama csökkenésnek indult a Budapesti Értéktőzsde részvényszekció jában. A Wall Street előző pénteki megingásának hatása alól csak rövid ideig tudta kivonni magát a magyarországi értékpapír- piac. Szakértők szerint az esetleges amerikai kamatlábemelés csökkentheti a nyugati befektetők érdeklődését a kelet-európai - köztük a hazai - részvények iránt. A tőzsdei sztárpapírok közé sorolható Egis a hétfői 9100 forintról 8900 forintra csökkent. A másik két gyógyszeripari részvény közül a Richter Gedeon 6900 forinton, a Humán pedig 1850 forinton zárta a hetet. A hét eleji erősödésben elsősorban a pénzintézeti papírok játszották a főszerepet. Az OTP hétfőn egy 2910 forintos kötés során például elérte tőzsdetörténetének maximumát. Nem panaszkodhattak az In- terEurópa Bank tulajdonosai sem: a részvény árfolyama elérte a 39 000 forintot. A csúcsokat azonban vesszőfutás követte: a hét végére az előbbi 2200 forintot, az utóbbi papír pedig 38 000 forintot ért. A mindig nagy érdeklődést kiváltó BorsodChem-részvény kereskedelme ezúttal ugyancsak nagyfokú érdektelenség közepette zajlott. Az alacsony forgalom következményeként a 2815 forintos hét eleji kezdőár fokozatosan csökkenve péntekre leszánkázott a 2740 forintos szintre. Úgy, hogy hétközi forgalomban „megkóstolta” a 2700 forintot is. A többi papírhoz képest stabilan tartotta magát a Mól Rt. és a Danubius részvénye. Az olajipari óriás papírja 1650 forint körül, a szállodacégé 2550 forint körüli értéken mozgott. A csökkenő árfolyamú részvények táborához csatlakozott az elmúlt héten a Pick papírja is, pénteki 6100 forintos záróárával. A kárpótlási jegy árfolyama a múlt heti mélypontról fokozatosan visszatornázta magát 33 százalék közelébe. Ezt az árfolyamot azonban nem sokáig tudta tartani, és pénteken már újra csak 30 százalékot ért. Az OTC-piacon a Démász- részvényért 35 százalékot, a Matávén 180 százalékot és a Budapest Bank papírjáért 64 százalékot adtak a brókercégek a múlt héten. A diszkont kincstárjegy múlt heti aukcióin nagy volt a túljegyzés,' ám a hozamok egymástól eltérő irányban változtak. Az egy hónapos papír hozama 23,86 százalékra nőtt, a három hónaposé érdekes módon ugyancsak 23,86 százalékra, viszont a hat hónapos dkj hozama 24,43 százalékra csökkent. Králik István Cashline Broker Kft Elhanyagolt a somogyi kutak negyven százaléka Gondatlan üzemeltetők (Tudósítónktól) Somogybán mintegy 120 üzemelő dögkút van, és ennek negyven százaléka nem felel meg az előírásoknak. A nagyüzemi telepekről, vágóhidakról tavaly 610 tonna állati tetemet szállítottak el más megyékbe további feldolgozásra. A háztáji és farmgazdálkodás során elhullott állatok gyűjtésére - tekintettel a kis mennyiségre - a dögkutak szolgálnak. Persze csak akkor, ha ennek megvannak a feltételei. — A dögkutak létesítése általában nem az előírásoknak megfelelően történnek — mondta Katona József, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség szakértője. — Az önkormányzatok, nagyobb állattartó telepek és mezőgazdasági szervezetek mint üzemeltetők keveset törődnek a kutak állapotával. Kezelést nem alkalmaznak, vagy a kiégetéssel próbálkoznak, ami tilos. Gyakori, hogy védőtávolságon belül van, így az előírt ezer méter helyett jóval közelebb található a lakott településhez. Mivel sokan nem vezetnek megfelelő nyilvántartást az elpusztult állatokról, így az elhelyezett mennyiségről sincsenek pontos adatok. Sajnos, a kényszerítő eszközök nem elég hatékonyak, a szankcióként kötelezéseket írnak ki az állapot javítására. Az is előfordult, hogy az üzemeltető a helyszíni bejáráskor ismerte meg a dögkút helyét. Utoljára öt évvel ezelőtt végeztek átfogó, az egész megyére kiterjedő felmérést a környezetvédelmi felügyelőség szakemberei. Szemléket azóta is rendszeresen tartanak, de számottevő változást nem tapasztaltak. A helyszíneken készült fotók elhanyagolt gyűjtőhelyekről, fedetlen, kerítés nélküli kutakról vagy lefeszített zárakról tanúskodnak. — Tavaly az FM és az állategészségügyi intézet nyomására korlátozták a helyi húspépüzem tevékenységét — mondta Katona József. — A Pini Hungary működtet egy feldolgozót, de ott csak az üzem vágóhídi hulladékát' hasznosíthatják. Korábban ide hordták a környék vágóhíd- jairól is a melléktermékeket, de most távolabbi megyékbe kell utaztatni a veszélyes hulladékot. A húskombinátban képződött iszapot komposztálják, és a mezőgazdaságban használják föl. A nyugati országokban már gyakorlat, hogy mindent újrahasznosítanak. Nálunk is szükség van az ésszerű hulladék-gazdálkodásra. Kevés fogy az olcsó gyógyszerekből Több gyógyszer árát csökkentették nemrég. A héten a bejelentett 150-féle készítményből húszat lehetett vásárolni, tizenegyet a közforgalomban is. A nagyatádi Korányi úti gyógyszertárban a héten az olcsóbb patikaszerekből naponta egy-két dobozzal vettek a betegek. — Többnyire azoknak a gyógyszereknek az árát csökkentették, amelyekből eddig kevés fogyott —- mondta Gara István, a bt ügyvezetője. — Elsősorban a vérnyomáscsökkentőket; ezekért most nyolctíz százalékkal fizetnek kevesebbet a betegek. Száz forinttal olcsóbb az orrsrpay, és húsz százalékkal csökkentették az értágítók árát. Jó hír, hogy az utóbbiak közül jobban megfizethető az SP-54; ezt sokan szedik. Gara István elmondta: nyáron általában csökken a beteg- forgalom. A helyi orvosok ugyan befolyásolhatják a gyógyszerfogyasztást, de az életveszélyt elhárító készítmények megvételekor nem számít a pénz. N. I. ALPOKTÓL AZ ADRIÁIG Kaposvári Nemzetközi Kiállítás és Vásár IKM ÉS AZ ALPOK-ADRIA MUNKAKÖZÖSSÉG TÁMOGATÁSÁVAL 1996. szeptember 4-8. KAPOSVÁR VÁROSI SPORTCSARNOK Szabadidő, sport Lakásfelszerelés Elektronika Üdülés, turisztika Ruházat, cipő Autó és tartozékok Vegyiáru Mezőgazdaság Élelmiszeripar Építőipar Környezetvédelem Számítástechnika Jelentkezés és felvilágosítás: . a VÁSÁRIRODÁNÁL Tel./fax: 82/422-000, 422-422, 310-200 50%-os kedvezmény! PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Somogy Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány pályázatot hirdet az 1996. szeptember 4—8-ig megrendezésre kerülő Alpoktól az Adriáig Kaposvári Nemzetközi Kiállítás és Vásáron való kedvezményes részvételre. Feltételek:- két évnél nem régebbi vállalkozás,- Somogy megyei cégbejegyzés, telephely. A bírálatnál előnyt élveznek az új terméket előállító és a termelő cégek, vállalkozások. A pályázaton az igazolt vásári terület foglalási költségek 50%-a, maximum 50 000 forint vissza nem térítendő támogatás nyerhető el. A pályázatok leadási határideje: 1996. augusztus 1. Érdeklődni: a Somogy Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány Ügyfélszolgálati Irodáján (Kaposvár, Csokonai u. 3. vagy Damjanich u. l/II.) lehet. Tel.: 82/422-146. 312-330, vagy 410-200 (23860) Ellenőrzött magánerdők A korábban kizárólag állami tulajdonban lévő 1,7 millió hektárnyi erdőből a kárpótlás, a részaránytulajdon kialakítása s a privatizáció során 600 ezren jutottak erdőbirtokhoz. Az elmúlt években végbement tulajdonosváltozások nyomán az erdőterület mintegy negyven százaléka magánkézbe került, a többi, az ország erdeinek valamivel több mint a fele az államé maradt. Az új jogszabály szektorsemleges, azaz tulajdonviszonyoktól függetlenül szabályozza a szakszerű erdő- gazdálkodás követelményeit. A magán-erdőbirtoklást a társadalmi és ökológiai funkciókra tekintettel csak korlátozott tulajdonnak ismeri el. Ez azt jelenti, hogy a tulajdonosok kizárólag szigorúan ellenőrzött keretek között tevékenykedhetnek. A törvény kimondja a többi között, hogy csak tíz évre érvényes erdőterv szerint szabad gazdálkodni, s ennek megtartását az erdőfelügyelőségek ellenőrzik. A jogszabály kötelezően írja elő, hogy a 300 hektárnál nagyobb erdőbirtokokon legalább egy képzett szakembert is foglalkoztatni kell. Az ennél kisebb területen gazdálkodóknak össze kell fogniuk, s Valamilyen gazdasági társasági formát - közös képviselet, szövetkezet, részvénytársaság, erdőbirtokossági társulás stb. - kell alakítaniuk, amelynek keretében erdészt foglalkoztatnak. (Uj vári) Feketevásárlás haszna A Kopint-Datorg Konjunktúra-, Piackutató és Számítás- technikai Rt munkatársai e két területen vizsgálták az elmúlt időszak feketegazdaságát. A kutatók a felmérések eredményeinek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a kiskereskedelemben és a lakossági szolgáltatásokban az árnyékgazdaság mérete meghaladja a gazdaság egészére jellemző becsült arányt. Ez azzal is magyarázható, hogy a feketén megtermelt jövedelem legkönnyebben a szolgáltatásokban tehető legálissá. Mivel a vásárlások során eladó és vevő egyaránt érdekelt az „adómentes” fizetésben, érdemleges változásra a jövőben sem lehet számítani. A nem regisztrált - azaz „nyom nélküli” - vásárlások aránya a zöldség-gyümölcs esetében a legnagyobb, 60 százalékos. Ez a viszonyszám azért is ilyen magas, mert a piaci zöldség- és gyümölcskínálat jelentős részét őstermelők adják. A szeszes italt, a cigarettát és a húsárut 15,8 és 13,4 százalékban vásárolják feketén az emberek. A dohányáruknál 8-10, a szeszes italoknál 6-8 milliárd forintra becsülik az adókiesést a szakemberek. A húspiacon a becslések szerint a kolbász, a szalámi 40, a baromfifélék 80 százaléka nem regisztrált csatornákon kerül a pultokra, ám ez az árakban alig-alig mutatkozik meg. A haszon a kereskedők zsebébe vándorol. (Bozsó) Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Somogyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai körében új előfizetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szerveznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utalványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők névsorát lapunk szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbesítőnk az új megrendelőt személyesen felkeresi, és szándékkal is kedveskedik. Kéijük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitöltve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti. [_£<.-----------------------------------------------------------------------1 Megrendelőlevél a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1996. Előfizetési időszak: ..-tői Előfizetés díja: I I egy hónap 625 Ft I két hónap 1250 Ft “ Beszervező előfizető: Név....................................................................... Lakcím: ............................................................... B eszervezett előfizető: Név........................................................................ Lakcím:............................................................... A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e megrendelőlevél beküldésével, aBRLRTON FÜSZCRT KCRCSKCDCIMI RCSZVCNVTRRSRSRG által felajánlott vásárlási utalványokat sorsolunk ki. J » . //ur/c Amadéul Kereskedők, viszonteladók, figyelem! Dunántúl legolcsóbb ruházati és cipó- nagykereskedése várja Önöket! Nyári együttesek, pólók, alsóneműk, papucsok, gyermekruhák, szandálok, vászoncipők stb. kedvező áron. Címünk: Amadeus Kft., Marcali-Boronka, Alkotmány út 10. Tel.: 85/313-518 Zalaegerszeg, Kispest út 1-11. Tel.: 92/316-440, 315-798 (24212)