Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-15 / 164. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1996. július 15., hétfő A boszniai újjáépítés anyagellátásában részt vállal az osztopáni Metalon kft is. Az 52 főt foglalkoztató szegüzemben már egy hónapja készítenek olyan, az építkezéseken haszná­latos szegeket, amit amit Boszniába szállítanak. A szerződés szerint 30 tonnát gyártanak belőle havonta fotó: kovács tibor Kevesebb a kullancsfertőzés Az idén sokkal kevesebben betegedtek meg a fertőzött kullancscsípésektől mint tavaly. Eddig húsz agyvelőgyulladásos és tíz Lymes-kórban szenvedő beteget kezel­tek a házi orvosok és kaposvári kórház fer­tőző osztályán. Megjelent ugyanakkor egy olyan kórokozó is, amelyet egy élősködő okoz és leginkább a mosatlan eper, málna terjeszt. Jelenleg egy másfél éves kislányt kezelnek ezzel a fertőzéssel a kaposvári kórházban. Siófoki konferencia-központ Százhat országos és nemzetközi rendez­vénynek adott otthont tavaly a siófoki Ezüstpart Szálloda és Konferencia Köz­pont. Az idén, legalább öttel többet szer­veznek az egyenként négyszázötven sze­mélyt befogadó két előadóteremben. A májustól, szeptember végéig üzemelő központban legtöbben — hétszáz-ezer ér­deklődő — az Alpok-Adria rendezvény- sorozatán, valamint a jegyzők és könyv­vizsgálók konferenciáján vett részt. A be­vétel huszonöt százalékát nyereségként könyvelheti el a cég és ebből jut a fejlesz­tésekre is. Püspöki áldás a templomra Két, az egyházmegyében lévő Zalában lévő kistelepülésre látogatott el a hét vé­gén Balás Béla kaposvári megyéspüspök. Börzöncén egy helyi műemlék kápolnát, Gelseszigeten pedig egy új templomot ál­dott meg a megyéspüspök. Vendégváró Balatonendréd Fölkészülten fogadja a tópartra látogató vendégeket a balatonendrédi önkormány­zat. A lakosság segítségével bevezették a gázt, egymillió négyszázezer forint ráfor­dítással befejezték az útkorszerűsítést. Az úgynevezett itatásos módszerrel rendbe- tett utakat az idegenforgalom szempontjá­ból is fontos szakaszon újították föl. A költségek hatvan százalékát az önkor­mányzat, negyven százalékát a lakosság fedezte. Mintegy kilencven fizetővendég­hely várja a főként Németországból jött nyaralókat. A művelődési házat tavaly óta egy magánvállalkozó működteti. Csak a szennyvízelvezetés gondját nem tudta ed­dig megoldani az önkormányzat. Önerő­ből képtelen fedezni a jelentős beruházás költségeit. Kisvasút a Nagyberekben Fényképekkel, térképekkel és műszaki rajzokkal illusztrált kézikönyvet jelente­tett meg az idén százéves Balatonfenyves önkormányzata a község egyik nevezetes­ségéről, a Fenyvest Csisztafürdővel, Tás­kával és Somogyszentpállal összekötő, részben állandó, .napi személyforgalmi funkciót ellátó, részben idegenforgalmi kuriózumot, nagybereki nosztalgia-utazá­sokat kínáló gazdasági kisvasúiról. A Ba­logh Imre által készített, tetszetős, ma­gyar-német nyelvű könyvecskét Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere ajánlja az itt élők és az idelátogató vendé­gek figyelmébe. » A balatoni turizmus már soha nem lesz olyan, mint tíz éve volt A sajtószabadság nagyon kényes dolog Ma folytatjuk, és befejezzük dr. Házas József MSZP-s ország- gyűlési képviselő válaszait, amit olvasóink pénteken feltett telefonos kérdéseire adott. Név nélkül- Hogy történhet meg az a mai független médiában, ha egy Torgyán, egy Csurka, vagy az ellenzék bármelyik tagja szapulja a kormányt vagy bár­kit. Amikor Horn Gyula laká­sánál felvonulást szerveztek, arról a televízió hosszan ecse­telt riportot közölt. Kádár Já­nos sírjánál, halála évforduló­ján megtörtént összejövetelről pedig egy árva képet sem mu­tattak.- A sajtószabadság nagyon kényes dolog. A rendszerválto­zás óta még mindig nem alakult ki az a stílus, amely kívánatos lenne. Ennek ellenére az a véle­ményem: ha rosszul is esik, ha az általam fontosnak tartott értéke­ket a sajtó nem közvetíti, hatalmi szóval senki ne avatkozhasson be a független újságírásba. Farkas Józsefné Vízvár- Amikor ledolgozik har­minc évet, akkor mit gondol az új nyugdíjév meghatározásá­ról, vagyis a hozzá kialakult törvényről? Ezt mint orvostól kérdezem. Nem mindegy, hogy hol dolgozta le az éveket: iro­dában, gyárban, városban, vagy egy falusi téeszJben.- A nyugdíjkorhatárt sajnos nem az egyedi esetek alapján ál­lapítják meg sehol a világon. Szomorú, hogy gazdasági racio­nalitások határozzák meg min­den országban, ahol piacgazda­ság van, hogy hol legyen ez a ha­tár. Magam is nehezen tudom feldolgozni az új rendszert, mi­vel személyesen is érint a korha­tár emelése. A törvény megsza­vazásakor az egyéni érdekem el­len voksoltam. Hartai Csaba Juta- Úgy tapasztalom, hogy hosszú évek óta intenzív titkos- szolgálati kém tevékenység fo­lyik ellenem, és szeretném megtudni, hogy mikor kapom meg az ezzel kapcsolatos, en­gem megillető igazságszolgál­tatást és kártérítést?- Kérem, hogy a konkrét ügyével keresse meg az egyéni országgyűlési képviselőjét. Fekete Lajos Marcali, Hársfa u. 20.- Joga volt-e a televízióban a taszári bázison történt „zak­latás” ügyben eljáró, kivizs­gáló jenkinek olyat kijelenteni, hogy egy magyar nőnek, vagy édesanyának munkaköri köte­lessége, illetve a szerződésébe belefér, hogy az albérlők sze­metét feltakarítsa? Mindez ab­ban a televízióban hangzik el, amelynek a fenntartását a mi adónkból fizetjük. Mi bocsá­natkérő és újratemető nemzet lettünk, közben 3 millió koldus országa. Ennyire ne áruljuk ki a magyar gerincét.- Nem ismerem az amerikai illetékes véleményét. Mindenki maga vállalja a kijelentéseit. Hogy ez a magyar televízióban elhangozhat, azzal kapcsolat­ban az a véleményem, amint fentebb a sajtóról mondtam. Név nélkül- Képviselőként mit tudna tenni a Balaton környezetéért, ha személyesen tapasztalná, hogy a balatonlellei Napfény strandon pecsenyesütő műkö­dik a parttól tíz méterre. A szennyvízelvezetése nem bizto­sított, a csatornarendszer nincs kiépítve, a felügyeleti szervek pedig nem következe­tesek?- Az országgyűlési képviselő ebben az esetben annyit tud tenni, hogy az illetékes balaton­lellei önkormányzat figyelmét felhívja az esetre. Arany Józsefné (telefon: 340-361)- Nem tiltakozott önben az orvos, amikor a 62 éves női nyugdíjkorhatárt megsza­vazta?- Nem volt könnyű a tör­vényjavaslatot megszavazni. De szeretném felhívni a fi­gyelmét, hogy a nőkre olyan szabályok is vonatkoznak, hogy a szolgálati időtől és gyerme­kek számától függően biztosí­tott számukra a rugalmas nyug- díjbavonulás lehetősége. Ez a tény is segített abban, hogy meghozzam ezt a komoly belső konfliktust okozó döntést. (Telefon: 382-547)- Jogszerűnek tartja-e, hogy míg az állam készpénzért el­adta a gázközművet, addig a falu nyögheti az adósságot, és közben semmilyen fejlesztésre nincs pénze. Mit tud tenni, és mit kíván tenni ez ügyben a nagybajomi választók érdekei­ért?- Kérem, hogy a nagybaj omi gázközmű konkrét adatairól tá­jékoztasson. írásban fogok Ön­nek válaszolni. Gelencsér János (telefon: 471-599)- Mi a véleménye az orvosi hálapénzről? Miért csak azo­kat a betegeket gyógyítják kö­rültekintőbben, akik leteszik a pénzt?- Az orvosi hálapénz a ma­gyar egészségügy egyik szé­gyenfoltja. A társadalmi mun­kamegosztásban betöltött sze­repük alapján megfelelőn díja­zott egészségügyi dolgozók nem lennének rászorulva a há­lapénz elfogadására. Az egész­ségügyben dolgozók döntő többsége meggyőződésem sze­rint nem a hálapénztől függően gyógyítja a betegeket. (Telefon: 355-641)- Melyik volt az a legfeleme- lőbb pillanat, parlamenti pá­lyafutása során, amelyre még sokáig emlékezni fog? Mi vál­totta ki önben az eddig legle- hangolóbb érzést? Melyik volt a legnagyobb energiát igénylő ügyintézése? Mi az, amit vi­szonylag kevés utánjárással sikerült megoldania?- A legfelemelőbb pillanat az volt, amikor életemben elő­ször beléptem a parlamentbe. A leglehangolóbb egy napirend előtti hozzászólás volt, amely­ben az ismert ellenzéki politi­kus gyilkosoknak nevezte poli­tikai ellenfeleit. Nem emlék­szem részletesen arra, hogy me­lyik ügyintézésem milyen energiát igényelt, szinte minden egyedi eset sok energiát emészt fel, mert a bürokrácia útvesztői még változatlanul léteznek Magyarországon. Vas Lajos Kaposvár- Évek óta vitatott az M7-es új sztráda nyomvonala. Bala- tonfióldváron keresztül az új tervnek megfelelően építik-e, vagy a kaposvári erdőfelügyelet 100 hektáros erdőn keresztül építik ki ezt a nyomvonalat?- Úgy tudom, hogy folya­matban van az új nyomvonal engedélyeztetési eljárása. Or­szágos környezetvédő egyesü­letek tiltakoznak az erdő károsí­tását okozó megoldás ellen. Nem tudom, hogy végül is me­lyik terv alapján fogják az utat megépíteni, én mindenesetre egy környezetkímélő kompro­misszumos megoldást szeret­nék látni. Doboriné Farkas Piroska Vízvár- Ön hogyan tudna kijönni havi 22 ezer forintból, amikor a havi rezsi 12 ezer forint, és ebből a bolti költségen kívül kétezer forint a gyógyszer. Fa­lun élünk, sok munka, kevés haszon alapon. Az ötletét sze­retném kérni, és meg is fogad­nám, ha jó.- Átérezve a kisjövedelműek helyzetét, tisztességtelennek tartanám, ha ötletekkel traktál- nám Önt. Ugyanis nagyon jól tudom, hogy milyen gondot okoz az alacsony jövedelműek­nek a jelenlegi gazdasági hely­zet. Bízom abban, hogy ered­ményesek lesznek a stabilizá­ciós intézkedések, amelyek után gazdasági növekedés kez­dődik hazánkban. Hiszem, hogy a megalapozott növeke­dés az Önhöz hasonlóak hely­zetén is javít majd. Rucz Csaba (telefon: 84/310-627)- Mi a véleménye a balatoni turizmusról? Meglátásom sze­rint soha nem lesz olyan, mint akár ezelőtt tíz éve volt. Az el­veszett imázs visszaszerezhető- e még?- A balatoni turizmus tény­leg nem lesz olyan, mint tíz év­vel ezelőtt volt. A szerkezete megváltozott, a német újra­egyesítés után a Balaton már nem találkozó helye a kelet- és nyugatnémeteknek. A volt szo­cialista országok turistáinak le­hetősége van más helyek felke­resésére is. Új imázst kell ta­lálni, amely vonzza a turistákat, ez lehet a kisgyermekes csalá­dok megnyerése. Ki kellene használni a csodálatos édesvizű tavunk egyedülálló adottságait. A tó azonban magában nem elég, meg kell teremteni az inf­rastruktúrát és a megfelelő színvonalat biztosítani kell vendéglátásban, közbiztonság­ban. Mindenekelőtt az elfogad­ható árak döntik majd el, hogy szándékaink mennyiben érvé­nyesülhetnek. Kendesiné (85/312-264)- Hány százalék terheli a be­teget egy csípőprotézis műtét­nél? Vagyis mennyit kell fi­zetni a műtétért a betegnek. Sajnos, érdekelt vagyok a kér­désben.- A műtét díja több tényező­től függ. Az ellátó intézmény, a protézis minősége, valamint az ápolási idő hossza is meghatá­rozhatja az összeget. Konkrét választ az Egészségbiztosítási Pénztár adhat, vagy ha tájékoz­tat arról, hogy hol kívánja elvé­geztetni a műtétet, szívesen se­gítek a várható költségek ki­számításában. * * * Ezúttal is megkérdeztük a válaszadót, melyik három kér­dést tartja a legérdekesebbnek. Dr. Házas József a Somogyi Hírlap ajándékai közül az egyi­ket Szemesi Andrásnak adta, aki újságolvasá’si szokásáról érdek­lődött, a másodikat Kiss Péter kaposvári kapta; ő a képviselő „mindenhatóságáról” kérdezett. Karórát nyert Hemai Endre kaposvári olvasónk is, aki a képviselő kórházi ágyszám- csökkentéssel kapcsolatos vok- sára volt kíváncsi. Repcét és búzát aratnak a Dráva mentén Babócsai búza Szerbiába Aratnak a Dráva mentén. A babócsai mezőgazdasági szövetkezetben nemrég vé­geztek a 291 hektár őszi árpa betakarításával. A több mint 700 tonna termést közepesnek mondta Toldi János, a szövetkezet elnöke. Megsínylette a kora nyári aszályt, és emiatt mintegy tíz százalékkal kevesebb ár­pát takarítottak be. — Most a repcét vágjuk, melyet 351 hektáron termel­tük — mondta Toldi János. — Alig negyven hektár van hátra. A várt 1,8 tonnás hektá­ronkénti termésátlag helyett azonban mindössze 1,2 ton­nával számolhatunk. A repce betakarításával párhuzamosan folyik a búza aratása, öt kombájnnal. Mű­szaki hiba eddig nem hátrál­tatta. A kenyérnek valót 355 hektáron termesztik, mintegy 1100 tonnás termésre számí­tanak. A tritikálé betakarítását néhány nap múlva kezdik. Ezt 280 hektáron termelték. A gabonát időben lekötötte a babócsai szövetkezet, s a termés egy részét már elszállí­tották. A repce tonnájáért 35 ezer forintot kaptak; az egyik dombóvári társaság 15 millió forintot fizetett. A búzára egy alföldi cég alkudozott: a kecskeméti vállalkozók 20 millió forint értékű árut visz­nek innen Szerbiába és Hor­vátországba. A babócsai szö­vetkezetnek az idén 150 mil­lió forint bevétele lesz a nö­vénytermesztésből. Összfor­galma várhatóan eléri a 300 millió forintot. (Harsányi) Az államkötvények vételi és eladási árfolyamai 1996. július 12. kötv. nettó vételi árf. % nettó eladási árfolyam % felh. kamat % 1996.07.12. eladási árf.-hoz tartozó hozam % 1996/A 94,55 95,84 8,86 24,34 1996/K 99,62 100,67 3,70 24,12 1996/0 101,27 102,51 1,78 24,30 1996/P 101,69 103,35 35,78 24,30 1997/C 92,46 94,08 5,47 24,43 1997/D 99,50 101,50 16,80 1997/E 99,50 101,50 8,60 1997/H 97,59 99,76 3,15 24,56 1997/J 99,50 101,50 1,28 1997/K 99,50 101,50 13,88 1997/L 99,50 101,50 14,05 1997/S 99,50 101,50 1,49 1997/T 1997/U 102,21 104,09 32,72 24,38 1997/V 104,43 106,99 12,40 24,62 1997AV 106,26 109,86 29,97 24,62 1997/X 99,50 101,50 8,34 1997/Y1 102,52 104,37 6,99 24,50 1997/Y2 102,55 104,99 22,99 24,50 1997/Z1 10331 105,60 0,58 24,60 1997/Z2 104,08 106,90 15,54 24,60 1997/AA 9720 100,05 4,31 24,67 1998/A 99,00 101,00 9,74 1998/D 98,20 100,20 3,54 1998/G 98,50 100,50 7,54 1998/G2 98,50 100,50 7,54 1998/1 96,26 3,61 1998/H 97,16 100,68 7,43 24,74 1999/B 98,50 100,50 0,48 1999/C 93,91 4,22 2000/B 98,50 100,50 1,96 2000/C 98,50 100,50 30,34 2005/C 98,50 100,50 27,08 Az MNB az árfolyamok napközbeni változtatásának jogát fenntartja. Az államkötvényeket bruttó árfolyamon forgalmazzuk. Bruttó árfolyam = nettó árfolyam + az esedékesség napjáig felhalmazott kamat. Az államkötvényeket az MNB Somogy Megyei Igazgatóság forgalmazza, ahol részletes információt nyújtunk az érdeklődőknek. (7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4., tel.: 419-411, fax: 412-959).

Next

/
Thumbnails
Contents